2014. december 30. kedd

dec. 30
9:39
Hatmillió emberrel találkozott Ferenc pápa a Vatikánban (Gondola)
Mintegy hatmillióan vettek részt a Ferenc pápával a Vatikán különböző helyszínein rendezett találkozókon a miséktől az audienciákig - közölte hétfőn a Vatikán
dec. 30
9:39
Januártól 1,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (Blikk)
dec. 30
9:39
Vádat emeltek a kislányát az ablakon kilökő tatabányai nő ellen (Metropol)
A 38 éves tatabányai nő márciusban kilenc méter magasból kilökte ötéves kislányát az ablakon.
dec. 30
9:39
Január 15-én váltás az EBESZ élén (Alternatív Energia)
Január 15-e Szerbia elnökségének kezdetét jelöli.
dec. 30
9:40
Nem cicózott a Gazprom, mindenkit kivásárolt a Déli Áramlatból (Privátbankár)
A projekt fele eddig is hozzájuk tartozott, de a Gazprom most az összes európai partnerétől megvette a fennmaradó tulajdonrészeket.
dec. 30
9:41
Folytatódik a felújítás az új köztemetőben (Gondola)
Folytatódik a nemzeti emlékhely felújítása a Rákoskeresztúri új köztemetőben
dec. 30
9:41
Több tízezer fiatal a Taizé-i találkozón (Alternatív Energia)
A találkozót hivatalosan este hét órakor nyitották meg a Szent Vítus székesegyházban.
dec. 30
9:43
Nem lesz olcsóbb a kenyér az olcsóbb üzemanyag miatt (Gondola)
A Magyar Pékszövetség szerint az üzemanyagár csak néhány százalékot tesz ki a kenyér költségében, ezért hiába lett olcsóbb 64 forinttal a gázolaj január óta, nem indokolt az árcsökkentés - írta a Magyar Nemzet
dec. 30
9:43
Félelmetes szlovák kormánygépek (Alternatív Energia)
A repülők még Gustáv Husákot is szállították.
dec. 30
9:45
VV Zsuzsa ajándékba kapta műmellét! (Blikk)
Budapest – A ValóVilág játékosa az idős, tehetős pasikra bukik. Nagyon úgy tűnik, ennek is köze van ahhoz, hogy sokkal jobban él, mint sok hasonló korú társa - írja a Bors.
dec. 30
9:45
Ünnepi orgonakoncerttel köszöntik az új évet (Gondola)
Ünnepi orgonakoncerttel köszöntik az új évet a Szent István-bazilikában január 2-án, péntek este
dec. 30
9:45
Kenyér árak: erre számítsunk (Pénzcentrum)
Sok tényező befolyásolja a kenyér árát....
dec. 30
9:45
Répássy: nálunk is van beutazási tilalom (ATV)
Az Országgyűlés már elfogadott egy módosítást a vámjogszabályokkal összefüggésben, de új idegenrendészeti vagy beutazási tilalmat nem vezetett be - nyilatkozta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak.
dec. 30
9:47
Kamu volt a Gyurcsány-buli (Gondola)
dec. 30
9:47
A legszigorúbb átvilágítást követeli az Együtt Habony ügyében (ATV)
Szabó Szabolcs azt követeli, a legszigorúbb nemzetbiztonsági ellenőrzést folytassák le Habony Árpáddal szemben, mivel ennek hiányában nem tudható, jelent-e biztonsági kockázatot a miniszterelnök bizalmasa- közölte a párt.
dec. 30
9:48
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Putyin legnagyobb politikai ellenfelét (444.hu)
Alexej Navalnij 3,5 évet kapott sikkasztásért felfüggesztve.
dec. 30
9:50
AirAsia: Holttesteket találtak a tengeren (444.hu)
Bőrönd, mentőmellény és a lezuhant utasszállító egy darabja is előkerült a tengerből.
