2014. február 19. szerda

febr. 19
5:19
Egészségügyi ajánlat (Alternatív Energia)
Pénzt és hosszútávú egészségpolitikai stratégiát ígérnek az ellenzéki Összefogás pártjai.
febr. 19
5:20
"Gusztustalan" - Kamerák előtt ment neki a Fidesznek a politikus (ATV)
Gusztustalan, hogy közmunkásokkal, közérdekű munkát végző emberekkel végezteti a kampányát a Fidesz – ezt Dorosz Dávid mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 19
5:21
Visszalép Orbán az emlékmű tervétől? (Alternatív Energia)
Lehet, hogy mégsem avatják fel március 19-én a vitatott megszállási emlékművet.
febr. 19
5:23
Kifordult alólunk az ország (Alternatív Energia)
"Saját választásaink, tévedéseink, rossz döntéseink együttesen hozták létre azt a gödröt, amibe beleástuk magunkat."
febr. 19
5:24
Teóval pettingelt Aurelio (Blikk)
Nem bír a vágyaival Aurelio, aki továbbra is Teo körül legyeskedik. Egyik pillanatban még Zsófikát csókolja, de amint megérzi, hogy Teo ennél jóval többet is megenged neki, úgy fordít hátat a villa cukijának, mintha soha nem lett volna köztük semmi.
febr. 19
5:25
Köztér - Autentikus (Alternatív Energia)
"Most már vajon Gyurcsány Ferenc vezeti-e az ellenzéki Összefogást?"
febr. 19
5:26
Cini lánya sértegette hitelezőt (Blikk)
Budaörs-Tárnok — Hangos veszekedésbe torkollt Zalatnay Sarolta (65) és lánya, Niki (24) szembesítése a bíróságon Abonyi Mónikával (56). A folytatólagosan elkövetett csalás miatt a vádlottak padján ülő énekesnőt lánya körmeszakadtáig védte.
febr. 19
5:27
Közmunkásokat is bevet a kormánypárt (Alternatív Energia)
A PM-es Dorosz Dávid követeli, hogy vizsgálják ki az ilyen eseteket.
febr. 19
5:29
Előzte az Összefogás a Fideszt (Alternatív Energia)
A szükséges ötszáznál mindenhol jóval több ajánlást gyűjtöttek össze az Összefogás pártjai.
febr. 19
5:30
Bizalmat kapott a parlamenti alsóházban az új cseh kormány (Infostart)
Bizalmat kapott kedden késő este a prágai képviselőházban a Bohuslav Sobotka szociáldemokrata miniszterelnök vezette új cseh kormány.
febr. 19
5:31
Bojkottot a minősítés ellen (Alternatív Energia)
Több ismert, neves tanár is bojkottálja a pedagógus-életpályamodell kiépülő rendszerét.
febr. 19
5:33
Kivették Talma lábából a fémet (Blikk)
Budapest — Újabb csavar Talmácsi Gábor (32) történetében. A 2007-ben gyorsasági motoros-világbajnoki címet szerző sportoló sípcsontjából eltávolították a rögzítő fémeket, s otthonában lábadozhat.
febr. 19
5:33
Pénzpumpa az erőműben (Alternatív Energia)
Hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az MSZP a székesfehérvári fűtőmű ügyében.
febr. 19
5:33
Figyelem! Adatokat loptak budapesti ATM-ekből! (Adózóna)
Ismeretlen tettesek több alkalommal adatokat szereztek Budapest IV. kerületében elhelyezett pénzfelvevő automatákból – közölte a police.hu.
febr. 19
5:35
Két hónapja kórházban Ferjáncz Attila (Blikk)
Budapest — Élete legnehezebb harcát vívja Ferjáncz Attila (67). A pályafutása alatt huszonhárom Európa-bajnoki futamon diadalmaskodó ralilegenda nehéz, válságos időszakon van túl, de úgy tűnik, a gyorsasági szakaszokon megcsodált elszántsága, vasakarata átsegítette a legkritikusabb napokon, s immár talán kijelenthető, hogy túl van a nehezén.
febr. 19
5:35
Újabb megbízás a Századvégnek (Alternatív Energia)
Giró-Szász András egykori cégei adhatnak tanácsot a Vagyonkezelőnek és az Emminek is.
febr. 19
5:36
Biztos, hogy a jó bankkártyát használod? Erre figyelj a választásnál (Pénzcentrum)
Több ezer forintot is spórolhatunk, ha jó bankkártyát választunk....
febr. 19
5:42
Pályázatot hirdet a Műszaki Egyetem űrtechnológiai fejlesztési ötletekre (Infostart)
Kétfordulós pályázatot hirdet Műholdas misszió 2014 címmel a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara (BME VIK) nano- és pikoműholdak fedélzetén megvalósítható, a Föld környezetét vagy felszínét vizsgáló mérésekre, biológiai jellegű kísérletekre és űrtechnológiai fejlesztési ötletekre.
febr. 19
5:42
Halálos játék ihlette a sztárok bátorságpróbáját (Blikk)
Budapest - Beszálltak a magyar művészvilág tagjai is a bátorságpróbába, amely külföldön több emberéletet követelt. A NekNominate-őrület Ausztráliából indult.
febr. 19
5:44
Villarablást terveznek Józsiék (Blikk)
Megrendültek a munkahéttől a villalakók. A ValóVilág 6. játékosait nagyon rosszul érintette, hogy vége a jólétüknek, és a következő héten minden egyes falatért meg kell dolgozniuk.
febr. 19
5:46
Iza rányomult a trágár rapperre (Blikk)
BUDAPEST — Meglehetősen könnyűvérű nőnek írta le egy a fiatalok körében igazán népszerű rapper VV Izát (20).
febr. 19
5:48
Svájc - Moody's: negatív hatású lehet a bevándorlás korlátozását célzó döntés (Infostart)
Svájc szuverén adósprofilja és a svájci bankok szempontjából is negatív fejlemény, hogy a minapi referendumon a szavazók többsége a bevándorlási kvótarendszer visszaállítására voksolt - állapította meg kedden Londonban ismertetett elemzésében a Moody's Investors Service.
febr. 19
5:51
Kijev: elszabadult a pokol (Alternatív Energia)
Polgárháború felé sodródik Ukrajna. Lőtt sebek mindkét oldalon.
febr. 19
5:53
A parkszínpad másodvirágzása (Alternatív Energia)
Nyáron nyílik a Móricz Zsigmond körtéren a Gomba, a Kosztolányi Dezső téren a Kultúrpark.
febr. 19
5:55
Kivirulnak (Alternatív Energia)
A tavalyihoz képest kétszer annyi helyszínen és kétszer annyi programmal várja vendégeit a Budapesti Tavaszi Fesztivál.
febr. 19
6:00
Így vigasztalják egymást az elefántok (Infostart)
Számíthat társai együttérzésére a zaklatott elefánt: az emberekhez hasonlóan az ormányosok is megvigasztalják és megnyugtatják izgatott fajtársaikat.
febr. 19
6:09
Címvédésre készül a Bayern (Kripto Akadémia)
Csak a Milan lóg ki a mai étlapról, mert a másik három csapat egészen kiváló formában játszik az idei szezonban.
febr. 19
6:11
Centik döntöttek a harmadik aranyról (Kripto Akadémia)
A férfi sílövők 15 km-es tömegrajtos versenyén célfotó döntött a norvég Emil Hegle Svendsen javára.
febr. 19
6:12
Vízágyúval gázolt halálra egy férfit a rendőrség (ATV)
Keresztülhajtott egy rendőrségi vízágyús jármű egy tüntetőn kedd éjjel Kijevben, a Függetlenség terén, ahol az éjszakai órákban is folytatódtak és újabb áldozatokat követeltek az összecsapások. A fiatal férfi azonnal életét vesztette.
febr. 19
6:13
Tavasszal hazánkba jön a DTM-mezőny (Kripto Akadémia)
A Gold tribünre ugyanis ingyenesen be lehet majd jutni.
febr. 19
6:15
Fantastic! (Kripto Akadémia)
A beszédíróknak sem lehetett nehéz dolguk, midőn a kormányfő szájába adták: "Magyarország és a GE kapcsolata fantasztikus sikertörténet."
febr. 19
6:17
Élek a gyanúperrel... (Kripto Akadémia)
A szabad választás joga minden demokratikusan működő állam és alkotmányos berendezkedés alapja.
febr. 19
6:27
Horthy és Pétain (Kripto Akadémia)
A bíróság halálra ítélte Pétain marsallt, a francia Horthy Miklóst, országa elveszejtéséért.
febr. 19
6:29
Koppány országa (Kripto Akadémia)
Magyarország ünnepre készül. Májusban lesz tíz éve annak, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz.
febr. 19
6:30
A rezsicsökkentés tett be az áfabevételeknek? (ATV)
A politikusok mindig a rezsicsökkentésről beszélnek, de ne feledjük el, hogy emiatt tavaly a tervezettnél kevesebb áfa folyt be a költségvetésbe - ezt NAV elnökhelyettese mondta. Varga Árpád úgy fogalmazott: ha nem lett volna rezsicsökkentés, akkor teljesülhettek volna az áfabevételek.
febr. 19
6:36
Így hat a nyugdíjra a gyes vagy a kereset-ingadozás (Adózóna)
Mennyiben befolyásolja a majdani nyugdíj összegét a gyes, az ápolási díj, a rehabilitációs ellátás vagy a kereset-ingadozás? Kiküszöbölik-e a nyugdíjszámítási módszerek az ilyen jövedelmi kilengéseket? Összefoglaltuk.
