2014. február 1. szombat

febr. 1
21:12
Női kézilabda: Komoly előnyt szerzett hazai pályán az Érd (Agroinform)
Kilencgólos előnnyel utazhat az Érd a német Buxtehude csapatához a visszavágóra a női kézilabda KEK nyolcaddöntőjében.
febr. 1
21:13
Bűnvádi eljárás államcsínykísérlet gyanújával Ukrajnában (Gondola)
Az ukrán belbiztonsági szolgálat (SZBU) nyomozást indított államcsínykísérlet gyanújával az ellenzék ellen - közölte a központi nyomozóhivatal főnöke
febr. 1
21:24
Párizsi WTA-torna: Errani is elődöntős (Sport365)
Két orosz, Anasztaszija Pavljucsenkova és Marija Sarapova, továbbá a francia Alize Cornet mellé negyedikként az olasz Sara Errani került be az elődöntőbe a 710 ezer dollár (159 millió forint) összdíjazású, párizsi fedettpályás női tenisztornán.
febr. 1
21:27
Flashmob a rasszista megnyilvánulások és a Szabadság térre tervezett emlékmű ellen (Infostart)
Flashmobbal tiltakoztak civilek és a baloldali összefogás pártjai a fővárosi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve és a szélsőséges, rasszista megnyilvánulások ellen szombaton, a volt tv-székház előtt.
febr. 1
21:27
Flashmob tiltakozás a Szabadság téren (Gondola)
Flashmobbal tiltakoztak civilek és a baloldali összefogás pártjai a fővárosi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve és a szélsőséges, rasszista megnyilvánulások ellen szombaton, a volt tv-székház előtt
febr. 1
21:29
Együttműködés az LMP és a VMSZ között (Gondola)
Az LMP és a VMSZ jövőbeni együttműködéséről tárgyalt szombaton Szabadkán a két párt elnöke, Schiffer András és Pásztor István.
febr. 1
21:45
Ónos eső - Több helyen mérsékelték a riasztásokat (Infostart)
Több megyében és a fővárosban is mérsékelték az ónos eső miatt kiadott riasztásokat, de hat nyugati megyében továbbra is a legmagasabb, piros fokozat van érvényben.
febr. 1
21:45
Vörös riasztás sokfelé az ónos eső miatt! (Gondola)
Több megyében és a fővárosban a legmagasabb fokú, piros riasztást adott ki az ónos eső miatt a meteorológiai szolgálat szombat este.
febr. 1
21:51
Ne 'paksolják' el a jövőnket! (ProfitLine)
A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről szóló orosz-magyar megállapodás ellen tüntettek civil szervezetek szombaton Budapesten.
febr. 1
22:00
Razzia volt Hajdú Péternél (Blikk)
febr. 1
22:03
Fokozott óvatosságot kér a katasztrófavédelem - a nap hírei (Infostart)
A katasztrófavédelem arra hívja fel a figyelmet, hogy a balesetveszély és a jegesedés miatt ne keljen senki útnak. Ónos eső egész hétvégén kialakulhat Budapesten.
febr. 1
22:05
A határ közelében élő szerbek hazatérhetnek Röszkénél (Infostart)
A határ közelében élő szerb állampolgárok hazatérhetnek a röszkei átkelőnél, más személy- és tehergépjárművek azonban a hóhelyzet miatt továbbra sem léphetik át a magyar-szerb határt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton kora este az MTI-t.
febr. 1
22:06
La Liga: Elfogadhatatlan hibákat követtünk el - Martino (Agroinform)
A Barcelona argentin vezetőedzője szerint nem "taposták el" az ellenfelet, amikor még lehetett volna.
febr. 1
22:21
Ónos eső - Nem léphetnek be a kamionok Ausztria felől (Infostart)
Ausztria felől a 7,5 tonna össztömeget meghaladó járművek nem léphetnek be Magyarország területére - közölte Schreindler Ágnes az MTI-vel.
febr. 1
22:21
Gyurcsány aktívabb, mint Mesterházy (Gondola)
Megállás nélkül kampányol és az országot járja Gyurcsány Ferenc. Közben rendszeresen nyilatkozik televíziós csatornáknak és újságoknak is.
febr. 1
22:24
Magas kamatot keres? Segít Önnek a Prémiumvadász! (ProfitLine)
A Prémiumvadász olyan opciós stratégiát követő portfoliókezelés, mely devizapárokban, nemzetközi részvényekben, árupiaci termékekben keresi, azt a belépési pontot, amely árszintek elérése, ha nem is valósulnak meg, az opció kiírójaként folyamatosan prémiumot gyűjt.
