2014. február 24. hétfő

febr. 24
15:23
Simon-ügy: kinyitották a hozzátartozók vagyonnyilatkozatát (HR Portál)
A héten tanulmányozhatják az Országgyűlés mentelmi bizottságának tagjai Simon Gábor volt országgyűlési képviselő hozzátartozóinak vagyonnyilatkozatát - közölte a bizottság KDNP-s elnöke hétfőn a testület zárt ülése után újságírókkal.
febr. 24
15:23
Lapátra tették Köteles edzőjét az újabb kínos zakó után (Sport365)
A közelmúltbeli gyenge eredmények miatt menesztették posztjáról Mario Beent, a kapus Köteles Lászlót is foglalkoztató belga KRC Genk labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
febr. 24
15:27
Majdnem minden harmadik magyar céget érintett gazdasági bűncselekmény (Privátbankár)
Gyakori a csalás, a vesztegetés, a kiberbűnözés. A cégek sokat tehetnének a megelőzésért, de vagy sok az adat, amit fel kell dolgozni, vagy kevés a szakember.
febr. 24
15:27
Szerbia és Horvátország nem vonja vissza a kölcsönös népirtási vádakat (Infostart)
Nem vonja vissza a hágai Nemzetközi Bíróságon az egymással szembeni népirtási vádakat Szerbia és Horvátország, de amíg a bíróság a múlttal foglalkozik, addig a két ország inkább a jövőre koncentrál - jelentette be Aleksandar Vucic szerb és Vesna Pusic horvát miniszterelnök-helyettes hétfői belgrádi közös sajtótájékoztatóján.
febr. 24
15:27
Lemondott az egyiptomi kormány (Gondola)
A hadsereg támogatását élvező Beblávi-kormány lemondásáról szóló döntés a kabinet hétfői ülésén született meg, az országban a tervek szerint áprilisban elnökválasztást tartanak
febr. 24
15:27
Egy napon belül elfogták a kerékpárrablókat (Kripto Akadémia)
febr. 24
15:27
Rogán "3+1" gyomrost adna az energiacégeknek - Megszűnhet az alapdíj (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
15:29
Nem ma gurult ki az autószalonból? Most érdemes szervizt keresni (Privátbankár)
Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
febr. 24
15:29
Ponta a liberálisok kilépésére készül (Gondola)
Ma lejár a bizalmi válságba került román koalíciós pártok egymásnak adott ultimátuma, egyelőre sem a liberálisok, sem a szociáldemokraták nem hajlandók elfogadni egymás feltételeit a közös kormányzás folytatására
febr. 24
15:29
Turulmadárszobrot loptak Gyöngyösről (Kripto Akadémia)
Az alkotás bronzból készült.
febr. 24
15:29
Stabil a forint, újra vették a külföldiek a kötvényeket (Portfolio)
Bár a vártnál jobb lett a német Ifo gazdasági hangulatindex ma közzétett értéke, ez sem segített tartósan a külpiaci hangulat javításában, így a forint a reggeli stabil kezdés után délutánig sem...
febr. 24
15:31
Ingatag a helyzet Koszovóban (Gondola)
A koszovói szerb önkormányzatok közösségének megalakítása akár az ország parlamentjének feloszlásához is vezethet - írta hétfőn a Tribuna című pristinai napilap
febr. 24
15:31
Jön az alkalmazáson belüli fizetés (Portfolio)
A MasterCard a mai napon a Mobile World Congress rendezvényen jelentette be, hogy globális digitális platformja, a MasterPass alkalmazáson belüli vásárlási funkcióval bővül. A kártyatársaság ezáltal...
febr. 24
15:45
EY: óvatos hitelexpanzió jön az eurózónában (Privátbankár)
Az idén 1,6 százalékkal nőhet a bankok üzleti hitelkihelyezése az eurózónában, de a lakssági hitelbővülés is meghaladja majd az 1 százalékot. Javul a hitelek portfólió-minősége is az EY legfrissebb gyorsjelentése szerint.
febr. 24
15:45
Télbúcsúztató vasárnapi menü Fásy Ádámtól (Blikk)
Február hónap utolsó hétvégéjére, a könnyű krémleves után egy laktató főételt ajánlok, amelyet zöldbors-mártással készítettem el. Többek között a zöld borsnak torokgyulladást enyhítő hatása is van, ezért ebben a hideg téli időben különösen javaslom fogyasztását. A mai menü 1280 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ebéd elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához pedig jó étvágyat kívánok.Fásy Ádám
febr. 24
15:45
Handó Tünde: sikeresen működik a Pécsi Ítélőtábla (Infostart)
Sikeresnek értékelte a Pécsi Ítélőtábla tavalyi munkáját az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a baranyai megyeszékhelyen hétfőn.
