Miközben tavaly májusban még az HSBC úgy nyilatkozott, hogy nem válna meg svájci privátbankjától, piaci információk szerint most mégiscsak azon gondolkoznak, hogy értékesítsék az üzletágat....
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla.
Mint arról beszámoltunk, elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A 49 éves szakembert hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap hajnalban a tonsbergi kórházban érte a halál - közölte a Magyar Kézilabda Szövetség honlapján.
Egységes arculattal kampányol a parlamenti választásra a baloldali összefogás. A részt vevő pártok megállapodtak az állami kampánytámogatás elosztásáról, és arra számítanak, hogy egy hét alatt mindenhol összegyűjtik az egyéni jelöltek indulásához szükséges ötszáz aláírást. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke arról is beszélt az MTI-nek, hogy a…
A BMW bejelentette, hogy a várakozásokat felülmúló megrendelések hatására akár fél évet is várnia kell annak, aki a német luxusautó-gyártó villanyautóját, az i3-at a magáénak akarja tudni - írja az...
Egységes arculattal kampányol a parlamenti választásra a baloldali összefogás. A részt vevő pártok megállapodtak az állami kampánytámogatás elosztásáról, és arra számítanak, hogy egy hét alatt mindenhol összegyűjtik az egyéni jelöltek indulásához szükséges ötszáz aláírást. Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke arról is beszélt az MTI-nek, hogy a…
Németh Szilárd kormánypárti képviselő frakcióvezetőjével, Rogán Antallal közösen újabb rezsicsökkentési törvényjavaslatot nyújtott be vasárnap az Országgyűlésnek.
Tavaly a statisztikák alapján rendkívüli évet tudhatott maga mögött a spanyol vállalati kötvénypiac, a javuló gazdasági kilátások, az erőteljes hozamcsökkenés biztosította nyereség és a befektetők...
Thaiföldön vasárnap helyi idő szerint 15 órakor bezártak a szavazóhelyiségek, a terveknek megfelelően - jelentette be a választási bizottság. A sajtó értesülése szerint a 48,7 millió szavazásra jogosult emberből mintegy 12 millió nem adhatta le voksát.
Ez a hét a forint zuhanásától volt hangos, minden esemény másodlagosnak tűnik a 314 forintos euróárfolyam fényében. Nem szabad azonban elmenni néhány, a 2014-es költségvetést érintő ügy mellett....
Az egyik nemzetközi fociblogra felkerült a nyári labdarúgó-világbajnokság hivatalos dalának felvétele. A Jennifer Lopez, Pitbull és Claudia Leite fémjelezte nóta igen bugyutára sikeredett, de legalább fülbemászó.
Bizakodóbb gazdasági előrejelzést tett közzé szombaton a cseh pénzügyminisztérium, ugyanakkor a tavalyi év gazdasági fejlődését mérsékelten pesszimistábban szemléli, mint a korábbi prognózisokban.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten.
További területeken vonta vissza az ónos eső miatt kiadott riasztásokat a meteorológiai szolgálat, már csak hat megyében van elsőfokú riasztás. Budapestre és Pest megyére már semmilyen veszélyjelzés nincs érvényben.
A főpolgármester "nem teljesen nyugodt" a négyes metró sötétüzemi próbája miatt. Tarlós István a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta: előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a...
Aki nem tud betelni a fekete, illatos, buja kávé ízével és illatával, az örömét leli majd a különleges kávés desszertben. Előkészítési idő: 40 perc Elkészítési idő: 55 perc Hozzávalók (12 személyre): 30 deka kristálycukor • 2-2 evőkanál instant kávé és forró víz • 25 deka vaj • 6 tojás • 45 deka liszt • 1 csomag sütőpor • 3 kávéskanál őrölt fahéj A sziruphoz: 1,2 deci melasz • 20 deka…
Nyílt levélben ír nevelőapja által ellene elkövetett zaklatásokról Dylan Farrow, Woody Allen filmrendező nevelt lánya. Dylan Farrow apja Oscar-jelölése miatt ragadott tollat. Woody Allen máig tagadja a húsz éve állítólag történteket, lánya először vall nagy nyilvánosság előtt az ügyről – írja az Origo.
Igazán emberi gesztust gyakorolt a Real Madrid csapata szombati edzésén. A blancók egy perces néma főhajtással emlékeztek a 75 éves korában elhunyt legendás szövetségi kapitányra, Luis Aragonésre.
További területeken vonta vissza az ónos eső miatt kiadott riasztásokat a meteorológiai szolgálat, már csak hat megyében van elsőfokú riasztás. Budapestre és Pest megyére már semmilyen veszélyjelzés nincs érvényben.
A futsal koronázatlan királya, Facao egy zseniális videót tett közzé Instagram-oldalán, amelyen freestyle-tudását mutatja be. Nem kispályás a kispályás.
Az eső és hó miatt megbénult a vasúti forgalom Olaszország északkeleti részén a hét végén. Szicíliában egy megduzzadt patak magával sodort egy utasokkal teli gépkocsit.
A baloldali összefogás pártjai vasárnap közleményben kérték vidéki szimpatizánsaikat, hogy a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt ne induljanak el a paksi erőmű bővítése miatt meghirdetett demonstrációra.
Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt a szaúd-arábiai uralkodócsalád egyik legtekintélyesebb tagja vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Hétfőn tárgyalnak, kedden szavaznak a képviselők az újabb javaslatról. A gáz, az áram, a távhő ára változhat. Brüsszel már kötelezettségszegési eljárást emleget.
Mikor nem kell illetéket fizetni termőföld vásárlása után? Haszonbérbe lehet-e adni annak egy részét? – kérdezte olvasónk. Szakértőnk, dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Jegesedés miatt nehezen járhatók a Pilis és a Visegrádi-hegység turista- és kerékpározásra kijelölt erdei útjai, a Fellegvárhoz vezető Panoráma úton a jegesedés miatt szintén nehéz a közlekedés - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. vasárnap az MTI-vel.
John Kerry a müncheni nemzetbiztonsági konferencián nyugtatta a kormánytól tartó ukrán képviselőket. Izraelt jutalmaznák, Iránt fegyelmeznék. Közben Szaúd-Arábia népirtással vádolja a szíriai kormányt, Szerbia és Koszovó pedig folytatja a közeledést.
A márciusi Genfi Autószalon hajrájának kezdetén már le is rántotta a leplet a BMW a legnagyobb újdonságáról. A 4-es kupé ötajtós verziójának bemutatkozása hattagúvá duzzasztotta a modellsorozatot, megnyerő csomagot kínálva a dinamizmusra és különlegességre, ám ugyanakkor némi praktikumra is vágyóknak.
A Zágráb és Budapest közötti feszültségről írt vasárnap a Corriere della Sera című legnagyobb olasz napilap, amely szerint a versengés az Adriai-tengeren talált új kőolajmezőkért folyik.
Népirtással vádolta meg a szíriai kormányt a szaúd-arábiai uralkodó család egyik legtekintélyesebb tagja vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök az Izrael elleni bojkott lehetőségét ostorozta a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió vasárnap.