2014. február 28. péntek

febr. 28
12:29
Újraindul a vájárképzés (HR Portál)
Komlón újraindulhat a bányászok képzése. Az energetikai lobbi reméli, hogy újra elindulhat a szénbányászat Magyarországon. Jelenleg mindössze egy bánya működik az országban, írja a Népszabadság.
febr. 28
12:30
Hitelfelvétel helyett inkább törlesztettünk (Infostart)
A vállalatok és a háztartások forintban és devizában is több hitelt törlesztettek januárban, mint amennyi új hitelt felvettek, és betéteikből is többet vontak ki, mint amennyit elhelyeztek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett adataiból.
febr. 28
12:31
A bohóc szakma háborog a CÖF-kampányon (HR Portál)
A szocialista politikusokat lejárató plakátkampány emblematikus figurája lett egy bohóc. A szakma képviselői lejáratásként élik meg, hogy róluk mostanában más sem jut az emberek eszébe, mint a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kampánya – írja a Bors.
febr. 28
12:45
Szevasztopolba utazott Janukovics? (Infostart)
Nyolc katonai helikopter szállt le pénteken a Krím félszigeten lévő Szevasztopolban, és elképzelhető, hogy az egyiknek a fedélzetén Viktor Janukovics szökésben lévő volt elnök tért vissza Oroszországból Ukrajnába - jelentette a zn.ua hírportál.
febr. 28
12:45
Házi őrizetben Putyin legfőbb ellenfele (Gondola)
Április végéig házi őrizetbe helyezték a vádhatóság kezdeményezésére Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki politikust - erről pénteken döntött egy moszkvai kerületi bíróság
febr. 28
12:45
Újra a teljes vonalon jár a 3-as metró (Alternatív Energia)
Korábban az Arany János utcai megállóban egy szerelvény elsodort egy nőt.
febr. 28
12:45
A pénz illata - Videó technikai elemzés (Portfolio)
A héten videó technikai elemzéseink rendre betaláltak, így biztosan érdemes hétzáró videónkat is megtekinteni. A mai napon heves mozgások indultak be az euró párokon, ami további kiváló kereskedési...
febr. 28
12:45
Forma-1: Magabiztosságot erőltet magára a Renault és a Red Bull is (Agroinform)
A Force Indiával versenyző Sergio Pérez volt a leggyorsabb a Forma-1 utolsó szezon előtti tesztjének első napján.
febr. 28
12:47
Mesterházy: csökkenteni kell a várólistákat az egészségügyben (Alternatív Energia)
Az Összefogás miniszterelnök-jelöltje szerint ez nemcsak finanszírozási de szervezési kérdés is.
febr. 28
12:47
Átigazolás: Reina már döntött a sorsáról - Rodgers (Agroinform)
A Liverpool menedzsere szerint egyértelmű, hogy Pepe Reina nyártól végleg a Napolihoz szeretne igazolni.
febr. 28
12:51
La Liga: 6-1 után madridi csúcsderbi vár a Realra - előzetes (Sport365)
A futballidény egyik legizgalmasabbnak ígérkező ütközetét rendezik meg a spanyol bajnokság 26. fordulójában: vasárnap csap össze a két madridi élcsapat, a 63 pontjával listavezető Real és a harmadik, a hozzá hasonlóan 60 pontos címvédő FC Barcelona mögé csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szoruló Atlético, utóbbi gárda otthonában.
febr. 28
12:53
A Bayern ellen kéne javítania az agyonvert Schalkénak a Bundesligában - előzetes (Sport365)
A Real Madridtól a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében elszenvedett súlyos vereség után a BL-ben és a bajnokságban is címvédő, listavezető Bayern München otthonában játszik a Schalke 04 a Bundesliga hétvégi 23. fordulójában.
