A Szátrban Sztár műsorvezetőjének közösségi oldalára először kedden került fel egy adag fénykép, miszerint a csinos színésznő Amerikában pihente ki a forgatások fáradalmait.
Bonn-Beismerte Szergej K., a bonni Beethoven-zenekar 2. szóló-csellistája, hogy egy vita során megfojtotta Kate de Marcken nevű zongorista feleségét, majd a holttestet elásta a Dümpelfeld melletti szenyvíztisztítónál egy domboldalban
Az MVM Csoport szívesen átvállalja a térségből kivonuló multinacionális cégek szerepét - közölte az energetikai társaságcsoport pénteken az MTI megkeresésére.
Az Emfesz korábbi menedzsmentjét sejti az ő meggyilkolásáról szóló terv mögött az ukrán Dmitro Firtas. Az osztrák főügyész szerint nem meglepő, hogy meg akarják ölni, hiszen keletről jött.
Nem jelentkezett vevő péntek délig, így az istállót felügyelő csődbiztos bejelentette, hogy megszűnik a csapat. A Marussia 2010-ben – még Virgin néven – állt először rajthoz. Pontot először idén, a monacói nagydíjon szerzett a csapatnak az a Jules Bianchi, aki … Folytatás
Az elmúlt hetek nagy ralija után lelassultak az események az amerikai tőzsdéken, a befektetők kivárnak. A ma megjelent munkaerőpiaci adatok sem döntötték el az irányt.A nyersanyagok nagy napja 2014...
Irán korábbi ígéretével ellentétben nem adta át a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) azokat az információkat, amelyek alapján tisztázható lenne, hogy atomprogramjának voltak, illetve vannak-e katonai vetületei - áll a nemzetközi szervezet pénteki jelentésében.
Oroszország "tiszteletben tartja" a szeparatista délkelet-ukrajnai régiókban tartott szavazás eredményét - jelentette ki pénteken Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai tanácsadója, azt ugyanakkor tagadta, hogy Moszkva "elismerte" volna a Kijev és a nyugati államok által törvényellenesnek minősített voksolást.
Utasítást adott a palesztin gázolók házainak lerombolására Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök pénteken - írja a TASZSZ orosz hírügynökség egy bizalmas forrásra hivatkozva.
Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első rendelete arról, hogy a pénzügyi intézményeknek hogyan kell elszámolniuk ügyfeleikkel az árfolyamrés semmissége és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkezett túlfizetéseket. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Zalaegerszeg — Megszületett Besenczi Árpád (49) kislánya. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatójának felesége csütörtök éjjel adott életet közös kislányuknak, Hellának.
A húsipart ostromolja Buza Sándor (57). Az ismert rádiós és tévés műsorvezető életében nem ez az első váratlan pályamódosítás, hiszen annak idején tanárként végzett, és Zalaegerszegen hat éven át oktatott történelmet és ének-zenét, de 1986-ban felvételt nyert a Magyar Rádió könnyűzenei szerkesztőségébe.
A Szátrban Sztár műsorvezetőjének közösségi oldalára először kedden került fel egy adag fénykép, miszerint a csinos színésznő Amerikában pihente ki a forgatások fáradalmait.
Újabb drónt észleltek péntekre virradó éjjel egy francia nukleáris létesítmény felett az országi déli részén található Marcoule-ban - közölték rendőrségi források.
A világbajnoki pontversenyben második Nico Rosberg, a Mercedes pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
Négy hónappal a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája után emberi maradványokra bukkantak holland szakértők a szerencsétlenség helyszínén, így felfüggesztették az utasszállító roncsainak elszállítását.
Az egészségügyi háttérintézmények jelentős átalakítása várható, a kormányzat javaslata szerint önálló népegészségügyi intézet jönne létre, amely a minisztérium szakmai felügyelete mellett módszertani...
Négy hónappal a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája után emberi maradványokra bukkantak holland szakértők a szerencsétlenség helyszínén, így felfüggesztették az utasszállító roncsainak elszállítását - közölte pénteken az oroszbarát szeparatisták egyik illetékese.
