2014. március 12. szerda

márc. 12
16:57
A Financial Times első helyen ajánlja Budapestet (Gondola)
Budapest a működőtőke-befektetők számára a legvonzóbb város Kelet-Európában, a magyar fővárost a fDi Magazine sorolta első helyre 2014–2015-ben.
márc. 12
16:57
Metszőollóval szúrta fülön a szomszédját (Alternatív Energia)
márc. 12
16:57
Ukrjana csak a gázszámla egy részét tudta rendezni (Portfolio)
Ukrajna rendezte a februárban Oroszországtól vásárolt földgáz árának egy kis részét, de még így is komoly összeggel tartozik, miközben Kijev jelezte, hogy idén a tervezettnél kevesebb földgázt...
márc. 12
16:57
Vezetőváltás a legjelentősebb francia politikai hetilap élén (ATV)
Bejelentette szerdán lemondását a legjelentősebb francia politikai hetilap, a baloldali Le Nouvel Observateur két vezetője, Nathalie Collin lapigazgató és Laurent Joffrin hírigazgató.
márc. 12
16:59
Síneken száguld Budapest a jövőbe (Portfolio)
Városfejlesztésekről szóló háromrészes cikksorozatunk második részében összegyűjtöttük, hol épülnek biztosan új vonalszakaszok Budapesten, illetve hogy hol van még lehetőség meglévő villamosvonalak...
márc. 12
16:59
Brüsszel segítséget nyújt Szarajevónak (ATV)
Az Európai Unió készen áll arra, hogy pénzügyi és más típusú segítséget nyújtson a bosznia-hercegovinai állami intézményeknek annak érdekében, hogy hosszú távú gazdasági tervet dolgozzanak ki - jelentette ki Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerdán Szarajevóban.
márc. 12
17:12
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
Reményteli évnek nevezte az ideit a vállalkozások számára a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke. Puskás Imre szerint a jelentős gazdasági növekedést a foglalkoztatás komoly bővülését eredményezi majd Magyarországon.
márc. 12
17:14
Simon-ügy: Mi lesz a bűnös pénz sorsa? (Infostart)
A magyar állam költségvetését gyarapíthatja a Simon Gábor egykori MSZP-s politikus számláján lefoglalt több száz millió forint, ha nem sikerül tisztázni annak eredetét az eljárás során. Ugyanis a hasonló ügyekben lefoglalt pénzeket, általában bűnjelként kezelik a hatóságok, a vonatkozó jogszabály szerint pedig azokat egy külön bankszámlán kell tartani.
márc. 12
17:15
Óriásplakát-mutyi gyanú Esztergomban (Kripto Akadémia)
Az önkormányzati tulajdonú táblák éppen a jól jövedelmező kampányidőszakban kerülnének Meggyes élettársának érdekeltségébe.
márc. 12
17:15
Matolcsy kifecsegte az IMF-bejelentést a Goldman Sachsnak? (Portfolio)
A magyar gazdaságpolitika hajtűkanyarját jelentő 2011 őszi IMF-visszahívás tervét a bejelentés előtt ebéd közben már előre elmondta a világ egyik legnagyobb befektetési bankját képviselőknek Matolcsy...
márc. 12
17:15
Karrier: Dzeko lehet a nyári piac egyik legkelendőbb portékája (Agroinform)
A City januárban visszautasította a bosnyák csatárért érkezett ajánlatokat, de a nyáron hajlandó lenne eladni.
márc. 12
17:18
A becsültnél olcsóbb lesz a Miniszterelnökség médiavásárlása (ProfitLine)
Egyetlen ajánlattevőként, az eredetileg becsült 1 milliárd 330 millió forint helyett 700 millióért vállalta az I.M.G. Inter Media Group Kft. a Miniszterelnökség idei médiavásárlását - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
márc. 12
17:27
Videó: beugrott a ringbe a kiütött MMA-harcos anyukája (Sport365)
Nem mindennapi jelenet játszódott le egy amerikai MMA-gálán. Caleb Fisher egy egyedi akcióval jutott el K.O.-ig Joe Fisher ellen alig másfél perc alatt, a vesztes, mozdulatlanul a földön fekvő sportolóhoz pedig beugrott a ringbe az édesanyja.
márc. 12
17:33
Petícióban kérték Erdély autonómiáját (Infostart)
Egy Erdély autonómiáját kérő, 10 300 ember által aláírt petíciót nyújtott be egy magánszemély szerdán a Kolozs megyei prefektusi hivatalban.
márc. 12
17:33
Vona nem kívánatos személy lesz Romániában? (Gondola)
Már szerdán elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, ha Traian Basescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést - jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök
márc. 12
17:33
Videókampánnyal fut a Nyitottak vagyunk (Kreatív Online)
Az ügyet a Google, az Espell és a Prezi szponzorálja.
márc. 12
17:33
Barroso: fel fogjuk szólítani Oroszországot, hogy hagyjon fel a Krím annexiójával (Kripto Akadémia)
"A népszavazás ellentétes Ukrajna alkotmányával és a nemzetközi joggal, vagyis törvényellenes."
