A marketing osztálynak a Porschénél sem kell a szomszédba mennie új ötletekért, a kútfőkből pedig ezúttal igazán eredeti megoldás született. A gyáriak varázstükre minden autót Macannak láttat.
Az autóipar 2015-ös esztendejének nyitánya a nagyközönség számára a Detroiti Autószalonon lesz, melyre ezúttal a Lexus hangol minket. A január közepén esedékes mustrára új sportmodell premierjével készülnek, melyről már hivatalos képeket is közzétettek.
Az EDAG már a tavalyi Genfi Autószalonon is megpróbálta megmutatni nekünk, hogy a Genesis nevű tanulmányautó vázszerkezete jelentheti majd a jövőt. Jövőre ismét megpróbálkoznak, hogy elénk tárják, hogyan is képzelik el a későbbiekben az autógyártást.
A járműgyártók meglehetősen széles és színes palettát képviselnek napjainkban, s történetük is számos érdekes momentumot, izgalmas fordulatot és könnyfakasztó sztorit foglal magában. Ezúttal nem az aktuális listából választottunk: olyan konstruktőrről emlékezünk meg, amely már hosszú évtizedek óta nem alkot, ám rövid munkásságával is markáns nyomot hagyott az autózás történetének vásznán.
Az oroszbarát szakadárok egységeket és haditechnikai eszközöket irányítanak át Donyec megye déli része, a stratégiai fontosságú Mariupol várása felé - jelentette ki csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője.
A HB Reavis magyarországi vállalata 5 évre szóló bérleti szerződést kötött a piacvezető követeléskezelő vállalat, az Intrum Justitia magyarországi leányvállalatával. Az Intrum Justitia valamennyi részlege átköltözik az új, közel 2400 négyzetméteres irodába. A tranzakció során a bérlőt az American Appraisal Magyarország képviselte.
A rubel értékvesztése miatt jövőre súlyos hitelszűke várható az óriási országban, hiszen 2015-ben az orosz vállalatoknak és bankoknak 120 milliárd dollárt kell visszafizetniük külföldi hitelezőik felé. A recesszió először a feltörekvő, urbánus középosztály támogatását áshatja alá és innen terjedhet ki a vidéki településekre. A nyílt elégedetlenség első jelei a helyi szakértők szerint jövő tavaszra…
Magyarország elmúlt egy évét a lakosság 62 százaléka tartja rossznak, 31 százalék jónak, az egészségről és a munkáról viszont pozitívan nyilatkozott a többség.
Nemcsak az orosz kitettséggel rendelkező cégekre jár rá mostanság a rúd a gyenge rubel és a hadilábakon álló orosz gazdasági helyzet miatt, hanem azokra, a például hazai befektetési alapokra is,...
A borsodi nyomozók a Terrorelhárítási Központ munkatársainak bevonásával csütörtökön elfogták a miskolci takarékszövetkezet fegyveres rablóját; a 37 éves budapesti férfi az ország más városaiban is rabolt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Úgy épít az állam biztonságos jövő évi finanszírozására az ÁKK, hogy közben január elsejétől legalább három hónapig nem tudja folytatni a lakossági állampapír népszerűsítési kampányát - ismerte el a...
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága várhatóan pénteken szavazással dönt arról, hogy nyilvánosságra kerüljön-e az a jelentés, amely a 2018-as és 2022-es világbajnoki helyszínkijelölésekkel kapcsolatban felmerült korrupciós vádakkal foglalkozott.
Az eddigi utcai, szállodai, illetve pláza mélygarázsába telepített töltőpontok mellett ma megnyílt az első, hipermarket melletti olyan töltőállomás, ahol a folyékony hajtóanyagok mellett áramot is...
„Nem én vagyok az az anyuka, aki két hónappal a szülés után már nádszál vékonyan ragyog a vörös szőnyegen” – mondta az amerikai színésznő egy Los Angeles-i partin néhány nappal ezelőtt. A 39 éves sztár és férje, Will Kopelman idén áprilisban már második kislányuknak örülhettek. A két éves Olive-nak kishúga született, aki a Frankie nevet kapta. „A család a legfontosabb a számomra - mondta…
Budapest - Nagyon jó hangulat uralkodott csütörtök délelőtt a szerkesztőségünkben. Demjén Ferenc (67) rengeteg kérdést kapott olvasóinktól, melyeket igyekezett hol komolyan, hol jókedvűen, poénkodva megválaszolni.
Három autó ütközött össze a 6-os úton az M6-os autópálya csomópontjának közelében, a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a főutat - tájékoztatta az Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Elég zavaros, hogy milyen jogkörben vonta gyámságába a jegybank az MKB-t. Elvben a szanálási törvény alapján van erre joga az MNB-nek, ám vannak nyitott kérdések. Az MNB holnapra ígér tájékoztatást.
A Bors úgy tujda: új nagybefektető érkezhet a nyáron a DVSC-hez, a 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkező város csak fél évre hosszabbítja meg a jelenlegi vezetők mandátumát.
A HB Reavis magyarországi vállalata 5 évre szóló bérleti szerződést kötött a piacvezető követeléskezelő vállalat, az Intrum Justitia magyarországi leányvállalatával. Az Intrum Justitia valamennyi...
A Sziriza görög szélsőbaloldali párt hatalomra jutása esetén véget vetne a jelenlegi kormány megszorító politikájának és az ország adósságának részleges elengedéséről tárgyalna a nemzetközi pénzügyi...
Mindennek örülnek a válságos körülmények között élő emberek, ám a létfenntartás alapvető eszközeire van a legnagyobb szükségük; elsősorban tartós élelmiszerre.
A fejlett országok részvénypiacain egész nap jó volt a hangulat, melyben az olajár emelkedése mellett a Fed kamatemelésével kapcsolatos tegnapi hírek is szerepet játszhattak. A BUX a nap második...
Az osztrák Erste Group és az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) szóvivője az MTI-nek hangsúlyozta: megbeszéléseket folytatnak a magyar kormánnyal, a Raiffeisen azonban hangsúlyozta, hogy tárgyalásokról egyelőre nincs szó.