febr. 24
15:45
Megfenyegette Oroszország Ukrajnát (Gondola)
Moszkva felemeli az Ukrajnából érkező árukat terhelő importvámokat, ha Kijev megköti a társulási és szabadkereskedelmi egyezményt az Európai Unióval (EU) - mondta az orosz gazdaságfejlesztési miniszter a Handelsblattnak
febr. 24
15:45
A Föld legősibb darabja egy apró, 4,4 milliárd éves cirkonkristály (Alternatív Energia)
A Föld eddig ismert legősibb darabja lehet egy apró, 4,4 milliárd éves cirkonkristály - állapították meg kétféle kormeghatározási módszer segítségével amerikai geológusok.
febr. 24
15:45
Ne szólj, szám... (Éva Magazin)
Olvasónktól kaptuk az alábbi írást – ti hogyan vélekedtek az általa feldobott témáról? Ki ne hallotta volna mostanában az ilyen és ehhez hasonló kifejezéseket, mint amilyen a “körmi”, “vicci”, “ajcsi”, “tal(cs)i” és “szupcsi”, de természetesen a felsorolást még sokáig folytathatnánk. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem személy szerint mérhetetlenül bosszant ez a fajta “szóspórolás” – több okból…
febr. 24
15:45
Mikor hallucinálunk? (WebBeteg)
Hallucinációnak azt a jelenséget nevezzük, amikor valaki olyan dolgot észlel, ami valójában nincs, vagy nem történik meg. Ilyen például, amikor az illető nem létező bogarakat vagy egyéb dolgokat lát, esetleg jelen nem lévő emberek párbeszédét hallgatja.
febr. 24
15:45
Rogán "3+1" gyomrost adna az energiacégeknek (Portfolio)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti...
febr. 24
15:45
Bírság helyett börtön: ezrek ülik le adósságukat Magyarországon (Pénzcentrum)
A fogva tartás nyolcezer forintos napi költségét is az adófizetőknek kell állni....
febr. 24
15:46
Újra 3-3 forinttal drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Az elmúlt időszak vegyesen alakult az üzemanyagok árának szempontjából, hiszen rapszodikusan követték egymást az emelések és csökkentések, ám ezúttal sajnos rossz hírrel szolgálhatunk a hazai autósok számára, ugyanis a benzin és a gázolaj ára egyaránt növekszik a hét közepétől kezdődően. Mindkét üzemanyag nagykereskedelmi árát 3 forinttal drágítja a MOL.
febr. 24
15:47
Egekben az áfa, virágzik a feketézés: hogy mászik ki ebből az élelmiszeripar? (Privátbankár)
A magyar élelmiszeripar a rendszerváltás óta szenved: nem tudtunk reagálni a változó világra, maradt az elavult stratégia, folyamatosan romlik a versenyképesség, és a GDP-hez is egyre kevesebbet tesz hozzá az iparág. Ha ebből ki akarunk törni, a külpiacokra kell koncentrálni. Elemzés.
febr. 24
15:47
Összezúzta párja fejét szex közben a 200 kilós szűz (Blikk)
Emlékezetes módon veszítette el a szüzességét Gregg Casarona, akinek esetét a TLC csatorna A szex juttatott a sürgősségire című műsorában mutatták be.
febr. 24
15:47
Megszűnhet a rezsi alapdíja (Gondola)
A kormány vizsgálja meg a rezsialapdíjak csökkentését vagy eltörlését – javasolta Rogán Antal.
febr. 24
15:47
Ukrán válság - Lemondatták Ungvár polgármesterét (Alternatív Energia)
Ungvár első emberét hivatali hatalommal való visszaéléssel, korrupcióval és gyanús privatizációs ügyletek fedezésével vádolták.
febr. 24
15:54
Orbán: Ki kell állni a közmunkások méltósága mellett (HR Portál)
A közmunka kapu, amelyen keresztül be lehet lépni a segély világából a munka világába, ezért azt meg kell becsülni - mondta Orbán Viktor hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
febr. 24
15:54
Az idősebb autók javítására dolgoztak ki programokat a márkaszervizek (ProfitLine)
Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete hétfőn az MTI-vel.
febr. 24
15:54
A hét K.O.-ja: kiütötte a ringből ellenfelét a bokszoló - videó! (Sport365)
Az egyik elismert nemzetközi küzdősport-szaklap a hét kiütésének választotta az alábbi jelenetet. A kisváltósúlyú Amir Imam szó szerint kiütötte a ringből ellenfelét, Jared Robinsont.
febr. 24
15:56
Egymást követik a felmondások az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségben (HR Portál)
A takarékszövetkezeti szektor és a tagság érdekeivel ellentétesnek tartják az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) korábbi hónapokban folytatott negatív sajtókommunikációját azok a vezető állású tisztségviselők, akik az elmúlt napokban mondtak le - olvasható az integráció blogján hétfőn közzétett közleményben.
febr. 24
15:56
Erősödéssel nyitott New York (ProfitLine)
Hétfőn a tőzsdenyitáskor erősödtek a fontosabb New York-i indexek.
