2014. február 27. csütörtök

febr. 27
21:06
Janet Yellen: a kötvényvásárlásoknak nincs előre meghatározott menete (ProfitLine)
A Fed kötvényvásárlásainak nincs előre meghatározott menete, arról mindig a munkaerőpiac helyzete és az inflációs várakozások figyelembevételével határoznak - mondta Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnöke.
febr. 27
21:08
Javította eredményét a Masterplast (ProfitLine)
A múlt évben 81,3 millió eurós bevételt ért el az építőiparban érdekelt Masterplast Nyrt., ami 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a társaság egyszeri bevételt is tartalmazó adózott nyeresége 1,2 millió euró volt, szemben a 2012. évi mintegy 1,1 millió euró veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
febr. 27
21:09
Ukrán válság: a Nato-nak nincs terve egy orosz beavatkozásra (Infostart)
Az észak-atlanti szövetségnek és az Egyesült Államoknak nincsenek kidolgozott tervei arra az eshetőségre, hogy Oroszország katonailag beavatkozik az ukrajnai válságba - közölte csütörtökön a NATO európai főparancsnoka.
febr. 27
21:09
Sós Tamás "figyelemelterelésének" tartja doktorija plágiumgyanúját (Gondola)
Az MSZP-s Sós Tamás a Fidesz figyelemelterelésének és helyi lejárató kampányának tartja, hogy támadják doktori dolgozatát, és közölte, feljelentést tett
febr. 27
21:09
Halálra gázoltak egy kerékpárost Győr megyében (Alternatív Energia)
febr. 27
21:09
Mercedeseket kaptak ajándékba az orosz olimpikonok (ATV)
Mercedes autókat kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók.
febr. 27
21:27
Zombiként riogat Babicsek Bernát (Blikk)
Budapest — Az ír kocsmapunk hazai képviselője, a Paddy and the Rats, ijesztő klipet forgatott.
febr. 27
21:27
Gyurcsány: kik álltak 2006 ősze mögött? (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy 2006 őszén a mai kormány politikusainak szándékos, sanda, szervezett politikai akciója tört a köztársaság rendjére.
febr. 27
21:27
Halálra gázoltak egy kerékpárost (Blikk)
febr. 27
21:27
Földrengés volt Somogy megyében (Alternatív Energia)
.
febr. 27
21:27
INA: veszteséget okoz a gázüzletág kiszervezése (Portfolio)
Negatívan fogja befolyásolni az INA 2014-es eredményeit és befektetési lehetőségeit a horvát kormány csütörtöki döntése, amely értelmében a horvát állami energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA...
febr. 27
21:28
Új nevet kapott a Budapest Félmaraton (Sport365)
A Wizz Air lett a Budapest Félmaraton névadó szponzora, miután a szervező Budapest Sportiroda és a légitársaság ötéves együttműködési megállapodást kötött - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója és Kocsis Árpád versenyigazgató.
febr. 27
21:29
Nemzetiségi listákat vett nyilvántartásba a választási bizottság (Infostart)
Újabb három nemzetiségi listát, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának, az Országos Ruszin Önkormányzatnak és a Szerb Országos Önkormányzatnak az országos listáját vette nyilvántartásba csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
febr. 27
21:29
Késhet a ciprusi hitel (Portfolio)
Késhet a Ciprusnak nyújtott nemzetközi hitel következő részlete, mivel a ciprusi országgyűlés csütörtökön elutasította a kormány privatizációs terveit. A tervek elfogadása szükséges a hitel...
febr. 27
21:39
Elismerést adott át az E.ON Hungária a legjobb beszállítóinak (ProfitLine)
Idén már ötödik alkalommal adott át elismerést több mint egy tucat kategóriában az E.ON Hungária Zrt. a legjobb beszállítóknak. Az E.ON által Magyarországon 2013 folyamán termék- és szolgáltatásbeszerzésre fordított 54 milliárd forint összege 97,5 százalékban olyan magyar többségi tulajdonú vállalatoknál generált bevételt, amelyek kiváló teljesítményt mutatnak a hazai piacon. A rendszeresen…
febr. 27
21:45
Vakvágányra viszik az autósokat (Blikk)
Budapest — Feleslegesnek tartott közlekedési lámpa miatt dühöngenek az autósok Pestszentlőrincen. A szemeretelepi vasúti átjárót nemrég alakították át, hogy megszüntessék a hatalmas kocsisorokat.
