2014. december 24. szerda

dec. 24
12:09
Idő előtt távozik az olasz államfő (Portfolio)
A La Repubblica olasz napilap szerdai számának értesülései szerint Giorgio Napolitano köztársasági elnök január 14-én nyújtja be lemondását, egy nappal azután, hogy Olaszország átadja az Európai Unió...
dec. 24
12:21
Egymást is meglepik a zenészek a Kaláka karácsonyi koncertjén (Infostart)
Hagyományos karácsonyi koncertjén idén is meglepetéssel készülnek a Kaláka együttes tagjai egymásnak és a közönségnek december 25-én, a Marczibányi Téri Művelődési Központban - mondta az InfoRádióban Gryllus Dániel, az együttes vezetője.
dec. 24
12:21
"A hitünk nem egy sarokban tartandó, magányos élmény" (Infostart)
A hit közösségi megélésében kíván segítséget nyújtani Meskó Zsolt: A mi arcaink - pasaréti hitvallás című könyve.
dec. 24
12:21
Hatályba lép a globális fegyverkereskedelmi egyezmény (Infostart)
Hatályba lép szerdán a globális fegyverkereskedelmi szerződés, amelyet az Amnesty International (AI) emberi jogi világszervezet történelmi jelentőségű áttörésnek nevezett két évtizede folytatott emberi jogi kampányában.
dec. 24
12:24
Kocsi alá szorult egy néni (Blikk)
dec. 24
12:27
Így erősíti a rubelt az orosz jegybank (ATV)
Az orosz pénzügyminisztérium beváltotta múlt heti ígéretét és eladta devizatartalékának egy részét a rubel erősítése céljából.
dec. 24
12:27
Helena Bonham Carter és Tim Burton már nem pár :-( (444.hu)
A színésznő sajtósa megerősítette a hírt. A színésznő és a rendező 13 évnyi együttélés után szakított, állítólag békésen. Két gyereküket, a 11 éves Billyt és a hétéves Nellt továbbra is közösen nevelik majd. Carter és Burton nem voltak házasok, így … Folytatás
dec. 24
12:29
Frontálisan ütközött két autó a 471-es úton, többen megsérültek (ATV)
Frontálisan ütközött két személyautó a 471-es út 6-7. kilométerszelvényénél, Debrecen és Hajdúsámson között, többen megsérültek, az utat lezárták - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője.
dec. 24
12:29
920 millió dollárt adott el a múlt hét végén az orosz pénzügyminisztérium (444.hu)
A devizatartalék eladásával az árfolyamot próbálták erősíteni, sikerrel. A múlt heti 80 rubeles rekordárfolyam után ma 54,59 rublet adnak egy dollárért. A pénzügyminisztériumnak még hétmilliárd dollár tartaléka maradt. (MTI)
dec. 24
12:30
Ennyit költ Hamilton Scherzingerre (Blikk)
London – Lewis Hamilton (29) tíz dollárt (2500 forint) költött, Nicole Scherzingerre (36) karácsonyra.
dec. 24
12:31
Január 14-én lemondhat az olasz államfő (444.hu)
Giorgio Napolitano már 89 éves, nem akar tovább elnök maradni. Csak az olasz EU-elnökség végét várja. 2013-ban csak azért választották meg másodjára is köztársasági elnöknek, mert nem akadt más jelölt, így ő lett az olasz köztársaság történetében az első, akit … Folytatás
dec. 24
12:42
Jövőre is Forddal versenyez Kubica (Blikk)
dec. 24
12:42
Napolitano január 14-én távozik tisztségéből (Kripto Akadémia)
Előrehaladott kora miatt mond le az államfő.
dec. 24
12:42
Mi számít bele a tgyás-ba, gyedbe? (Adózóna)
Várandós kismamának január 1-jétől megszűnik az egyik, módosul a másik jogviszonya. Mi számít be a terhességi-gyermekágyi segélybe, illetve a gyedbe? Olvasónk kérdésére Széles Imre tb-szakértőnk válaszolt.
dec. 24
12:42
Csökken a kiszabott növényvédelmi bírság összege (ProfitLine)
Évről évre jelentősen csökken a kiszabott növényvédelmi bírság összege, ami az állampolgárok jogkövető magatartásával is indokolható és bizonyítja, hogy a figyelemfelhívó, ismeretterjesztő tevékenységek hatására sokan a hatósági ellenőrzések megkezdése előtt elvégzik területük gyommentesítését - derül ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter válaszából, amelyet Heringes Anita (MSZP)…
dec. 24
12:57
Csóti András: a börtönökben is ünnep a karácsony (Infostart)
A büntetés-végrehajtási intézetekben karácsonyi műsorokkal, karácsonyfával, bejglivel igyekeznek karácsonyi hangulatot teremteni a fogvatartottaknak - mondta Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az MTI-nek, hangsúlyozva: a börtönökben is ünnep a karácsony.