dec. 30
9:54
Hoppá! Várkonyi Andrea disznót vágott (BorsOnline)
Bochkor Gábor is ott volt, de még a Tankcsapda is. És annyit ettek, amennyit nem kellett volna, de így megy ez ilyenkor.
dec. 30
9:54
Lesz tűzijáték a tőzsdén? Szokott lenni (Privátbankár)
Az év utolsó kereskedési napja gyakran okoz furcsa árfolyammozgásokat a tőzsdén, a hazai részvények egyelőre ilyesmit nem produkálnak. Az euró/forint viszont egyelőre nem lefelé indult meg, ahogy sokan várták, hanem felfelé.
dec. 30
9:57
Kiakadtak Ibrahimovicra az állatvédők (Blikk)
Stockholm – Bakot lőtt Zlatan Ibrahimovic (33) a téli szünetben.
dec. 30
9:57
Jönnek a biometrikus útlevelek Ukrajnában (Gondola)
Január elsejétől lehet biometrikus útleveleket igényelni Ukrajnában. Az új okmány abban különbözik a régitől, hogy egy csipet helyeznek el benne
dec. 30
9:57
A hóban feküdt a 76 éves nő (Blikk)
dec. 30
9:57
Csúcstalálkozó Ukrajna jövőjéről (Kripto Akadémia)
A helyszín a kazah főváros, Asztana lesz.
dec. 30
9:59
Szinte biztos, hogy megtalálták a repülő roncsait (Gondola)
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint szinte biztosra vehető, hogy megtalálták a tengerben a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép roncsait
dec. 30
9:59
Már 25 fagyhalál - Kinek a lelkén szárad? (Kripto Akadémia)
A legfiatalabb áldozat 36, a legidősebb 73 éves volt.
dec. 30
10:00
Kivonul a távközlési piacról a BTel (Infostart)
A Business Telecom (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon, erről határozott a társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése.
dec. 30
10:00
Manuel Neuer egy nagyon fontos díjat már begyűjtött CR7 előtt! (Sport365)
A férfiaknál Manuel Neuer, míg a nőknél Serena Williams bizonyult 2014 legjobb sportolójának a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) által tartott szavazáson.
dec. 30
10:01
Tolkien-napot tartanak az év elején az Urániában (Gondola)
Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton az Uránia Nemzeti Színházba
dec. 30
10:02
Kettős osztrák siker az elhalasztott Négysáncverseny-rajton (Sport365)
A győztes Stefan Kraft és a második Michael Hayböck jóvoltából kettős osztrák siker született a 63. síugró Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán.
dec. 30
10:03
Látványos! Így fagy be éjjel a Balaton - videó! (Blikk)
Látványos videón örökítette meg az Időkép Siófoki webkamerája, ahogy az éj leple alatt a jégmező szétterjed a Balatonon.
dec. 30
10:03
Megtalálták a lezuhant repülő roncsait (Metropol)
Helikopteres kutatók több holttestet is találtak a víz felszínén, a tetemeket már egy indonéz hadihajóra szállították.
dec. 30
10:03
A Gazprom kivásárolja partnereit a Déli Áramlat projektből (ProfitLine)
Az orosz gázipari nagyvállalat, a Gazprom hétfőn beleegyezett, hogy megveszi összes európai partnerének részesedését a leállított Déli Áramlat gázvezeték projektben.
dec. 30
10:03
500 milliárd dolláros piac nyílik meg a külföldiek előtt (Portfolio)
Idén áprilisban megnyithatja kapuit a szaúdi tőzsde a külföldi befektetők előtt, amire eddig még nem volt példa a történelemben - írja a Business Insider. A régóta várt nyitást idén nyáron...
dec. 30
10:03
Innen jön a legtöbb csomag: akár 40 napot is várnunk kell (Pénzcentrum)
Idén több mint 42 ezer csomag után fizettünk vámot vagy áfát....
