2014. december 20. szombat

dec. 20
16:36
Nyolcszáz gyermeket fogadtak az Országházban (Gondola)
Magyarországi és határon túli településekről mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vesz részt az országházi gyermekkarácsonyon.
dec. 20
16:36
Jótékonykodás - Ennyi elég is lenne? (Kripto Akadémia)
Bájos és meleg a mosoly a "first lady" arcán, de az ember mégis érzékel valami disszonanciát.
dec. 20
16:38
Rogán kész a bíróság előtt is megvédeni az önkormányzatot (Kripto Akadémia)
A volt polgármester szerint vezetősége alatt a Belváros megújult ,és Budapest leggyorsabban fejlődő kerülete lett.
dec. 20
16:39
Kártérítést kapott egy meleg kínai, mert nem használt az elektrosokk (444.hu)
Kimondta egy pekingi bíróság, hogy a homoszexualitás nem betegség, ezért nem is kell gyógyítani.
dec. 20
16:39
Géppisztolyt találtak egy Bécsből induló repülőgép csomagterében (ATV)
Géppisztolyt találtak egy osztrák férfi és egy török nő feladott poggyászában nem sokkal azelőtt, hogy Bécsből Isztambulba tartó járatuk elhagyta volna a schwechati repülőtér kifutópályáját. A repülőgépet megállították az osztrák hatóságok, és a párt őrizetbe vették - közölték szombaton illetékesek.
dec. 20
16:41
A családosok szerint a HVG címlapja lejáratta a család intézményét (444.hu)
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége szerint a lap az új Vida Ildikót és kormánytagokat egy jászolban ábrázoló címlapképével több mint 5 millió hívőbe rúgott bele.
dec. 20
16:43
Becsó Zsolt does not approve (444.hu)
A salgótarjáni fideszes Facebook-király nem elégedett a helyi MSZP-s városvezetéssel. BejegyzésBecsó Zsolt által
dec. 20
16:48
A robogó City utólérte a Chelsea-t (Sport365)
A címvédő Manchester City a papírformát igazolva magabiztos győzelmet aratott a vendég Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának szombat délutáni nyitómérkőzésén.
dec. 20
16:51
Rogán Antal kész a bíróság előtt is megvédeni az V. kerületi önkormányzatot (Infostart)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kész arra, hogy a bíróság előtt is megvédje a korábban általa vezetett V. kerületi önkormányzatot a "nyilvánvaló rágalmakkal" szemben.
dec. 20
16:54
Elhunyt Magasházy István (Blikk)
dec. 20
16:57
Elhunyt Magasházy István színművész (ATV)
Elhunyt Magasházy István színművész, az operettszínház társulatának tagja - tájékoztatta a Budapesti Operettszínház szombaton az MTI-t.
dec. 20
16:57
Sportfogadás: Fogadj ingyen a Stoke-Chelsea-re! (Agroinform)
A Premier League 17. fordulójának zárómérkőzésére most ingyen fogadhatsz a Bet365-ön!
dec. 20
16:59
Rogán a bíróságon is védené az V. kerület becsületét (ATV)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kész arra, hogy a bíróság előtt is megvédje a korábban általa vezetett V. kerületi önkormányzatot a "nyilvánvaló rágalmakkal" szemben.
dec. 20
17:06
Géppisztolyt találtak egy bécsi repülőn utazó párnál (Blikk)
Bécs - Géppisztolyt találtak egy osztrák férfi és egy török nő feladott poggyászában nem sokkal azelőtt, hogy Bécsből Isztambulba tartó járatuk elhagyta volna a schwechati repülőtér kifutópályáját. A repülőgépet megállították az osztrák hatóságok, és a párt őrizetbe vették - közölték szombaton illetékesek.
dec. 20
17:12
Ennek a lánynak van a legtökéletesebb teste (BorsOnline)
Láttak már fitneszfanatikusokat? Dagadó izmok, amorf test, Schwarzenegger-féle idétlen mozdulatok… Nos, amit itt mustrálhatnak majd, az egészen más, mondhatni szexi és vágykeltő.
dec. 20
17:12
Ráhel svájci luxus-sulija: Orbán veje lehet a kulcsfigura (Kripto Akadémia)
Az ifjú férj bevételeiből akár több lausanne-i MBA-kurzus költségeire is futná.
dec. 20
17:12
Az MSZP eldöntötte, meg akarja nyerni a veszprémi időközi választást (444.hu)
Így (↑).
