2014. február 7. péntek

febr. 7
15:12
SR sportverzióval veszi fel a kesztyűt a Nissan Note (Auto Pult)
Noha a kisegyterűek leginkább a praktikusabb, családi használatra termettek, a gyártók szinte sosem állják meg, hogy sportverzió épüljön belőlük. Így a Nissan sem szabott gátat a dinamikusabb Note megszületésének – a japán márkához hűen SR néven jön a 2015-ös modellévű sportverzió, amely a Chicagói Autószalonon mutatkozott be.
febr. 7
15:14
A megfelelő munkavállaló százmilliárdos különbséget jelenthet (HR Portál)
A pozitív ügyfélélmény kiemelt fontossága mára általánosan elfogadott nézet ugyan, ám azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ehhez elsősorban az elkötelezett munkaerőn keresztül vezet az út, így a megfelelő helyen és módon, célirányosan alkalmazott tréning profitabilitás szempontjából is kimutathatóan hozzájárul egy adott vállalat sikeréhez – derült ki a Joint Venture Szövetség (JVSZ) HR és…
febr. 7
15:14
Ugrik a forint a rossz amerikai adatokra (Portfolio)
A keddi és szerdai határozott erõsödés után csütörtökön már megállt a forint felértékelõdése, ma pedig némi visszagyengülés látszott az egyébként kiváró nemzetközi pénz- és t&otilde...
febr. 7
15:16
Gyorsan fordult a kocka - Új napi maximumot ütött a DAX (Portfolio)
A nyugat-európai piacokon a meghatározó indexek az amerikai munkaerőpiaci adatok érkezése előtt az előző zárószintek közelében tartózkodnak. Bár a hazai tőzsde a nyitást követően emelkedett, az...
febr. 7
15:27
Döntött a bíróság - vajon visszakaphatják pénzüket a cégek? (Privátbankár)
Van rá esély, hogy visszakapják a más országban székhellyel rendelkező csatolt vállalkozások a rájuk kivetett különadót. Az Európai Bíróság Hervis-ügyben hozott ítélete a költségvetésre is hatással lehet, de a végső döntést a magyar bíróság hozza majd meg.
febr. 7
15:27
Blatter újrázna (Infostart)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezetője jövő májusban ötödik alkalommal is harcba szállna az elnöki posztért, amennyiben felkérik a jelöltségre.
febr. 7
15:27
Vízummentesen utazhatnak a magyarok Törökországba (Blikk)
febr. 7
15:27
Béremelést ígér Hoffmann Rózsa (Alternatív Energia)
Átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek.
febr. 7
15:27
Mégsem fenyegeti komoly terrorveszély a téli olimpiát egy szakértő szerint (Sport365)
Nem lehet teljességgel kizárni egy, a XXII. téli olimpia elleni terrortámadást – például egy előzetesen nehezen azonosítható "magányos farkas" terrorista részéről -, de a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) kutatói összességében úgy vélik: "igen csekély a valószínűsége egy nagyobb szabású, jelentős áldozatszámmal járó terrorcselekménynek".
febr. 7
15:29
"Magyar Csapat" - A Fidesz politikai ellenfelei nem magyarok? (Alternatív Energia)
MSZP: mi is szurkolunk a magyar csapatnak!
febr. 7
15:30
„Nacionalista magyar kormányfő”, „populista döntések”: ezt írják külföldön Magyarországról (ATV)
Több osztrák napilap foglalkozott azzal, hogy az Országgyűlés kedden változtatásokkal ismét elfogadta a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében hozott törvényt. A La Libre Belgique című belga és az IlSole24Ore című olasz napilap pedig a magyar belpolitikai-gazdasági helyzetről írt.
febr. 7
15:30
Spanyol foci: Jesé bekerülhet a spanyol válogatottba (Agroinform)
A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya számításba veheti a Real Madrid játékosát.
febr. 7
15:32
NB I: Dzsudzsákékkal és Marcello Lippi csapatával meccsel a Vidi (Agroinform)
Péntek reggel elutazott a spanyolországi edzőtáborba a Videoton labdarúgócsapata.
febr. 7
15:45
Így folytatódna az adósmentő program (Privátbankár)
Új ötlettel állt elő Lázár János: most már a devizahitelre vett autókat is "lenyomná a bankok torkán".
febr. 7
15:45
Nem kell már vízum Törökországba (Infostart)
Vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok a Török Köztársaság területére egy a török Hivatalos Közlönyben megjelent csütörtöki határozat szerint, amely várhatóan már a jövő héten hatályba lép.
