2014. december 17. szerda

dec. 17
12:27
Moszkvába hívják Kim Dzsong Unt (Gondola)
Ha Kim Dzsong Un igent mond, ez lesz az első külföldi útja 2012-es hatalomra jutása óta
dec. 17
12:27
Budapesten a visegrádi országok műkorcsolya-bajnoksága (Blikk)
dec. 17
12:27
Az útdíj elleni közös fellépésről egyeztetnének a polgármesterek (ATV)
Ellehetetleníti az agglomerációs településeket az útdíj kiterjesztéséről szóló javaslat – erről Budaörs polgármestere beszélt az ATV Start című műsorában.
dec. 17
12:29
A kínai elnököt a keményvonalasok húzzák vissza (Gondola)
A kínai kormány keményvonalas politikusai tartják vissza Hszi Csin-ping kínai elnököt attól, hogy valódi autonómiát biztosítson Tibetnek - vélekedett a dalai láma a France 24 francia televíziónak adott, szerdán adásba kerülő interjújában
dec. 17
12:29
Kinevezték az anglikán egyház első női püspökét (ATV)
Kinevezte szerdán első női püspökét az anglikán egyház.
dec. 17
12:31
Az infláció kétszeresével nő a pedagógusok bére (Gondola)
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádióban hangsúlyozta, a jövőre az infláció 1,8 százalék lesz, míg az automatikus pedagógusbér-emelés 3,4 százalék, vagyis a pénzromlás ütemének majdnem kétszerese, valamint törvényben rögzítették a 2016-os és 2017-es pedagógusbér-emelést is
dec. 17
12:33
Leminősítette az euróövezet mentőrendszerét a Fitch (Gondola)
A nemzetközi hitelminősítő kedd éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az eddigi "AA plusz"-ról egy fokozattal "AA"-ra rontotta besorolását
dec. 17
12:33
Közel 32 ezer zeneszám került ki az Artisjus jogkezelése alól (ProfitLine)
Ez év januárjától a vendéglátóhelyek és más üzletek Magyarországon is szabadon eldönthetik, hogy a kollektív jogkezelőnek, azaz az Artisjus Egyesületnek fizetnek az általuk lejátszott zeneszámokért szerzői jogdíjat, vagy a svéd Epidemic Sound katalógusából vásárolnak igényes háttérzenéket, – az Artisjus díjszabásánál jóval kedvezőbb áron.
dec. 17
12:35
Törlik a Hamászt a terrorszervezetek uniós listájáról (Gondola)
A mostani döntés nem jelenti azt, hogy az unió elismerné a palesztin militáns csoport tevékenységét, és azt sem, hogy "lényegét tekintve" változott volna a Hamász minősítése
dec. 17
12:39
Bajor lánya retteg az első karácsonytól édesapja nélkül (Blikk)
Bajor Lili életében először nem izgalommal teljes várakozással tekint a karácsony elé. Az egyetemista lány még nem igazán tudja elképzelni, hogyan telhet el egy karácsony az édesapja, Bajor Imre nélkül – írja a Kiskegyed.hu.
dec. 17
12:39
Ebola - A járvány sújtotta Nyugat-Afrikába látogat az ENSZ-főtitkár (Infostart)
A közeljövőben négy nyugat-afrikai országba látogat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, köztük három olyan államba, amelyet rendkívüli mértékben sújt az eddig mintegy 6900 halálos áldozatot szedő ebolajárvány - közölte szerdán a világszervezet diplomáciai szolgálata.
dec. 17
12:41
Elkapták! Ő lőtt a zsokéra Budapesten – videó! (Blikk)
Majd két évtizeddel később kapták el azt a négy férfit, akik megpróbáltak megölni egy hajtót Budapesten.
dec. 17
12:42
Ennyit dobhat a magyar GDP-n az olcsó olaj (Privátbankár)
Varga Mihály szerint, ha az olajárak tartósan a jelenlegi alacsony szinten maradnak, a magyar GDP jövőre a tervezett 2,5 százaléknál akár 0,5-0,6 százalékponttal gyorsabban bővülhet.
dec. 17
12:42
A mentőszolgálat megmagyarázza (Alternatív Energia)
Nem hibáztak a mentők Szolnokon.
dec. 17
12:45
Kisiklott egy próbajáratos villamos (Blikk)
dec. 17
12:45
Kivonulhat az országból a TV2 (Kreatív Online)
Érdekes információk birtokába jutott a Hvg.hu.
dec. 17
12:45
Változnak a járulékszabályok, módosul a kormányrendelet (Adózóna)
A korkedvezményre jogosultságra, az előadó művészek biztosítási kötezettségére, a megállapodás alapján visszajáró járulékra, valamint az egészségügyi szolgáltatási jogosultságra vonatkozó végrehajtási szabályokra vonatkozó módosításokat is tartalmaz a tb-törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet tervezett módosítása.