febr. 19
6:42
Kétszázmillió forintos egészségügyi fejlesztés kezdődött Mezőtúron (Infostart)
Kétszázmillió forint értékű egészségügyi fejlesztés kezdődött Mezőtúron, ennek keretében új egészségházzal és mentőállomással gyarapodik a túri település.
febr. 19
6:42
Klicsko: nincs miről tárgyalni (Infostart)
Otthagyta a Janukovics ukrán elnökkel éjszaka kezdődött tárgyalásokat Vitalij Klicsko, az ukrán ellenzék egyik vezetője. Klicsko szerint nem volt miről beszélgetni, miután Janukovics azt követelte, hogy a kormányellenes tüntetők feltétel nélkül ürítsék ki a kijevi Függetlenség terét. Huszonöt ember halt meg a rendőrök és a kormányellenes tüntetők összecsapásaiban Kijevben - közölte szerda reggel…
febr. 19
6:44
Parkoló autók alatt szakadt be az úttest Tatabányán (Infostart)
Beszakadt az úttest két parkoló autó alatt a tatabányai Erdész utcában - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda hajnalban a honlapján.
febr. 19
6:48
Így uralja a Google a világot - Mindannyian rabszolgák leszünk? (Portfolio)
Valószínűleg annak idején még a Google alapítói sem gondolták, hogy a kis egyetemi projektjükből az internet világának egyik legbefolyásosabb vállalata lesz néhány év leforgása alatt. A Google lassan...
febr. 19
6:48
"Gyarmati Fanninak kellene szobrot emelni" (ATV)
Az elképesztő, hogy ilyen közlemény egyáltalán szóba került, Gyarmati Fanni az egész magyar nemzet halottja, nemcsak azért, mert az egyik legnagyobb magyar költő felesége volt, hanem azért a példamutatásért, ahogy az életét élte – ezt Ungvári Tamás mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
febr. 19
7:00
Eddig 47 ezer online kasszát kötöttek be a NAV-hoz (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb adatai szerint már 47 ezer online kassza működik, de Varga Árpád elnökhelyettes szerint számuk néhány hónapon belül lényegesen nő, mivel további 90 ezer rendelés érkezett az adóhivatal online felületére.
febr. 19
7:03
Feladta magát a körözött ellenzéki vezető (Blikk)
febr. 19
7:05
Érvénytelennek mondtak ki egy autóhitel-szerződést (Blikk)
febr. 19
7:06
Nem tántorodtak meg a részvényindexek a rossz adat láttán (Portfolio)
Emelkedést mutattak a délutáni kereskedés folyamán a New York-i tőzsdék annak ellenére, hogy a várt felére esett vissza a Fed feldolgozóipari indexe. Az kereskedés azt mondhatjuk, jó hangulatban telt...
febr. 19
7:06
1000 sebesült, 18 halott Kijevben - percről percre (ATV)
Miután nem volt hajlandó önszántából lemondani, Viktor Janukovicsot leváltották. A volt elnök ezután Donyeckből Oroszországba akart utazni, de nem engedték felszállni a gépét. A volt elnök ismeretlen helyre távozott, hétfőn pedig letartóztatási parancsot adtak ki ellene. Az ideiglenes államfő Olekszandr Turcsinov lett, Julija Timosenko volt ukrán kormányfő jobbkeze.
febr. 19
7:08
"Én ott ültem" Szijjártó a Putyin-Orbán találkozóról szivárogtatott (ATV)
A polgárok az áprilisi országgyűlési választáson szavazhatnak azokra, akik csökkentették a rezsit, vagy azokra, akik nyolcéves kormányzásuk alatt tizenötször növelték a rezsiköltségeket - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár kedden Dunaföldváron.
febr. 19
7:18
"Bizniszpártok" alakultak az állami támogatás reményében - lapszemle (Infostart)
Magyarországi mini-adóparadicsomokról ír a nol.hu, az Index pedig arról az esztergomi szakközépiskoláról közöl cikket, ahol nem normális, ha nem bukik meg a diák.
febr. 19
7:20
A török államfő jóváhagyta az internet ellenőrzésének szigorítását (Infostart)
Jóváhagyta Abdullah Gül török államfő az internet ellenőrzését szigorító törvénymódosításokat, amelyeket az ellenzék és nyugati szervezetek részéről is számos bírálat ért.
febr. 19
7:24
HR Business Partner kutatás Magyarországon (HR Portál)
Gyors elterjedése alapján a HR Business Partner modell a korszerű HR-működés egyik sarokkövének tűnik. Vajon mennyire egységes célok, elvek és gyakorlatok állnak a koncepció népszerűsége mögött, és mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeket? Az alábbiakban bemutatjuk annak a 2013-ban, az OD Partner Kft. vezetésével végzett gyakorlatorientált kutatási programnak a kereteit, melynek célja a HR…

Keresés