2014. március 12. szerda

márc. 12
19:22
Defekt miatt megy börtönbe (Blikk)
Szombathely - Nincs több esélye! Hiába kért tárgyalást, már biztosan a börtönbe vonul Varga Ernő (39), akit azért büntettek meg, mert csak tiltott helyen tudott félrehúzódni lerobbant kocsijával. A bíróság ítélete szerint a rendőrség jogszerűen járt el, amikor megbüntette a bajba került autóst.
márc. 12
19:23
Plakátrongálás miatt bejelentést tett Oláh (Kripto Akadémia)
Ismeretlen nevek jelennek meg újabban a postaládákon.
márc. 12
19:24
Látták a víz felett repülni az eltűnt gépet (Blikk)
Peking — Már a szakértők szerint is minden idők egyik legrejtélyesebb repülőszerencsétlensége lett a maláj Boeing–777-es eltűnése, ilyen sokáig még sosem tartott egy nyomtalanul eltűnt utasszállító előkerítése.
márc. 12
19:25
Dugó feladata az "őszinte görénykedés" (Kripto Akadémia)
márc. 12
19:30
Megugrott az árfolyamgát-szerződések száma - mi történt? (ProfitLine)
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 januárjában 1524 darab, 2012. április 1. és 2014. január között pedig összesen 168 961 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán a honlapján.
márc. 12
19:32
Londoni elemzők: Közép-Európa az ukrán 'ellenszélben' is növekszik (ProfitLine)
Az ukrajnai válság két fő gazdasági kárvallottja Oroszország és Ukrajna lesz, az euróövezet felé sokkal nyitottabb közép-európai gazdaságok növekedési üteme ugyanakkor a válság támasztotta ellenszélben is várhatóan gyorsul az idén - jósolták szerdai térségi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
márc. 12
19:39
Influenza: van, ahol feloldják a látogatási tilalmat (Alternatív Energia)
márc. 12
19:39
Szakmai okok miatt nem indult magyar a téli paralimpián (Sport365)
Egyszerű szakmai döntés volt, hogy magyar sportoló nem vesz részt a Szocsiban zajló téli paralimpián.
márc. 12
19:41
Közös képviselőből besúgó? (Alternatív Energia)
A rezsicsökkentés a lakóknak jár, ha az ingatlanban működő cég vette igénybe, vissza kell fizetni.
márc. 12
19:41
Hokiedző lett a Premier League-klub elnöke (Sport365)
Egy korábbi jégkorongedző, Ralph Krueger lett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Southampton új elnöke.
márc. 12
19:43
Életfogytiglan a három csapás jegyében (Alternatív Energia)
A bíróság a három csapás rendelkezése alapján csak életfogytig tartó fegyházbüntetést szabhatott ki.
márc. 12
19:48
Szem- és légúti fertőzésekre is hajlamosít a Sjögren-szindróma (WebBeteg)
Az autoimmun betegségben érintettek részére a szem- és szájszárazság nemcsak kellemetlen tünet, de szövődmények forrása is lehet.
márc. 12
19:54
Ügyészség: gyanúsítottként hallgatták ki Ferenczi Gábor jobbikos képviselőt (Infostart)
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként Ferenczi Gábor országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség még január 22-én - közölte az ügyészség szóvivője szerdán az MTI megkeresésére.
márc. 12
19:56
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
Reményteli évnek nevezte az ideit a vállalkozások számára a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke. Puskás Imre szerint a jelentős gazdasági növekedés a foglalkoztatás komoly bővülését eredményezi majd Magyarországon.
márc. 12
19:57
Az új nyelvtörvényről konzultált a magyar nagykövet az ukrán parlamenti alelnökkel (Infostart)
Magyarország számára rendkívül fontos, hogy olyan új nyelvtörvény szülessen Ukrajnában, amely kielégíti a kisebbségek igényeit, megfelel a nemzetközi szabályoknak, valamint az országon belüli megbékélést szolgálja - hangsúlyozta Bayer Mihály, Magyarország kijevi nagykövete szerdán azon a megbeszélésen, amelyet Ruszlan Kosulinszkij Szabadság (Szvoboda) párti parlamenti alelnökkel, a jogszabály…
márc. 12
19:57
Bárdos Gyula a közbeszédbe hozná a kisebbségi jogokat (Gondola)
A felvidéki magyar közösség és Dél-Szlovákia jelöltje kíván lenni Bárdos Gyula, a szlovák államfőválasztások első magyar államfőjelöltje.
márc. 12
19:57
Várhidiék mezt árvereznek el (Blikk)
márc. 12
19:57
Simon-ügy - KNYF: nem a főügyészség a hírek forrása (Kripto Akadémia)
márc. 12
19:57
Vascsővel támadott fejre - életfogytot kapott (ATV)
Emberölés kísérlete miatt S. Csaba vádlottat mint erőszakos, többszörös visszaesőt - az úgynevezett három csapás alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Debreceni Törvényszék Nagy Antal vezette tanácsa. A férfi a bíróság ítélete értelmében leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra - közölte Veszprémyné Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára az MTI-vel.