dec. 17
12:45
Az MNB szerint ilyen az etikus bankrendszer (Pénzcentrum)
Az MNB közzétette a kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításának alapelveit....
dec. 17
12:45
Pár nap és lehet tesztelni a kormány új csodafegyverét (Portfolio)
Az online árukövető rendszerrel kapcsolatos minden információ megtalálható mostantól az ekaer.nav.gov.hu oldalon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ha valaki mégsem talál valamit, akkor van...
dec. 17
12:45
Jönnek a csekkbefizető automaták (ATV)
A gyorsabb és rugalmasabb kiszolgálás érdekében húsz csekkbefizető automatát állít üzembe jövő év elején több forgalmas postán és bevásárlóközpontban a Magyar Posta Zrt. - közölte Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az automata bemutatóján szerdán, Budapesten.
dec. 17
12:45
A Tesco online boltja vasárnap is nyitva tart majd (444.hu)
Hiába a vasárnapi boltzár 2015. március tizenötödikétől, az nem vonatkozik majd az online kereskedelemre, így a Tesco vasárnap is fogad majd rendeléseket és kiszállítás is lesz. Az Auchan és a CBA is rápörgött az onlinetémára, ezért nagy erőkkel fejlesztik ezt … Folytatás
dec. 17
12:47
Két operatív programot zárt le az államkincstár (Blikk)
dec. 17
12:47
Varga szerint még ennél is nagyobb lehet a növekedés (Portfolio)
Varga Mihály egy szerdai rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a tartósan alacsony olajár akár 0,5-0,6 százalékponttal is gyorsíthatja a jövő évi gazdasági növekedést a tervezett 2,5 százalékhoz képest....
dec. 17
12:47
A gyenge rubel miatt bezárta az orosz webshopját az Apple (444.hu)
220volt.hu - Akció! Kindle 6 touch E-book olvasó 32.400 Ft Az éjjel állították le az online kereskedést, írja a Bloomberg. A cég elnézést kér az ügyfeleitől, és biztatja őket, hogy később nézzenek vissza. Korábban felmerült, hogy árat emelnek, de inkább … Folytatás
dec. 17
12:49
Százakat rúgnak ki a közmédiától (444.hu)
200 embert az MTVA-tól, további százat pedig a négy közszolgálati csatorna összevonása utána bocsátanak el. A cég ezzel 1 milliárdot takarít majd meg évente, miközben a teljes költségvetése 80,4 milliárd lesz jövőre. (Nol.hu)
dec. 17
12:54
Kézi Eb: ismét cserélt Németh András (Sport365)
A balszélső Erdősi Ildikó helyett az irányító Temes Bernadett került be az Európa-bajnoki középdöntő utolsó mérkőzése előtt álló magyar női kézilabda-válogatott 16-os keretébe - közölte a szövetség.
dec. 17
12:57
A nemesített növények "visszavadítását" ajánlják dán kutatók (Infostart)
A nemesített növények "visszavadítását" ajánlják dán kutatók. Az ősi fajok elveszett génjeivel módosítanák a mai, fogyasztásra szánt haszonnövényeket, hogy a megnövekedő termés el tudja látni az egyre gyarapodó népességet.
dec. 17
13:00
A végsőkig is elmegy az Európai Tanács: kiterjesztik az orosz szankciókat (Privátbankár)
Annak ellenére szigorítanak, hogy a rubel folyamatosan gyengül. Az intézkedés értelmében tilos olaj- és gázfeltárási tevékenységet végezni.
dec. 17
13:00
Tovább dübörög a kormány (Alternatív Energia)
Több mint ötven törvényjavaslattal készül a kormány a tavaszi ülésszakra.
dec. 17
13:03
Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány (Blikk)
dec. 17
13:03
A térség legjobb 10 egyetem közé egy magyar se fért be (ATV)
Taroltak az orosz és cseh egyetemek a QS friss kelet-európai és közép-ázsiai egyetemi rangsorában: a TOP 10-ben mindkét ország 3-3 helyet foglal el. Két lengyel intézmény is bekerült az élvonalba, magyar viszont nincs a legjobbak között.
dec. 17
13:03
Elefánt porcelánboltban? Versenypályán parádézik a Range Rover Sport SVR (Auto Pult)
Az autóiparban kevés furcsább dolog van annál, mint amikor egy hatalmas terepjárót látunk versenypályán, keresztben közlekedni. Az első és második pillantásra is furcsa műveletre gond nélkül rábírható a felpaprikázott Range Rover Sport SVR, melyről videón is meggyőződhetünk.
dec. 17
13:03
Női kézilabda Eb: Besegítenek a norvégok? (Agroinform)
Németh András együttese a már biztos csoportelső Norvégia elleni győzelemmel elcsípheti a helyosztót.
