A G7-ek felszólítják Oroszországot, hagyjon fel minden olyan erőfeszítéssel, amely az Ukrajnához tartozó Krími Autonóm Köztársaság annexiójára irányul.
Az ipari termelés volumene januárban 6,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbival összevetve és 3,1 százalékkal teljesítette túl az előző havit, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok szerint - tudatta szerdán kiadott részletes jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
1989. március 12. vasárnap: A nagyhatalmaknak tehát a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak is csatlakozniuk kell a hágai környezetvédelmi egyezményhez, annak érdekében, hogy a légkör és a bioszféra épségének megőrzését célzó nemzetközi megállapodás sikeres legyen.
Az Európai Bizottság továbbra is elemzi a magyar földtörvényt, és még nem jutott el a következtetések levonásáig - közölte szerdán Brüsszelben az MTI-vel Michel Barnier belső piaci EU-biztos hivatala.
Eredményt és 2018-ig szóló stratégiát is publikált az Unicredit. A bank hatalmas, 15 milliárd eurós veszteséget ért el a negyedik negyedévben, ami messze alulmúlta az elemzői várakozásokat.
Eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek. Részben ennek, részben pedig más tényezők hatására az ázsiai régió vezető tőzsdéi is jelentős zuhanásokkal zárták a szerdai kereskedést...
Azok után, hogy nemrégiben egy osztrák Prius taxi átlépte az egymillió kilométeres álomhatárt – ami egy hibridnél igencsak ritka -, most egy kőkemény luxusautóról kaptunk hasonló híreket. Egy lichtensteini üzletember tulajdonában lévő Maybach 62 lépte át a bűvös számot. Josef Weikinger az első európai szolár üvegekkel foglalkozó cég, az Interfloat tulajdonosa, és 2004 áprilisában vásárolta meg a…
Az Európai Központi Bank részéről is olyan kijelentések hangzottak el, hogy nagyobb hangsúlyt szentelnének a potenciálistól elmaradó gazdasági teljesítménynek. Ezt követően tehát nem pusztán az...
Hetvenezer forintba kerül az átsorolás azoknak a tanároknak, akiknek 14 évnél kevesebb tapasztalatuk van, mégis szeretnének pedagógus II. kategóriába kerülni, írja az Eduline.hu.
Átveszi és továbbfoglalkoztatja az érintett BKV-s buszvezetőket a Volánbusz - közölte Tarlós István főpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen az agglomerációs vonalakat érintő szolgáltatóváltás részleteiről számolt be.
A deviza-jelzáloghitellel rendelkezők harmada lépett be január végéig az árfolyamgátba: az MNB szerdán közzétett statisztikája 163 451 gyűjtőszámlahitelt mutat. Nem sokan használták ki a rendszer...
A jogszabályok tudatosan rosszak, mert a Fidesz úgy döntött, hogy bohózatot csinál a választásból – vélekedett Karácsony Gergely a Kormányváltók képviselőjelöltje.
Azok után, hogy nemrégiben egy osztrák Prius taxi átlépte az egymillió kilométeres álomhatárt – ami egy hibridnél igencsak ritka -, most egy kőkemény luxusautóról kaptunk hasonló híreket. Egy lichtensteini üzletember tulajdonában lévő Maybach 62 lépte át a bűvös számot. Josef Weikinger az első európai szolár üvegekkel foglalkozó cég, az Interfloat tulajdonosa, és 2004 áprilisában vásárolta meg a…
Az Eurostat ma közzétett adatai alapján az EU-ban nőtt, az eurózónában azonban váratlanul csökkent az ipari termelés 2014 januárjában 2013 decemberéhez képest.
Sikertörténetnek tartja a honosítást a KDNP elnöke. Baloldali katyvasznak nevezte az összefogást a Fidesz ügyvezető alelnöke. A várólisták hosszának radikális csökkentését ígéri az Összefogás.
4%-kal csökkenő hitelállomány és közel ennyivel növekvő betétállomány mellett 6,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el 2013-ban a magyar UniCredit Bank - közölte a társaság. Az eredmény...
A kétszeres győztes (2008, 2011) Novak Djokovic három szettben nyert Alejandro González ellen az egyesült államokbeli Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztornán, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.
Ismét 314 fölött az euró - valószínű, hogy a jegybank tovább csökkenti majd az alapkamatot - komoly veszteséggel zárt tavaly az UniCredit Bank - a szokásosnál kevesebb áram fogyott a télen - Nézze meg itt >>
Új építőipari alapanyag, a cellulózbeton kifejlesztésén dolgozik a Könnyűbeton Innovációs Kft. a Nógrád megyei Bátonyterenyén. A több mint 800 millió forintos projekt december végén zárul, a fejlesztésen öt kutató és tíz K+F technikus dolgozik - erről közleményben tájékoztatta a cég az MTI-t szerdán.
Házas, élettársi kapcsolatban él, vagy egyedülállóként emelt összegű családi pótlékban részesül? Sok apró részleten múlik, hogy egyedül, közösen vagy megosztva érvényesítheti a családi kedvezményt.
A középfokú felvételi eljárásban március 17-én és 18-án van lehetőség a jelentkezések módosítására, új intézményt azonban nem lehet megjelölni - hívta fel a figyelmet az Oktatási Hivatal szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Legutóbbi, olajjal foglalkozó videónkban az olajárcsökkenés lehetőségeit taglaltuk, amelyet követően vagy 5 dollárt szánkózott lefelé az árfolyam. Az olaj grafikonjára elhelyezett titkos indikátorok...