dec. 24
13:00
Zsiráfszart kaptak karácsonyra a győri önkormányzati képviselők (444.hu)
Az Együtt-PM győri önkormányzati képviselője, Varga Márk osztotta meg a Győri Állatkert karácsonyi 'zsiráfból jövő' repiajándékát. Megszagolta, tényleg egy tégely zsiráfszar.
dec. 24
13:02
Az IS állítólag lelőtt egy koalíciós vadászgépet (444.hu)
Legalábbis a támogatóik közöltek egy képet, amin állítólag egy jordán pilótát rángatnak a szélsőséges fegyveresek.
dec. 24
13:03
Január 14-én távozhat tisztségéből az olasz államfő (ATV)
A La Repubblica olasz napilap szerdai számának értesülései szerint Giorgio Napolitano köztársasági elnök január 14-én nyújtja be lemondását, egy nappal azután, hogy Olaszország átadja az Európai Unió soros elnöki tisztségét Lettországnak.
dec. 24
13:06
Karácsonykor jelentette be a sztárpár, hogy vége! (Blikk)
London – Bármilyen szomorú, de az ünnepekre is jut válás. Helena Bonham Carter (48) és Tim Burton (56) úgy döntött, hogy külön utakon folytatják.
dec. 24
13:09
Fogtörő karácsonyi ételek - beletörhet a fogunk (WebBeteg)
A karácsonyi ünnepek alatt megnő a fogsérülések száma. Legyünk elővigyázatosak a csonthéjasokkal készült sütemények és a darált húsos ételek fogyasztásakor, hogy ne törjön bele a fogunk a karácsonyi menübe. Ám ha megtörtént a baj, ne várjuk meg az új évet, minél előbb forduljunk orvoshoz - tanácsolja Dr. Czinkóczky Béla az fogszakorvos, az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.
dec. 24
13:15
A CIA tanácsai a hamis útlevéllel külföldre küldött ügynökeinek (Infostart)
Ne legyen az ember ápolatlan, és ne fizessen készpénzzel! Egyebek mellett ezt tanácsolta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a hamis iratokkal külföldre utazó kémjeinek a lebukás elkerülése végett - ismertette a napokban a WikiLeaks.
dec. 24
13:15
Rubelválság - Tizenhat orosz bankot jelölt leminősítésre a Moody's (ProfitLine)
Tizenhat orosz pénzintézetet vett leminősítési felülvizsgálat alá, négynek a devizabetéti besorolásait le is minősítette kedden a Moody's Investors Service elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy súlyos mértékben és gyors ütemben romlik az orosz bankrendszer működési környezete.
dec. 24
13:18
Dzsudzsákot a Dortmund figyeli (Blikk)
dec. 24
13:21
Friss! 125 milliót nyert karácsonyra a Skandináv lottón! (Pénzcentrum)
December 24-én is sorsoltak: mutatjuk a nyerőszámokat!...
dec. 24
13:21
Századvég: csökkent a Fidesz népszerűsége, de még mindig ők az elsők (ATV)
Noha mérséklődött a Fidesz-KDNP támogatottsága, a választók közel kétharmada a négyéves ciklus kitöltését várja a kormánypártoktól - derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatási adataiból.
dec. 24
13:33
Gorbacsov az "Évtized embere" - 25 éve történt (Infostart)
1989. december 24. vasárnap: Harckocsikkal lendült támadásba délelőtt a forradalmi vezetést támogató román hadsereg Bukarestben. A magyar határőrség ismét azt kérte az adománygyűjtőktől és az adakozóktól, hogy csak akkor indítsák el szállítmányaikat Romániába, ha meggyőződtek arról, hogy a küldemények valóban célba is érnek.
dec. 24
13:33
A Századvég szerint is nagyot zuhant a Fidesz népszerűsége (444.hu)
Persze a kormánynak oly sok tanácsot adó cég szerint nem ez a fontos, hanem hogy a választók kétharmada szerint a Fidesz nem fog idő előtt megbukni.
dec. 24
13:35
Repülőjáratokra fegyvert csempészőket tartóztattak le New Yorkban (Infostart)
Vakmerő csempészhálózat leleplezését jelentette be kedden egy New York-i ügyész, a csoport legalább öt éve szállított illegálisan fegyvereket egyesült államokbeli repülőgépjáratokon a Delta Air Lines légitársaság egy poggyászkezelőjének segítségével.
dec. 24
13:36
Így választanának most a szavazók (Blikk)
dec. 24
13:39
Lelőttek egy jordániai vadászgépet a dzsihadisták (ATV)
Az Iszlám Állam fegyveresei Szíria északkeleti részén szerdán lelőttek egy jordániai vadászgépet, amely az amerikaiak által vezetett koalíció légi támadásaiban vett részt - jelentette a londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
dec. 24
13:51
Nálatok mi lesz az esti menü? Az asztalra kerül az elmaradhatatlan? (Privátbankár)
A legfrissebb felmérések szerint az idén kevesebbet költünk majd a karácsonyi menüre, de vannak ételek, amiről képtelenek vagyunk lemondani. A legtöbb asztalra valamilyen formában kerülni fog hal, de az is kiderült az is melyik a kedvenc karácsonyi süti.