febr. 7
15:45
Újragondolták a Real Beauty-kampányt (Kreatív Online)
A Goodby, Silverstein & Partners új kreatívigazgatóját lepték meg a 3 perces videóval.
febr. 7
15:45
Térkép az egész világ (Alternatív Energia)
Az emberi érzékeléshez hozta közel a keresést a Google
febr. 7
15:45
Miért volt indokolt a Munka törvénykönyvének változása? (HR Portál)
Nem igazolódtak az új Munka törvénykönyve kapcsán az előzetes félelmek, nem csökkentek a bérek. A foglalkoztatás rugalmasságát segíti az új kódex, amely a korábbinál kevesebb szabályt tartalmaz, ugyanakkor több lehetőséget kínál a munkaadó és a munkavállalók közti kölcsönösen előnyös megállapodásra. Szakértők munkaerő-piaci ki- és visszatekintés az új Mt. első teljes évéről.
febr. 7
15:47
Aláírta az idei bérmegállapodást a Dunaferr a szakszervezetekkel (HR Portál)
Megszületett a megállapodás az ISD Dunaferr társaságcsoport vezetése és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésekről – tájékoztatta a központi üzemi tanács elnöke pénteken az MTI-t.
febr. 7
15:48
Fehérarcú sátánmajom született a Szegedi Vadasparkban (Kripto Akadémia)
febr. 7
15:48
Ugrik az Apple: érdemes még venni? (Portfolio)
Agresszívan veszi vissza a saját részvényeit az Apple és közeleg a közgyűlés, ahol a fő téma a készpénz visszajuttatás lesz...
febr. 7
15:50
Tüntetett a Főtaxi székháza előtt az egyik szakszervezet (Kripto Akadémia)
Nem is az utolsó tüntetés volt, sorozat lesz belőle.
febr. 7
15:50
Újabb pofont kapott a forint (Portfolio)
Feszült várakozással készültek a befektetők a végül a vártnál sokkal rosszabb amerikai munkaerőpiaci adatokra, de ezt délután úgy tűnt, hogy gyorsan kiheverik a piacok, így a forint is ugrással...
febr. 7
15:54
Bohóc támadt Bajnaira! (Blikk)
Hatvan – Egy bohócruhás férfi kelt birokra Bajnai Gordon testőrével. Az Együtt-PM vezetője hatvani lakossági fórumára érkezett, amikor egy bohócruhába öltözött férfi fenyegetően közel ment hozzá, ezért a biztonsági embernek kellett távol tartania őt a politikustól.
febr. 7
16:00
Szalai a kispadról nézheti, ahogy Huszti a Schalke ellen küzd - előzetes (Sport365)
Szalai Ádám csapata, a Schalke 04 a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover együttesét látja vendégül a Bundesliga 20. fordulójában.
febr. 7
16:02
Amerika szigorú légi biztonsági intézkedéseket hozott Szocsi miatt (Sport365)
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) csütörtökön ideiglenes jelleggel megtiltotta, hogy az Oroszországba tartó repülőgépek utasai bármifajta folyadékot, zselés anyagot, port vagy spray-t vihessenek fel magukkal kézi poggyászukban.
febr. 7
16:03
Airbusokkal lesz tele az ég (Privátbankár)
Tíz százalékkal több repülőgépet adott át az Airbus januárban az előző év hasonló időszakához képest, az európai gyártó 39 gépet szállított le a légitársaságoknak és tízre kaptak megrendelést.
febr. 7
16:03
Már parkolhatunk az Erzsébet híd alatt (Infostart)
Átadták az Erzsébet híd alatti megújult parkolót, amelyet ezentúl bármilyen irányból megközelíthetnek az autósok - tájékoztatta az V. kerületi önkormányzat pénteken az MTI-t.
febr. 7
16:03
A Google is kiáll a melegek jogaiért (Kreatív Online)
Szivárványszínű nyitólappal az oroszoknak.
febr. 7
16:06
Újabb ítélet egy devizahiteles perben: ezúttal az OTP nyert (Pénzcentrum)
Az elmúlt időszakban több devizahiteles nyert pert a bankok ellen, azonban ez nem minden esetben van így. A legutóbb lezárt perben például az OTP Bank nyert....
febr. 7
16:21
Elbukott a bíróságon az egyoldalú szerződésmódosítás elleni per (Privátbankár)
A Debreceni Ítélőtábla kimondta: a hitelszerződés minden feltételnek megfelelt, az adósok választhattak volna másik terméket is.
febr. 7
16:21
Újabb béremelést ígér a pedagógusoknak Hoffmann Rózsa (Infostart)
Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek - mondta Hoffmann Rózsa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.