febr. 28
13:00
MNB: megtakarításokból finanszíroztak a vállalatok és a háztartások januárban (ProfitLine)
A vállalatok és a háztartások forintban és devizában is több hitelt törlesztettek januárban, mint amennyi új hitelt felvettek, és betéteikből is többet vontak ki, mint amennyit elhelyeztek - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közzétett adataiból.
febr. 28
13:03
Lezárták Timosenko adócsalási perét (Infostart)
A harkivi bíróság pénteken lezárta a Julija Timosenko volt kormányfő ellen adócsalás és sikkasztás vádjával indított büntetőeljárást.
febr. 28
13:03
Átírná az EU a freemium modell szabályait (Kreatív Online)
Az Apple és a Google is tárgyalóasztalhoz ült.
febr. 28
13:03
Tizenkét év börtönt kapott a pécsi biztonsági őr gyilkosa (Alternatív Energia)
febr. 28
13:03
Kiveszi a betegből a vírust a hadsereg új gépe – AIDS-et is gyógyít (ATV)
Nevetség tárgyává vált tudományos körökben és az interneten az egyiptomi hadsereg három műszere, amelyek állítólag elektromágnesekkel képesek felismerni, majd gyógyítani az AIDS-et, a hepatitiszt és más betegségeket.
febr. 28
13:05
Klicsko: provokáció Janukovics oroszországi befogadása (Infostart)
Moszkva minden egyes ukrán állampolgárt provokál azzal, hogy védelmet nyújt Viktor Janukovics leváltott államfőnek - mondta Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke a Bild című német lapban pénteken megjelent interjúban.
febr. 28
13:05
Mindenki Janukovics bukását akarta (Alternatív Energia)
"Börtönt megjárt embereket nem lenne szabad a hatalom közelébe engedni."
febr. 28
13:05
Felcsút-Barcelona meccs lesz augusztusban (ATV)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.
febr. 28
13:12
Lezárták Timosenko adócsalási perét (Adózóna)
A harkivi bíróság pénteken lezárta a Julija Timosenko volt kormányfő ellen adócsalás és sikkasztás vádjával indított büntetőeljárást.
febr. 28
13:12
Amikor még a galambok postáztak (Éva Magazin)
Már Julius Caesar is előszeretettel használt légi hírvivőket. A légi üzenettovábbítást már jóval a repülőgép feltalálása előtt is használták. Egy 2500 évvel ezelőtt élt perzsa uralkodó az elsők között volt, aki galambokkal küldte haza az üzenetét. E megdöbbentő pontossággal hazataláló madarak azóta sokszor játszottak főszerepet a történelemben. Fotó: Pinterest   A Kr. e. 776-ban megrendezett…
febr. 28
13:14
Oscar 2014: nekik drukkolunk (Éva Magazin)
Ha az Amerikai Filmakadémia tagjai lennénk, biztosan ezekre szavaznánk. Hétfőre virradó éjjel nyolcvanhatodszorra adják át az Oscar-díjakat! Ebből az alkalomból úgy döntöttünk, hogy mi is voksolunk, bár nem vagyunk a Filmakadémia tagjai (és különben is az ő szavazásuk már lezárult...). Nézzük, kiket szeretnénk nyertesnek látni a gálán, amelyet egyébként Ellen DeGeneres vezet majd: 1. A nő…
febr. 28
13:16
Térjen vissza a természetbe! (Éva Magazin)
A feltöltődés legjobb módja, ha visszatérünk a tiszta természetbe. Ezt nyújtják a Viverde Hotelek. Térjen vissza a természetbe! Már alig várja, hogy a sok-sok munka után végre elérkezzen a nyaralás, a pihenés időszaka. Talán ismerős Önnek is: lefoglalta a szállást, megérkezett és próbálja élvezni a várva várt pihenést. Mégis, valahogy úgy érzi, nem így képzelte korábban, valami hiányzik. A…
febr. 28
13:18
Ősszel újragomboljuk! (Éva Magazin)
Idén először külföldiek is indulhatnak a Gombold újra! Közép-Európa öltözéktervezési pályázaton. A nagy sikerű pályázatot negyedik alkalommal hirdeti meg a Design Terminál, mely idén a pályázók körét tekintve is átlépte az országhatárt. A legfontosabb újdonság, hogy ettől az évtől kezdve a magyarok mellett a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország és Szlovákia) tervezőinek is lehetősége…
febr. 28
13:21
Megindító! Nem hajlandó elengedni édesanyját az újszülött (Blikk)
Szívmelengető felvétel került fel a napokban a legnagyobb videómegosztó portálra.
