A külső környezet romlása következtében a tavalyi negyedik negyedévben a TVK EBITDA-ja gyakorlatilag lefeleződött a korábbi negyedévhez képest, az évet azonban így nagyságrendekkel jobb eredménnyel...
Közzétette negyedéves jelentését a MOL, mely az elemzői várakozások fényében összességében felemás képet mutatott, pozitív azonban, hogy az iparágban meghatározónak számító üzemi profitmutató alapján...
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért megtiltotta az alkalmazását az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában - olvasható a testület honlapján.
A horvát gazdasági miniszter hétfőn megerősítette, hogy az INA leányvállalatából ki fogják szervezni a gázellátást, és ezt a feladatot az elkövetkező három évben a Horvát Villamos Művek (HEP) fogja végezni - írják hétfőn horvát internetes oldalak.
Harmadára is visszaeshet a hazai máktermelés azzal, hogy a tiszavasvári Alkaloida a jövőben külföldön kívánja termeltetni az ipari mákot - írta keddi számában a Világgazdaság Isztin Ferencre, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségének elnökére hivatkozva.
Az Európai Bizottság legújabb, úgynevezett téli gazdasági előrejelzését ismerteti az Európai Parlamentben Olli Rehn, a bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős tagja délután Strasbourgban.
Március elején kezdődik a lomtalanítás Budapesten. Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője az InfoRádiónak elmondta, hogy mindenkit a postaládájába eljuttatott hírlevélben tájékoztatnak a náluk esedékes időpontról.
Folyamatosan frissülő cikkünkben az őszödi beszéd kiszivárogtatásával és az azt követő utcai zavargásokkal kapcsolatos hírekről számolunk be azóta, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozta a titkosszolgálati jelentéseket.
Harmadára is visszaeshet a hazai máktermelés azzal, hogy a tiszavasvári Alkaloida a jövőben külföldön kívánja termeltetni az ipari mákot - írta keddi számában a Világgazdaság Isztin Ferencre, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségének elnökére hivatkozva.
Idén megközelítőleg 900 munkavállaló kiszervezésével és elbocsátásával számol a BKV - tudósít a Népszabadság. A társaság igazgatótanácsa, illetve felügyelőbizottsága hétfőn tárgyalta volna a...
A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett szezonális és naptárhatással kiigazított végleges adatai alapján 0,4 százalékkal bővült a német gazdaság a negyedik negyedévben az előző negyedévben regisztrált 0,3 százalék után. A február 14-én közzétett előzetes adat szintén 0,4 százalékos növekedést tartalmazott.
Tavaly 155,2 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el a hitelintézeti szektor az előző évi 91 és a 2011-es 242,8 milliárd forint veszteséget követően - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent előzetes adatokból.
A horvát gazdasági miniszter megerősítette, hogy az INA leányvállalatából ki fogják szervezni a gázellátást, és ezt a feladatot az elkövetkező három évben a Horvát Villamos Művek (HEP) fogja végezni.
A Századvég Alapítvány elnöke sokkal pusztítóbbnak találja a Simon-ügyet, mint amilyennek az látszik. Lánczi András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az ilyen botrányok az általános társadalmi bizalmat csökkentik. Egyébként nem számít a jelenleginél nagyobb hőfokú korteskedésre a választási kampányban a Századvég Alapítvány elnöke.
Kétórás szolidaritási sztrájkot hirdettek keddre a horvát szakszervezetek, míg szerdára tüntetést szerveznek a zágrábi Szent Márk térre, ha a horvát törvényhozás módosítja a munkaügyi szabályozást.
A piacok megörültek a G20-ak üzenetének, így alapvetően optimista hangulatban vágunk neki a hétnek. A tőzsdék tovább emelkedhetnek, a devizapiacon pedig a befektetők a magasabb kamatot fizető...
A Ford a kapuit jövő kedden megnyitó Genfi Autószalonon leplezi le a Focus harmadik generációjának ráncfelvarrott változatát. Hozzászokhattunk, hogy a modellfrissítések során gyakran alig nyúlnak a gyárak az adott modellekhez, ám ezúttal komoly változtatásoknak lehetünk szemtanúi: a tervezők elmondták, hogy a Focus történelmének legalaposabb modellközi frissítését eszközölték az autón. Erre…
A szenátus 169-139 arányban szavazott bizalmat a Renzi-kormánynak. A szenátusban a szavazás előtt az új miniszterelnök azt mondta programbeszédében: a reformok nélkül Olaszországot nem válság, hanem összeomlás fenyegeti
A tegnapi amerikai kereskedésben végig jó volt a hangulat, és bár az S&P 500 napon belül soha nem látott magasságba emelkedett, a nap végére alábbhagyott a tőzsdemutató lendülete, így nem tudott új...
A horvát gazdasági miniszter hétfőn megerősítette, hogy az INA leányvállalatából ki fogják szervezni a gázellátást, és ezt a feladatot az elkövetkező három évben a Horvát Villamos Művek (HEP) fogja...
Tovább csökken a Rába saját részvény állománya, miután 10 000 darab részvényt hívtak le a társaság volt munkavállalói múlt pénteken a részvényopciós program keretében. A Rába Menedzsment...
Új történelmi csúcsra emelkedett tegnap több technológiai sztárpapír árfolyama a kedvező részvénypiaci hangulat közepette: a Facebook, a Google és a Tesla árfolyama is történelmi zárócsúcsot állított...
A török kormányfő és fia közötti telefonbeszélgetés tartalmáról tegnap este megjelent anyag jókora líraesést váltott ki este óta, ami átgyűrűző hatásként ma a forintot is a gyengülés felé terelheti,...
Egy fehér oldal. Ennyi jelenik meg most az MT Gox japán Bitcoin-tőzsde weblapján, a pletykák szerint pedig már a tőzsde csődjéről is szó lehet - számolt be a CNBC. A japán tőzsde körüli gondok a...
A kormány komolyan gondolja a bányászat újbóli beindítását a Mecsekben. A szénvagyont az energiastratégia fontos részének tekinti, amit az energiaköltségek pillanatnyi árai is igazolnak – nyilatkozta Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára
Tegnapi ülésén tárgyalt az Alkotmánybíróság a devizahitelek ügyéről, döntés azonban egyelőre nem született. Az ügy folyamatosan a testület napirendjén van, rövidesen megszülethet a döntés -...
Érkeznek a hírek a nemzeti egységkormány felállításáról Ukrajnában. Közben a szavak szintjén mindenki ki akarja segíteni a csőd szélén billegő országot, kérdés, mi lesz az ígéretekből.Fontosabb...
A február elején megindult aranyár-emelkedés hatására az arany royalty és –bánya cégek részvényeinek árfolyama is kevés kivétellel meglódult. A legjobban a közel 20 százalékkal drágult Goldcorp-papírok teljesítettek, de nem maradtak el sokkal tőlük a nemesfém-bányák megműveléséből származó jövőbeni pénzáramlásokat eladó, úgynevezett royalty, más néven stream cég, a Silver Wheaton részvényei.…
Csökkenéssel indult a kereskedés Európában, a német DAX index 0,3%-kal 9.680,18 pontra, a francia CAC-40 index 0,4%-kal 4.400,83 pontra, a brit FTSE-100 index 0,3%-kal 6.847,55 pontra csökkent, míg a Stoxx Europe 600 index 0,2%-kal 337,69 pontra gyengült nyitásban. Budapesten a BUX index lényegében stagnált, 0,01%-kal 18.223,33 pontra emelkedett.