A pakisztáni biztonsági erők fokozták a szélsőséges tálib lázadók elleni offenzívájukat a tálibok két nappal ezelőtti pesavari iskolai mészárlása után, és 57 lázadót öltek meg - közölte a hadsereg csütörtökön.
A CA Immo ingatlanbefektető szerint bíztató jelek utalnak arra, hogy trendfordulóhoz érkezett az irodapiac. A teljes idei évben Budapesten összesen akár 500 000 négyzetméterre köthetnek bérleti...
Szerdán meggyújtották a második Hanuka-gyertyát a Nyugati téren. Az örömünnepen a gyertyagyújtók között idén ott volt Gera Zoltán, az FTC válogatott labdarúgója is.
"Csupán az volt a probléma, hogy eddig nem sikerült mindkét félnek megfelelő időpontot találni, de a találkozásra minden bizonnyal az új év elején fog sor kerülni." - ezt a választ továbbította az...
A kormány áttekintette az orosz gazdaság helyzetét, és megállapította, hogy bár a rubelválság kedvezőtlenül érinti a magyar gazdaságot is, de "nem adjuk fel a terveinket", csak azokat át kell ütemezni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján.
A szatyor fülét összekötözte, és a sportpálya mellett otthagyta. Két nappal később találták rá az állatokkal teli zacskóra, a táplálék és víz nélkül szenvedő kutyák közül kettő addigra már elhunyt, a másik hatnak sem tudták megmenteni az életét. A 23 … Folytatás
Budapest - A kormány úgy döntött, felkéri a jegybankot, hogy nyújtson segítséget az MKB megerősítéséhez és újjászervezéséhez - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Matolcsy György jegybankelnökkel közös sajtótájékoztatóján.
Azt is elárulta, hogy a kormány a Raiffeisennel és az Erstével tárgyal az állami hitelintézeti portfólió bővítéséről, és egy áramszolgáltatót is vehet magának.
Nem másznak ki egyhamar az oroszok az ukrajnai balhéból, a nyugati szankciók nagyon sokáig fent maradhatnak az orosz gazdaságfejlesztési miniszter szerint.
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Az orosz elnök elvileg délelőtt tíztől válaszol a kérdésekre. De késik, pedig ennyien várnak rá. Pedig az évértékelője tiszteletére még a rubel is erősödött, most 61 rubel egy dollár, pedig … Folytatás
A jegybank inflációs előrejelzése azt ígéri, hogy további intézkedések nélkül teljesül az inflációs cél. A gazdasági növekedés jövőre 2,3 százalékos lehet, az államháztartás GDP-arányos hiánya...
Nem volt könnyű éve Oroszországnak, amit a bónusz év végi rubelválság találóan szimbolizál. De Vlagyimir Putyin orosz elnök optimista: szerinte Oroszország képes kezelni a válságot. Az orosz elnök az ukrán válságot politikai dialógussal oldaná meg, az orosz gázról pedig elmondta: biztonságos és olcsó, nincs alternatívája.
A vártnál kicsivel nagyobb erősödést mutat a decemberi Ifo üzleti hangulatindex, amivel a csalódást keltő adatok hosszú sorát töri meg Németország kapcsán. Az aktuális környezet kapcsán optimistábbak...
Az Európai Parlament és az uniós tagországok felsővezetői egyezségre jutottak az uniós bankkártya díjak (bankközi jutalékok) szabályozásáról. Az Európai Parlament szerdán éjjel el is fogadta az erről...
Háromhavi mélypont körülről kezdett reggel visszaerősödni ma reggel a forint az euróval, illetve a svájci frankkal szemben, de a lendület gyorsan alábbhagyott és újra a többhavi, illetve sokéves...
1100 négyzetméter irodaterület került bérbeadásra a budapesti North Point Centerben az ISS Facility Services létesítménygazdálkodó cégnek. Az RPM Magyarország (az RPHI 100%-os tulajdonában álló...
Stephen Bevan, a Lancaster University professzora, a munkaerő hatékonyságával foglalkozó egyetemi kutató éppen azokat az állításokat vitatja, amelyekkel az egyre dagadó magyar közmunkaprogramot is indokolni szokták - írja a Hvg.hu.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 105,5 pontra nőtt decemberben a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a novemberben mért 104,7 pontról - közölte csütörtökön az ifo német gazdaságkutató intézet. Hat havi csökkenés után most már második hónapja emelkedik a mutató.
A mai napon az MNB a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntései alapján átveszi az MKB Bank irányítását és a leányvállalatokra is kiterjedően újjászervezi a hitelintézetet. Az MNB célja, hogy a szerkezetileg átalakított és megerősített Bank hozzájáruljon a teljes magyar pénzügyi közvetítőrendszer hitelezési képességének helyreállításához, és a növekedési fordulat megőrzéséhez - olvasható a jegybank…
A szervezőbizottság és az olimpiai televíziós közvetítéseket koordináló testület kérésére a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elfogadta, hogy a 2016-os riói nyári játékokon minden versenynapon lesz majd délelőtti döntő.
Helyi idő szerint reggel 10-órától kezdte meg Vlagyimir Putyin orosz elnök szokásos év végi sajtókonferenciáját, ahol a hallgatóság és a tévénézők által feltett kérdésekre válaszol. Az élő adás...
Korszakhatárként értékelik fideszes forrásaink Lázár János Pokorni Zoltánt és Kövér Lászlót ekéző kijelentéseit. Egy ilyen súlyú interjúról a miniszterelnök-helyettesnek előzetesen tájékoztatást kell adnia Orbán Viktornak. Már csak az a kérdés, hogy milyen mélységű volt a tájékoztatás.
Ezzel büszkélkedett el Putyin egyből évértékelője elején. Azt állította, hogy a gazdasági nehézségek ellenére nyereséges lesz idén az orosz költségvetés – ami azért furcsa, mert előtte azt mondta, hogy az orosz külkereskedelmi mérleg veszteséges, százmilliárd dollárnál is többet importáltak, mint … Folytatás
Felszabadultan játszva van esélye pénteken a franciák ellen megszerezni az ötödik helyet a magyar női kézilabda-válogatottnak a magyar-horvát közös-rendezésű Európa-bajnokságon Németh András szövetségi kapitány szerint.
Ezzel a kamuflázzsal úgy beolvad a városi környezetbe, hogy ember legyen a talpán, aki kiszúrja! Te vajon megtalálod a képen elrejtett hipersportautót? Nagyításhoz kattints! Update: Mario Balotelli focistafenomén a Bentley Continental GT-jével játszotta el ugyanezt.
Matolcsy György és Orbán Viktor sajtótájékoztatót tartott – Putyin a percekben kezdi meg évértékelő beszédét – Lázár János interjút adott – az orosz helyzet enyhült, a piacok kissé fellélegeznek – a görög választás azonban sikertelen.