Tárgyalások folynak a hazai bankszektor szereplőivel arról, hogyan lehet az ágazatot érintő terheket elviselhetővé tenni. Erről a kormány hamarosan aláír egy szerződést - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Napi Gazdaságnak.
Szerintem egyértelmű, hogy az ügyvivő azt sugallta, hogy Vida Ildikó korrupt, de ezt a bíróság fogja eldönteni, ha odakerül az ügy, mondta Futó Barnabás az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Nem újítják fel a 3-as metrót. Sem annak, sem a kisföldalattinak a korszerűsítése nem szerepel a 2020-ig tartó uniós projektek között - tudta meg az Index. A Fejlesztési Minisztérium megerősítette, hogy Budapest szinte csak vasúti fejlesztésekkel számolhat. A metrószakszervezet szerint a 24. órában van a metró, elkerülhetetlen a felújítása, különben le kell állítani. Az MSZP már elkezdte az…
És "tisztázni kell, ki hol áll", érvelt a kormányfő a 180 percben amellett, hogy a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre miért terjesztenék ki a drogtesztet.
A River Plate 17 év után nyert nemzetközi kupát azzal, hogy behúzta a Copa Sudamericana döntőjét a kolumbiai Atletico Nacional ellen. A szurkolók nem akármilyen koreóval készültek a döntőre.
Farakodás közben egy erőgép maga alá temetett két férfit csütörtök este Tapsonyban, egyikük életét vesztette – közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ma.
Kényszermegoldásként kétnapos áthidaló büdzsét fogadott el csütörtök éjjel az amerikai kongresszus mindkét háza, mivel váratlan akadályok miatt a szenátusnak az éjféli határidőig már nem maradt ideje megvitatni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely a pénzügyi év végéig, szeptember 30-áig finanszírozná a szövetségi kormányzat működését.
Péntek reggel hétkor egy euró 308,01 forintot ért a csütörtök esti 307,87 forint után, a svájci frankot 256,47 forinton jegyezték, este 256,31 forinton állt.
A nyilatkozatra kötelezett jogi személyiségű ügyfelek nagy része már nyilatkozott számlavezető bankjánál tényleges tulajdonosáról, a törvényi határidő erre december 31-én jár le - derült ki a bankok válaszaiból, amelyeket az MTI érdeklődésére küldtek.
Demjén Ferenc az ország egyik legnépszerűbb énekese. Dalait szinte kívülről fújjuk, de magánéletéről alig tudunk valamit, noha mozgalmas hatvanhét évet tudhat a háta mögött.
Az ipari termelés októberi részletes adatait és a mezőgazdasági termelői árak első 10 hónapos adatait teszi ma közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Peking teljes mértékben támogatja az illegális cselekmények felszámolását Hongkongban. A helyi kormányzat szerint a tüntetésekkel súlyos csapás érte a gazdaságot.
A megyei matricák, illetve a Budapest körüli autópályákra, utakra bevezetendő díjfizetési rendszer lényege az, hogy a magyarokat megvédjük, de közben a bevételeket növeljük - hangoztatta többször a...
Két baleset is történt az M7-es autópályán csütörtök reggel, a baracskai lehajtó után, a Siófok felé vezető oldalon, az egyikben egy ember meghalt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. Az utat lezárták.
Több mint egymilliárd dollár bírságot fizet a német Commerzbank különböző amerikai hatóságoknak embargós szankciók megsértéséért - közölte az AFP hírügynökséggel csütörtökön egy meg nem nevezett forrás.
Szalai Ádám kétmeccses eltiltása után pénteken térhet vissza a Hoffenheimbe, amely a Bundesliga 15. fordulójának nyitómérkőzésén az Eintracht Frankfurtot fogadja.
Eva Rezesová meg akar szabadulni a Kassán álló 776 négyzetméteres villájától. A nő kilenc évet kapott a négy halálos áldozatot követelő baleset okozásáért.
Nem felejtette ki vagyonnyilatkozatából Mészáros Lőrinc az idén felvett 1 milliárd 27 millió forintos osztalékát, csak rossz adatot írt be - nyilatkozta a Népszabadságnak a felcsúti polgármester. A Napi.hu arra figyelmeztet, hogy csalók lophatják el az óvatlan felhasználók bankkártya adatait egy közösségi oldalon.
Két napra szóló áthidaló büdzsét fogadott el az Amerikai Egyesült Államok kongresszusa, mivel a szenátusnak nem volt ideje megbeszélni az új gazdasági évre szóló költségvetést, amelyből a kormányzatot működtetik.
Kényszermegoldásként kétnapos áthidaló büdzsét fogadott el csütörtök éjjel az amerikai kongresszus mindkét háza, mivel váratlan akadályok miatt a szenátusnak az éjféli határidőig már nem maradt ideje megvitatni azt a költségvetési törvénytervezetet, amely a pénzügyi év végéig, szeptember 30-áig finanszírozná a szövetségi kormányzat működését.
Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai szombattól, ekkor lép hatályba a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló, közvetlenül alkalmazandó uniós rendelet - közölte a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda kedden az MTI-vel.
Vegyes képet festenek a ma közzétett novemberi kínai makroadatok, míg az ipari termelés elmaradt a várakozásoktól, addig a kiskereskedelmi értékesítés bővülése meghaladta azt.
Ismét csökkentette az üzemanyagárakat a Mol: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal mérsékelte a társaság pénteken.
Pásztor István 2010 szeptemberében egy zebrán motorjával halálra gázolt egy 80 esztendős férfit, ezért 2011 novemberében nyolc hónap fogházra ítélték. Mivel a napokban második kegyelmi kérelmét is elutasították, a rácsok mögé kellett vonulnia.
A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél. Nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami szerinte összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani.