A német és a svájci katolikusok elutasítják az egyház több tanítását is a családdal kapcsolatban a német és a svájci püspöki kar egy-egy friss felmérésének eredményei szerint
A Bors szerint Kereki Zoltán folyamatosan jelentett a magyar válogatottról és a csapaton belül uralkodó hangulatról az 1978-as világbajnokságon. Az aktákban Kőszegi fedőnéven szerepel a korábbi játékos, aki megrendülten ismerte be, ő az ügynökakták szereplője, ám azt mondja, egyetlen csapattársának sem ártott.
Megérkezett szerda délután Szlovéniába az a három nagy teljesítményű áramfejlesztő, amelyeket Martonyi János külügyminiszter ajánlott fel keddi szlovéniai látogatásán, az elmúlt napokban tapasztalható rendkívüli időjárás miatt kialakult áramellátási problémák enyhítésére
Moldova György volt az ATV Voks keddi adásának egyik vendége. A Kossuth-díjas író többek közt arról beszélt, hogy nyolcszázezer forint lenne Kádár Jánosa és felesége sírjának megváltása.
Heten döntöttek legutóbb a 15 bázispontos kamatcsökkentés mellett, és csak egy szavazott 10 bázispontra az MNB-nél. Szintén egy fő hívta fel a figyelmet arra, hogy a kamat csökkenése a forint árfolyamára nézve veszélyes. A Monetáris Tanács összességében további kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba.
Az MSZP szóvivőjének közlése szerint egyelőre az MSZP sem tudja, mi a helyzet azzal kapcsolatban, hogy Simon Gábor a hírek szerint eltitkolt külföldi bankszámlával rendelkezik. Veres Gábor szerdai budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökre ígért tájékoztatást Simon Gábor ügyében.
A várakozásokban foglaltaknál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index: a januári érték 54 pont lett az decemberi 53 pont után.
A bahreini uralkodó hivatalosan is elfogadta azt a jogszabályt, amelynek értelmében a jövőben akár hét évig terjedő börtönbüntetés és tízezer dináros (hatmillió forintos) pénzbírság is kiszabható lesz a király megsértéséért.
Fura gól született a Chania és a Paniliakos görög másodosztályú bajnokiján (1-1. A Paniliakos 1-0-s vezetésénél játékvezetői labdára került sor, amire nem éppen sportszerű módon a hazaiak játékosa lecsapott, támadásba dobta csapatát, mely ki is egyenlített az akcióból.
A dollár várakozásokat jelentősen felülírta az elmúlt napok eseménye. A dollár a vártnál sokkal érzékenyebb a gyengülés irányába. Ennek az oka, hogy a piac főleg erősödésre pozicionálta magát. A Fed monetáris politikája következetes lesz, ami a forint árfolyamára is hatással van.
Januárban eladói nyomás alá kerültek a feltörekvő piaci devizák, így a forint is rossz hónapot zárt. A folytatást illetően bár csökkent a Portfolio.hu által megkérdezett alapkezelők pesszimizmusa,...
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést az követően, hogy kedvező vállalati hírek érkeztek és kiderült, hogy javultak a költségvetési kilátások. Az ázsiai régió vezető...
Ezt nagyjából minden második magyar felnőtt tudja, mégsem tesz semmit. Számítások szerint 2050-re 4 aktív korúra 6 eltartott jut, különösen a jelenlegi harmincasok, negyvenesek aggódhatnak a jövőjükért. Sokan számíthatnak arra, hogy a jelenlegi fizetésük felét vagy még ennyit sem kapnak majd nyugdíjasként. Mi legyen velük?
Egy floridai asszony saját készítésű villamosszékbe ültette rosszul viselkedő gyerekeit. Akkor bukott le, mikor az egyik elmondta az iskolában, hogyan fenyítik meg otthon.
Felveti a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét a bolti kiskereskedelem árbevételére kivetett magyar különadó a kapcsolt vállalkozásoknál – döntött az Európai Bíróság. A testület ugyanakkor a magyar bíróságra bízza annak vizsgálatát, hogy a magyar piacon a hátrányos megkülönböztetés megvalósult-e.
Fokozott hullámzás jellemzi az utóbbi egy napban a nemzetközi pénz- és tõkepiacokat a menetközben megjelenõ vegyes makroadatok hatására, így tegnap reggeltõl ma délelõttig...
Elég gyenge lett a decemberi kiskereskedelmi adat - nagyobb árbevételre számítanak a vállalkozások - 5 év után visszatér hozzánk a cseh autókereskedő - a házastársak hamarosan válás nélkül is eldobhatják a közös kasszát - Nézze meg itt >>
Az eddig mért hatodik legmelegebb évnek bizonyult a tavalyi a 2007-es évvel megosztva az éghajlati adatok 1850-ben megkezdődött hivatalos feljegyzése óta: a mutatók azt igazolják, hogy a bolygó klímája hosszú távú felmelegedésen megy keresztül - jelentette be szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Holnap 50 milliárd forint értékben tervezünk 3, 5 és 10 éves magyar kötvényeket értékesíteni és az elmúlt napokban látott kedvező másodpiaci folyamatok arra utalnak, hogy sikeres aukciónak nézünk...
Szocsi — Víz és fűtés nélkül fogadták a magyar sportolókat Szocsiban. A pénteken kezdődő téli játékokra érkező északi síelők a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján mutatják be összkomfortosnak nem nevezhető lakhelyüket, de állítják, már jól érzik magukat a faluban.
Az elemzői várakozásokkal szemben 0,5 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 0,6 millió hordóval többet, fűtőolajból 2,4 millió hordóval kevesebbet...
A héten meghatározó eseményre került sor Lengyelországban, az államhoz most került vissza a nyugdíjvagyon fele, amely a tavaly elfogadott nyugdíjreform fontos eleme. Az 1999-es nyugdíjreform...
Több mint három éve büntetőeljárás van folyamatban Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára ellen.
A korábban előre jelzett 203 milliárd forintos veszteség helyett több tízmilliárdos nagyságrendű nyereséggel zárta a tavalyi évet az MNB. Ez részben az alacsonyabb kamatnak, részben pedig a gyengülő forintnak lehet köszönhető.