2014. december 4. csütörtök

dec. 4
16:21
Rendkívüli önkormányzati támogatásról döntöttek (hirado.hu)
Több mint 12 milliárd forintot osztottak fel 1175 pályázó település között.
dec. 4
16:21
McCain-nyilatkozat: a kormány szerint amerikai belügyről van szó (ATV)
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott csütörtök délután Kovács Zoltán kormányszóvivő és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
dec. 4
16:21
Három norvég újságíró megmondta ki az 50 legjobb focista (Sport365)
A Josimar című norvég folyóirat munkatársai különleges feladatra szánták el magukat.
dec. 4
16:21
Orbán utánajárt, és szerinte Simicska nem indul majd Veszprémben (444.hu)
Azt viszont még nem tudni, hogy ki lesz a Fidesz jelöltje, mert Navracsics kiszemeltje visszalépett.
dec. 4
16:23
Megbüntették a CIB-et (hirado.hu)
A banknál kötelezettségszegést állapított meg meg az MNB, 25 millió forintos bírság jár érte.
dec. 4
16:23
Varga felmosta magával a padlót (444.hu)
Világos a kormány álláspontja, támogatja a vasárnapi munkavégzés betiltását – tagadta meg saját véleményét a miniszter. De mi is szóba kerültünk a sajtótájékoztatón.
dec. 4
16:24
Norbi közleményben reagált a vádakra (BorsOnline)
A Gazdasági Versenyhivatal 15 millió forintra büntette Schobert Norbi és felesége, Réka egyik korábbi cégét, mert reklámjaival megtévesztette a fogyasztókat. A fitneszguru közleményben állt ki az igazáért.
dec. 4
16:24
Durva! Így pucsít Robbie Williams anyaszült meztelenül (Blikk)
Hiába lett apa, továbbra sem tűnik konszolidáltabbnak az énekes.
dec. 4
16:25
Több ezer háztartás van továbbra is áram nélkül Csehországban (hirado.hu)
Az energetikai társaságok elismerték, hogy az áramellátás felújítása nem megy egykönnyen, és komoly gondjaik vannak.
dec. 4
16:25
Torgyán József 82 is elmúlt már (444.hu)
De kicsit fura frizuráját leszámítva még kifejezetten jó formában van. Csütörtökön a Portfolio Agrérszektor 2014 konferencián vett részt néhány ex-agrárminiszter társaságában.
dec. 4
16:26
Sokkoló! Itt sterilizálták a nőket – videó! (Blikk)
13 nő esett eddig áldozatul Indiában, az északkeleti Orisza állam egyik kórházában, ahol az egyik orvos 83 beavatkozást végzett el egy napon.
dec. 4
16:27
Bajorország saját képviseletet nyitott Prágában (hirado.hu)
Bajorország Szászország után a második német tartomány, amely saját képviselettel rendelkezik a cseh fővárosban.
dec. 4
16:27
Ideológiailag elkötelezett germanobrazil medence (444.hu)
220volt.hu - 117 féle objektív Canonra és Nikonra azonnal, raktárról A dél-brazíliai Santa Catarina állam rendőrei meglepődve vették észre egy helikopteres repülés során, hogy valaki horogkeresztet csempézett a medencéje aljára. A 19-20. századokban számtalan német bevándorlót fogadó Pomerode városában egy … Folytatás
dec. 4
16:29
Volt minisztert választottak házelnöknek Tunéziában (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint a törvényhozásnak még két elnökhelyettest is meg kell választania.
dec. 4
16:30
A kormány támogatja a vasárnapi pihenőnapot (Gondola)
A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón
dec. 4
16:30
Gyanús az olasz maffia és a politikusok közötti viszony (Blikk)
dec. 4
16:31
Ismét szabad az út Pilisszentkereszt és Esztergom között (hirado.hu)
Dobogókőre egyelőre csak helybeliek hajthatnak be.
