Beszüntette az egyik nagy brit fogadóhálózat a tétek elfogadását arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti lemondását, miután gyanúsan megugrott az erre kötött fogadások száma. A híresztelést udvari források azonnal cáfolták.
A zuhanó olajár és és az ukrajnai válság miatt hozott nyugati büntetőintézkedések mellett Vlagyimir Putyin államfő rossz gazdaságpolitikáját tartja az Oroszországot sújtó pénzügyi válság okának Mihail Kaszjanov volt orosz miniszterelnök, aki szerint az elnök napjai meg vannak számlálva hivatalában, és jövőre "alapvető" döntéseket kell meghoznia.
Meghatározott esetekben visszamenőleg is levonható a motorbenzin áfája, ugyanakkor 2015-től nem gyakorolhatják ezt a jogukat az adószám-felfüggesztés nélkül törölt adószámú adózók.
A bejgli karácsonykor a legtöbb családnál elengedhetetlen része az ünnepi menünek. A hagyományos süteményből az egyik legnépszerűbbet, a diósat teszteltük.
Európa több országában évek óta zajlik a vita, enyhítsenek-e a vasárnapi zárva tartás szigorán. Franciaországban a jelenlegi kétszeresére emelnék azon vasárnapok számát, amikor a boltok nyitva lehetnének. Ettől gazdasági növekedést és új munkahelyeket remél az elnök.
A kommunista rezsim által támogatott hackerek törték fel a stúdió rendszerét, és hoztak nyilvánosságra bizalmas dokumentumokat - jelentette amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.
Összefüggésben az államfői jogállás jövőbeni feltételezett változásaival, a Népszava 2014. december 11.-i számában tartalmas összeállítást közölt a köztársasági elnök kompetenciáiról.
"Baloldali vagyok, de..." - így kezdik betelefonálásaikat egyre többen, aztán kritizálják, ócsárolják a saját(?) ellenzéki közszereplőiket, jelöltjeiket.
A kérelmezők 60 százalékával biztosan kivételeztek, de a Nemzetgazdasági Minisztérium most titokban tartaná, hogy kik kaptak felmentést a plázastop alól. Korábban még válaszoltak az ilyen kérdésekre. Egyre több helyzetben látszik úgy, mintha az állam szándékosan ágyazna meg a korrupciónak.
Budapest — Gyémántbizniszbe vág bele Vajna Timi (31). Nem is akárhogyan, az ismert filmproducer, Andy Vajna felesége egy több százmilliós üzlet társtulajdonosa lesz.
Németh András így értékelt a norvégok elleni győzelem után: "Helyén kell kezelni ezt a sikert. Ennek a meccsnek kisebb volt a súlya a vállunkon, mert az elődöntő már nyomasztott minket. Igazoltuk, sokkal többet tudunk annál, amit eddig láttak tőlünk." Az ötödik helyért játszhat pénteken a franciák ellen a magyar női kézilabda-válogatott a magyar-horvát közös rendezésű női kézilabda Európa-…
A Manchester United a rossz rajt után harcban lehet az első helyért az angol labdarúgó Premier League-ben, különösen úgy, hogy ismét megtanult "csúnyán" is nyerni - véli Wayne Rooney, a csapat kapitánya.
Újfajta, kreatív hozzáállással, az oktatásra és a nevelésre építő szervezet, az UNESCO szemléletével, azaz holisztikus megközelítéssel szeretne az ENSZ fő feladatával, a béke óvásával és építésével foglalkozni Bogyay Katalin - mondta az MTI-nek adott interjúban Magyarország leköszönő UNESCO-nagykövete, aki január 1-jétől az ENSZ állandó magyar képviseletét vezeti New Yorkban.
A külföldi anyabankok részéről nagy valószínűséggel várható támogatás megalapozza a magyar bankok hosszú távú kockázati osztályzataira érvényben tartott stabil kilátást - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett éves szektorjelentésében.
Életét vesztette egy férfi Kabán, akin egy munkagép hajtott át kedd este - közölte a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Beszüntette az egyik nagy brit fogadóhálózat a tétek elfogadását arra, hogy II. Erzsébet királynő karácsonyi beszédében bejelenti lemondását, miután gyanúsan megugrott az erre kötött fogadások száma. A híresztelést udvari források azonnal cáfolták.
Közeledtek az álláspontok a jövő évi bérekről a szociális partnerek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai budapesti tárgyalásán.
A kereskedelemben általánosságban munkaerőhiány van, ezért Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára nem számít elbocsátásokra a vasárnapi pihenőnap bevezetése miatt - közölte a minisztérium szerdán az MTI-vel
Mintegy Németországnak tett kegyes lépésként mutatja be Lázár János az MKB megvásárlását, amelyet rossz banknak nevez a Figyelőnek adott interjúban. A politikus rossz néven veszi, hogy a korábbi fideszes vezetők most "hátbatámadják" a jelenlegi élpolitikusokat.
Matolcsy György jegybankelnök levélben kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának mielőbbi felállítását.
Matolcsy György jegybankelnök levélben kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának mielőbbi felállítását.
Törvénytelenül szállhatott a mintegy hárommilliárd forintos KISZ-vagyon a Demiszre, azaz a mostanság a Demokratikus Koalíciót menedzselő Gyurcsány Ferencre - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint a népszavazással szemben inkább az egyéni érdekérvényesítésben bíznak a vasárnapi boltbezárással elégedetlen áruházláncok.
Lehetővé válna az adóhatósághoz bekötött online pénztárgépek könnyebb bérlése, illetve a már megvásárolt gépek esetében az üzemeltető váltása is a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai vitára bocsátott rendeletmódosító javaslata szerint - írta a Napi Gazdaság csütörtökön.
Matolcsy György jegybankelnök levélben kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdeményezze a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságának mielőbbi felállítását. Az MNB elnöke arról...
Új fejezet kezdődik az Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat - jelentette ki szerdai washingtoni sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök. Raúl Castro kubai államfő megerősítette, hogy lépéseket tesznek a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállítására. A történelmi változások első lépéseként a két ország fogolycsere-egyezményt…
Kellemes meglepetéssel szolgált tegnap este az Oracle, amikor közzétette legutóbbi negyedévének eredményeit. A cloud szolgáltatásoknak köszönhetően a vártnál valamivel erősebb bevételt könyvelt el,...