febr. 7
16:21
Száguldás az aranyért (Blikk)
Szocsi — Nemcsak az autó- és motorversenyzők, a havas-jeges sportágak képviselői is a sebesség megszállottjai. A tegnap a hivatalos megnyitóval elkezdődő szocsi téli olimpián is számíthatunk száguldásra.
febr. 7
16:21
Fidesz: Simon adjon számot az osztrák számlán tartott pénzről! (Gondola)
A jelenlegi legfontosabb magyar közügynek tartja a Fidesz, hogy tisztázódjon az MSZP-ből csütörtökön kilépett Simon Gábor "külföldre bújtatott vagyonának" eredete
febr. 7
16:21
Crossover kompakt formában (Alternatív Energia)
Sportos, kompakt és sokoldalú.
febr. 7
16:23
Együtt-PM: Hoffmann Rózsa hazudott (Alternatív Energia)
"Az orbán-hoffmanni iskolarendszer egy súlyosan centralizált, befelé forduló ország kiépítését szolgálja".
febr. 7
16:24
A szakszervezeti szövetség módosítaná a Munka törvénykönyvét (Kripto Akadémia)
.
febr. 7
16:24
Gyorsan fordult a kocka - Új napi csúcsra emelkedett a DAX (Portfolio)
A nyugat-európai piacokon a meghatározó indexek az amerikai munkaerőpiaci adatok érkezése előtt az előző zárószintek közelében tartózkodnak. Bár a hazai tőzsde a nyitást követően emelkedett, az...
febr. 7
16:25
A szakszervezeti szövetség a Munka törvénykönyve módosítását kezdeményezi (Alternatív Energia)
.
febr. 7
16:33
Videó: így gyötri Falcao a szétrúgott térdét a vb miatt (Sport365)
Mindössze 12 nappal műtétje után gőzerővel dolgozik azon Radamel Falcao, hogy minél hamarabb felépüljön keresztszalag-szakadásából. A Monaco kolumbiai csillaga Instagramján mutatta meg, hogyan erősíti sérült térdét.
febr. 7
16:39
Alakul az autóhitelesek mentése is - mi lesz a külkermérleggel? (Privátbankár)
Körvonalazódnak a kormány tervei az autóhitelesek megmentésére - megvan mennyivel keresnek többet a Dunaferr-dolgozók - sok a kérdőjel a magyar külkereskedelem jövője előtt - megjött a hét amerikai makroadata - Nézze meg itt >>
febr. 7
16:41
800 ezernél is többet keres egy magyar nyugdíjas (Privátbankár)
Ez a legmagasabb magyarországi nyugdíj. A legalacsonyabb ennek valamivel több, mint a harmincadrésze, 28 500 forint.
febr. 7
16:42
Fagymentes hajnalra számíthatunk szombaton (ATV)
A következő napokban több hullámban nedves, enyhe levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. Szombat estig egy délnyugatról északkelet felé mozgó peremhullám okoz a medencében várhatóan többfelé esőt.
febr. 7
16:42
Tipp: Tovább szárnyalhat a Chelsea (Agroinform)
A Manchester City legyőzése után a Newcastle sem jelenthet akadályt José Mourinho alakulatának.
febr. 7
16:44
Szocsi 2014: Téli olimpia - ÉLŐ (Agroinform)
Szombaton öt számban avatnak bajnokot a XXII. téli olimpián.
febr. 7
16:48
600 millió a Pécs ára (Blikk)
febr. 7
16:57
Hiába fellebbezett Ronaldo (Infostart)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága elutasította Cristiano Ronaldo fellebbezését, így a Real Madrid portugál sztárjátékosának érvényben marad a három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltása.
febr. 7
16:57
Kormányhű bohócok vegzálják Bajnait - Fotó! (Alternatív Energia)
Az erős testalkatú, csaknem 190 centiméter magas férfi esernyőt lóbálva inzultálta a lakossági fórumra érkezőket.
febr. 7
17:00
Mikor jöhet a pedagógusok következő béremelése? (Pénzcentrum)
Szeptembertől újabb pedagógus-béremelés várható, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek - tudtuk meg az MTI-től....
febr. 7
17:06
A munka törvénykönyve módosítását kezdeményezik (Adózóna)
Bármilyen összetételű kormány is alakul az április 6-ai országgyűlési választás után, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) kezdeményezni fogja a Munka törvénykönyve módosítását - közölte a szerveződés elnöke pénteken Mátészalkán, egy munkavállalói fórum előtt tartott sajtótájékoztatón.

Keresés