dec. 4
16:32
Újraindult a széntermelés a pécs-vasasi bányában (Gondola)
Újraindította a széntermelést a Dalkia Energia Zrt. (Dalkia) tulajdonában lévő Pannon Hőerőmű Zrt. a Pécstől északkeletre található vasasi bányában.
dec. 4
16:32
Az állam megveszi a Budapest Bankot (Blikk)
dec. 4
16:33
Tőkés László az amerikai külügyminiszterhez juttatott el tiltakozó levelet (hirado.hu)
Tiltakozó levelet juttatott el John Kerry amerikai külügyminiszterhez a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium visszaállamosítása miatt Tőkés László európai parlamenti képviselő.
dec. 4
16:35
Késik a megszavazott olasz munkaügyi reform bevezetése (hirado.hu)
Hat újabb kormányrendelet elfogadása kell a reformcsomag életbe léptetéséhez.
dec. 4
16:36
Az MNB 25 millió forintra bírságolt a CIB Bankot (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 25 millió forintra bírságolt a CIB Bank Zrt-t, mivel a banknál kötelezettségszegést állapítottak meg - derül ki a jegybank határozatából.
dec. 4
16:36
Megyék Versenye: megvan a győztes (Privátbankár)
Rendkívüli érdeklődés mellett került megrendezésre a KKVHÁZ Megyék Versenye. A határon túli magyarok bekapcsolódásával kiszélesedett verseny céljai egyszerűek: játékosan közösséget teremteni, segíteni a hálózatosodást és erősíteni a tudásmegosztást.
dec. 4
16:36
Az LMP feljelent a parlagfűpénz "elherdálása" miatt (Alternatív Energia)
"A minisztérium szinte teljes egészében lenyúlta a parlagfűirtásra szánt pénzt."
dec. 4
16:37
Szokatlan ENSZ-kampány (hirado.hu)
Az ENSZ Világélelmezési Programja szokatlan kampánnyal próbál pénzt gyűjteni.
dec. 4
16:39
Átszakadt egy gázvezeték Enyingen (hirado.hu)
A környéket százméteres körben lezárták.
dec. 4
16:39
Kompenzálják a református egyház forráscsökkenését (hirado.hu)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslatba beépül az egyházi hitéleti támogatás kiegészítését célzó előirányzat.
dec. 4
16:39
VS: Orbán szerint Simicska nem indul Veszprémben (ATV)
A lap arról ír, hogy egy magas rangú fideszes forrás szerint a miniszterelnök is utánajárt a dolgoknak és biztos benne, hogy a Közgép-vezér nem lesz a jelöltek között.
dec. 4
16:41
Beindult a forint (hirado.hu)
Kora reggelhez képest délutánra erősödött az árfolyam.
dec. 4
16:41
Nem bővítette eszközvásárlási programját az EKB (hirado.hu)
Nem bővítette eszközvásárlási programját az Európai Központi Bank (EKB).
dec. 4
16:41
Erdő: nem szabad teljesen új egyházügyi törvényt alkotni (ATV)
A bíboros szerint a kormány nem tarja be a megállapodást az egyszázalékos felajánlások számításánál.
dec. 4
16:42
Robbie Williams meztelenül pózol - 18+ (BorsOnline)
Kissé nyersre sikeredett Robbie Williams új lemezének borítója. A kétgyermekes énekes pucér fenekével próbál a lemezeladási listák csúcsára törni.
dec. 4
16:42
Örülök, hogy kórházzal megúsztam a trombózist (Blikk)
Szeged — „Amikor közölték a diagnózist, végigfutott az agyamon, elég nagy a baj. Az ember ilyenkor sok mindent átértékel, s bizony most azt mondom, jó, hogy a kórházban fekszem, és ennyivel megúsztam az egészet” – nyilatkozta Vajda Attila (31) a Blikknek.
dec. 4
16:42
Varga: a kormány támogatja a varásnapi nyitva tartás korlátozását (Infostart)
A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
dec. 4
16:42
Bronzérmes Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen (Infostart)
Verrasztó Dávid bronzérmet nyert 400 méter vegyesen csütörtökön az úszók rövidpályás világbajnokságán, Dohában.
