Európa legnagyobb offshore vagyonkezelési központja, Svájc tavaly nyáron kötött megállapodást Amerikával, egy új programot indítottak, hogy a kétes gyakorlatot folytató bankok tisztázzák magukat. Az...
Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján.
A mezőgazdasági termékek termelői ára 13,2 százalékkal volt alacsonyabb tavaly decemberben, mint egy évvel korábban. A növényi termékek 20,1 százalékkal - ezen belül a gabonafélék 29 százalékkal - lettek olcsóbbak, míg a vágóállatok és állati termékek termelői ára gyakorlatilag stagnált, 0,1 százalékkal volt csak magasabb, mint 2012 végén - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Két kedvezõ fejlemény is segített a nemzetközi befektetõi hangulat határozott javulásában tegnap délután óta, így a kockázati étvágy támogatja többek között a feltörekvõ piaci...
Mindennapi költései során tízből csak négy magyar részesíti előnyben a bank- vagy a hitelkártyát, a többség – 57 százalék – készpénzt szeret használni a Nielsen felmérése szerint.
Spekulációnak minősítette az exversenyző tüdőgyulladásáról szóló híreket Sabine Kehm, a december 29-i síbalesete óta a grenoble-i kórházban fekvő, hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher menedzsere.
Február 14-éhez közeledve egyre nagyobb az érdeklődés a különböző szolgáltatók, kereskedők Valentin-napi kínálata iránt. Az elkövetkező napokban többek között az árusok nyugta- és számlaadásának teljesítését ellenőrzi a NAV a fővárosban és Pest megyében.
Egy öngyűjtóval dobták fejbe Cristiano Ronaldót, a Real Madrid csillagát az Atlético Madrid elleni (2-0) győztes kupaelődöntő-visszavágón. Az Aranylabdás klasszis épp az öltözőbe igyekezett, amikor eltalálták.
Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján. Berecz Anna 35. lett.
Ha elakadsz, listánkból bármikor puskázhatsz! A brit tudósok ezt sem bízták a véletlenre: egy angol egyetemen 5000 ember részvételével elvégeztek egy nagyon tudományos felmérést, amiből kiderült, hogy a grandiózus szerelmi gesztusok helyett a többség sokkal jobban örül az olyan apró kedveskedéseknek, mint pl. reggeli az ágyban, vagy időnként egy-egy szál virág, csak úgy. Szóval ha azt szeretnéd,…
Az MNB a hivatalos adatközlés napján 11 órakor publikálni fogja a saját inflációs alapmutatóit, és ezt kiegészíti egy rövid szöveges elemzéssel - jelentette be Palotai Dániel, az MNB ügyvezető...
Mostantól vagyonszerzési illetéket kell fizetni a külföldön vásárolt használt autók forgalomba helyezésekor is. Eddig ugyanis csak a Magyarországon vásárolt használt autók után kellett fizetni az illetéket...
Valentin-napi ellenőrzéseket tart budapesti és Pest megyei szolgáltatóknál és kereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
A világ egyik legnagyobb napelemgyártója, a Canadian Solar tegnap közzétette az előzetes számait, melyek szerint az óriási kereslet miatt még a novemberi prognózisnál is több modult értékesített. A...
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek kedden azt követően, hogy a Fed új elnöke, J_anet Yellen beszédében az eszközvásárlások további csökkentését taglalta. A befektetők ugyanakkor örömmel...
A Valentin-nap kapcsán kiemelten ellenőrzi az árusokat a NAV. Az adóhivatal elsősorban azt figyeli, hogy a boltosok adnak-e a bevételről nyugtát, számlát a vevőnek.
A cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy "a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani", így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget - mondta...
A Toyota szerdai közleménye szerint 1,9 millió darab, 2009 márciusa és 2014 februárja között gyártott Priust hív vissza a hibrid rendszert vezérlő szoftver hibája miatt. Az érintett járművek a...
A republikánus többségű szövetségi alsóház döntése szakítást jelent az ellenzéki pártnak a pénzügyi kérdésekben az elmúlt három év során folytatott, konfrontatív taktikájával, amely októberben a szövetségi kormányzat 16 napig tartó részleges megbénulásához vezetett
Szigetet ajándékozna Mikronézia az izraeli elnöknek - legalábbis ezt a meglepő ajánlatot tette az Israel Today internetes újság szerint az óceániai szigetcsoport újdonsült izraeli nagykövete Simon Peresz államfőnek, amikor a napokban átadta megbízó levelét
A cél a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy "a munkanélküliséget 3-4 százalékra fogjuk leszorítani", így lényegében mindenki folyamatosan talál majd munkalehetőséget - mondta...
Megérkezett az Európai Bíróság devizahiteles ügyben iránymutatásul szolgáló bejelentése. N. Wahl főtanácsnok szerint azok a szerződési feltételek, amelyek a devizahitelek folyósítására a kölcsön...
HR Szubjektív rovatunkban Lerf Andrea, a Coaching Team szakértője kérdez, miután Kaszás Helga, az Eurest Kft. HR- és kommunikációs igazgatójának kérdésére válaszol.
Óráról órára erősödik az olasz kormányváltás valószínűsége. Matteo Renzi, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára válthatja Enrico Letta eddigi miniszterelnököt
Az amerikai részvényindexek tovább erősödtek kedden azt követően, hogy a Fed új elnöke, Janet Yellen beszédében az eszközvásárlások további csökkentését taglalta. A befektetők ugyanakkor örömmel...
Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke elutasította a Jobbik népszavazási kezdeményezését, amelyet a termőföld védelme érdekében nyújtott be Vona Gábor, a párt elnöke
Több kedvezõ fejlemény is segített a nemzetközi befektetõi hangulat határozott javulásában tegnap délután óta, de ez tegnap még nem igazán segítette a forintot, mivel kezdett leválni a...
Lehetséges az, hogy megvizsgálják a tisztességtelenség szempontjából azokat a szerződési feltételeket, amelyek a külföldi pénznemben meghatározott kölcsön folyósítására a kölcsön törlesztésekor alkalmazandó átváltási árfolyamtól eltérő átváltási árfolyam, vagyis árfolyamrés alkalmazását írják elő - állapította meg Nils Wahl, az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka az úgynevezett Kásler-ügyben.