Több konkrét fenyegetésről is tudnak a héten kezdődő szocsi olimpiával kapcsolatban - jelentette ki (helyi idő szerint) keddi kongresszusi meghallgatásán Matthew Olsen, az amerikai Nemzeti Terrorelhárítási Központ vezetője.
A Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai azt tanácsolják a szocsi téli olimpiára látogató amerikaiaknak, hogy nézzenek kritikusan a színfalak mögé, vagyis távolabb a játékok impozáns helyszínétől.
Bajnai Gordon keddi, dunaújvárosi látogatásával megkezdődött az Együtt-PM országjárása, amelynek keretében a pártszövetség vezető politikusai Magyarország minden megyéjébe elutaznak, hogy személyesen találkozzanak a választókkal - tájékoztatta a szövetség szerdán az MTI-t.
Márciusban változik a Ptk., már nem kell elválni ahhoz, hogy megszűnjön a vagyonközösség. Ez különösen jól jön akkor, ha a házastársak egyike eladósodott vállalkozó.
A gyermekgondozási díjra jogosult szülő 2014. január 1-től dolgozhat gyermeke egyéves kora után az ellátás további folyósítása mellett. A szülő keresőtevékenységet folytathat akár munkaviszonyban, akár vállalkozóként. Erre tekintettel cikkünkben áttekintjük, milyen szabályok vonatkoznak a gyermekgondozási díj melletti munkavégzésre és vállalkozói tevékenységre.
Csökkent a felsőoktatás költségvetési kiadásának GDP-hez viszonyított aránya 2012-13-ban a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Nemzetközi Felsőoktatási Kutatóközpontjának stratégiai helyzetértékelése szerint. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI kérdésére a tanulmányban foglaltakra úgy reagált: a felsőoktatási intézmények összesen 480-490 milliárd forintból gazdálkodtak a 2013-as évben,…
Rosszabbodott a helyzet a zord téli időjárás által sújtott Szlovéniában, ahol a szerdára virradó éjszaka lehullott ónos eső újabb területeken okozott fennakadásokat.
A NAUTICA - A Magyar Királyi Tengerészeti Akadémia története címmel rendezi idei első kiállítását a szlovákiai Füleki Vármúzeum; a tárlatot pénteken nyitják meg a Városi Honismereti Múzeumban
Lesújtó jelentést tett közzé szerdán az ENSZ gyermekjogi bizottsága a Vatikánról a gyermekek jogairól szóló egyezmény alkalmazását - azon belül is a katolikus egyházon belüli, gyerekekkel szembeni szexuális erőszakot - illetően.
Tavaly ismét csökkent azoknak az autósoknak a száma, akik az év végi átkötési időszakban biztosítót váltottak - írja közleményében a MABISZ. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) előzetes adatai...
Nagy valószínűséggel a hatvannapos próbaüzem lejártával sem kaphatnak működési engedélyt a 4-es metró szerelvényei, legalábbis ha a hibaszámot nem sikerül az előírásoknak megfelelő szintre csökkenteni - erről Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt az ATV Start című műsorában.
Soós Csaba az Enefi részvényárfolyamának duplázódását is reálisnak tartja. Az egykori E-Star vezetője a csütörtökön megjelenő Forbesnak adott interjút. Soós Csaba, az Enefi (volt E-Star)...
A kormány üdvözli az Európai Bíróság döntését, amely megerősíti, hogy a hazai ágazati különadó nem valósított meg diszkriminációt a különböző értékesítési formák között - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az azonnali evakuálást jelző berendezés hangjára ébredtek szerda reggel hatkor a szocsi Jekatyerinszkij Kvartal nevű szállodaegyüttes egyik épületében lakó, a pénteken kezdődő téli olimpiára érkezett újságíró.
A Morgan Stanley arra kényszerült, hogy az előző negyedéves számait a gyorsjelentés után átírja, ugyanis a bank további 150 millió dollárt különített el eredményéből jogi költségekre - írja a...
A hatodik helyen kiemelt ukrán Olekszandr Dolgopolov három játszmában kikapott a spanyol Daniel Gimeno-Travertől a 427 ezer dollár (95 millió forint) összdíjazású Vina del Mar-i salakpályás férfi tenisztorna nyitó fordulójában, így nem jutott a 16 közé.
Elképesztő károkat szenved a katasztrofális időjárás következtében a Magyarországgal szomszédos Szlovénia. Rengeteg ónos eső esett, ami pusztítja az erdőket, szétszaggatja az elektromos vezetékeket…
Tovább bővíti exportélénkítési hitelprogramját (ehp) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), az erről szóló együttműködési megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland,...
Nem a Fed eszközvásárlásainak lassítása az oka a most kialakult felfordulásnak, hanem sokkal inkább fundamentális problémák állnak a háttérben. Így pedig Magyarország 70 százalékban magának...
Nem a Fed eszközvásárlásainak lassítása az oka a most kialakult felfordulásnak, hanem sokkal inkább fundamentális problémák állnak a háttérben. Így pedig Magyarország 70 százalékban magának...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a családi adókedvezmények kiterjesztése az idén akár egy 13-14. havi fizetést is jelenthet a kiskeresetű családoknak...
Február 16-án délután tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenárison - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.
Bár még egy hónap van a Genfi Autószalonig, a gyártók már így is egymás lábára lépve mutatják be a jeles európai seregszemlére készült újdonságaikat. Nem képez kivételt ez alól az Audi sem: az RS4 Avant különleges kiadása a húszéves RS2-re emlékezik.
Az Aegondirekt.hu marketing és kreatív igazgatójaként folytatja pályafutását Kádár Tímea, aki jelenlegi kinevezését megelőzően, 13 éven keresztül dolgozott a Reader’s Digest Kiadó kreatív igazgatójaként, később regionális kreatív igazgatójaként.
A gyorsétteremlánc besokallt az ételei minőségét ért támadásoktól, ezért úgy döntött saját magáról rántja le a leplet. Most végre megtudhatjuk, hogyan és miből készül az egyik legnépszerűbb fogás, a csirke falatkák.
Február 16-án délután tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenárison - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán az MTI érdeklődésére.