A kormánypárt szerint a választással kapcsolatos hisztériakeltés totális mélypontját és a gyűlöletkeltés újabb állomását jelenti a baloldal pénteki nyilatkozata.
Összesen egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció elkészítésére.
A Libri-Shopline Kereskedelmi Nyrt. közölte, hogy a társaság 2014. évi éves rendes közgyűlését 2014. április 29. napjának 10 órájára hívja össze. A közgyűlés megtartásának helye a társaság székhelye,...
Az olasz kormányhivatalnokok rendelkezésére álló 59 ezer szolgálati autó fenntartása becslések szerint évente egymilliárd euró terhet ró az adófizetőkre.
A választás napjának éjszakáján, illetve másnap hajnalban várhatóan már 95 százalék körüli lesz a szavazatok feldolgozottsága - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,65 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 17 390,31 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények egy kivétellel drágultak az előző napi záráshoz képest.
Egy Youtube-ra feltöltött videó szolgál bizonyítékul rá, hogy igazán nőiesen is lehet művelni a focit. A videón látható lány magassarkúban és miniszoknyában is remekül bánik a labdával.
A két ország szorosabb együttműködésben állapodott meg a nemzetközi konfliktusok és globális gondok ügyében - áll abban a közös közleményben, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök berlini hivatalos látogatása alkalmából adtak ki Berlinben pénteken.
Bár a kereskedés első óráiban veszítettek értékükből, továbbra is csütörtöki zárószintjük felett tartózkodnak a vezető amerikai részvényindexek.Olvadoznak az elért pluszok 2014.03.28 20:16A Dow 0...
Az öntözővíz ingyenes biztosítása a gazdáknak Czerván György szerint segíthet abban, hogy a jelenlegi 100 ezer hektárról a duplájára emelkedjen az öntözött terület nagysága Magyarországon, miután 200 ezer hektáron ma is megvannak erre a feltételek.
Internetes árverésen megválik 151 luxus szolgálati autótól - köztük 40 BMW-től, tucatnyi Maseratitól és két Jaguartól - az olasz kormány, hogy szimbolikusan példát mutasson takarékosságból.
Egy párt, 1,3 milliárd ember, több egyedülálló férfi, mint Spanyolország teljes lakossága és minden héten épül egy repülőtér. Egy tucat érdekes szám Kínáról.
Az éjszakák még hidegek, de napközben kellemes száraz, meleg, napos kirándulóidő lesz. A jövő hét elején egy hidegfront hoz záporokat és pár fokos lehülést.
A választás napjának éjszakáján, illetve másnap hajnalban várhatóan már 95 százalék körüli lesz a szavazatok feldolgozottsága - közölte a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt....
Impozáns, minden igényt kielégítő új stadiont építtet az AS Roma futballcsapata. A 60 ezres létesítményt egy amerikai építész az olasz főváros ókori amfiteátrumáról, a Colosseumról mintázta.
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. közölte, hogy a társaság az FHB Bank Zrt., mint befektetési szolgáltató útján 2014. március 28. napján 888,7905 forintos átlagárfolyamon 55 779 db FHB 'A' sorozatú...
Ennyit csoportosít át a kormány “kiemelt kategóriájú” koncertekre, amiket a Zeneakadémián – ne feledjük, hogy azt ki újította fel, ugye! – fognak tartani. És még a magyar komolyzenei koncepciót is elkészítik belőle, hogy ne legyen annyira koncepciótlan a magyar komolyzene.(MTI)
Ha a magyar állam meg akarná venni azt a Constable-képet, amely egykor a Hatvany család gyűjteményében volt, ennek vélhetően nem lenne akadálya - mondta el Mravik László művészettörténész pénteken az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a londoni Tate galéria visszaadja az örökösöknek a magyarországi holokauszt idején elrabolt alkotást.
A kamupártok csalásairól vár bizonyítékot Marek Bertram és Hermann György. Marek volt az, aki egyetemi hallgatóként a Magyarországi Cigánypártnak segített aláírást gyűjteni, de aztán csalódnia kellett. Tapasztalatai szerint az MCP négy másik párttal is összejátszott. Most azt kérik, hogy ha … Folytatás
Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni helyzetértékelésében a Fitch Ratings.
Érdekes hírek terjengenek Angliában, miszerint a Chelsea klasszis középpályása, Frank Lampard a helyi másodosztályú Brighton & Hove Albionba szerződhet.
Nehezen viselte Gwyneth Paltrow aszkéta életmódját férje. Chris Martin már évek óta panaszkodik barátainak, hogy otthon nem tévézhet, és csak organikus élelmiszereket ehet. Állítólag emiatt válik a házaspár.
Jövő pénteken négy óráig kérhetik átjelentkezésüket azok a választópolgárok, akik nem lakóhelyükön szeretnének voksolni vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda azt kéri, az adminisztrációt lehetőleg ne az utolsó pillanatokra hagyják. A szavazatukat tartalmazó borítékot pedig visszaküldéskor feltétlenül zárják majd le, különben voksukat érvénytelennek minősítik.
A magyar állam 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a szabadkai zsinagóga belső terének felújításához - mondta az MTI-nek pénteken Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke, miután megbeszéléseket folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel Szabadkán.
A tabella harmadik és negyedik helyezettje találkozott a férfi vízilabda-bajnokság 24. fordulójának pénteki rangadóján, amelyen a házigazda Szeged egy góllal legyőzte a Honvédot.
Orbán Viktor szabadkai látogatásán bejelentették, hogy Magyarország 100 millió forintig terjedő anyagi támogatást ad a szabadkai zsinagóga belső terének felújításához.
Jót tesz Ukrajna szuverén adósprofiljának a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) létrejött előzetes készenléti hitelmegállapodás, ennek végrehajtása azonban erősen bizonytalan - vélekedett pénteki londoni...
Kevés ugyan, de van közös eleme a választásban részt vevő pártok lakáspolitikai elképzeléseinek. A portfolio.hu által megvizsgált pártprogramok esetében mindegyik politikai erő fontos feladatának tartja a fiatalok kivándorlásának megállítását és a megoldást részben a lakhatási lehetőségek vonzóbbá tételében látja.