dec. 20
17:15
Szentpáli Kolos: a szocializmus sokat adott az embereknek (ATV)
Azért mondtam igent Thürmer elvtárs felkérésére, mert úgy érzem, tudnám képviselni az egyszerű embereket a parlamentben – ezt Szentpáli Kolos mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy miért indul a Munkáspárt színeiben a veszprémi időközi választásokon.
dec. 20
17:15
Elhunyt Magasházy István színművész (Metropol)
Magasházy István színművész életének 67. évében rövid, súlyos betegség után december 19-én hunyt el.
dec. 20
17:21
Alpesi sí: Jansrud nyert Val Gardenában (Sport365)
Az olimpiai bajnok norvég Kjetil Jansrud nyerte a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának szombati szuper-óriásműlesikló versenyét az olaszországi Val Gardenában.
dec. 20
17:24
Ötven kilométeren át hajtott szemben a forgalommal (Blikk)
Poitiers - Ötven kilométeren át hajtott szemben a forgalommal egy autós egy nyugat-franciaországi autópályán, és közben három kocsival ütközött, de csak egy személy sérült meg - közölte a helyi rendőrség szombaton.
dec. 20
17:26
Elalszol a tévé előtt? Itt a megoldás! (Blikk)
Manchaster ‒ Ki ne tapasztalta volna már életében, hogy egy kiadós hétvégi ebéd után milyen gyorsan elnyom minket a buzgóság a kanapén ülve, tévénézés közben.
dec. 20
17:27
Hátrányos helyzetű gyerekek országházi karácsonya (Infostart)
Magyarországi és határon túli településekről érkezett mintegy nyolcszáz hátrányos helyzetű gyerek vett részt szombaton a Parlamentben az országházi gyermekkarácsonyon, amelyen Kövér László házelnök köszöntötte a vendégeket.
dec. 20
17:27
Nőtt a száz legnagyobb vállalkozás árbevétele Baranyában (ProfitLine)
A megyei átlagnál nagyobb mértékben, 12,2 százalékkal nőtt a nettó árbevétele Baranya megye száz legnagyobb társas vállalkozásának tavaly - derül ki a NAV Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága, az Új Dunántúli Napló és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara TOP 100 kiadványából, amelyet pénteken mutattak be Pécsen.
dec. 20
17:28
Holtbiztos, hogy célba talál! Íme az intelligens lövedék (Blikk)
Washington ‒ Egy képzett mesterlövész golyójával szemben eddig is csak a vakszerencse nyújtott védelmet, ám az amerikai hadsereg legújabb fejlesztése ellen már Fortuna sem védheti meg a kiszemelt áldozatot.
dec. 20
17:30
Hosszú Katinka két döntőben győzött (Blikk)
dec. 20
17:30
Közös gázvezetéket épít Varsó és Kijev (Gondola)
Egy új, Lengyelországot Ukrajnával összekötő gázvezeték építésének az előkészítéséről írt alá megállapodást a Gaz-System lengyel gázvezeték-üzemeltető és a Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó
dec. 20
17:32
A dalai láma megszüntetné a több száz éves tradíciót (Gondola)
A héten a dalai láma egy interjúban ismét kilátásba helyzete, hogy vége lehet a láma intézményének
dec. 20
17:33
Ötven kilométeren át szemben hajtott a forgalommal (ATV)
Ötven kilométeren át hajtott szemben a forgalommal egy autós egy nyugat-franciaországi autópályán, és közben három kocsival ütközött, de csak egy személy sérült meg - közölte a helyi rendőrség szombaton.
dec. 20
17:35
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke sürgős tájékoztatást kér a belügyminisztertől (ATV)
Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke levélben sürgős tájékoztatást kér Pintér Sándor belügyminisztertől a rá vonatkozó, külföldi szervezetek által történt lejáratási kísérletek nemzetbiztonsági vonatkozásairól.
dec. 20
17:45
Még Angliában is a magyar másodosztályon röhögnek (444.hu)
A Kaposvár szeptemberi kortárs műesése bevette a szigetországot.
dec. 20
17:47
Molnár Zsolt sürgős tájékoztatást vár Pintértől (444.hu)
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke az állítólagos külföldi szervezetek által történt lejáratási kísérletek nemzetbiztonsági vonatkozásairól érdeklődik.
dec. 20
17:48
Nem véd a leépüléstől a számítógépes játék (BorsOnline)
Mégsem jók a számítógépes játékok az időskori demencia ellen. Korábban úgy tartották, hogy ezek a programok hasznosak a megelőzésben, de most egy újabb vizsgálat cáfolta ezt.
dec. 20
17:48
Rogán bíróság előtt is megvédené az önkormányzatot (Gondola)
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kész arra, hogy a bíróság előtt is megvédje a korábban általa vezetett V
dec. 20
17:48
Pintér Sándor: Külföldi szervezetek akarnak lejáratni (Kripto Akadémia)
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke sürgős tájékoztatást kér a belügyminisztertől.