febr. 27
21:45
Janukovics a nyilvánosság elé áll pénteken (Infostart)
Viktor Janukovics, a kijevi parlament által leváltott ukrán államfő sajtótájékoztatót tart pénteken a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban - közölte a politikus környezetének egyik tagja az orosz sajtóval.
febr. 27
21:45
Pozsony az Európai Unió ötödik leggazdagabb régiója (Gondola)
A szlovák fővárosban az ötödik legmagasabb az egy főre jutó GDP az Európai Unió összes régiója közül – közölte a Sita szlovák hírügynökség az Eurostat csütörtökön nyilvánosságra hozott adataira hivatkozva
febr. 27
21:45
Kudrow vesztett (Blikk)
febr. 27
21:45
Földrengés volt Somogy megyében (ATV)
A Richter-skála szerinti 2,6-es erősségű földrengés volt csütörtökön 18 óra 41 perckor a Somogy megyei Babócsánál - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
febr. 27
21:47
Lőszerszállító kamion balesete miatt lezárták a 21-es főutat (ATV)
Egy lőszereket szállító kamion balesete miatt teljes szélességében lezárták a 21-es főutat csütörtök este a Heves megyei Lőrincinél - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
febr. 27
22:03
Őszödi beszéd - Kósa: nem ismertem, csak tudtam róla (Infostart)
Kósa Lajos a HírTv-nek úgy nyilatkozott csütörtök este, nem ismerte az őszödi beszédet rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.
febr. 27
22:03
INA: veszteséget okoz a gázüzletág kiszervezése (Infostart)
egatívan fogja befolyásolni az INA 2014-es eredményeit és befektetési lehetőségeit a horvát kormány csütörtöki döntése, amely értelmében a horvát állami energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága - áll a horvát olajtársaság csütörtöki közleményében, amellyel a kormánydöntésre reagált.
febr. 27
22:03
Lőszereket szállító kamion balesete a 21-es főúton (Blikk)
febr. 27
22:03
La Liga: Ancelotti az Atlético Madridot dicsérte (Agroinform)
Az Atlético Madrid vasárnap a Real Madridot fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
febr. 27
22:12
Kiemelkedő évet zárt a LEGO Csoport (ProfitLine)
A LEGO® Chima legendái sikeres bevezetése, a LEGO Friends tartós sikere, és a klasszikus termékkészletek, mint például a LEGO City erős teljesítménye kiváló éves eredményt biztosított a LEGO csoport számára - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
febr. 27
22:21
Oscar-díj - A Google statisztikája szerint A Wall Street farkasa győzött (Infostart)
Bár az Oscar-szobrok csak vasárnap találnak gazdára Hollywoodban, a Google statisztikájából az utóbbi három hónap kereséseit összegezve A Wall Street farkasa című Martin Scorsese-film került ki győztesen.
febr. 27
22:21
Lezárul az állami adósságátvállalás - a nap hírei (Infostart)
Pénteken zárul az állami adósságátvállalás folyamata - jelentette be a belügyi tárca önkormányzati államtitkára. Tállai András elmondta: az idén, az utolsó ütemben 456 milliárd 75 millió forintot vállalt át 509 önkormányzattól az állam.
febr. 27
22:21
Yellen szavai röpítették az amerikai piacot (Portfolio)
Janet Yellen, a Fed elnöke megismételte korábbi szavait, amelyek szerint az eszközvásárlási program csökkentése valószínû, miközben folyamatosan monitorozzák a gazdasági helyzetet. Yellen...
febr. 27
22:23
Paksi erőmű - Közzétette a kormány Brüsszel észrevételeit (Infostart)
Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez.
febr. 27
22:30
Megadóztatják a keresztényeket (Adózóna)
Vallási alapú adót vetettek ki iszlám szélsőségesek egy szíriai városban: csakis a keresztényeket sarcolják meg. Az adót aranyban követelik, ami egyfajta történelmi "hagyományőrzés", mivel ez az eljárás a 7. századtól a 19.-ig bevett gyakorlat volt muszlim államokban.
febr. 27
22:39
Csehország nem ismeri el elnöknek Janukovicsot (Infostart)
A Cseh Köztársaság nem ismeri el Viktor Janukovicsot Ukrajna törvényes elnökének - közölte Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter újságírókkal csütörtökön este a prágai kormány különgépének fedélzetén úton Kijev felé.
febr. 27
22:39
Közzétette a kormány Brüsszel észrevételeit Paksról (Gondola)
A kormany.hu oldalon olvashatóak azok az észrevételek, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez.