dec. 4
16:42
Sícipőfejlesztések a 2014/15-ös szezonban (Síelők)
A sícipők kínálatában eddig nem volt annyira számottevő a változás, mint a sílécek terén, de már a tavalyi szezonban elkezdődtek mozgolódni a gyártók és az idei szezonban is több újítással megismerkedhetünk. Amire minden gyártó törekszik, az az egyedi lábformára alakítható cipő.
dec. 4
16:43
Újraindult a széntermelés a pécs-vasasi bányában (hirado.hu)
Évi 15 ezer tonna energiahordozót nyernek majd ki helyi munkaerővel,
dec. 4
16:43
Szerbia ismét megkísérli a Telekom Srbija privatizációját (hirado.hu)
A 2013-as pénzügyi évben a Telekom Srbija 15,3 milliárd dinár (126,4 millió euró) nettó nyereséget ért el.
dec. 4
16:43
Kitiltási botrány: a kormány szóvivője állítja, nem kaptak bizonyítékot (ATV)
A magyar kormány nem kapott olyan dokumentumot, amely bizonyítékokat tartalmazna az amerikai beutazási tilalom ügyében - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
dec. 4
16:44
Veretlen marad idén otthon az Fradi? (Blikk)
Budapest — Tizennyolc év után érhet el újra hazai veretlen évet a Ferencváros focicsapata az NB I-ben. A zöld-fehérek 2014-ben pályaválasztóként egyszer sem veszítettek, tavasszal a Puskás Ferenc stadiont, augusztustól pedig a Groupama-arénát nem tudták elhagyni a vendégek három ponttal.
dec. 4
16:45
Fazekas: Sikerült helyreállítani a magyar vidék megbecsülését (hirado.hu)
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön a Portfolio Agrárszektor 2014 konferencián összegzett Siófokon.
dec. 4
16:45
Varga: A kormány támogatja a vasárnapi zárva tartást (hirado.hu)
Mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni - hangsúlyozta Varga Mihály.
dec. 4
16:46
Brutálisan agyonverte egy vascsővel az idős nőt a kamasz (Blikk)
Vérbe fagyva találtak rá Viszi otthonában november 18-án az esti órákban holtan egy idős hölgyre.
dec. 4
16:47
Felújították a gyulai hajléktalanszállót (hirado.hu)
Negyvenhatmillió forintból újult meg a nappali melegedő.
dec. 4
16:48
Újra rendőrök vitték el az AC/DC dobosát (Blikk)
Tuaranga - Megint bilincsben vitték el a rendőrök az AC/DC dobosát, akit ezúttal azzal gyanúsítanak, hogy megszegte az óvadék ellenében való szabadlábra helyezésének szabályait.
dec. 4
16:48
Kormányszóvivő: a kabinet nem kapott bizonyítékokat (Gondola)
A magyar kormány nem kapott olyan dokumentumot, amely bizonyítékokat tartalmazna az amerikai beutazási tilalom ügyében - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő
dec. 4
16:48
Nőt rabolt a bűnöző (Blikk)
dec. 4
16:48
Elnyomják a hímeket az őserdőben (Blikk)
Lui Kotale — Kongó esőerdőinek mélyén, a bonobók birodalmában a nőstény  az úr. Az emberszabású majmok ezen szűk csoportjaiban a nőnemű egyedek véd- és dacszövetségben élnek, és minden szempontból uralmuk alá hajtják a hímeket, akiket ez azonban cseppet sem zavar.
dec. 4
16:48
Újra járható a Pilisszentkereszt és Esztergom közti út (Metropol)
Az országban már csak a dobogókői és lajosforrási bekötőúton számíthatnak teljes útzárra a közlekedők.
dec. 4
16:48
Eltékozolt adóforintok (Adózóna)
Az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt adományok "elherdálása" miatt - közölte az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője, Sallai R. Benedek és Lengyel Szilvia csütörtökön az MTI-vel.

Keresés