dec. 17
13:05
Törölték a Hamászt a terrorlistáról: Jeruzsálem aggódik, Gáza ünnepel (ATV)
A Hamász vezetői Gázában üdvözölték az Európai Unió Bíróságának döntését, amellyel törölte a palesztin iszlamista mozgalmat a terrorszervezetek uniós listájáról, Jeruzsálemben viszont elítélték azt - közölte az izraeli közszolgálati rádió szerdán.
dec. 17
13:05
Jövőre érkezik a frissített 3-as BMW (Auto Pult)
Az autóipar malmai gyorsan őrölnek, az új kihívásokra pedig egyre gyorsabban kell válaszolni. Ezt bizonyítja a BMW 3-as sorozata is. Mintha csak tegnap lett volna, hogy az első tesztpéldányt összehasonlító tesztünkben bemutattuk, de most már a frissítésről értekezünk.
dec. 17
13:06
Hitelezés - Útmutatást ad az MNB a bankoknak (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megfogalmazta a „fair”, azaz etikus bankrendszerről szóló törvénnyel kapcsolatos kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításánál követendő alapelveket, amelyeket a jegybank honlapján tett közzé szerdán.
dec. 17
13:08
Az európai bankszektornak is fáj a rubel esése (ProfitLine)
Az európai bankszektor is érintett a rubel leértékelődésében a nagy orosz kitettség miatt. Franciaország 48 milliárd, Olaszország 28, az USA pedig 26 milliárd dollár kitettséggel bír. A Raiffaisen emiatt esett tegnap 10%-ot. Brit és spanyol bankokat érdemes most keresni a piacon.
dec. 17
13:15
A Kohl-házaspár kávézott a Gerbeaud cukrászdában - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 17. vasárnap: Temesváron vasárnap hajnalban összecsapások voltak a rendőrség és a Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakozó tömeg között. A Minisztertanács vasárnapi ülésén döntött arról, hogy létrehozzák az országos nukleáris balesetelhárítási rendszert, amelynek élére a honvédelmi tárca vezetőjét nevezték ki.
dec. 17
13:15
Megszüntetik Pakisztánban a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot (Infostart)
Pakisztán bejelentette szerdán, hogy terrorizmus bűntette esetén ezentúl nem érvényesíti a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot. Az intézkedést egy nappal azután foganatosították, hogy tálib fegyveresek egy pesavari katonaiskolában mintegy 150 halálos áldozattal járó vérfürdőt rendeztek.
dec. 17
13:18
Tovább dübörög a törvénygyár (Alternatív Energia)
Több mint ötven törvényjavaslattal készül a kormány a tavaszi ülésszakra.
dec. 17
13:18
Egy kövér férfi egyszerűen agyonnyomott egy betlehemi szamarat Spanyolországban :( (444.hu)
Az idióta 150 kilós férfi nagy ötletnek tartotta megülni az öt hónapos szamarat. Az állat pár napon belül meghalt.
dec. 17
13:20
Hiába lett magyar, elmenne a TV2 (Alternatív Energia)
A magyar médiahatóság nehezebben tudja utolérni a külföldről sugárzó médiaszolgáltatókat.
dec. 17
13:21
A szakadárok folytatnák a minszki tárgyalásokat (Gondola)
A kelet-ukrajnai szakadárok szorgalmazzák a kelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó kontaktcsoport mihamarabbi összehívását Minszkben, és hasonló szándékkal egyeztetett egymással telefonon az ukrán, az orosz és a francia elnök, illetve a német kancellár
dec. 17
13:21
Ötvenegy lopott autó alkatrészeit foglalták le (Blikk)
dec. 17
13:21
Mélyponton marad a diákhitel kamata (Portfolio)
Nem változik a Diákhitelek kamata a következő fél évben. A Diákhitel Központ 5,75%-ban határozta meg a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát a 2015. január 1-je és június 30-a közötti időszakra...
dec. 17
13:22
Torlódás az M0-ás déli szakaszán (Alternatív Energia)
A 7-es kilométer közelében útfelújítási munkálatokat végeznek.
dec. 17
13:23
Kinevezték az anglikán egyház első női püspökét (Gondola)
Libby Lane a Stockport püspöke címet veszi fel, amikor január 26-án a yorki székesegyházban formálisan is püspöki rangra emelik
dec. 17
13:27
Elképesztő, mi történt a Red Bull ellopott trófeáival! (Sport365)
Megkerült a Red Bull Racing Milton Keynes-i főhadiszállásáról ellopott trófeák egy része – adta hírül a nyomozást végző Thames Valley rendőrség. A serlegeket a beszámoló szerint egy tóból halászták ki Sandhurst közelében.
dec. 17
13:33
Kiszel Tünde: Tisztességes lányok nem oboáznak – videó (Blikk)
Saját bevallása szerint még sosem térdelt egy férfi előtt sem a naptárdíva.
dec. 17
13:33
Kovács Péter volt alkotmánybíró a Nemzetközi Büntetőbíróság tagja (Infostart)
Kovács Péter volt alkotmánybírót a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (International Criminal Court, ICC) bírájává választották - tudatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel.

Keresés