febr. 27
22:41
Szakállbeültetésért tolonganak Brooklyn hipszterei (Infostart)
A szakállbeültetés a legújabb őrület a brooklyni hipszterek körében.
febr. 27
22:45
Változások a Magyar Telekom tulajdonosi szerkezetében (ProfitLine)
Egy szerdai tranzakció eredményeképpen a Deutsche Telekom Europe Holding B.V. lett a CMobil B.V. új, közvetlen kizárólagos tulajdonosa, ezzel egyidejűleg a Magyar Telekom közvetett tulajdonosa, miközben a Magyar Telekom 59,21 százalékos szavazati joggal rendelkező közvetlen részvényese a CMobil B.V. maradt - közölte a Magyar Telekom csütörtökön.
febr. 27
22:57
Évekig rögzítette a Yahoo felvételeit a titkosszolgálat (Infostart)
Éveken át megfigyelte és eltárolta a Yahoo internetes csevegőprogramjának webkamerás képeit egy brit titkosszolgálati szerv, a GCHQ; az adatrögzítés világszerte több millió felhasználót érintett - írta csütörtökön a The Guardian című brit napilap.
febr. 27
22:57
Paksi erőmű - Közzétette a kormány Brüsszel észrevételeit (Kripto Akadémia)
A fűtőanyag-szállításról szóló megállapodást be kell majd nyújtani az ügynökséghez.
febr. 27
22:57
Közzétették a Paks II-re reagáló brüsszeli levelet (Portfolio)
Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez...
febr. 27
22:59
Csehország nem ismeri el elnöknek Janukovicsot (Kripto Akadémia)
A magyar külügyminiszter döntésétől függ, hogy módosul-e az úti cél.
febr. 27
23:15
Júniusban jön a mozgás éjszakája! (Infostart)
A mozgás éjszakája elnevezéssel tartanak sportrendezvényt június végén a fővárosban, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára - erről Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár beszélt csütörtök este egy budapesti sajtótájékoztatón.
febr. 27
23:15
Európa Liga: Gulácsiék kitömték az Ajaxot, Adebayor megmentette a Spurst (Agroinform)
Csütörtökön tizenhat mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Európa Liga 2013-2014-es idénye.
febr. 27
23:18
Paksi erőmű - Közzétette a kormány Brüsszel észrevételeit (ProfitLine)
Közzétette a kormány csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon azokat az észrevételeket, amelyeket az Európai Bizottság fűzött a januárban megkötött magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetéhez.
febr. 27
23:33
Producernek állt Aradi Balázs (Blikk)
febr. 27
23:33
Magyar régiók az unió legszegényebbjei között (Adózóna)
Négy magyar is helyet kapott az EU 20 legszegényebb régiói között 2011-ben. Az Eurostat régiók fejlettségét mutató friss kimutatásában néhány vaskos meglepetés is előfordul. Pozsony például az ötödik legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkezett az EU 272 térsége közül.
febr. 27
23:33
310 alá ment az euró estére (Portfolio)
Az egyre jobban éleződő geopolitikai feszültség - Ukrajna ügyében - bizonytalanságot okoz a piacokon, amit a forint is megérez. A nap során többnyire a 311-es szint körül járt az euró.310 alatt az...
febr. 27
23:39
Próbálja ki a Bubit! (Infostart)
Kipróbálhatják a budapesti közösségi kerékpárkölcsönző-rendszert (Mol BuBi - Budapest Bicikli) a Bringaexpóra látogatók. A fővárosban áprilistól lehet majd használni a 75 állomáson felállított 1100 kerékpárt - közölte a Fővárosi Önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
febr. 27
23:42
A szkleroderma (szisztémás sclerosis) legelső tünetei (WebBeteg)
Szkleroderma vastag, kemény bőrt jelent. Azonban sok szklerodermás betegnél a test egyéb részein is jelentkeznek elváltozások éppúgy, mint a bőrben. A szkleroderma ritka, krónikus betegség, a kötőszöveteket érinti, az megkeményedik, megvastagodik és megmerevedik az érintett részeken.
febr. 27
23:51
Gazprom támogatja Magyarországon a sűrített gáz közlekedési célú felhasználását (ProfitLine)
Van potenciál Magyarországon a sűrített földgáz (CNG) közlekedési célú felhasználásában, a Gazprom célja az, hogy segítse ennek elterjedését Európa-szerte - mondta Tobias Noack, a Gazprom Germania közlekedési célú gázokkal foglalkozó vezetője csütörtökön Budapesten a Magyar Energia Fórumon.

Keresés