A Vasas mint anyaegyesület kiszáll a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságból, de Markovits László klubelnök szerint az együttes jövője biztosított.
Az idei évben a kínai ingatlanfejlesztő cégek által kibocsátott, dollárban denominált kötvények kétharmada már kibocsátási ár alatt forog, a befektetőket főként a szektorban nemrég történt...
A Moody's Investors Service a korábbi B3 kategóriából (1 fokozattal) Caa1 kategóriába vágta vissza Argentína államadósságának besorolását, a minősítéshez pedig stabil kilátást rendelt. A...
A Cereplas francia cég implantátumai érintettek a visszahívási botrányban. Figyeljünk, hány celeb tűnik el magyar tévék képernyőiről a következő hetekben!
Akik az adott üzembe helyezési kóddal nem tudták üzembe helyezni pénztárgépüket, a kód megadásával, e-mail-ben kérhetnek segítséget- derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
A negyedik, december 18-án kiírt trafiktenderen 127 koncessziót osztottak ki a kiírásban szereplő 992-ből, így várhatóan ötödik kör is lesz a pályáztatásban - írta a Világgazdaság.
Csökkentette a Richter részvényeire vonatkozó célárfolyamát a UBS elemzője, mely a korábbi 4800 forintról 4700 forintra változott. Miután azonban az új célár is jelentősen felülmúlja a jelenlegi...
Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta kedden a Krím csatlakozását célzó orosz-krími szerződéstervezetet, s ennek következményeként az Oroszországi Föderáció új alanyainak létrehozását.
Jó volt a hangulat tegnap az amerikai és az európai részvénypiacokon is, miután nem fokozódott a katonai feszültség a krími népszavazást követően. Kedden az ázsiai tőzsdék többsége is jól teljesített...
Oroszország szombaton vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Washington által beterjesztett határozatot, amely törvényellenesnek nyilvánította volna a Krím jövőbeni státusáról tartandó népszavazást. A voksolást azóta megtartották. Az ENSZ közgyűlésében most az ukrán párti országok egy hasonló szövegű javaslatot terjesztenek … Folytatás
A krími népszavazás elismerése miatt Japán leállítja a vízumkönnyítésről, továbbá egy űrkutatási egyezményről folyó tárgyalásait Oroszországgal, és egyelőre nem kezdi el azokat az egyeztetéseket sem, amelyek különböző új beruházásokra vonatkoztak volna - jelentette be a japán külügyminisztérium kedden.
Bár a nemzetközi befektetői hangulat érezhetően javult péntek óta, ez a forintot nem tudta erősíteni, igaz az ukrán válság folytatódása miatt a térség többi devizája sem teljesít jól. A befektetők...
Az orosz államfő még hétfőn aláírta a Krím csatlakozásáról szóló rendeletet, most Oroszországi Föderáció új alanyainak létrehozásáról döntött. Kedden reggel tájékoztatta az orosz törvényhozás mindkét házát a Krími Köztársaság és Szevasztopol városa Oroszországhoz való csatlakozási javaslatáról. (BBC)
Tavaly nagyobb emelkedést tudott felmutatni az ausztrál privátbanki piac, az ügyfelek száma 8%-kal 400 ezerre emelkedett. Ennél is fontosabb, hogy egy friss felmérés alapján a befektetők...
A PayPal leválasztása helyett jobb lenne az eBaynek, ha felvásárolná a Google - fejtette ki a véleményét a Baird Equity Research elemzője. Ezzel egy valóságos internetes óriás jönne létre. A lépés...
Esni sehol nem fog kishazánkban, hanem derült-napos-felhőmentes. Akár 21 fokot is érezhet ma a magyar. Ha ilyen idő lett volna március tizenötödikén a Kormányváltás nem elhalasztotta, hanem sosem hagyta volna abba nagygyűlését.
A szerb-montenegrói rendőrség együttműködésében fogták el Darko Saricot. 2010 óta keresik, legnagyobb bukása 2009-ben volt, akkor 2,8 tonna kokaint foglaltak le tőle Uruquayban. (MTI)
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség R. Tibor (28) ellen, aki tavaly februárban, szexuális játék közben súlyosan bántalmazta a feleségét és összevarrta a száját.
