A Krím orosz annektálása illegitim, törvénytelen, és a NATO-szövetségesek nem fogják elismerni - tudatta kedd esti közleményében Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára.
Ezerkétszáz férfit, nőt és gyermeket vettek fedélzetre kevesebb mint tizenkét óra leforgása alatt az olasz haditengerészet és a parti őrség hajói az Afrika és Szicília közötti tengerszakaszon - jelentették kedd este az olasz hatóságok.
Budapest — Stohl András (46) egykori rabtársa cáfolta vallomásában, hogy szándékosan aláztak volna meg egy arab fogvatartottat úgy, hogy saját Koránjából tépettek ki lapokat a zárkakutatásnál. A színész tegnap sem jelent meg saját perén – bár ez számára nem is kötelező –, ám így is megtartották a tárgyalást.
A kormány egyik legfontosabb vállalkozása az oktatási rendszer átalakítása volt, kezdve azzal, hogy már nem egyszerűen oktatásról, hanem nevelésről beszélünk - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Balassagyarmaton.
Egyetlen magyarként bejutott a CEEQA (Central and Eastern Europe Real Estate Quality Awards, Közép- és kelet-európai ingatlan minőség díj) tíz jelöltje közé a szálloda, szabadidő és lakóépület-fejlesztés kategóriában a tavaly májusban nyílt Art Hotel Szeged - tájékoztatta a hotel menedzsmentje az MTI-t.
Horizont Magánnyugdíjpénztár néven és az AXA Csoport magyarországi tagvállalata anyagi támogatásával folytatja tovább működését az AXA Magánnyugdíjpénztár - közölte a nyugdíjpénztár kedden az MTI-vel.
A házelnök szerint az áprilisi országgyűlési választás legnagyobb tétje az, hogy a jelenlegi kormány kap-e felhatalmazást a 2010-ben megkezdett munkája folytatására.
Varga Mihály szerint ha ez a kormány folytatja a munkát, akkor végig kell gondolni, hogy erre az árfolyamszintre milyen gazdaságfejlesztési vagy iparfejlesztési politika építhető; egy hosszabb távon fennmaradó gyengébb árfolyam jelentősen bővítheti véleménye szerint az exportáló kkv-k számát.
Már közel 7800 érintettet vont be a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási programjába a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal - közölte a szervezet főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón Nyíregyházán kedden.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) technikailag képes arra, hogy egy bizonyos ország összes telefonbeszélgetését letöltse és egy hónapig tárolja – ezt írta a The Washington Post internetes kiadása kedden.
A piacképes gyakorlati tudás megszerzését támogató informatikai oktatás megteremtése érdekében kiszélesíti a középiskolákkal való együttműködését az IT Services Hungary Kft. Hajdú-Bihar megyében - jelentette be a cég ügyvezető igazgatója kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Egyedülálló lehetőséget kínál a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) számára az Európai Unión (EU) kívüli piacokra való eljutásban a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH)Zrt. - közölte a cég vezérigazgatója kedden Debrecenben, a kereskedelmi és iparkamarában rendezett fórumon.
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter szerint a kelet-európai térség más országaiban is orosz agresszióhoz vezethet az, ha a nemzetközi közösség engedi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök büntetlenül megússza ukrajnai lépéseit.
„Megvilágosodott” és kilépett a görög újfasiszta Arany Hajnal egyik képviselője, azt állítva, nem tudott pártja bűnöző tevékenységéről. Ezzel párhuzamosan az athéni törvényhozás a napokban dönthet arról, hogy megvonja a mentelmi jogot a szélsőjobboldali párt több képviselőjétől, hogy felelősségre vonhassák őket. A vád szerint bűnszervezetként működtették az újfasiszta formációt. A Görögország…
A Magyar Nemzet arról ír, hogy információik szerint más MSZP-s országgyűlési képviselők is rendelkezhetnek bissau-guineai útlevéllel. Az index cikkéből kiderül: Hungaricum lett a 100 tagú cigányzenekar.
