Budapest – Tíz esztendeje lebegett Zalatnay Sarolta feje felett Damoklész kardjaként, hogy megismétlődhet élete legszörnyűbb eseménye, és börtönbe kerül, de hétfő reggel ez a veszély elmúlt.
Tíz milliárd forintos támogatást kap az alapellátás - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Emelkedik a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az alapellátásban dolgozó fogorvosok finanszírozása és bére; a költségvetésben szereplő összesen tízmilliárd forint többletforrást áprilistól kapják meg a szolgáltatók.
Budapest — Szomszédai szerint elmenekült a fővárosból Oszter Sándor (63). Mint ismert, a színész két hete, egy budai bevásárlóközpontban okozott kárt autójával.
Magyarország — Európát tekintve már bebizonyosodott, de hazánkat nézve is egyre inkább az a tendencia, hogy több kedvezményt és jobb keresetet kapnak a szép, fiatal nők, mint idősebb vagy kevésbé mutatós társai – erre a következtetésre jutott kutatásaiban az Eurostat, a nemzetközi felméréseket végző szervezet.
Kis késéssel, hétfőn délelőtt hazaérkezett a szocsi téli olimpiáról a magyar csapat, melynek tagjait rokonok, szurkolók és a sajtó képviselői várták a Syma Csarnoknál.
Öt évre szóló nyílt közbeszerzést írt ki a Debreceni Közterület Felügyelet, a város területén tilosban parkoló járművek kerékbilincselésére, illetve elszállítására - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Budapest — Utoljára ünnepelte születésnapját Kasza Tibor (36). A műsorvezetőt szerelme lepte meg egy különleges tortával, amely a kedvenc közös fotóikkal volt díszítve.
Budapest — Máris terhes Baukó Éva (31)? A volt valóságshow-hőst furcsa rosszullétek gyötrik, havi menstruációja pedig késik. Éva reménykedik, mégpedig abban, hogy civil párjával máris sikerült összehozniuk egy gyermeket.
Amikor vásárolni megyünk, fő szempontjaink általában a szép áru és a jó ár. Körbejárjuk a piacot vagy az áruház élelmiszer részlegét, felmérjük a terepet, majd végül - sajnos elég ritkán- hunyorogva elolvassuk az összetételt és a lejárati időt. De mit is kell néznünk a címkén? A Bonafarm Henter Izabella, dietetikus szakértővel arra kereste a választ, hogy mire érdemes elsősorban figyelnünk a…
Kijev — Ez már tényleg cezerománia! Az ókori Caesarhoz hasonló pompában élt Viktor Psonka leváltott és körözött államügyész is, Janukovics egykori jobbkeze.
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában - olvasható a testület honlapján.
Jogszabályok írják elő, hogy mi mindent kell feltüntetni az élelmiszerek csomagolásán. Nem tudja, mik azok az E számok? Mennyi színezék és tartósítószer lehet az egyes élelmiszerekben? Ezeknek is ki kell derülniük a csomagolásból. És még sok minden másnak is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közölte, hogy a társaság 100%-os tulajdonában lévő leányvállalatának, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nek az igazgatósága döntött az új...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,96 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 18 221,94 ponton zárt hétfőn.A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
A megszólaló három játékos és Pintér Attila szövetségi kapitány is tartózkodott attól a hétfői, telki sajtótájékoztatón, hogy konkrét esélylatolgatásba bocsátkozzon a 2016-os franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének kimenetelét illetően, s mindannyian azt hangoztatták, hogy a magyar csapatnak a lehető legjobban fel kell készülnie és akkor sikeres lehet.
Reformok nélkül Olaszországot nem válság, hanem összeomlás fenyegeti - erre figyelmeztetett Matteo Renzi kormányfő a parlament felsőházában hétfőn mondott programbeszédében, amelyben a kormánya által tervezett azonnali és radikális gazdasági-intézményes reformokat ismertette.
Közel hatéves csúcson zártak hétfőn a legnagyobb európai részvényindexek, és a jó hangulat az amerikai részvénykereskedésben is kitart. Paradox módon ezúttal is gyenge makroadat segíti feljebb a...
Határozatában az Alkotmánybíróság alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütközőnek nyilvánította a 98 százalékos különadót. Az adónem amúgy is megszűnt december 30-án.
Az ukrajnai politikai folyamatok során meg kell őrizni az ország egységét - így foglalt állást hétfőn az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun New York-i nyilatkozatában azt is hangsúlyozta, hogy az ukrajnai átalakulás során "figyelembe kell venni a nép álmait". Moszkva a szélsőségesek megfékezését követeli.
Alaptörvénybe és nemzetközi szerződésbe ütköző a 98 százalékos különadóra vonatkozó törvényi rendelkezés, ezért annak alkalmazását megtiltotta az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn meghozott határozatában....
A horvát miniszterelnök megerősítette, hogy folytak megbeszélések az oroszokkal az INA-ról, de azok tartalmáról nem árult el részleteket - írják a hétfői internetes lapok. A miniszterelnök hétfőn Londonban tartott előadást egy befektetési fórumon, és ezt követően nyilatkozott újságíróknak.
A kanadai jégkorong-válogatott szocsi téli olimpiai elsőségével két helyet javítva a harmadik a nemzetközi szövetség legfrissebb világranglistáján, amelyet változatlanul az ötkarikás ezüstérmes svédek vezetnek.
A hírek szerint távozik a jegybank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának éléről Doubravszky György. A korábbi bukott pénzügyi ombudsmannak az MNB-ben sem sikerült hivatalát felállítania.
A spanyol legfelsőbb bíróság döntése értelmében a Le Monde-nak 300 ezer euró (93,1 millió forint) kártérítést kell fizetnie a Real Madrid futballklubnak, amelyet a francia napilap egy évekkel ezelőtti cikkében összefüggésbe hozott egy doppingügyeiről elhíresült spanyol orvossal.
A múlt héten eldőlt: átvette a hatalmat az ellenzék, ügyvezető kormány alakult Ukrajnában. Ezek után az a legfontosabb kérdés, hogy az ukrán állam hogyan teljesíti fizetési kötelezettségeit. Az...
Jó ideje tapossa már a Škoda Yeti az autópiac flaszterét, azonban a típus hazai népszerűsége egészen a belőle kialakított rendőrautók megjelenéséig, valamint a nemrégiben megejtett frissítőkúráig nem volt töretlen. Kár érte, hiszen a Volkswagen cseh divíziója meglepően korrekt és komoly SUV-t rakott össze a jellegzetes ismertetőjegyekkel felruházott Yeti személyében.
Európai bankokba és görög befektetésekbe kívánja tenni pénzét Soros György. Erről a német Der Spiegelnek beszélt a magyar származású nagybefektető. Soros megismételte: hisz az euróban. A német...
Kétszázötven jelöltet vettek nyilvántartásba hétfő este 7 óráig az egyéni választókerületi választási bizottságok - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adataiból.
Többheti mélypontra, az ezer bázispontos lélektani határ alá csökkent az ukrán szuverén törlesztéskockázatra kínált fedezeti ügyletek díjszabása hétfőn a londoni piacon, jelezve az ukrán államcsőd elkerülhetőségével kapcsolatos - bár egyelőre igen óvatos - piaci derűlátást.