dec. 30
10:03
Orbán 2 milliárdot kért a Várnegyedben lévő lovarda újjáépítésére (ATV)
Újjáépülhet a budai Várnegyedben az egykori lovarda a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet értelmében.
dec. 30
10:05
Januártól 1,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak (ProfitLine)
Januártól 1,8 százalékkal emelkedik a nyugdíjak, illetve egyes járadékok összege a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint.
dec. 30
10:05
Így rendezi át az erőviszonyokat Csányi és Bige harca (Portfolio)
Lassú áremelkedés a hazai műtrágyapiacon....
dec. 30
10:05
Tűz egy dél-koreai halászhajón: két halott (ATV)
Tűz ütött ki kedd reggel egy dél-koreai halászhajón. A balesetben ketten meghaltak, négy matróz pedig eltűnt - adta hírül a dél-koreai sajtó.
dec. 30
10:07
A BTel kivonul a távközlési piacról (ProfitLine)
A Business Telecom (BTel) az ügyfél és hálózati elemek értékesítésével folyamatosan kivonul a távközlési szolgáltatói piacról, első számú üzleti céljává az általa kifejlesztett Xprime szolgáltatás franchise terjesztését teszi a hazai és nemzetközi piacon, erről határozott a társaság hétfőn tartott rendkívüli közgyűlése.
dec. 30
10:12
Kilökte kislányát – gyilkossággal vádolják (BorsOnline)
Vádat emeltek az ellen a tatabányai nő ellen, aki márciusban kilökte ötéves kislányát az ablakon.
dec. 30
10:12
Ennyi volt – távozik egy szolgáltató a távközlési piacról (Privátbankár)
Már régóta nagyon nagy gondok voltak a Business Telecom háza táján, ezért nem is igazán meglepő, hogy a társaság közgyűlése profilváltásról és kivonulásról döntött.
dec. 30
10:12
Megtalálták az elveszett repülő roncsait? (Infostart)
Indonéz illetékesek keddi közlése szerint szinte biztosra vehető, hogy megtalálták a tengerben a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép roncsait.
dec. 30
10:14
Hollywoodi sztárok forgatták fel Magyarországot (BorsOnline)
Megrohamozták hazánkat a világsztárok! Robbantanak, üldöznek Budapesten, igaz, idén csak három nagyágyú vegyült el a pesti járókelők között. Most megosztunk néhány kulisszatitkot az idén itt forgató filmcsillagokról.
dec. 30
10:14
Kisebb növekedésre számít jövőre a KT elnöke (Privátbankár)
Az államadósság-mutató pedig 76 százalék körül alakul az év utolsó mérőnapján Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint.
dec. 30
10:15
Vádat emeltek a kislányát az ablakon kilökő tatabányai nő ellen (Blikk)
dec. 30
10:15
Kilenc méter magasból lökte le ötéves kislányát (Alternatív Energia)
A járdára eső kisgyerek életveszélyesen megsérült.
dec. 30
10:21
Szociális Fórum: idén már 25-en fagytak halálra Magyarországon (ATV)
A Magyar Szociális Fórum (MSZF) szerint december közepéig huszonöten fagytak meg Magyarországon, ellenben Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke azt állítja, hogy nem létezik pontos kimutatás - írja keddi cikkében a Népszabadság.
dec. 30
10:21
Itt merjem hagyni a csajomat egy féléves francia ösztöndíj miatt? (444.hu)
Mi van, ha közben bepasizik?
dec. 30
10:21
Darts-vb: Taylorra és Andersonra is sima menet vár a nyolcaddöntőben (Agroinform)
Élesedik a helyzet a londoni darts-világbajnokságon, kedden hat mérkőzést rendeznek, tét a negyeddöntőbe jutás.
dec. 30
10:27
Pofátlanságban ők voltak az év legjobbjai (BorsOnline)
Kihasználják a lehetőségeket vagy pofátlanok? Összeállításunk az év legnagyobb port kavart ügyeit vette számba.

Keresés