Több mint 130 sertéstetemet találtak Kelet-Kína egyik nagy folyójában, Csianghszi tartomány székvárosának ivóvízgyűjtő területén - számolt be a helyi illetékesek tájékoztatása nyomán a kínai média szerdán.
A történelem poklára küldené a mostani kormányt Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a párt keddi nagygyűlésén azt mondta, hogy az országnak végre fel kell nőnie. Arról is beszélt, hogy a kormányváltóknak nehéz dolguk lesz, de nyerni fognak és Mesterházy Attila meg fog birkózni a rá váró teherrel.
Hárommilliárd dolláros kötvénykibocsátást tartott tegnap az ÁKK; ötszörös volt a túljegyzés, emelkedik az egyébként is 80 százalék fölötti adósságráta.
A Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának (nhp) második ütemében eddig 2300 vállalkozás mintegy 85 milliárd forint hitelhez jutott, pedig a program most kezd csak igazán beindulni - mondta Nagy Márton, a jegybank ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzetnek.
A válság előtti évekhez, 2006-2007-hez képest közel kétszer annyian vannak azok Magyarországon, akik úgy érzik, élelemre sincs elég pénzük. Az OECD felmérése szerint 2011-2012-ben a magyarok 30 százaléka tartozott ide. 2006-2007-ben ez az arány még 17 százalék volt.
Pozitívan fogadták az amerikai részvénypiacok is az orosz elnök, Vlagyimir Putyin beszédét, ennek köszönhetően folytatódott a hétfőn megindult emelkedés a tegnapi kereskedési napon is.
A demokratikus ellenzéki erőknek most nincs esélyük nyerni a választásokon, csak akkor, ha 70 százalékos lesz a részvételi arány – ezt Schmuck Andor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Növekedett az Oracle nyeresége a február végén zárult negyedévben, azonban nem eléggé, az egyszeri tételektől tisztított egy részvényre jutó eredmény elmaradt az elemzői konszenzustól. A...
A Schalke ellen 3-1-re megnyert BL-nyolcaddöntőn két gólt szerzett és ezzel újabb mérföldkőhöz érkezett pályafutásában Cristiano Ronaldo, a Real Madrid csillaga.
Lemondott kedden Jim Flaherty kanadai pénzügyminiszter, aki a hét legfejlettebb ipari ország (G7) legrégebben hivatalban lévő tárcavezetője volt ezen a poszton.
A ma közzétett adatok alapján a japán külkereskedelmi egyenleg 800,309 milliárd jen lett februárban, ami ugyan elmarad a januárban regisztrált 2.791,7 milliárd jentől, azonban meghaladta az elemzők által várt 600,9 milliárd jent.
A nyugati részvényindexek erősödéssel zárták a keddi kereskedést annak köszönhetően, hogy Putyin elnök arról beszélt az orosz parlament összevont ülésén, hogy nem akarják feldarabolni Ukrajnát. Az...
A Fidesz arra tud ígéretet tenni, hogy az Alkotmánybíróság, illetve a Kúria döntését követően a következő ciklus végére lehet megoldás a devizahitelek ügyében - mondta Gulyás Gergely szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Ezerkétszáz férfit, nőt és gyermeket vettek fedélzetre kevesebb mint tizenkét óra leforgása alatt az olasz haditengerészet és a parti őrség hajói az Afrika és Szicília közötti tengerszakaszon - jelentették kedd este az olasz hatóságok.
A pozitív európai és amerikai piaczárás ellenére az ázsiai börzék többnyire lefelé vették az irányt a szerdai kereskedési napon, miután a befektetők kivárásra rendezkedtek be a Fed eszközvásárlási programjának lassításával kapcsolatos újabb döntést megelőzően.
Az Enefi bejelentette, hogy éves rendes közgyűlését április 18-án, 10 órai kezdettel tartja, melynek helyszíne a cég székhelye (1134 Budapest, Klapka utca 11.). A közgyűlés napirendi pontjai: A...
Eddig még csak 85 milliárd forint értékben folyósítottak pénzt a növekedési hitelprogram második körében, de arra számít a jegybank, hogy később felpörög a kereslet.