Köztudott, hogy a rendszerváltozás után Nyugat-Dunántúl az ország egyik legfejlettebb régiójává lépett elő. Arról azonban viszonylag keveset hallani, hogy vajon a régió egésze tudott a fejlődés...
Javier Aguirre marad a japán futballválogatott szövetségi kapitánya annak ellenére, hogy Spanyolországban bundavád merült fel a mexikói szakemberrel szemben.
Szakmailag magasan képzett kollégáimmal, igyekszünk minden igényt kielégíteni. Bármire is legyen szüksége építkezése, felújítása során mi beszerezzük Önnek! (x)
Az autóvásárlás kezdetekor jellemzően elkészül a lista, amely saját igényeinket tartalmazza, beleértve az új autó várható fenntartási költségeit és a felszereltséget egyaránt. Használt autó vásárlása esetén viszont hosszabb ideig is tarthat a keresés, hiszen például a hirdetésben látott állapot gyakran nem felel meg a valóságnak. Amint azonban megtaláltuk álmaink autóját, következik az átírás és a…
A nemzetközi biztonságtechnikai piac évről évre közel 7 százalékos növekedést mutat. Igazodva a nemzetközi irányvonalakhoz, a hazai biztonságtechnikai szakterület 2015-ben a távvezérléses, mobil rendszerek térhódításáról szólhat. Fontossá válik az NFC-technológiában és a biometrikus azonosításban rejlő lehetőségek kihasználása, illetve megerősödnek a rádiós és IP-alapú biztonságtechnikai…
Nem sok izgalom ígérkezik az ünnepek miatt meglehetősen rövidnek számító héten a tőkepiacokon. A pénteki mérsékelt amerikai részvénypiaci emelkedést ma reggel Ázsiában is pozitív elmozdulások...
Továbbra sem született megállapodás a szociális partnerek és a kormányzat között a jövő évre érvényes bérekről. Ha nem jön létre egyesség, a kormány egyoldalúan kihirdetheti a minimálbért, de nem születhet bérajánlás, írja a Napi.hu.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter szerint a tavaszi ülésszakban az Országgyűlés elé kerülhet a kormánypárt családi csődvédelemről szóló javaslata. ...
Lenkovics Barnabás AB-elnök, Stumpf András István alkotmánybíró és Gulyás Gergely vetette fel, hogy a 2010-ben elvett jogköröket vissza lehetne adni. Kövér László a HírTV-nek elmondta, nem ért egyet az ötlettel.
Kína hajlandó segíteni a rubel megmentésében, a német szocdemek egyik vezetője szerint pedig vissza kell vonni a szankciókat, ha Putyin engedményeket tesz Ukrajnában.
A Miami Heat magabiztos győzelmet aratott a Boston Celtics ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, s ezzel megszakította öt meccs óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát.
Nyugodtabban kezdte a kereskedést a forint, mint ahogyan pénteken abbahagyta: a 317-es szinttől eltávolodva 316 alatt nyitott az euró kurzusa.Csak a korona maradt szárazon 2014.12.22 09:33Egyelőre...
Kína készen áll arra, hogy a legutóbbi gazdasági nehézségek elleni küzdelemben segítséget nyújtson Oroszországnak - mondta Vang Ji kínai külügyminiszter.
A Mol sikeresen lezárta második észak-tengeri akvizícióját, amelynek keretében a Premier Oil UK Limited 6 kutatási-termelési licenszben meglévő részesedését vásárolta meg - közölte a társaság s Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A Miami Heat magabiztos győzelmet aratott a Boston Celtics ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján, s ezzel megszakította öt meccs óta tartó hazai nyeretlenségi sorozatát.
Idén októberig több gyermek született, és kevesebben haltak meg, min tavaly. Az első tíz hónapban 76 ezer gyerek született és 103 ezren haltak meg. Ez azt jelenti, hogy fogy a lakosság, de már lassabban, mint 2013-ban.
A MOL Nyrt. a BÉT honlapján közzétett tájékoztatás szerint sikeresen lezárta korábban bejelentett akvizícióját a Premier Oil UK Limited-del („Premier”), amelynek keretében megvásárolta a Premier részesedését az Északi-Tenger középső részén található 6 kutatási-termelési licenszben.
Járási szinten akarják megszervezni az állami szolgáltatásokat, így alakítják majd ki az egészségügyi, oktatási centrumokat - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Hírlapnak.
Pakisztánban vasárnap este kivégeztek négy terroristát, akiket egy Pervez Musarraf volt elnök ellen végrehajtott támadás miatt ítéltek halálra - közölte a védelmi minisztérium
A Beck and Partner Kft. idén 300 ügyfél toborzási igényeit szolgálta ki, adatbázisuk 26.500 jelölttel bővült. Az év legnagyobb sikere a HR Felhő rendszer bevezetése nagy cégeknél a toborzási-kiválasztási folyamatokba.
A kínai hadsereg katonai támaszpontot épít a vitatott, kínaiul Tiaojü-, japánul Szenkaku-szigeteknek nevezett kelet-kínai-tengeri terület közelében - számolt be hétfőn a Kyodo japán hírügynökség kínai forrásokra hivatkozva
Az emberiség már régóta felismerte, hogy hosszabb ideig tartó munkavégzés után szinte mindenkinek szüksége van pihenésre, felfrissülésre. Ennek egyik első megjelenési formája a sabbatical, vagy „alkotóév”. Napjainkban - a történelmi gyökerekre és a kedvező tapasztalatokra támaszkodva - egyre több gazdasági szereplő és magánszemély fedezi fel ismét a több hetes- hónapos pihenés, felfrissülés…
A MOL bejelentette, hogy sikeresen lezárta második akvizícióját az Északi-Tengeren. A felvásárlás várhatóan 14 millió hordóval növeli a MOL készleteit (2P). Lezárta a MOL a korábban bejelentett...
Beszélgetés Kocsis Gizellával, akinek karrierje Székesfehérvárról indult, de már fél Európát bejárta. Mesélt arról, hogy mi a titka egy ilyen példaértékű karrierútnak, mennyiben más külföldön élni és dolgozni, megéri-e elindulni Nyugat-Európa irányába. Az interjúból kiderül, milyen nehézségekkel kell szembenézni nőként, és hogy Svájcban tényleg kolbászból van-e a kerítés.
Októberben 2678 fő volt a magyar népesség természetes fogyása. Az év első 10 hónapjában több mint 27 ezer fővel lettünk kevesebben, ez alapján sajnos biztosra vehető, hogy idén is 30 ezer fő felett...
Az aranyvasárnap a kereskedők szerint a legtöbb üzletben úgy telt, ahogy az a nagy könyvekben meg van írva: vásárló és nézelődő tömeg lepte el a boltokat
A román fővárosban is lőnek a tiltakozókra. A román hadsereg megpróbálja teljesen elszigetelni Temesvárt a külvilágtól. 25 éve zajlott a román forradalom