Januárban az ipari termelés 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Hasonlóan az előző hónapokhoz a termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak jelentős növekedése járult hozzá. Az ipari export az év első hónapjában 9,3 százalékkal nőtt 2013 azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Januárban 2,8 százalékkal nőtt a magyar kivitel euróban számolt értéke a múlt év azonos hónapjához képest, az import gyakorlatilag változatlan szinten maradt, ugyanis 0,1 százalékkal csökkent - jelentette az első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek. Részben ennek, részben pedig más tényezők hatására az ázsiai régió vezető tőzsdéi is jelentős zuhanásokkal zárták a szerdai kereskedést...
A közgazdász a Pénzügykutató konferenciáján azt mondta: a legrosszabbak közé tartozunk a régióban. Bárándy Péter szerint ki kellene zárni az olyan magánakciókat, mint az utolsó pillanatban beadott törvénymódosítások, ezek ugyanis - mint mondta - sérthetik a jogállamot.
Az ENSZ-főtitkár szerint Haszan Róháni iráni elnök eddig nem váltotta valóra a szabadságjogok kiszélesítésére tett választási ígéreteit: nem javult a szólásszabadság helyzete, és megválasztása óta meredeken emelkedett a kivégzések száma Iránban
A kormányzat kongresszusi ellenőrzésének akadályozásával vádolta meg a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) kedden Dianne Feinstein, a szenátus hírszerzési bizottságának demokrata elnöke, aki kijelentette, hogy a CIA minden előzetes figyelmeztetés nélkül behatolt a bizottsági tagok biztonságosnak vélt komputereibe.
Az orosz védelmi minisztérium provokációnak tartja, hogy Kijevben büntetőeljárást indítottak Alekszandr Vitko, a Krímben állomásozó orosz hadiflotta parancsnoka ellen - a tárca szerdán reagált az ukrán főügyészség eljárására
Az izraeli kormányfő szerint bőröndatom-bombákból állhat a következő iráni fegyver-szállítmány - ez pedig nem csak az izraeli, hanem az európai városokra is veszélyt jelenthet. Benjamin Netanjahu erről Ejlat városában beszélt, ahol bemutatták azokat a hi-tech iráni rakétákat, amiket múlt héten zsákmányoltak az izraeli kommandósok. Közben: az izraeli légi-erő lelőtte egy palesztin terrorszervezet…
A KSH ma közzétett adatai alapján 2014 januárjában az ipari termelés 6,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban a járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak jelentős növekedése járult hozzá. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index januárban 3,1%-kal emelkedett.
A Microsoft a Nokia akvizíciója után hardware-es fronton is beleerősít, a készülékek egyre nagyobb piaci részesedést hasítanak ki: pl. Magyarországon már több WP megy el, mint Iphone. A siker kicsit hazai is, Komáromban készülnek a Lumia telefonok. Interjú a Microsoft-tal.
Elégedetten értékelt az Arsenal elleni 1-1-re végződött Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját követően Josep Guardiola, a továbbjutó címvédő Bayern München vezetőedzője.
A siralomházban eltöltött 26 év után szabadon engedtek kedden az egyesült államokbeli Louisianában egy férfit, akit elítéltek egy ékszerész meggyilkolásáért és kirablásáért, de nemrég bebizonyosodott, hogy nem ő volt a tettes.
Pozitív törekvés, de a nagymértékű változások miatt ellentmondások sora jellemzi az alaposan módosított építési jogszabályok első évét. A hibák miatt tavaly már többször módosult az építésügy...
A változókor – a klimax – komplex fizikai, lelki, mentális tünetegyüttes. Megjelenése különböző mértékben, de mindkét nem esetében megfigyelhető. Egyénileg eltérő, hogy kit milyen mértékben terhelnek meg a tünetek, illetve testi- vagy lelki jelenségek állnak-e előtérben.
Tizenkét év és 4600 előadás után május végén végleg leveszi műsoráról a londoni Dominion színház a Queen-együttes zenéjén alapuló We Will Rock You musicalt, amely a teátrum történetének legsikeresebb darabja és a tizedik leghosszabb ideje futó zenés mű egyike a West Enden
Eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek. Részben ennek, részben pedig más tényezők hatására az ázsiai régió vezető tőzsdéi is jelentős zuhanásokkal zárták a szerdai kereskedést...
Erkel Ferenc, Liszt Ferenc és Balassa Sándor műveivel, valamint Makovecz Imre művészetét bemutató kiállítással nyílik meg pénteken a megújult Pesti Vigadó épülete
Ismét 314 fölött az euró - valószínű, hogy a jegybank tovább csökkenti majd az alapkamatot - komoly veszteséggel zárt tavaly az UniCredit Bank - a szokásosnál kevesebb áram fogyott a télen - Nézze meg itt >>
A március 15-től hatályos új Ptk. megtartja az eddigi gazdasági társasági formákat, de a szabályok egy része változik, az egyik legjelentősebb ezek közül, hogy a kft-k törzstőkéje ismét 3 millió forintra emelkedik.
Egészen 314,4-ig gyengült a forint az euróval szemben szerda délelőtt. Az eurót szerda reggel hétkor 313,74 forinton, három órával később 314,29 forinton jegyezték.
Lancashire - Addig rágta a körmét John Gardener (40), míg közvetve bele nem halt. Fertőzést kapott rossz szokásától, amely aztán végzetes szívinfarktusba torkollott – írja a brit Daily Mirror.
Ausztriai munka ígéretével összesen 2,5 millió forintot csalt ki kéttucatnyi csongrádi és környékbeli álláskeresőtől két férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.
Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát - hangzott el kedden Siófokon, a XIII
A szakképzés lerövidítése, a közismereti tárgyak és a tankötelezettség 16 évre csökkentése mind-mind hozzájárulnak a szakiskolákban mérhető 40-50 százalékos bukási arányhoz. A pedagógusok évek óta kongatják a vészharangot....
Bár az Államadósság Kezelő Központ januártól gőzerővel elkezdte feltölteni a tavaly év végére ötéves mélypontra apadt állami pénzügyi tartalékokat, de ez a ma közzétett február végi állományi adat...
Eddig mintegy 600 ezer ember vizsgálta az amerikai DigitalGlobe vállalat műholdfelvételeit, hogy megtalálja a Malaysian Airlines hétvégén eltűnt repülőgépét
Soha nem úszott még ennyi készpénzben a magyar gazdaság: 3318 milliárd forint volt forgalomban február végén az MNB szerdán közzétett adatai szerint. Ez 24%-os növekedést jelent egy év alatt. Mi...
Felemás volt a tavalyi év a lakossági befektetők számára: miközben a befektetési jegyek állományát több mint 1000 milliárd forinttal növelték, a közvetlen részvénybefektetésekkel túlzottan óvatosan bántak - olvasható a KBC Equitas sajtóközleményében.