Az állam segít a visszavont engedélyű pénztárgépek miatt bajba jutott boltosokon. Ha minden érintett él a lehetőséggel, legfeljebb 3 milliárd forintba kerül a követelések átvállalása az államnak, de ez nem tekinthető végleges költségnek.
Magyarország felkészült az ukrán helyzettel kapcsolatos következmények kezelésre - mondta Csizmadia Tamás, a Belügyminisztérium szóvivője szerda délután az MTI-nek.
Magyarország — Nem lehet ezentúl büntetlenül mások szexképeit küldözgetni, a szakító szerelmesek sem állhatnak így bosszút egymáson, különben könnyen börtönben találhatják magukat.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán fogadta Ermina Salkicevic-Dizdarevic bosnyák külkereskedelmi és külgazdasági miniszter-helyettest, és áttekintették a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat - tájékoztatta Fülöp Judit, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t szerdán.
Magyarország — Jeles alkalomra készül a március 1-jén 20 éves Blikk, az ünneplésből azonban olvasóinkat sem szeretnénk kihagyni. Mielőtt még betöltenénk a második x-et, játékot hirdetünk, amivel valóságos nyereményesőt zúdítunk olvasóinkra.
Németországban már rendelhető a teljesen elektromos meghajtású, szériagyártású Volkswagen Golf, de a hazai premierre sem kell sokat várni. A tervek szerint a nyárra érkezik meg a népszerű modell helyi károsanyag-kibocsátás nélküli típusa.
Újabb földrengés volt Nógrád megyében, Érsekvadkert közelében szerdán - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Az Ukrajnában leánybankkal rendelkező OTP Bank szerdán a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy felkészült az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya leértékelésére.
Szigetszentmiklós — Nem kaptak igazi segítséget a Szigetszentmiklóson éveken keresztül terrorban tartott gyerekek – ezt állapította meg az ombudsmani jelentés. Székely László, az alapvető jogok biztosa szerint nem működött jól a gyermekvédelmi jelzőrendszer, a szakemberek pedig nem ismerték fel időben, hogy ki kell emelni a családból a kicsiket.
Számos nemzetközi portál beszámolt már arról, hogy a szocsi téli olimpián közel 100 ezer óvszert bocsátanak a résztvevők rendelkezésére és hogy erre a mennyiségre bizony szükség is van. Az olimpiai falu szerelmi életéről most készült egy riport is.
Az Egyesült Államok sürgette az ukrán kormányt, hogy vonja vissza a rohamrendőrséget a kijevi Függetlenség teréről, hirdessen fegyvernyugvást és folytasson tárgyalásokat az ellenzékkel - jelentette ki szerdán Ben Rhodes, az amerikai elnök helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója.
A Blochamps Capital Pénzügyi Tanácsadó Kft. tanulmánya szerint évi 250-300 milliárd forintra tehető a magyar privát vagyon kiáramlása, az elmúlt 15-20 évben pedig több mint 2500 milliárd forint volt.
Elfogták a Patkós-Cassa ügy gyanúsítottját szerdán Kismaroson. A Patkós-Cassa Informatikai Kft. viszonteladóként több száz megrendelőtől vett át előleget online pénztárgépekre, a kereskedők azonban a gépet nem kapták meg, a cég pedig elérhetetlenné vált.
Nagyon csúnya ügy a Simon-ügy, mert politikusi fizetésből és Simon Gábor vállalkozásaiból, egyéb tevékenységeiből 240 millió forint értékű vagyont nem lehet összehozni - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: nem ért egyet azzal, hogy mindez Simon magánügye, hiszen ő vezető politikusként közszereplő volt.
Kárpátalján nyugodt a helyzet, az ukrajnai megyében "vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel" - olvasható az ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében.
Kijev — Elszabadultak az indulatok Ukrajnában: 26-an haltak meg az összecsapásokban, köztük tíz rendőr. A hírek szerint mind az ellenzékiek, mind a rendőrök bevetettek lőfegyvert, mert 19-en lőtt seb miatt haltak meg. Mintegy ezren sebesültek meg.
Legfeljebb 3 milliárd forintba kerülhet az államnak a visszavont engedélyű pénztárgépeket megrendelők követelésének átvállalása, de a kifizetett összeg egy része, vagy akár egésze a későbbiekben megtérül - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI kérdésére.
A román Astra S.A. Biztosító Magyarországi Fióktelepe változatlanul működik azt követően, hogy kedden a román pénzügyi felügyelet, felügyeleti biztost rendelt ki az anyacéghez - mondta Majzik Ferenc...
Néhány centiméter választotta csak el Emil Hgle Svendsent, a férfi biatlonosok tömegrajtos versenyének olimpiai bajnokát attól, hogy korai öröme miatt csak ezüstérmet szerezzen, ellenfele ugyanis majdnem betolta elé a sílécét.
Alsó jövedelmi határt szabott meg a brit kormány ahhoz, hogy a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldi EU-állampolgárok jogosulttá váljanak egy sor szociális juttatásra - közölte szerdán a brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,86 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 18 272,57 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények közül az OTP gyengült az előző napi záráshoz képest.
A Magyar Nemzeti Bank véleménye szerint egyes fizetésre használható virtuális eszközök - különösen a Bitcoin - sokkal kockázatosabbak, mint a felhasználók által már jól ismert elektronikus fizetési megoldások.
A Magyar Nemzeti Bank szerint egyes fizetésre használható virtuális eszközök (így különösen a Bitcoin) sokkal kockázatosabbak, mint a felhasználók által már jól ismert elektronikus fizetési...
Az elmúlt időszakban a forint vesszőfutása révén aggódhattunk az üzemanyagok árán, azonban szerencsére a hirtelen bezuhant hazai fizetőeszköz nem drágította jelentősen a benzint és a gázolajat. Ám ezúttal sajnos rossz hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis a benzin múlt heti dágulását követően a gázolaj ellenértéke nő a hét végétől kezdődően. Míg a dízelolaj nagykereskedelmi árát 2…
Szerződést kötött az OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd labdarúgócsapata az eddig próbajátékon szereplő panamai hátvéddel, Ariano Navarróval, aki három évig írt alá a kispesti alakulathoz.
Mintha csak varázsütésre klónozták volna őket, úgy állt a két Mégane a lombjukat hullatott fák árnyékában. Én pedig előttük, fényképezőgéppel a kézben, kissé tanácstalanul, a fejemet vakargatva. Melyiket válasszam? Egy ügyes szem kiszúrja a kettejük között látható különbséget, bár elsőre inkább csak a frissített arc tűnhet fel. Ám ezúttal a külsőségek nem számítanak, a lényegi differencia ugyanis…
Lathuile — Egy szolgálatban lévő rendőr ölhette meg az al-Hilli család tagjait másfél évvel ezelőtt, a gyanúsított Eric Devouassox-t (48) hadseregnyi kommandós vitte bilincsben a fogdába.
Rijád — Bár Károly herceg (65) rendszeres látogató a Közel-Keleten, azért Arábiai Lawrence-nek öltözve, karddal hadonászva viszonylag ritkán láthatjuk a brit trónörököst.
Általában egy nyelviskolában kezdődik egy Magyarországra került külföldi munkavállaló karrierje, enélkül ugyanis alkalmazottként elhelyezkedni szinte lehetetlen, de a vállalkozók is nehezen boldogulnak a magyar nyelv ismerete nélkül - osztotta meg tapasztalatait Deák Andrea, a GreenSearch vezetője.