Hihetetlen jelenet játszódott le a Gent-Lokeren belga bajnokin. A vendégek hálóőre, Boubacar Barry finoman szólva nehezen viselte azt, hogy a hazaiak egyik játékosa szabálytalankodott ellene.
A japán jegybank a mai napon szinten tartotta eszközvásárlási programját, ugyanakkor kiterjesztette és megduplázta korábbi speciális hitelfolyosóit, hogy segítse a mennyiségi lazítás transzmisszióját...
Harminc nappal, március 18-ig meghosszabbította a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a további trafik koncessziókra tavaly december 17-én kiírt pályázat elbírálásának határidejét - közölte honlapján a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN).
Annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék hétfőn zárva voltak, az ázsiai részvénypiacokon erőteljes elmozdulások voltak tapasztalhatóak kedden. A japán tőzsdék valósággal szárnyaltak annak...
A McLaren tényleg padlóig nyomja a gázpedált. P1 és az MP4-12C közti űr betöltéséről már volt szó, a Genfi Autószalon hajrájában pedig már meg is érkezett a tekintélyes teljesítményt felmutató újdonság. A 650S a már ismert recept új fűszerezésű verziója.
A thaiföldi rendőrség több bangkoki helyszínen hozzálátott a kormány távozását követelő tüntetők szétoszlatásához, az erőszakba torkolló hatósági intézkedésekben egy rendőr meghalt és 42 ember - köztük 14 rendőr - megsérült - közölte kedden a thaiföldi rendőrparancsnok.
Nincs jogi jelentősége annak, hogy milyen sorrendben szerepelnek a pártszövetségek tagszervezetei az ajánlólapokon, erről a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatta a pártokat - jelentette ki a NVI vezetője kedden, az M1 Ma reggel című műsorában.
1,7 kilométeres hatótávolságú lézerágyút szerelnek a Perzsa-öbölben állomásozó Ponce hadihajóra, az az egyelőre épülőfélben lévő Zumwalt rombolót pedig 180 kilométeres hatótávolságú elektromos fegyverrel látják el
A német kormány támogatását kérte az ukrajnai válság megoldásához az ellenzék két vezetője, Vitalij Klicsko és Arszenyij Jacenyuk hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellárral folytatott megbeszélésükön
Harminc nappal, március 18-ig meghosszabbította a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a további trafik koncessziókra tavaly december 17-én kiírt pályázat elbírálásának határidejét - közölte honlapján a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN).
Az Izraelt bojkottálók modern köntösbe bújtatott klasszikus antiszemiták - véli az izraeli miniszterelnök, aki szerint a bojkottálókat kell bojkott alá venni
A válságot követően a befektetők a kötvénypiacok felé fordultak, ma viszont már korlátozottak a lehetőségek, amely az indexszolgáltatókat is lépéskényszerbe hozza. A vállalati kötvénypiacon még van...
Kellemetlen találkozás részese volt a Palmeiras játékosa, Jorge Valdívia és a játékvezető a Corinthians elleni bajnokin. A spori figyelmetlenségből hátulról nekiment a középpályásnak és véletlenül lefejelte.
Folyamatosan hallani olyan híreket, amelyek mellőzve a hitelességet, a kutatási eredményeket arról szólnak, hogy az adott készítmény vagy készülék hatásos a daganat gyógyítására. Két és fél év börtönre ítélték azt a férfit, aki papírgalacsinokkal kitömött készülékről állította, hogy megöli a rossz sejteket.
A baloldali ellenzék jászberényi képviselőjelöltje hat pontos választási etikai kódexet állított össze, melyeket magára nézve kötelezőnek tart, hogy elősegítse „az országgyűlési választás tisztaságát”.
A Land Rover háza táján sem tétlenkednek a mérnökök. Alig, hogy bemutatták a kilenc sebességes váltót az Evoque-ban, rögtön egy minden eddiginél erősebb verzióval jelentkeznek a Genfi Autószalonra. Ráadásképp pedig maradt energiájuk egy különleges Discovery létrehozására is.
Regisztrálniuk kell azoknak a hajléktalanoknak, akiknek megszűnt a lakcímük, ha élni akarnak szavazati jogukkal az április 6-ai országgyűlési választáson. Ez ugyanaz az eljárás, amely a külföldön élőkre vonatkozik - olvasható a Menhely Alapítvány által kiadott tájékoztatóban.
Az egyik legnagyobb rangadóval, a City és a spanyol bajnoki címvédő Barcelona manchesteri mérkőzésével kezdődik meg kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a kieséses szakasz első köre. A Bayer-PSG mérkőzést Kassai Viktor vezeti. .
Ma tartja újabb kamatdöntő ülését MNB Monetáris Tanácsa - Varga Mihály üzent a tanácsnak - Csányi Sándor vágóhidat építtet - barátságtalan lépés a sógoroktól - Nézze meg itt >>
Bár az állítással, miszerint a HR felelős a munkatársak fejlesztéséért, nem teljesen értek egyet, azt azért kijelenthetjük, hogy a HR feladatai közé tartozik, hogy a szervezet munkatársainak és vezetőinek szakmai és kompetencia-fejlesztését serkentse, elősegítse és támogassa. A kérdés csak az, hogy miközben a HR-szakember, képzési szakértő, HR Business Partner, HR-vezető és más HR-esek annyit…
Az év elejére átvette a vezetést Németország: január óta itt kínálják a legtöbb állást magyar munkavállalók számára a Tjobs oldalán. Továbbra is jelentős Nagy-Britannia, valamint az óceánjáró hajók kínálata.
Versenyen mérik össze a második kerületi iskolabüfék kínálatát, a cél, hogy minél egészségesebb ételeket ajánljanak a gyerekek számára. Az önkormányzat a Népegészségügyi Intézettel és a Nemzetgazdasági Minisztériummal közösen írt ki pályázatot az üzemeltetők és a diákok részére.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást. Rohamosan közeledik a Genfi Autószalon. A svájci seregszemle márciusi nyitánya már fülünkben cseng, hiszen nincs olyan nap, hogy valamelyik autógyártó ne rántaná le a leplet valamilyen…