febr. 1
22:39
Ezrek tiltakoztak Ausztráliában a cápamentesítés ellen (Infostart)
Ezrek tiltakoztak szombaton Ausztráliában az ország nyugati partjainál zajló és sokat vitatott cápamentesítési akció ellen, amelynek keretében átmenetileg még a védett fehér cápák elejtését is engedélyezték az utóbbi években megszaporodott támadások miatt.
febr. 1
22:39
A főpolgármester nem teljesen nyugodt (Gondola)
Tarlós István a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta: előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a teszteket, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi határidőből
febr. 1
22:42
Női kézilabda BL: Ennek az egy pontnak is örülnünk kell - Kovacsics Anikó (Agroinform)
A Győri Audi ETO KC-Buducsnoszt találkozó után Kovacsics Anikó és Heidi Löke nyilatkozott a hatharom.com-nak.
febr. 1
22:57
Vállalni kell a vitákat (Gondola)
Szükség van hatósági árra, amíg nem garantálható a verseny a közműszolgáltatásoknál – mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
febr. 1
23:00
Premier League: Balszerencsések voltunk - Moyes (Agroinform)
Nem tudja állandósítani a jó formát a Manchester United, amely szombaton a Stoke City vendégeként kapott ki.
febr. 1
23:12
Jogot hallgató Dávid költözött VV Simon helyére (Blikk)
BUDAPEST – Új lakó költözött szombat este a ValóVillába. A jogot hallgató Dávid (28) azt mondja, a fődíj érdekében mindent megtesz, a végsőkig ki fog tartani, és nem hagyja, hogy ebben bármi megakadályozza. Hatalmas zenerajongó, de a sportot sem veti meg, kedvenc kikapcsolódása a snowboardozás.
febr. 1
23:18
Topligák: Jogtalan tizenegyes sem segített a Barcán, legjobbjaival is kikapott a MU (Agroinform)
A Milan nem bírt a Torinóval, a Monaco pedig a Lorient otthonában hagyott pontokat szombaton.
febr. 1
23:33
Mit hoz a ló éve? (Infostart)
Konfliktusok, természeti katasztrófák, ázsiai válság és Justin Bieber újabb problémái jellemzik majd a ló évét a hongkongi feng shui mesterek szerint.

2014. február 2. vasárnap

febr. 2
0:03
Az igazi pénzcsinálás művészete... (ProfitLine)
A gyógyszeripar, a gyógyászat mindig is kedvelt befektetés volt. Most csavarjunk rajta egyet, és találjuk meg azokat a cégeket, melyek forradalmi újításokra lehetnek képesek, mellyel a befektetők zsebeit is teletömhetik!
febr. 2
0:12
Az Ötöslottó nyerőszámai az 5. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 2 milliárd 227 millió forintért izgulhatnak majd a hazai szerencsevadászok....
febr. 2
0:27
Megvannak A Dal következő továbbjutói (Gondola)
A zsűri döntése alapján Kállay-Saunders András, Joni és Bogi, a tévénézők szavazataival Polyák Lilla, a Muzikfabrik és Dér Heni jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőbe A Dal című showműsorban, az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén
febr. 2
0:31
A főpolgármester nem teljesen nyugodt (Gondola)
Tarlós István szerint előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a teszteket, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi határidőből.
febr. 2
1:21
Lássuk a medvét! (Blikk)
febr. 2
2:12
Stohl megmutatta Ancsika pocakját (Blikk)
BUDAPEST – Hemzsegett a sztároktól és a celebektől szombat este a Nagykörút. A Corinthia Grand Hotel Royal szállodában tartották a 15. Jubileumi Story-gálát, amely legalább annyira szólt a díjakról, mint hírességeink öltözékéről, valamint arról, hogy idén ki kivel érkezett.
febr. 2
2:15
Előkerült Szapphó két új verse (Blikk)
febr. 2
3:09
Isten veled, Mötley Crüe! (Blikk)
febr. 2
3:12
Kilencedikbe kapcsolt a divatdiktátor – Range Rover Evoque SD4 teszt (Auto Pult)
A Range Rover Evoque gyakorlatilag jött, látott és győzött. A prémium kompakt divatterepjáró akkora siker lett alig két év leforgása alatt, amekkorára talán még maga a gyártó sem számított. Ám ez nem csoda: az Evoque objektíven nézve is remekül teljesít(ett), a SUV formája pedig abszolút telitalálatnak mondható – nemtől és az autó színétől függetlenül szinte mindenki odavan érte.
febr. 2
3:42
Fordulást jelez a választások időpontja (Blikk)
BUDAPEST – Arról, hogy mi és hogyan fog történni az idei országgyűlési választásokon, a 2014. április 6-ai időpont árulkodik.
febr. 2
4:18
Vámos Erika: Mégsem vagyok rákos (Blikk)
BUDAPEST – Vámos Erika (39) fél éve retteg, hogy rákos. A TV2 és a Jazzy rádió műsorvezetője, aki az egészséges életmód híve, maga sem gondolta, hogy félelemben telnek majd a napjai, és hogy meg fogják műteni a vastagbelét.
