Az újévi partinak mindenképpen főszereplője, de a dekoráció különleges darabja is lehet az ünnepi díszbe öltöztetett pezsgősüveg. Íme ehhez néhány könnyen megvalósítható ötlet.
Kis emelkedésekkel kezdődött a hét Európában a hosszú karácsonyi szünet után, miután pénteken az amerikai indexek új csúcsokra emelkedtek. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, az orosz piacon egy...
A tűzijátékok szabálytalan használata miatt a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit minden évben csak szilveszter éjjelén mintegy ötven esetben riasztják. Legyünk tehát óvatosak – intenek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakértői.
Réunion — Tízezrével falja a kilométereket Hosszú Katinka (25). A Vasas úszóklasszisa egy esztendő alatt annyit utazik, annyi időt tölt a levegőben, repülőgépen ülve, mint más akár egész életében.
A legutóbbi információk szerint a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic olasz komphajón két magyar állampolgár utazott. Egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfő délután.
Veszekedést követően verte halálra áldozatukat az a két fiatalkorú, akik december 24-én a Pécs, Indóház téren lévő buszmegállóban bántalmazott egy 36 éves pécsi férfit.
Hajdúhadház — Ha a magyar labdarúgás nagy ígéreteiről esik szó, akkor a leggyakrabban a Barcelonában pallérozódó Tajti Mátyás (16) nevét emlegetik, de szakemberek legalább ilyen fényes jövő jósolnak kortársának, Sallai Rolandnak (17) is.
Jó hírünk van: az igazi MINI hangulatát és élményeit ezentúl nagyobb társaságok is kompromisszum nélkül élvezhetik. Megérkezett a nyújtott ötajtós kivitel, amellyel teljesen új mezőnybe katapultál a kisautó. De vajon ott is helytáll?
Róth Kálmán, a Mosonmagyaróvár női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint könnyen lehet, hogy a Győri Audi ETO már most, a télen visszarendeli az Európa-bajnokságon berobbant irányítóját, Tóth Gabriellát.
A társasági adókulcsok várhatóan nem változnak számottevően a következő három évben világszinten, a globális adórendszer-reform viszont kihívások elé állítja a cégeket és a hatóságokat - áll az RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. hétfői közleményében.
A szám olimpiai és világbajnoki címvédője, az amerikai Mikaela Shiffrin győzött a női alpesi sízők világkupa-sorozatának hétfői műlesikló versenyén az ausztriai Kühtaiban.
Már hivatalosan is a kínai okostelefon-gyártó, a Xiaomi a világ legnagyobb startupja. A cég nemrég 1,1 milliárd dollárnyi tőkét kapott, amivel a befektetők 46 milliárd dollárra értékelték a...
220volt.hu - 2014 ┏(-_-)┛┗(-_- )┓ 2015 :-) A Virgin Atlantic VS43-as járata futómű-problémákkal szállt fel még délelőtt Gatwickről. A gép Las Vegasba indult, de most Sussex fölött köröz és a kerozint engedik ki a tartályokból. A repülő négyszáz utassal a … Folytatás
David Ryall a közismert karakterszínészt leginkább a Harry Potter-filmekből ismerhettük. A Dumbledore-ral szoros barátságot ápoló világutazó Elphias Doge-t megformáló színész 79 éves volt – írja a The Guardian.
Az ukrán elnök hétfőn aláírta az országa "tömbön kívüli" státusának feladásáról elfogadott törvényt, amely ezzel hatályba is lépett, ugyanakkor Porosenko értésre adta: népszavazást fog tartatni arról...
A törökbálinti képviselő-testület elutasítja, hogy az autópályadíjat az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszára és az M0-s autóútra is kiterjesszék - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Elpusztult A Ho, egy 32 éves tajvani víziló, amely pénteken leugrott az őt szállító teherautóról, és amelyet látszólag sírva, könnycseppekkel a szemében fényképeztek le az úttesten.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A nemzetközi biztonságtechnikai piac évről évre közel 7 százalékos növekedést mutat. Igazodva a nemzetközi irányvonalakhoz, a hazai biztonságtechnikai szakterület 2015-ben a távvezérléses, mobil rendszerek térhódításáról szólhat. Fontossá válik az NFC-technológiában és a biometrikus azonosításban rejlő lehetőségek kihasználása, illetve megerősödnek a rádiós és IP-alapú biztonságtechnikai…
A kínai kormány az ideinél alacsonyabb növekedést vár jövőre a külkereskedelemben, mindenekelőtt a világgazdasági körülményeknek és a kínai gazdasági szerkezetátalakításnak betudhatóan.
A román kormány hétfői ülésén rendeleti úton módosította az oktatási törvényt, hogy a jogszabály lehetővé tegye a diplomákról, tudományos fokozatokról való lemondást.
Kis emelkedésekkel kezdődött a hét Európában a hosszú karácsonyi szünet után, miután pénteken az amerikai indexek új csúcsokra emelkedtek. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, az orosz piacon egy...