Március 27-én egy ünnepélyes gála keretében adták át a Privátbankár.hu Klasszis 2014 díjakat a magyarországi befektetésialap-piac legkiemelkedőbb szereplőinek. Az Év Portfóliómenedzsere Szalma Csaba lett, az Év Alapkezelője pedig a Concorde Alapkezelő.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tevékenységét nyomon követő megfigyelőket vett nyilvántartásba csütörtök esti ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A korábban feltételezettnél nagyobb tempóban haladt a március 8-án eltűnt Malaysia Airlines-utasszállító, emiatt az eddigi helyszíntől több mint ezer kilométerrel távolabb folytatják a gép roncsainak a keresését a maláj hatóságok.
Közeledik az éves beszámoló benyújtásának határideje, de sok vállalkozásnál még tart a mérlegkészítés időszaka. Ennek során gyakran problémát jelent a már lezárt évhez kapcsolódó prémium, jutalom elszámolása.
Még egy hétig, jövő péntek délután 4 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az országgyűlési választáson nem a lakóhelyük szerinti településen kívánnak voksolni. Eddig csaknem 50 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni.
Az izlandi kormány bejelentette, reményeik szerint már májusban jelentkezhetnek a lakáshitelesek egy online felületen az adósság-elengedési programba. A tavalyi parlamenti választásokon győztes egyik...
Megerősítette a kereskedőket tömörítő szervezet főtitkára, hogy léteznek módszerek az online kasszarendszer kijátszására, ugyanakkor hangsúlyozta, semmiképpen sincs szó tömeges jelenségről - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Az LMP úgy látja: ha igazat állít a volt adóhivatali alkalmazott, Horváth András, illetve volt kollégája, Vancsura István, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori főosztályvezetője, akkor megtörténhetnek a láncolatos áfacsalások. Erről a párt társelnöke beszélt egy csütörtöki budapesti lakossági fórumon.
A "kormányváltó erők" szabad, polgári, nyugatos Magyarországot szeretnének, míg a jelenlegi miniszterelnök által elképzelt út nem vezet sehová: Orbán Viktor és kormánya úgy akar előremenni, hogy közben hátrafelé néz - hangoztatta Gyurcsány Ferenc csütörtök este egy százhalombattai lakossági fórumon.
50 percig tartott Ferenc pápa magánbeszélgetése Barack Obama amerikai elnökkel, akivel először találkozott személyesen az egy éve beiktatott katolikus egyházfő. Obama legutóbb 2009-ben járt a Vatikánban, akkor XVI. Benedek pápánál. Az amerikai elnök a látogatás előtt azt mondta: együtt harcol a szegénység ellen a pápával, aki bátran ki meri mondani, amit a nagy társadalmi és gazdasági kihívásokról…
Stabilra javította Magyarország "BB/B" szintű államadós-besorolásának kilátását az eddigi negatívról a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő ezzel levette napirendről a magyar szuverén osztályzat leminősítését.
A Népszabadság szerint több milliárd forintos gyorssegélyt kér az Országos Mentőszolgálat. A Magyar Nemzetben arról ír, hogy a kereskedelmi szövetség szerint kijátszható az online kasszarendszer.
Újra elindult a nemzetközi kutatás péntek reggel az eltűnt malajziai repülőgép után az Indiai-óceán déli részén, de más térségben, mint eddig, mert a Malajziában újonnan elemzett radaradatok "hiteles nyomnak" számítanak a kutatást koordináló ausztrál hatóságok szerint.
Személy- és vagyonőri feladatokat ellátó személyeknek mondtak fel a Paksi Atomerőműben, közölte Pintér Sándor belügyminiszter. A felmondásokra közös megegyezéssel illetve felmondással történtek, írja a Világgazdaság.
A nyugdíjrendszer bizonytalanságának csak egyik oka az öregedő társadalom, és az aktív, dolgozó lakosság számának csökkenése. A másik súlyos probléma, hogy hazánkban minden harmadik adófizető csak a minimálbér után fizet adót és nyugdíjjárulékot. Ez nemcsak az állam számára jelent bevételkiesést, hanem a minimálbérre bejelentett munkavállalók, vállalkozók nyugdíjkilátásaira is negatív hatással…
"Csak magyar állampolgár vagyok, csak magyar útlevelem van" - jelentette ki az MSZP elnöke, "a kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje csütörtökön sajtótájékoztatón, Debrecenben, kérdésre válaszolva.
25 év alatt 2.3 millió román hagyta el Romániát, és vállalt munkát külföldön a jobb megélhetésért. Az otthoni bérek legalább ötszörösét keresik külföldön a román vendégmunkások, az otthon maradottaknak 42 milliárd eurót küldtek haza 10 év alatt.
A fiatalok helyzetéről, a felsőoktatásról és az elvándorlásról, valamint a politikai karrierlehetőségekről vitázott Bárándy Gergely szocialista és Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő csütörtök este Budapesten, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban.
A 15 év feletti magyar lakosság 42 százaléka még soha nem használta az internetet, pedig a digitális írástudás ma már a munkaerőpiacon való elhelyezkedés miatt is nélkülözhetetlen, ezt hangsúlyozta Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár egy szakmai konferencián.
Az Újpest FC Kft. mellé kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő engedélye után a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága csütörtökön hozzájárult, hogy az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási joga az Újpesti Torna Egyleten (UTE) keresztül az Újpest 1885 Futball Kft.-hez kerüljön, így a csapat folytathatja szereplését a bajnokságban és a Magyar Kupában.
Stabilra javította Magyarország hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását az eddigi negatívról a Standard & Poor's. A nemzetközi hitelminősítő ezzel levette napirendről a magyar szuverén...
Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
Satya Nadella a Microsoft amerikai vállalat idén kinevezett vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a cég Microsoft Office programcsomagja elérhető a rivális Apple cég iPad táblagépein is.
És ebben az MSZP tegnapi feljelentése még nincs is benne. Azért csak most kezdték el a nyomozásokat, mert 9 napig tartott, míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól átért a visszaélésekről (aláírás másolásokról) szóló levél a rendőrségre Budapesten belül. (Index)
Öt-hatmilliárd forintos gyorssegélyért kért az Országos Mentőszolgálat vezetője az emberminisztériumtól, mert elfogyott a pénzük. Állítólag hiányzik kéthavi bér és annak járulékai, és nincs pénz a megkezdett uniós fejlesztések folytatására sem. (Népszabadság)
Megerősítette a kereskedőket tömörítő szervezet főtitkára, hogy léteznek módszerek az online kasszarendszer kijátszására, ugyanakkor hangsúlyozta, semmiképpen sincs szó tömeges jelenségről.
Megszületett a megállapodás a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az ukrán kormány között - jelentették be csütörtökön Kijevben; e szerint a nemzetközi intézmény két évre 14-18 milliárd dollár készenléti hitelt bocsát Ukrajna rendelkezésére.