dec. 24
13:51
MNB: nem változnak a forint címletei (Infostart)
Nem tervez változtatást a forintcímletekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
dec. 24
13:51
Elia kölcsönben a Southamptonnál (Infostart)
Az idény második felében a Southamptonban futballozik Eljero Elia, aki 2010-ben ezüstérmes volt a világbajnokságon a holland válogatottal.
dec. 24
13:53
Kubica Forddal folytatja (Infostart)
Jövőre is Ford Fiestával vág neki a rali-világbajnokságnak Robert Kubica, a lengyelek korábbi Forma-1-es versenyzője, aki három éve súlyos balesetet szenvedett.
dec. 24
13:54
Topless! Csak egy égősor takarja a színésznő mellét - fotók! (Blikk)
Igazán bevállalós Maitland Ward amerikai színésznő, aki az ünnepek alkalmával egy nagyon hatásos ajándékot talált ki rajongóinak.
dec. 24
13:54
Az Iszlám Állam lelőtt egy repülőgépet (Blikk)
Rakka - Az Iszlám Állam fegyveresei Szíria északkeleti részén szerdán lelőttek egy jordániai vadászgépet, amely az amerikaiak által vezetett koalíció légi támadásaiban vett részt.
dec. 24
13:55
Fernando Torres visszatérhet az Atlético Madridhoz (Infostart)
Visszatérhet egykori csapatához, a jelenleg a spanyol futballbajnoki címet védő Atlético Madridhoz Fernando Torres.
dec. 24
13:57
Fiatal amerikai védő érkezik januárban a Tottenhamhez (Infostart)
Januárban csatlakozik a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatához DeAndre Yedlin.
dec. 24
13:59
Heskey Bogdán csapatánál (Infostart)
A Bolton Wanderershez szerződött Emile Heskey korábbi angol válogatott labdarúgó.
dec. 24
14:06
Erről beszélgessetek a karácsonyi asztalnál (Éva Magazin)
Kis egymásra hangolódással olyan dolgok derülhetnek ki egymásról, ami még soha. Néha még a leghangosabb, legkommunikatívabb családokban is előfordul, hogy beáll a csend a karácsonyi asztal körül. Mit lehet ilyenkor tenni? Kínos poénok és sértődések helyett inkább készülj előre, és vesd be az alábbi körkérdések egyikét. Kis egymásra hangolódással olyan dolgok derülhetnek ki egymásról, ami még…
dec. 24
14:06
Felrobbantották a vasúti hidat Mariupol közelében (444.hu)
A tengerparti városért hónapok óta komoly harc folyik, az oroszoknak el kell foglalniuk, ha szárazföldi kapcsolatot akarnak a Krímmel.
dec. 24
14:09
A 2014-es év több eseménye is bekerülhet a spanyol történelemkönyvekbe (Infostart)
A 2014-es év több eseménye is bekerülhet a spanyol történelemkönyvekbe: 39 év uralkodás után lemondott I. János Károly, átadva a trónt fiának, aki VI. Fülöp néven lett az ország új királya, és emlékezetes marad az is, hogy Katalónia, a spanyol kormány ellenállása mellett is megtartotta a véleménynyilvánító konzultációt az esetleges függetlenné válásáról.
dec. 24
14:12
Liberman bírálta Netanjahut (Gondola)
Izraelnek békeszerződésre, nem pedig a "status quo" fenntartására van szüksége a palesztinokkal kapcsolatos politikájában - idézte a Háárec című izraeli lap Avigdor Liberman külügyminisztert, aki bírálta Benjámin Netanjahu miniszterelnök álláspontját
dec. 24
14:12
Tovább mélyül a magyarországi defláció (Alternatív Energia)
Általános az a várakozás, hogy ha az EKB az euróövezeti deflációs veszély elhárítására nagyszabású mennyiségi enyhítési programba kezd.
dec. 24
14:14
Újabb színes bőrű fiatalembert lőtt le egy rendőr (Gondola)
A 18 éves fiatal pisztolyt fogott a rendőrre, aki ezután nyúlt fegyveréért
dec. 24
14:14
Valakinek nagyon bejött a karácsony (Alternatív Energia)
dec. 24
14:15
Akár komoly mérgezést is okozhat a karácsonyi menü (Pénzcentrum)
Fontos a spórolás, de ne ilyen áron!...
dec. 24
14:15
Tovább csökkenti olajexportját Oroszország (ATV)
Jövőre 224,7 millió tonnára csökken az orosz olajexport az idén várható 229,5 millió tonnáról - közölte szerdán az orosz energiaügyi minisztérium.
dec. 24
14:16
Nyitvatartás, közlekedés - tudnivalók az ünnepre (Gondola)
Szinte minden zárva lesz és változik a közösségi közlekedés menetrendje is

Keresés