Kedd este szurkolói ankétot tartott a ZTE FC, amelyen részt vett Gyutai Csaba polgármester, Lendvai Miklós vezetőedző és több játékos is. Az 50-60 érdeklődő előtt megtartott ankéton elhangzott, hogy szerdán lesz közgyűlés, amelyen eldőlhet, hogy ki lesz a klub új elnöke – számolt be róla az egyik zalai szurkolói honlap.
A pedagógus minősítési rendszer szabályainak részleteiről tárgyaltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága és a pedagógus szakszervezetek vezetői.
Úgy tűnik mégsem lesz vasutas demonstráció márciusban, ugyanis megállapodott a MÁV és a vasutas szakszervezetek a 2.4 százalékos alapbéremelésben, 2014 júliustól.
31 ezer munkahelyet hozhat Lengyelországban, a PAIiIZ nevű lengyel szervezet munkája, amely jelenleg 168 projekten dolgozik. Külföldi beruházásokat menedzselnek, jelenleg 3.3 milliárd euró értékben.
A gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-összeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon idén. Az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet főleg a munkavállalók száma, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és az MKIK-GVI munkaerő-piaci prognózisából.
A genetikailag módosított növények térnyerése ellen harcol a magyar állam. A szakértők szerint hatással lehetnek betegségek – mint például a rák – kialakulására is.
Kína már harmadik éve 7,5 százalék körüli gazdasági növekedést tervez az idei évre, miután a világ második legnagyobb gazdasága tavaly 7,7 százalékkal bővült - hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés szerdai nyitónapján, a kormány munkabeszámolójában.
A Vancouver Canucks 1–0-ra kikapott a Phoenix Coyotes vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján. A vereségnek már nem volt részese Roberto Luongo, a kétszeres olimpiai bajnok kapust ugyanis a kanadai csapat még a meccs előtt elpasszolta a Florida Panthersnek.
A Világgazdaság szerint rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A szakértők úgy vélik: háztartások a különféle közterhek és a kamatcsökkentés miatt parkoltatják kamatmentesen a pénzüket, de közrejátszhatnak szezonális hatások is.
Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Kijev kész “új stílusú” kapcsolatokat kiépíteni Moszkvával, amennyiben az tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását, beleértve az ország külpolitikai irányvonalának szabad megválasztását – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök kijevi sajtótájékoztatóján kedden Kijevben. Ismételten hangsúlyozta: nincs semmi jogalapja annak, hogy Oroszország megszegjen több kétoldalú megállapodást, és…
A Bors számításai szerint akár harmincmillió forintot is „bukhat” az Erdei Zsolt gáláját rendező cég, amiért a SYMA-csarnok vagy a BS helyett a kis kecskeméti létesítmény lesz a szombat esti helyszín.
Késsel támadta meg ismeretlen elkövető kedd este Ungváron Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármestert, és súlyosan megsebesítette – adta hírül a mukacsevo.net munkácsi hírportál.
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök leszögezte, hogy az új kijevi hatalom teljesen legitim, az orosz Fekete-tengeri Flotta pedig nem állomásozhat többé Ukrajna területén, mert az ország biztonságára nézve fenyegetést jelent.
Az Oklahoma City Thunder 125–92-re nyert a Philadelphia 76ers ellen hazai pályán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A tranzakciós illeték miatt drága az utalás, a betéti kamatok alacsonyak, a készpénzfelvétel meg ingyen van.
Mesterházy: az országnak békességre van szüksége. Kövér: látványos eredményeket ért el az ország. Kormánymegbízott: Gyurcsány hazugságba kergetett egy nehéz sorsú álláskeresőt. Liberálisok: tízezer forinttal nem lehet kárpótolni a rendvédelmi dolgozókat. Bajnai: egy állam akkor erős, ha a polgárai erősek.
A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban vetítették helyi idő szerint kedden Groó Dianának a világ első rabbinőjéről készült Regina című dokumentumfilmjét.
A Világgazdaság szerint rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A szakértők szerint a háztartások a különféle közterhek és a kamatcsökkentés miatt parkoltatják kamatmentesen a pénzüket, ám közrejátszhatnak szezonális hatások is - írja szerdai cikkében az újság.
Az orosz-ukrán feszültség enyhülésével felszabadultak a nyomás alól az amerikai részvénypiacok is, a tegnapi kereskedési nap meredek emelkedéssel zárult, melynek eredményeként az S&P 500 és a Russel 2000 indexek történelmi csúcsra értek.
Jelentõsen enyhült hétfõ este óta a feszültség az orosz-ukrán válságban és így a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon is, hiszen elõbb kedd reggel Vlagyimir Putyin orosz...
Hétfőn az ukrán kormány 130 ezer katona mozgósítását rendelte el, amennyiben a Krím-félszigeten Oroszország és Ukrajna között forrongó feszültség fegyveres konfliktussá szélesedne. Szakértők szerint azonban a kijevi vezetők súlyos problémával szembesülnek: az ukrán hadsereg ugyan erősebb, mint a 2008-ban Oroszország által megsemmisített grúz haderő, de közel sem rendelkezik olyan pénzügyi…
Rettegnek, dudálnak, a másik fenekébe másznak, egy kézzel bravúroskodnak. Nem akciófilmről, hanem néhány európai ország autóvezetői szokásairól beszélünk. De milyenek a magyarok?
Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, ami 62 millió nőt jelent - mutatta ki a nők elleni erőszakról készült átfogó jelentésében az unió bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége (FRA).
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Nitra a szezon végéig szóló szerződést kötött a 79-szeres ghánai válogatott védővel, John Mensahhal.
Megfojtja saját beszállítóit a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az Airbus és a Boeing, mivel az újabb rendeléseket a darabárak csökkentéséhez, gyorsabb termeléshez kötik - írja piaci elemzésében a Reuters hírügynökség.
Horváth Ferenc, a Downstream üzletág ügyvezető igazgatója, a MOL Ügyvezető Testületének tagja, 2014. március 4-én 4000 darab MOL részvényt vásárolt 13 129 Ft/darab átlagárfolyamon a Budapesti...
A Policy Agenda múlt heti elemzésében még azt mutatta be, hogy 6 nappal a jelölési határidő előtt kevesebb érvényes jelölt van, mint négy évvel ezelőtt. Az elmúlt pár napban azonban előkerültek a kispártok és soha nem látott számban lettek képviselőjelöltek. Az országos listát állítók száma is váratlanul megnőtt, csak éppen azt nem tudjuk, mit akarnak ezek a pártok a támogatáson felül.
Fontos gazdasági események: Gyorsjelentés: Adidas Magyar 2013. IV. negyedéves és éves gyorsjelentési naptár Magyar 2013 IV. negyedév és a teljes 2013 gyorsjelentések eredményei, elemzői reakciók Egyéb események: USA olajkészlet adatok – 16:30 Makroadatok: 00:01 UK Brit Kiskereskedelmi Konzorcium (BRC) Bolti Árindex (Hó/Hó) (febr.) 00:30 AU Bruttó Hazai Termék […]