dec. 20
17:50
A nemzetbiztonsági bizottság sürgős tájékoztatást kér a belügyminisztertől (Kripto Akadémia)
A külföldi szervezetek által történt állítólagos lejáratási kísérletek ügyében várnak tájékoztatást.
dec. 20
17:51
Meghaladta a hétezret az ebolajárvány áldozataink száma (ATV)
Az ebola 7373 halálos áldozatot szedett Nyugat-Afrika három leginkább járványsújtotta államában, ahol a megbetegedések száma 19 031 emelkedett - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet szombaton.
dec. 20
17:54
Miklós Edit 40. lett Val d'Isere-ben (Sport365)
Akárcsak két héttel ezelőtt, Kanadában, a franciaországi Val d'Isere-ben is a súlyos sérülése után visszatért amerikai Lindsey Vonn nyerte a lesiklást a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. Az olimpiai hetedik Miklós Edit 40. lett az 59 fős mezőnyben.
dec. 20
18:00
Csaknem másfél éve erősödik a kiskereskedelem (ProfitLine)
Idén októberben 5,2 százalékkal, az év első tíz hónapjában pedig 5,1 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábbihoz képest, így Magyarország kiskereskedelmi forgalma már sorozatban tizenhatodik hónapja erősödik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
dec. 20
18:06
Elképesztő fotót sikerült csinálnia a lánynak (BorsOnline)
Nem mindennapi pillanatot sikerült megörökítenie a 22 éves Elena Murzynnak Seattle-ben.
dec. 20
18:06
Szalnyikov Kupa - Hosszú Katinka szombaton két döntőben győzött (Infostart)
A Magyarországon az év legjobb női sportolójának választott Hosszú Katinka a pénteki négy elsőség után szombaton két számban diadalmaskodott a szentpétervári hagyományos rövidpályás úszóversenyen, a Szalnyikov Kupán.
dec. 20
18:06
Már több mint hétezren haltak meg ebolában (Blikk)
dec. 20
18:09
Átadták az új 3,2 milliárdos győri uszodát (ATV)
Átadták szombaton a 3,2 milliárd forintból elkészült új győri uszodát, az Aqua Sport Központot, ahol januárban a magyar női vízilabda-válogatott világliga-mérkőzést játszik majd.
dec. 20
18:15
Hosszú Katinka szombaton két döntőben győzött (Metropol)
Hat aranyérmet nyert Szentpéterváron.
dec. 20
18:17
2014 legdurvább sportsérülései (Metropol)
Az idei év nem csak a szemet gyönyörködtető és szórakoztató jelenetekről szólt a sport világában.
dec. 20
18:18
Farmer, magnó, Rubik-kocka - ezt kaptuk régen karácsonyra (Blikk)
Magyarország – Plazmatévé, tablet és mobiltelefon: ezek idén a legmenőbb karácsonyi ajándékok. Ahogy régen a kazettás magnók, a walkmanek, vagy a búgócsigák, a villanyvonatok és a kvarcórák. Igaz, nem mindig a műszaki cikkek voltak a legkeresettebb ajándékok.
dec. 20
18:18
Hosszú Katinka hat arannyal zárta a Szalnyikov Kupát (444.hu)
220volt.hu - Akció! LG 32LB5610 FullHD LED TV 69.800 Ft Az év legjobb női sportolója megint rommá nyerte magát. Hosszú Katinka a szentpétervári hagyományos rövidpályás úszóverseny zárónapján előbb a 400 méteres vegyesúszásban nyert könnyedén 4:27,18 perces idővel, majd a 100 méter vegyes fináléjában 57,89 … Folytatás
dec. 20
18:20
Nincs magyar film az Oscar-listán (Blikk)
Hollywood — A Magyarország által a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett Fehér Isten nem került rá arra a kilences listára, amelyből később az öt Oscar-jelölt filmet választják majd ki – írta a Deadline Hollywood.
dec. 20
18:20
Egy fiatal agyonnyilazott egy delfint Floridában (444.hu)
A szerencsétlen állat 5 nap után pusztult bele a seb elfertőződésébe.
dec. 20
18:24
Ezer éhes szájat lakattak jól a Ferencvárosban (BorsOnline)
Már délelőtt, az eredetileg tervezettnél korábban meg kellett nyitni az ingyenkonyhát, akkora volt a sor ma a ferencvárosi Vágóhíd utcában. Az ételosztás szervezője az Ökumenikus Segélyszervezet volt.

Keresés