A gyémánt-kiskereskedelem 2012-ben elérte a válság előtti szintet. Míg azonban az USA megtartotta vezető helyét az összforgalomban, addig a világ többi részén – elsősorban Kínában és Indiában – tavalyelőtt megtört az értékesítés lendülete.
Tizenegy év alatt kilencszer fordult elő, hogy több adóbevételt tervezett a szaktárca a legfontosabb adónemekből, mint amennyi bevételhez hozzájutott a költségvetés – sokszor emiatt (is) volt szükség évközi megszorításokra. A felültervezés átlagosan 200 milliárd forint, a legkisebb tervezési hibával Veres és Matolcsy idején készült a költségvetés.
Tegnap átadták a hatezredik földhaszonbérleti szerződést a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Összesen 270 ezer hektár állami földre lehetett pályázni, ami csaknem az öt százaléka az összes megművelt szántóföldnek. A programot sokan bírálták, mert állítólag olyanok is nyertek, akik mindezidáig nem gazdálkodtak, miközben a földet régóta művelők elveszítették a területeket. A miniszter azt mondta,…
Több konkrét fenyegetésről is tudnak a héten kezdődő szocsi olimpiával kapcsolatban - jelentette ki (helyi idő szerint) keddi kongresszusi meghallgatásán Matthew Olsen, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ vezetője.
Akár a mesében, mikor a szegény emberre végre rámosolyog a szerencse: Andraschek Lászlóval is ez történt. A hajléktalan férfi megnyerte a skandináv lottó 630 milliós főnyereményét. A győri férfi úgy érzi, a hirtelen gazdagság nem változtatta meg. A pénz egy részéből korábbi otthonát, a hajléktalanszállót támogatja, és alapítványt akar létrehozni sorstársainak.
„Az egyetlen erkölcs ebben a kegyetlen világban: a szerencse. Elfogulatlan, előítéletmentes, igazságos” – talán nem is jellemezhetnénk jobban azt, ami Andraschek Lászlóval történt tavaly ősszel, mint ezzel a filmbeli idézettel.
Az 1978-as vb-re kijutott válogatott egyik csillaga volt Kereki Zoltán. Csapattársai mind ez ideig nem sejtették, hogy besúgó volt, róluk is jelentett. Az aktákban Kőszegi fedőnéven emlegetik a korábbi játékost.
Összecsomagolt, és közös kislányukkal együtt elköltözött szerelme Berki Krisztiántól. Egy titokzatos harmadik állt közéjük, és erről Pamelának fényképes bizonyítéka is van.
Tizennégy évvel a tragédia után bocsánatkérő levelet juttatott el Francis Ciarán Tobin az általa elgázolt gyermekek családjának - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint tízezrek bukják el a pénztárgépcsere után járó állami támogatást.
Kikényszerítette a válság, hogy már a magyar cégek is egyre inkább megbízásokban gondolkodnak, létszámgazdálkodásukat pedig szinte órára pontosan tervezik. Az új munka törvénykönyve pedig lehetőséget...
Halottat találtak egy leégett hajléktalanbódéban Budapesten, a XIX. kerületi Vak Bottyán utcában kedden este - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)
Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint a rezsicsökkentésről "a miniszterelnöki hivatalban már tudják, hogy valójában fenntarthatatlan, hazug ígéret, ennek nincsen tartaléka". Erről a volt kormányfő egy lakossági fórumon beszélt kedden, Baján.
Nemcsak Angela Merkel jelenlegi német kancellárt, hanem elődjét, Gerhard Schrödert is lehallgatta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a szervezettől kiszivárogtatott dokumentumok alapján - jelentette kedden online kiadásában a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap, valamint az NDR regionális közszolgálati műsorszolgáltató társaság a hírportálján.
Szikora Robi személyiségét egy ismeretlen lopta el a közösségi oldalon. A szélhámos annyira jól másolt, hogy amikor az ál-Szikora öngyilkossággal fenyegetett, azt a híresség ismerősei is elhitték.
Egyelőre nem térhetnek vissza az otthonukba Kefalónia görög sziget lakosai, egymást érik ugyanis az utórengések a kilenc nappal ezelőtti, erős földmozgás után. Az emberek földszintes házakban, vagy a szigetnél horgonyzó kompokon és gépkocsikban keresnek menedéket.
Több konkrét fenyegetésről is tudnak a héten kezdődő szocsi olimpiával kapcsolatban - jelentette ki (helyi idő szerint) keddi kongresszusi meghallgatásán Matthew Olsen, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ vezetője.
Jogszabályban rögzítené a Fidesz, hogy a nők munkaidőben is részt vehetnek szervezett rákszűrésen – közölte Pelczné Gáll Ildikó, a kormánypárt női tagozatának elnöke és Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásáért felelős miniszteri biztos kedden, a rákellenes küzdelem világnapján.
Tizennégy évvel a tragédia után bocsánatkérő levelet juttatott el Francis Ciarán Tobin az általa elgázolt gyermekek családjának - írta a Magyar Nemzet.
Elégedettebbek a vártnál a magyarok, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szubjektív jóllétet vizsgáló kutatása szerint az élettel való általános elégedettségre vonatkozó kérdésre a tízes skálán 6,15 pont volt a válaszok átlagértéke.
Az olvasókat követően már a hatóságok is bedőltek Szalai Vivien új könyvének. A Keleti Györgyiről szóló műben szereplő kitalált személy után indítottak nyomozást a zsaruk.
Esztergom — Nem okozhat gondot a villalét Iza (20) számára, az alig húszéves lány ugyanis korábban két éven keresztül volt elzárva a külvilágtól. A Blikk megtudta: Iza az esztergomi nevelőintézet lakója volt, ahol minden lépését figyelő szemek vigyázták.
A tiszthelyettesek és a zászlósok két év alatt havi 24 ezer forint kiegészítést kapnak: ebből 14 ezret már 2012-ben megítéltek, a teljes összeg az idei 10 ezerrel jön össze.
Több mint 40 millió forintos kárértékű ügyben tett feljelentést Ruttner György ellen egy ügyfele. Az ügyvéd ellen korábban ügyvédi visszaélés, sikkasztás, hamis tanúzásra rábírás miatt emeltek vádat. A januári feljelentés kapcsán még vizsgálódik az ügyészség.
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban nagy többséggel megszavazta Gyürk Andrásnak, a Fidesz EP-delegációja vezetőjének az uniós acélipar jövőjéről szóló előterjesztését, amelyben átfogó intézkedéseket javasol az iparág harmadik országokba történő elvándorlásának megakadályozása érdekében.
Az ötödik sebességre kapcsolt törvénygyár váratlan meglepetéssel szolgál a bankhitelektől megszorult munkavállalóikat segíteni akaró munkáltatók számára: a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz a gazdasági és informatikai bizottság egyik vaskos módosító indítványa többek között ismét módosítja a személyi…