márc. 12
17:33
Felállt a padlóról az OTP (Portfolio)
Eséssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvényindexek. Részben ennek, részben pedig más tényezők hatására az ázsiai régió vezető tőzsdéi is jelentős zuhanásokkal zárták a szerdai kereskedést...
márc. 12
17:33
Figyelem, nagyon fontos változások jönnek a hiteleknél (Pénzcentrum)
Hamarosan változások tömkelege jön a hitelezés és a lízing világában, ugyanis az új Polgári Törvénykönyv számos ponton átírja a szabályokat. Változik a késedelmi kamat mértéke a vállalkozásoknál, új kamatszámítási módozatot vezetnek be a devizahiteleknél, és az új hitelek előtörlesztéséért sem lehet majd külön díjakat felszámolni. Mindezek mellett talán a legnagyobb változást az új…
márc. 12
17:33
Érdemes lehet május 1-je után földet vásárolni (ATV)
Azoknak, akik megfelelnek az új földforgalmi törvény rendelkezéseinek, érdemes a május 1-jét követő időszakra halasztaniuk vásárlásaikat az OTP Bank elemzői szerint, mert az előírások szigorodásának hatására az árak az elmúlt három év 20-30 százalékos emelkedését követően várhatóan stabilizálódni fognak.
márc. 12
17:35
Elemzi a magyar földtörvényt az Európai Bizottság (Gondola)
Továbbra is elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt, és még nem vonta le a következtetéseket.
márc. 12
17:35
Kétéves mélpont körül ragadt a forint (Portfolio)
Borongós hangulatban telt ma a kereskedés a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon részben az orosz-ukrán feszültség fokozódása miatt. Így a feltörekvõ piaci devizákkal együtt a forint is...
márc. 12
17:39
Elhagyhatják a hajók a Balatont 3 év után - csak egy akadály van (Privátbankár)
A Sió-csatorna szerdától ugyan hajózásra alkalmassá vált a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) hajósoknak szóló közleménye szerint, azonban várhatóan csak pár nap múlva zsilipelik át a Duna felé készülő hajókat a Balatonról, mert a csatorna medrét még meg kell tisztítani az emelkedő vízszint miatt a partról bedőlő növényzettől - értesült az MTI.
márc. 12
17:42
E-Harmónia életmódprogram indul a Dél-Dunántúlon (WebBeteg)
Lakossági állapotfelmérésből álló E-Harmónia életmódprogram indul a Dél-Dunántúlon. A túlsúlyra és elhízásra fókuszáló program koordinációját a PTE Egészségtudományi Kara látja el, a programot dietetikus és gyógytornász szakemberek valósítják meg.
márc. 12
17:44
Influenza-körkép (WebBeteg)
Influenzajárvány van? Mennyi az esélye, hogy megbetegszik? Tájékozódjon az aktuális fertőző megbetegedésekről.
márc. 12
17:48
Bochkor Gábor visszatér a képernyőre (Blikk)
Áprilistól két év kihagyás után visszatér a képernyőre Bochkor Gábor (49). A műsorvezető a TV2 Apák gyesen című műsorában azt mutatja meg, hogy is élik meg hírességeink az apaságot.
márc. 12
17:50
Ausztráliában haknizik Pirner Alma (Blikk)
Sydney — Új szerelme van Pirner Almának (33). A rúdtánc nagyasszonya néhány hete utazott el Ausztráliába, ahol hosszasan turnézik, de azért jut ideje a pihenésre is.
márc. 12
17:51
Robbanás döntött össze két épületet New Yorkban (Infostart)
Legalább két nő életét vesztette és mintegy másfél tucatnyian megsérültek, amikor szerda reggel egy nagy erejű robbanás következtében összeomlott két lakóépület Manhattan északi részén, Harlemben.
márc. 12
17:51
Színvallásra szólította fel az EMNP az RMDSZ-t (Gondola)
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arra szólította fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy március 15-éig valljon színt: összeegyeztethetőnek tartja-e a kormányzati szerepvállalását az autonómiaharccal
márc. 12
17:51
Mesterházy: az MSZP-nek érdeke, hogy kiderüljön az igazság a Simon-ügyben (Kripto Akadémia)
Simon Gábor minden tisztségéről lemondott, ezért az MSZP-nek nincs több eszköze a helyzet tisztázására.
márc. 12
17:51
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A liberális kötődésű román Adevarul szerdai számában Tőkés László állítólagos titkosszolgálati kapcsolatairól cikkezett, az sugallva, hogy az európai parlamenti (EP-) képviselő magyar, illetve orosz titkos megbízást teljesített, amikor hétfői strasbourgi felszólalásában "a román államnacionalizmus asszimilációs politikájáról" beszélt és a székelyföldi magyarság helyzetét a krími tatárokéhoz…
márc. 12
17:51
Kétéves mélypont körül ragadt a forint (Portfolio)
Borongós hangulatban telt ma a kereskedés a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon részben az orosz-ukrán feszültség fokozódása miatt. Így a feltörekvõ piaci devizákkal együtt a forint is...
márc. 12
17:51
Csepeli hajléktalangyilkosságok: újabb brutális részletek derültek ki (ATV)
Több gyilkosságban való közreműködést ismert be a csepeli hajléktalangyilkosságok másodrendű vádlottja, B. Zsolt a büntetőper szerdai tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
márc. 12
17:52
Újra valóságshow-ban nyomul Szandika (Blikk)
Budapest - Ismét kamerákat enged az életébe a VV Szandikaként megismert Lőrincz Alexandra (23)! A szőke bombázóból barnává vált lány két év szünetet tartott a szerepléssel, ahogy ő mondja, önszántából. Most a TV2 realityjében, Az élet show-jában tér vissza, hatalmas örömmel.
márc. 12
17:53
Meredeken zuhan az olaj ára (ProfitLine)
Meredeken zuhan az amerikai könnyűolaj határidős szállítású árfolyama, a jegyzése bőven 100 dollár alá esett, miután az amerikai olajkészlet a vártnál háromszor nagyobb mértékű bővülést jelzett.
márc. 12
17:53
Gyanúsított lett Ferenczi Gábor jobbikos képviselő (ATV)
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsított lett Ferenczi Gábor jobbikos képviselő, aki a mostani választásokon is indul egyéniben.
márc. 12
17:54
Kábítószerfüggőt alakít Szabó Zsófi (Blikk)
Budapest — Szabó Zsófi (25) nehéz időszakon megy át, ugyanis szerepe szerint rászoktatták a drogra, s ennek következtében rosszullét és elvonási tünetek gyötrik.
márc. 12
18:00
Videó: fél perc sem kellett a dél-amerikai BL történetének leggyorsabb pirosához (Sport365)
A Libertadores Kupa történetének leggyorsabb piros lapját osztotta ki a bíró kedden az uruguayi Nacional és a kolumbiai Atlético Nacional meccsén.
márc. 12
18:06
Pistorius gyilkos lövéseit és ütéseit elemezték (Blikk)
Pretoria — Különleges bizonyítási eljárás zajlott szerdán Oscar Pistorius (27) gyilkossági perében, a bíróság azt akarta látni, mennyire felel meg a valóságnak a barátnője, Reeva Steenkamp (T29) megölésével vádolt dél-afrikai paralimpiai bajnok vallomása.
márc. 12
18:09
A G7-ek fogják elismerni a krími népszavazás eredményét (Infostart)
Közös nyilatkozatban szólították fel a világ hét legfejlettebb ipari államának (G7) vezetői és az Európai Bizottság (EB) elnöke szerdán Oroszországot, hogy ne támogassa tovább a Krímben megtartandó népszavazást, amelynek eredményét nem fogják elismerni.
márc. 12
18:09
Apjára fogta a késelést a fiú (Blikk)
márc. 12
18:09
Obama és Galifianakis egymást szívatják (Kreatív Online)
Az Obama Healthcare ütős videóval kampányol.
márc. 12
18:09
Gázszivárgás okozta a New Yorki-i robbanást (Alternatív Energia)
Két ház omlott össze Manhattanben, két ember meghalt, 16-an megsebesültek.
márc. 12
18:09
Nem találják az irányt a befektetők Amerikában (Portfolio)
Az amerikai befektetők számára nincs igazi kapaszkodó belföldről, hiszen piacmozgató adat nem látott napvilágot, ennek megfelelően a nemzetközi hangulat határozza meg a kereskedést. A kínai gazdaság...
márc. 12
18:09
Mélyponton Obama népszerűsége (ATV)
Egy friss közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 54 százaléka nem ért egyet az amerikai elnök politikájával.
márc. 12
18:09
Dübörög a V8 – premier előtt láttuk a Need for Speed filmet (Auto Pult)
Tegnap este érdekes mozis kalandban volt részem, a kötelező pattogatott kukorica mellé ugyanis a Need for Speed film került terítékre. Az alkotásra az előző évtizedek hollywoodi autós filmtermését ismerve nehéz volt előítéletek nélkül beülni. Hogy jó volt-e? Filmkritikai oldalról ezt nem az én tisztem eldönteni. Hogy autórajongói szempontból jó volt-e? Nos, ez már releváns kérdés.
márc. 12
18:09
FA-kupa: Te fogadnál az Arsenal kupagyőzelmére? (Agroinform)
Ha idén sem, akkor sohasem - Wenger kilenc éve nem nyert semmit, ám idén kiléphet az örök vesztes szerepéből.
márc. 12
18:15
Londoniak a magyar választásokról - ilyen meglepetést várnak Orbántól (Privátbankár)
A választások után valószínűleg a gazdaságélénkítő lépések kifutnak, és a költségvetési politikát szigorítani kell majd, de Orbán Viktor tudna olyan meglepetést okozni a piacnak, amit pozitívan fogadnának. Hogy látják Londonból a magyar választásokat?
márc. 12
18:17
A mai sem volt vidám nap (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,52 pontos, 1,65 százalékos csökkenéssel, 16 343,13 ponton zárt szerdán.
márc. 12
18:24
Kéményből szabadították ki a rémült kormos kuvikot (Blikk)

Keresés