febr. 24
15:56
A román legenda az északírektől is jobban tart, mint tőlünk - nyilatkozatok (Sport365)
Romániában általános elégedettséggel vették tudomásul, hogy a labdarúgó-válogatottnak Görögország, Magyarország, Finnország, Észak-Írország és Feröer-szigetek ellen kell küzdenie a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon való részvételért.
febr. 24
15:58
Megváltozott munkaképességűek jutnak esélyhez Vas megyében (HR Portál)
Országosan több mint másfél ezer megváltozott munkaképességű dolgozóját képzi a FŐKEFE Nonprofit Kft., hogy elősegítse munkaerő-piaci esélyük növekedését. Ez Vas megyében összesen kétszáz főt érint, kétharmad részben a megyeszékhelyen. Az erről tartott szombathelyi sajtótájékoztatón Puskás Tivadar polgármester üdvözölte, hogy a képzés 128 szombathelyi embert is elér - olvasható a portálunkhoz…
febr. 24
16:03
Rogán eltörölné a rezsiszámlák alapdíját (Infostart)
A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 24
16:03
Összeütközött két villamos Zuglóban (Kripto Akadémia)
.
febr. 24
16:03
Kritikus időszak elé néznek a nyugdíjkasszák (Portfolio)
A cafetériarendszer legfőbb bázisát az állami kedvezmények adják, ebből a szempontból a 2014-es év nem hoz sok újdonságot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tagok elsősorban az azonnali...
febr. 24
16:05
Drágulnak az üzemanyagok (Kripto Akadémia)
Az emeléssel a gázolaj literenkénti ára 428-429 forintra, a benziné 412-413 forintra nő
febr. 24
16:05
Megunta az Apple-t, rászállt az eBayre a milliárdos befektető (Portfolio)
Miután az Apple menedzsmentjével folytatott harcot feladta a híresen aktív befektető, Carl Icahn, most teljes erejével az eBayre fókuszál. A befektetési guru most egy nyílt levelet intézett az eBay...
febr. 24
16:21
Rogán felszámolná a családok lehúzását - itt az újabb rezsicsökkentés? (Privátbankár)
A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a kormánynak - közölte Rogán Antal. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint ideje megszüntetni a magyar családok lehúzását.
febr. 24
16:21
Turulmadárszobrot loptak Gyöngyösről (Infostart)
Ellopták a gyöngyösi Könyves Kálmán téren lévő szoborkompozícióhoz tartozó turulmadárszobrot - tájékoztatta az önkormányzat sajtókapcsolatokért felelős kabinetvezetője hétfőn az MTI-t.
febr. 24
16:21
Gazdasági minisztérium a Vatikánban (Gondola)
Átalakította a Vatikánváros eddigi gazdasági-pénzügyi működését Ferenc pápa, hétfőn úgynevezett gazdasági titkárságot hozott létre
febr. 24
16:21
Drágulnak az üzemanyagok (Blikk)
febr. 24
16:21
Vácon emlékeztek Csala Zsuzsára kollégái (Alternatív Energia)
A színésznő az utóbbi tíz évben, a Vidám Színpad megszűnését követően a Fogi Színházban játszott rendszeresen.
febr. 24
16:21
Új csúcson az S&P; 500 (Portfolio)
Több kedvezőtlen hír hatására a nyugat-európai indexek is eséssel kezdték a hetet. A folytatásban viszont erősödés tapasztalható részben annak köszönhetően, hogy javult az üzleti hangulat...
febr. 24
16:21
Újra drágul az üzemanyag (ATV)
A Mol bruttó 3-3 forinttal emeli a gázolaj és a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
febr. 24
16:21
Sejtelmes képeken a Volvo triumvirátusának utolsó tagja (Auto Pult)
Várjuk már a percet, amikor a Volvo végre lerántja a leplet harmadik látványos tanulmányáról, de egyelőre még be kell érnünk a gyártó által közzétett fotókkal, melyeken egy sejtelmes lepel alól villantja ki részleteit a kupékból álló koncepciósorozat harmadik, és egyben utolsó tagja.
febr. 24
16:21
Légiósaink: Kötelesék "megbuktatták" edzőjüket, Gulácsiék szárnyalnak (Agroinform)
Szürke hétvége van mögöttünk a külföldön szereplő magyar labdarúgók produkcióját tekintve, Nagy Dániel gólja kivétel.
febr. 24
16:23
Kellemetlen meglepetés az autósoknak: drágul a tankolás (Privátbankár)
A piaci folyamatot alapján arra lehetett számítani, hogy a dízel nem drágul a héten. Kiderült: nem így lesz.
febr. 24
16:23
Varga: Kezdjük visszanyerni elveszített pozícióinkat (Gondola)
Visszakerültünk az európai gazdaság élmezőnyébe, kezdjük visszanyerni a 2002-ben elveszített pozícióinkat – mondta Varga Mihály.

Keresés