A magyar gazdasági növekedés várható lassulása ellenére is valószínűleg kamatemelésre szánja el magát jövőre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), tekintettel a jó eséllyel szigorodó külső monetáris...
Oroszország "tiszteletben tartja" a szeparatista délkelet-ukrajnai régiókban tartott szavazás eredményét - jelentette ki pénteken Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai tanácsadója,...
Az államigazgatási reform célja a hatékonyabb, olcsóbb és kevesebb bürokráciával járó közigazgatás megteremtése – jelentette ki Dr. Kovács Zoltán, egy szerdai szakmai fórumon. A területi közigazgatásért felelős államtitkár szólt arról is, hogy a kormányablakok számának bővülésével egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgárok ügyintézés.
Péntektől a Google térképszolgáltatásában is megjelennek a Futár-rendszer által kezelt valós idejű járatinformációk, jelentette be a fejlesztést Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója egy balatonfüredi infokommunikációs konferencián. Weben és mobilon is menni fog a rendszer. (via MTI)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32,61 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 17 123,76 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül kettőnek emelkedett, egynek stagnált, további egynek pedig esett az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
Péntektől a Google térképszolgáltatásában is megjelennek a Futár-rendszer által kezelt valós idejű járatinformációk - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Google
A Hervisnek adott igazat a bíróság az adóhatósággal szemben a cég különadó fizetéssel kapcsolatos, az EU bíróságát is megjárt perében. A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki...
Válságtanácskozást tartott az orosz jegybank pénteken, miután példátlan mértékben gyengült a rubel. Az euró árfolyama péntek délelőtt átlépte a 60, a dolláré pedig a 48 rubelt, a héten több mint 10 százalékkal értékelődött le az orosz fizetőeszköz. Az orosz gazdaság a recesszió közelébe jutott az ukrajnai agresszió miatti szankciók miatt.
Budapest — Hiába bízik annyira a KDNP Orbán Viktorban? Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető ugyan magabiztosan nyilatkozott arról, hogy a kormányfő támogatja az üzletek vasárnapi kötelező zárva tartását, mégsem biztos, hogy zöld utat kap az elképzelés.
Sokan nem is gondolnánk, hogy a zene milyen sok területen segíthet jobbá, könnyebbé, örömtelibbé tenni az életünket. Lássuk, életkorok, kívánt célok szerint milyen muzsikát ajánl Standovár Sára pszichológus.
A Magyar Kórházszövetség is támogatja a köz- és magán-egészségügyi ellátás zavaros viszonyainak tisztázását, de a szervezet elnöke szerint a kettő szétválasztása nem jó megoldás. Az egészségügyi államtitkár korábban azt mondta: a jövőben nem lehet majd állami kórházban magán-egészségügyi szolgáltatást nyújtani.
Válságtanácskozást tartott az orosz jegybank pénteken, miután példátlan mértékben gyengült a rubel. Az euró árfolyama péntek délelőtt átlépte a 60, a dolláré pedig a 48 rubelt, a héten több mint 10 százalékkal értékelődött le az orosz fizetőeszköz.
Halálra gázolt egy tehervonat egy eddig nem azonosított embert péntek este a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon, a szerelvények 30-40 perc késéssel közlekednek - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Tudvalevő, hogy a Fiat – és vele együtt a csoportjába tartozó többi márka is – igencsak nehéz időszakon megy keresztül, ami a fejlesztéseik mérsékelt mivoltából is jól látszik. Bár az olaszok nemrég mutatták be vadonatúj kis crossoverüket, a jól sikerült 500X-et, a konkurensekhez képest így is tetemes a hátrányuk, amit jól mutat a sokadszorra is csak frissített Punto, a Bravo vagy éppen a Linea…
Diszkriminatívnak nyilvánította a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) azt a sürgősségi kormányrendeletet, amellyel a bukaresti kabinet a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökségnek juttatta a Kovászna városban álló Fenyő (Bradul) szállót - közölte pénteken a maszol.ro portál.