febr. 2
4:39
Motoron szállt a sírba (Blikk)
febr. 2
4:42
Milliói vannak? Akkor ezt látnia kell! (ProfitLine)
A folyamatosan csökkenő kamatok miatt egyre többen teszik fel maguknak a kérdést: érdemes-e a pénzünket bankbetétben tartani? A kérdésre sokan tudják a választ: NEM, ennek ellenére mégsem lépnek semmit. Elemzésünk hatására talán ez megváltozik. Gulyásleves, kicsit másképpen, mint megszoktuk...
febr. 2
5:12
Soha nem bocsát meg fiának Damu anyja (Blikk)
Nyírábrány – Teljesen elfordult a családja Damu Rolandtól (39)!
febr. 2
5:30
VV Simon: Nagyon szégyellem magam (Blikk)
BUDAPEST – Szégyelli magát a csütörtöki botrány miatt péntek este hazaküldött VV Simon (26), de nem hagyja, hogy nőverőnek állítsák be! A VV6 csodabogara szombaton adott interjút a Vasárnapi Blikknek.
febr. 2
5:51
Törvényben rögzítették a szoptatást (Blikk)
febr. 2
5:54
Brad Pitt csúnyán elbánt George Clooneyval (ATV)
George Clooneyt egyszer alaposan megtréfálta barátja, Brad Pitt.
febr. 2
6:12
Kivégezhetik a bostoni robbantót (ATV)
Méreginjekciót kaphat Dzsohar Carnajev, aki tavaly márciusban bátyával merényletet követett el a bostoni maratonon.
febr. 2
6:27
A labrador a sztár Amerikában (Infostart)
Minden korábbi rekordot felülírva megszakítás nélkül 23. éve a labrador retriever lett a legnépszerűbb kutyafajta az Egyesült Államokban tavaly az amerikai kutyatenyésztők klubja szerint. A francia buldog, a doberman és a német dog is hódított 2013-ban.
febr. 2
6:30
Az asztalon akar táncolni a kerekesszékes írónő (ATV)
„Mivel töltenék ki egy napot, ha nem lennék kerekesszékben? Sosem feküdnék le, nehogy véget érjen az a csodanap! Fogócskáznék, dögös magas sarkúkban sétálgatnék, fára másznék, és rengeteget táncolnék. Az összes számomra fontos ember nyakába beleugranék.” A fenti sorok Hozleiter Fanny, vagy ahogyan többen ismerik, Mosolyka közösségi oldalán olvashatók. Az izomsorvadással küzdő huszonöt éves lány…
febr. 2
6:48
Ezekre a közmű-profitokra utazik a kormány? (Portfolio)
Miközben az egyetemes szolgáltatás már a rezsicsökkentés előtt is tízmilliárdos veszteséget jelentett az energiaszolgáltató cégek számára, addig a hálózati tevékenységek többsége milliárdos...
febr. 2
6:48
A müncheni konferencián próbálják békíteni az ukránokat (ATV)
Az ukrán ellenzék szerint a hatalom a hadsereget is beveti ellenük. John Kerry a müncheni nemzetbiztonsági konferencián nyugtatta képviselőiket. Izraelt jutalmaznák, Iránt fegyelmeznék.
febr. 2
6:50
Itt a biztosítók rangsora - Érdekességek a listán (Portfolio)
Bő fél évtizede tombol a válság a bankszektor mellett a magyar biztosítási piacon is. Visszaesett az értékesítés, új típusú biztosítások nyertek teret, miközben mások háttérbe szorultak. A biztosítók...
febr. 2
6:54
Felmondás táppénz alatt: mikor teheti meg a munkáltató? (Adózóna)
Mikor, és hogyan szüntethetem meg a dolgozó munkaviszonyát a keresőképtelensége alatt? – kérdezte olvasónk egy olyan munkavállalóval kapcsolatban, aki hónapok óta nem igazolta a távolmaradásának okát. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
febr. 2
6:54
Magasabb kamatra vágyik mint a banki betét? Itt a megoldás! (ProfitLine)
Csalódott a bankbetétben? Nem csodálkozunk, hiszen az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 2-3% közelébe szorította le. Hogy mi a megoldás? Váltson portfóliókezelésre! Szakértőink segítenek a választásban.
febr. 2
7:03
Varga Mihály: a magyar turizmus túljutott a válságon (Infostart)
Varga Mihály szerint a magyar turizmus túljutott a válságon, minden lényeges mutatója javult, az ágazatnak jobb a teljesítménye, mint a válságot megelőző években. Az eredményekről a nemzetgazdasági miniszter a XXII. turisztikai díjátadó gála és évadnyitó rendezvényen beszélt szombaton este Budapesten.

Keresés