febr. 28
13:21
Első fokon felmentették a volt honvédelmi minisztert és államtitkárát (Infostart)
Bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót az utóbbi 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.
febr. 28
13:21
Az Együtt-PM kész megakadályozni az újpesti kunyhórombolást (Kripto Akadémia)
Egy újpesti erdőben akár már hétfőn ledózerolhatnak harminc épületet.
febr. 28
13:24
Final Fourba juthat a Győr, nagy riválisa ellen a Fradi a KEK-ben (Sport365)
Bejuthat szombaton a májusi, budapesti Bajnokok Ligája Final Fourba a Győr női kézilabdacsapata, ha győz Ljubljanában, a Podgorica pedig pontot szerez Larvikban. A hazai férfi bajnokság rangadója, a Veszprém-Szeged mérkőzés lesz.
febr. 28
13:33
A tulajdonosok mentették a bankokat, az EU a beruházást húzta (Privátbankár)
Idén is folytatódhat a beruházások bővülése - sokba került a tranzakciós illeték és a bankadó tavaly az Erstének - több mint 26 millióan voltak munka nélkül az Európai Unióban - passzívház-gyártás kezdődik Bálapátfalván - Nézze meg itt >>
febr. 28
13:33
Alulteljesítette a várakozásokat a Bayer (ProfitLine)
A 2013-as árbevétel 40,2 milliárd euró lett szemben a 40,5 milliárd eurós várakozással. A speciális tételek nélküli EBITDA 8,4 milliárd euró lett, ami szintén alulmúlja a 8,55 milliárd eurós várakozást.
febr. 28
13:35
Ukrán válság - Fitch: nehéz lesz teljesíteni az IMF-feltételeket (ProfitLine)
Nehéz lesz teljesítenie az új ukrán vezetésnek azokat a várható feltételeket, amelyeket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szabna bármilyen pénzügyi segélycsomaghoz - vélekedett pénteki londoni elemzésében a Fitch Ratings.
febr. 28
13:39
Európa segítene az ukrán gázvezeték-rendszer felújításában (Infostart)
Az Európai Unió hajlandó anyagi támogatást adni az ukrajnai gázvezeték-hálózat felújításához - mondta Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa.
febr. 28
13:39
Svájcban is körözik Janukovicsot (Gondola)
A genfi igazságügyi hatóságok pénteken bejelentették, hogy bűnügyi eljárást indítottak Viktor Janukovics, valamint fia, Olekszandr (képünkön) ellen pénzmosás gyanújával.
febr. 28
13:39
Gyerek rabolta ki az idős bácsit (Blikk)
febr. 28
13:39
Házi őrizetbe vettek egy neves orosz ellenzékit (Alternatív Energia)
Alekszej Navalnij számára megtiltották a telefonálást és az internet használatát is.
febr. 28
13:39
Indul a szárnyalás? - Láthatóak már az emelkedés első jelei (Portfolio)
A BRF (Budapest Research Forum) legfrissebb jelentésének adatait és megállapításait alapul véve megvizsgáltuk a budapesti irodapiac helyzetét, az elmúlt 1-2 év irodapiaci teljesítményét és a várható...
