Dunakeszi - A jogerős ítéletig otthonában maradhat T. Gábor (52), akit az ítélethirdetés előtt egy nappal agyvérzés gyanújával szállítottak kórházba – tudta meg a Blikk.
Ismét fekete füst szállt fel Kijev belvárosában: szemtanúk szerint gumiabroncsokat égettek a hatalomváltást követelő tüntetők a korábbi zavargások helyszínén, a Hrusevszkij utcában pénteken.
Ismét a világ legdrágább egypéldányos bélyegének címére pályázik egy bíborvörös apróság, amelyet a 19. században nyomtak egy dél-amerikai brit gyarmaton: a bélyegritkaságra, amely már háromszor volt rekorder, a Sotheby's júniusi árverésén licitálhatnak az érdeklődők.
A brazíliai Natal több híres MMA harcos hazája, köztük a harmatsúlyú bajnok Renan Pegadóé is. Azonban hazája ez több gyilkosnak is, akik már a második sportolót lőtték le két nap alatt.
A nemzetgazdasági miniszter szerint bízni lehet abban, hogy tartható lesz a gazdasági növekedés, a magyar gazdaságnak komoly tartalékai vannak, 2014-ben az exportpiacok bővülése tovább húzhatja a...
Az amerikai részvényindexek jól teljesítenek pénteken azt követően, hogy visszaesett az ipari termelés múlt hónapban, míg a fogyasztói bizalom stagnált februárban. A befektetőket a kedvező vállalati...
Három magyar hostel is felkerült a hostelworld.com 2014-es toplistájára, az egyik ráadásul a dobogó legtetejére. A Király utcai Wombats hostel lett a világ legjobb hostele a nagy kategóriában, a kicsiben a BudapestBubble a második, és a lenyűgöző belső terekkel és szobákkal rendelkező Lavender Circus lett a nyolcadik.
Lézeres rakétavédelmi rendszert mutatott be a héten Ázsia legnagyobb védelmi és légi ipari vásárán egy izraeli állami cég, amely szerint a Csillagok Háborúja-filmekben láthatót idéző technológia hamarosan bevethetővé válik.
Miközben a déli államokban és az atlanti partvidék középső szakaszán megindult az olvadás, pénteken elsősorban az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti régióira vonatkozó figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a hó és az ónos eső miatt.
Cameron Brannagan hiába a Liverpool futballistája, szíve mindig is a Manchester Unitedért dobogott. Gyermekkori bálványa óriási ajándékot küldött neki.
Gyurcsány Ferenc szerint a választási kampányban az ő szerepe megértetni és elfogadtatni azt, hogy demokratikus baloldalinak lenni ma hazafiságot és a haza szolgálatát jelenti.
Leányfalu — Bekövetkezett a tragédia, amire sajnos számítani lehetett. Méltatlan körülmények között néhány nappal ezelőtt életveszélyes állapotba került, majd meghalt Herpai Sándor (†60), a V'Moto-Rock együttes dobosa.
„Ha gazember volt, Simon Gábornak vállalnia kell minden felelősséget” - ezt a lemondott képviselő volt párttársa, az MSZP-s Korózs Lajos mondta egy fórumon
A Magyar Olimpiai Bizottsággal már korábban egyeztetett módon tér haza Szocsiból minden magyar sportoló - mondta az MTI-nek Kálomista Gábor, a Magyar Síszövetség elnöke, aki péntek reggel érkezett vissza Budapestre a téli olimpia városából.
Jogerősen hat évi börtönbüntetésre ítélték pénteken Románia volt szingapúri ügyvivőjét az egykori diplomáciai állomáshelyén elkövetett gázolásért, amelynek során meghalt egy ember.
Megjelent Litkey Farkas világbajnok vitorlázó, 11-szeres Kékszalag-győztes memoárkötete Amerre a szél fúj - Az agárdi nádasoktól a Kékszalagig címmel a Jaffa Kiadó gondozásában. A 223 oldalas, a magyar vitorlássport történetére is kitérő kötet bemutatóján a szerző közölte: nem csak a vitorlázóknak szól a könyv, ezért igyekezett közérthetően fogalmazni.
Simon Gábor MSZP-nél leadott vagyonnyilatkozatát kéri az ellenzéki párttól a mentelmi bizottság elnöke. A köznevelési államtitkár szerint igazságos lesz a tankönyvvé nyilvánítás új rendszere.
2014-ben ez a Magyarország már nem a 2010-es, itt már működő rendszerek vannak, megvannak a feltételek ahhoz, hogy Magyarország valóban erős ország legyen - mondta a miniszterelnök-helyettes pénteken a Nógrád megyei Pásztón.
Nem létezik Republikánus Párt - jelentette ki pénteken Joe Biden amerikai alelnök a kongresszus demokrata képviselőinek egy tanácskozásán a marylandi Eastern Shore-ban
Több mint százan gyűltek össze Esztergomban, hogy tüntessenek a Jobbik gyűlése ellen, melyet a művelődési háznak használt egykori zsinagógában tartottak péntek este.
Az olimpia feléhez közeledve - 44 szám után - a németek és a svájciak szerezték a legtöbb aranyérmet, a házigazda oroszok pedig csak kettőnél tartanak. Ez az általános kép, amelyet csak élesebbé tesznek a pénteki történések. Mind a két, remekelő csapat szerzett aranyérmet a hetedik versenynapon, ellentétben az oroszokkal.
Az amerikai részvényindexek jól teljesítettek pénteken azt követően, hogy visszaesett az ipari termelés múlt hónapban, míg a fogyasztói bizalom stagnált februárban. A befektetőket a kedvező vállalati...
Akkor is jár az állami támogatás, ha az üzembehelyezési kóddal rendelkező üzemeltető a pénztárgép üzembe helyezésekor - tévedésből - nem a támogatásra jogosító üzembehelyezési kódot adta át az eladónak, vagy az eladó - szintén tévedésből - nem a támogatásra jogosító üzembehelyezési kódot használta fel a pénztárgép üzembe helyezésekor - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet a pénteki…