Egy várhatóan kiélezett és egy formalitásnak tekinthető mérkőzés szerepel a programban a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcadöntőjének keddi játéknapján: a Chelsea 1-1-es eredményről kezd a vendég Galatasaray ellen, míg a Real Madrid 6-1-es előnyről várja a Schalke 04 elleni hazai visszavágót.
A kezdeti várható növekedést elsősorban az válthatja ki, hogy sokak várakozásával ellentétben a vasárnapi krími népszavazás nyugalomban zajlott le, aminek hatására hétfőn egy százalék körüli erősödéssel zártak az amerikai Wall Street irányadó mutatói és emelkedtek kedd reggel az irányadó ázsiai börzék indexei is.
2014. március 15. napjával hatályba lépett az új Polgári törvénykönyv. Tekintettel arra, hogy az új kódex a polgári jogviszonyok alapjogszabálya, így a változás az élet valamennyi területét érinti. Alapvető változások következnek be az öröklési jog, a családjog, a jogi személyek, valamint a szerződések joga területén. A Ptk. hatályba lépésével több száz jogszabály is változik, közöttük az új Munka…
Ki a felelős a vezetőn kívül a hibás vagy bűnös döntésekért? A beosztott, aki vakon engedelmeskedve végrehajtotta azokat? A tulajdonos, aki kinevezte a vezetőt? Az ellenőrző hatósági közeg, aki valamilyen motivációból szemet hunyt és félrenézett? A fogyasztó, a megrendelő, aki élvezte a veszélyes munkafolyamat rövid távú pozitívumait? S nem kérdezte, mitől ilyen olcsó, hogyan készül? Fenti HR-…
Elfogták és őrizetbe vették a hatóságok Mexikóban a Templomos Lovagok néven ismert bűnszervezet egyik tagját, aki a rendőrség szerint gyermekek elrablásával és szerveik áruba bocsátásával foglalkozott.
Jó volt a hangulat tegnap az amerikai és az európai részvénypiacokon is, miután nem fokozódott a katonai feszültség a krími népszavazást követően. Kedden az ázsiai tőzsdék többsége is jól teljesített...
Ha az emberek úgy vezetnék a cégeiket, mint az otthoni életüket, akkor már rég csődbe mentek volna. Ezt a menedzsment guru Patrick Lencioni írta néhány évvel ezelőtt. 11 évvel tanácsadó cégének megalapítása után, felismerte, hogy a vezetői ismeretek és eszközök tudatos használata otthon még nagyon elmaradt a vállalati alkalmazástól – írja bejegyzésében Horváth Gábor a Krauthammer HR Blog oldalán.
Idén januárban a belföldivendég-éjszakák száma 16, a külföldivendég-éjszakáké 11 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 17 százalékkal nőtt. Összességében a vendégforgalom 14 százalékkal haladta meg az előző évi értéket.
A központ március tizenötödikén állított egy sátrat a térre, amiből eddig mindennap melegételt és ruhát osztottak hajléktalanoknak. Most felszólították őket, hogy bontsák el a sátrat. A legfrissebb hírek szerint, csak át kell építeni a sátrat és maradhatnak.
Különben úgy jársz, mint az a tucatnyi beteg, akiktől Nyíregyházán a kórházban egy szarka lopott. (Nem egy madár, hanem egy enyveskezű ember. [Akinek a keze valójában nem enyves.])
Az ukrán határ térségében kialakult feszültség enyhítésére szólította Oroszországot Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjúban.
Michael Barnier pénzpiacokért felelős európai uniós biztost faggatják ma az Európai Parlament képviselői a bónuszkorlátozásokról szóló javaslatának részleteiről. Egyes képviselők szerint túl sok...
Meg kell várni a Kúria döntését az új devizahitelezést érintő jogszabály megalkotásával - mondta Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, az Alkotmánybíróság hétfői határozatára reagálva.