Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt 4,5 millió forintra bírságolta a Dunakanyar Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi határozatában....
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást. Egyre ígéretesebbnek tűnik az autózás jövője. Bár a tény, hogy néhány éven belül a gyártók portfóliójában alig néhány motor lesz, amelyet aztán különböző…
Az ukrán parlament tele van milliárdosokkal, de közülük csak egyvalaki nyíltan ellenzéki. Több vagyonos emberről azonban úgy hírlik, hogy már nem támogatják Janukovics elnököt.
Tesztünk szereplője nem más, mint a modellfrissítésen átesett Nissan Micra, amely 1,2 literes, közvetlen befecskendezésű, háromhengeres kompresszoros benzinmotorral, a legmagasabb Tekna felszereltségi szinttel és szívrabló metálkék fényezéssel érkezett szerkesztőségünkhöz. Az együtt töltött hét során arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a Nissan ikonikus kisautója - mely a gyártó szerint…
A szervezeten belüli visszaélések bejelentésének kereteit szabályozó törvény év eleji hatálybalépésével kikerültek a szürke zónából a már korábban kialakított vállalati bejelentési rendszerek és az újakra vonatkozóan is egyértelműbb a szabályozás.
Magyarország — Menőnek számít becsületesnek lenni, legalábbis egyre több hír kering a közösségi oldalakon és a hírportálokon olyan tisztességes megtalálókról, akik elhagyott pénztárcát, mobilt vagy épp több százezer forintnyi készpénzt juttattak vissza.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) visszautasítja az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) vádjait és leszögezi, hogy kifejezetten a kisebbségi tulajdonos takarékszövetkezetek érdekeit védi, és közvetlen tulajdonszerzését részesíti előnyben a TakarékBank még tavaly augusztusban elfogadott alapszabálya, amely a részvényesi körön kívül álló befektetők számára lényegesen szigorúbb…
Tesztünk szereplője nem más, mint a modellfrissítésen átesett Nissan Micra, amely 1,2 literes, közvetlen befecskendezésű, háromhengeres kompresszoros benzinmotorral, a legmagasabb Tekna felszereltségi szinttel és szívrabló metálkék fényezéssel érkezett szerkesztőségünkhöz. Az együtt töltött hét során arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a Nissan ikonikus kisautója - mely a gyártó szerint…
Spanyol középpályás érkezett próbajátékra az OTP Bank Ligában szereplő KTE-Phoenix Mecano csapatához, Alex Quillo személyében, aki korábban az Atlético Madrid csapatában is pályára léphetett.
Idén január 31-én a központi költségvetés adóssága 22 842 milliárd forintot tett ki, ami 843,9 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz képest - tette közzé az előzetes adatokat az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
A szakmai tervek alapján 2020-2022-re épülhet meg az M4-es autópálya Ceglédet Budapesttel összekötő szakasza, melyet várhatóan saját költségvetéséből kell majd finanszíroznia a magyar államnak - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára kedden, egy Abonyban tartott sajtótájékoztatón.
A helyiek attól tartanak megszállta a gyereket ördög, vagy valami fertőző betegsége van. Pedig csak apró köveket könnyezik, a miértre viszont még nincs magyarázat.
Közös parancsnoki döntés volt, hogy az életveszélyessé váló füst miatt hagyják el az MTV-székházat az azt védő rendőrök - mondta az ottani állomány irányításban részt vevő, ma már nyugalmazott rendőr százados, akit tanúként hallgattak meg a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban megvádolt egykori rendőri vezetők büntetőperének keddi tárgyalásán.
Természeti katasztrófahelyzetet hirdetett kedden Zlatko Komadina főispán a Tengermellék-Fennsík megyében található Gorski kotar egész területére, mivel hétezer háztartás maradt áram nélkül, és a villanyvezetékek 80 százaléka is tönkrement - írta a Jutarnji list internetes oldala kedden.
Idén január 31-én a központi költségvetés adóssága 22 842 milliárd forintot tett ki, ami 843,9 milliárd forintos növekedést jelent a 2013. év végi adóssághoz képest - tette közzé az előzetes adatokat az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,83 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18 510,64 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A tegnapi esést követően ismét felfelé vették az irányt a vezető tengerentúli tőzsdeindexek. A befektetők a kedvező vállalati híreknek és a javuló költségvetési kilátásoknak örülnek. A Kongresszusi...
A 19 éves Linda Perez nagyobb mellekre vágyott, ezért félmillió forintot fizetett egy plasztikai sebésznek, hogy meg is kapja. A műtét közben azonban komplikáció lépett fel, leállt a szív, majd az agya is, végül pedig kómába esett. Mikor magához tért, már szörnyű állapotban volt.
Négy és fél évvel meghosszabbították a szerződését Winfried Schäfernek, a jamaicai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, aki így 2018-ig irányíthatja a közép-amerikai ország nemzeti együttesét.
Simon Gábor a szocialista vezetésnek lényegében nem cáfolta a Magyar Nemzet állításait, így várhatóan még kedden este bejelentik a távozását - értesült az Index.
Budapest — Tíz év alatt 6,6 milliárd forintot fizettek ki Józsa István szocialista képviselő egykori cégének, amely a paksi atomerőműnek is dolgozott. A Gépkar Kft.-ben a politikusnak 42 százalékos tulajdonrésze volt, amíg 2010-ben el nem adta.