febr. 28
13:39
Házi őrizetbe került Navalnij (ATV)
Április végéig házi őrizetbe helyezték a vádhatóság kezdeményezésére Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki politikust, megtiltották neki a telefonálást és az internet használatát is - erről pénteken döntött egy moszkvai kerületi bíróság.
febr. 28
13:41
Konrád: Csúnya dolog szembeállítani a zsidókat és a magyarokat (ATV)
Konrád György egy holokauszt ünnepségen Németországban olvasta fel először azt a megrendítő írást, amely a Mazsihisz honlapján olvasható: "Kutató kézben hamu és csontdarabkák."
febr. 28
13:57
Kibérelték Kim Kardashiant egy estére (Blikk)
Bécs - Félmillió dollárt fizetett egy idős milliárdos, hogy Kim Kardashian (33) randevúzzon vele – de nagyot csalódott benne, sőt azt mondta, kifejezetten idegesítő volt a viselkedése.
febr. 28
13:57
Házi őrizetbe vették Putyin bírálóját (Infostart)
Április végéig házi őrizetbe helyezték a vádhatóság kezdeményezésére Alekszej Navalnij neves orosz ellenzéki politikust, megtiltották neki a telefonálást és az internet használatát is - erről pénteken döntött egy moszkvai kerületi bíróság.
febr. 28
13:57
Budapesten játszik nyáron a Barcelona! (Infostart)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő U18-as Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.
febr. 28
13:57
Adjuk le a voksunkat a jövő mellett! (Gondola)
Az elmúlt négy évben létrejött összefogás eredményeképpen ennek az országnak, a mi hazánknak van jövője – mondta Orbán Viktor.
febr. 28
13:57
Az autókölcsönzők is forgalomnövekedésre készülnek (Kripto Akadémia)
Félmillióval több külföldi turistát várnak idén a Liszt Ferenc repülőtérre.
febr. 28
13:57
Kiveszi a betegből a vírust a hadsereg új gépe – AIDS-et is gyógyít (ATV)
Nevetség tárgyává vált tudományos körökben és az interneten az egyiptomi hadsereg három műszere, amelyek állítólag elektromágnesekkel képesek felismerni, majd gyógyítani az AIDS-et, a hepatitiszt és más betegségeket.
febr. 28
13:57
A Fradi nyáron a Barcelonával játszik az új stadionjában (Sport365)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata is részt vesz augusztusban a Ferencváros új stadionjában sorra kerülő Kocsis Sándor-emléktornán - jelentette be Kű Lajos szervező.
febr. 28
13:59
Moszkva egyszerűsíti az orosz állampolgárság megszerzését (Infostart)
Az orosz kormány jóváhagyta pénteken azt a törvénymódosítási javaslatot, amely szerint egyszerűsített eljárásban kapnának orosz állampolgárságot a külföldi befektetők, vállalkozók és jól képzett szakemberek. Az orosz parlament alsóházába benyújtott másik törvénymódosítási javaslat pedig kimondottan az ukrajnai oroszok számára egyszerűsítené az állampolgárság megszerzését.
febr. 28
13:59
Házi őrizetbe helyeztek egy neves orosz ellenzékit (Kripto Akadémia)
Alekszej Navalnij számára megtiltották a telefonálást és az internet használatát is.
febr. 28
13:59
Utasokkal teli buszt gyújtottak fel: hat halott, köztük egy csecsemő (ATV)
Legalább hat ember, köztük egy négyhónapos csecsemő meghalt, 35-en különböző fokú égési sérüléseket szenvedtek abban a tűzben, amelyet a délnyugat-kínai Kujcsou tartomány székhelyén, Kujjangban egy buszon idézett elő egy merénylő.
febr. 28
13:59
Nem kell visszavonulnia a stroke-ot kapott NHL-sztárnak (Sport365)
Orvosai arról biztosították Kris Letangot, hogy egy hónappal ezelőtti stroke-ja után ismét játszhat majd, nem kell visszavonulnia.

Keresés