márc. 12
19:57
Nagyra tör – Hyundai i10 teszt (Auto Pult)
A 2007-ben bemutatkozott Hyundai i10 új generációba lépve idén alaposan átalakított külsővel és megújult hajtáslánccal lépett a nagyérdemű elé, ezért nem tettünk másképp ezúttal sem, vallatóra fogtuk a típust, már csak potenciális vásárlóközönsége okán is bevetve legszebb kritikai fegyverünket, szerkesztőségünk hölgytagját.
márc. 12
19:57
Napoli: Reina duplázna a Napolival (Agroinform)
A Napoli kapusa, Pepe Reina úgy véli, csapatával képesek megnyerni az Olasz Kupát és az Európa Ligát.
márc. 12
19:59
Manchester United: Fájdalmas végignéznünk a Liverpool szárnyalását - Rooney (Agroinform)
A csatár elismerte, nagyon nehezen viselik el, hogy a City mellett az ősi ellenfél is sokkal jobban teljesít náluk.
márc. 12
20:01
Forma-1: Hamilton lesz a világbajnok (Agroinform)
Legalábbis az autosport.com szerint. A világ legmenőbb szakírói megmondták a tutit, de vajon kiből beszélt a szurkoló?
márc. 12
20:03
Hullanak a magyar cégek, lobog a tisztítótűz (Privátbankár)
Februárban 3662 cég szűnt meg Magyarországon, ez minden idők második legrosszabb havi adata. Az év első két hónapjában 39 százalékkal több cég szűnt meg, mint tavaly ilyenkor. Közben kevesebb új céget alapítanak, ebben a tempóban mégis évtizedekig tarthat a megtisztulás.
márc. 12
20:03
BÉT - Csúnyán beleadtak a MOL-ba (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,52 pontos, 1,65 százalékos csökkenéssel, 16 343,13 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára az OTP kivételével jelentősen esett az előző napi záráshoz képest.
márc. 12
20:12
Világszínvonalú kosárlabda akadémia épül Pécsen (Sport365)
A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia új utat nyit a magyar kosárlabda előtt - mondta Rátgéber László, az intézmény vezetője.
márc. 12
20:15
Megnyílhatnak az első magánbankok Kínában (Infostart)
A gazdasági liberalizáció újabb lépcsőjeként még az idén felállhatnak az első, teljes mértékben magánkézben lévő bankok Kínában, ahol kedden a szabályozó bizottság megnevezte azokat a vállalatokat, amelyek részt vehetnek az alapításban.
márc. 12
20:15
Újra szexuális zaklatással gyanúsítják a fociedzőt (Blikk)
Sopron — Másfél éven belül másodszor kell felelnie kínos kérdésekre a rendőrségen a Soproni FAC női focicsapatát irányító edzőnek.
márc. 12
20:15
Labdarúgó Magyar Kupa - Idegenben szerzett előnyt a Debrecen (Alternatív Energia)
márc. 12
20:15
Friss! A Skandináv lottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 303 millió forint keresi majd gazdáját....
márc. 12
20:33
Tóásó-ügy - Valószínűleg Brazíliába menekült a volt ügyész (Infostart)
Bolíviai sajtóértesülések szerint Brazíliába utazott és ott menedékjogot kért az úgynevezett terrorista ügy volt ügyésze. A terrorista ügy egyik vádlottja a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Előd.
márc. 12
20:33
Új szerződéstípusok a Ptk.-ban (Adózóna)
Számos gazdasági szerződés forma kerül be az új Polgári törvénykönyvbe, a jogszabály március 15-én hatályba lépő változatával: a franchise, a faktoring, a pénzügyi lízing. A törvényhozók létrehozták a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett hitelbiztosítéki nyilvántartást, amelybe be kell vezetni a faktoring, az ingóságra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéseket, zálogjogot és…
márc. 12
20:33
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia az ügyeskedő brókernek (Portfolio)
Már tavaly bűnösnek találták Fabrice Tourrét, aki a Goldman Sachs kereskedőjeként megtévesztette a befektetőket és olyan strukturált termékeket adott el, amelye 1 milliárd dolláros veszteséget...
márc. 12
20:36
Idén 40 ezer cég is megszűnhet! (ProfitLine)
Az év első két hónapjában 39 százalékkal több cég szűnt meg, mint a negatív rekordot hozó 2013 ugyanezen időszakában, ez is erősíti az előrejelzést, amely szerint az idén akár 40 ezer céget is törölhet a cégbíróság - közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-vel szerdán.
márc. 12
20:45
Agyonvertek egy partjelzőt, C. Ronaldo megmentett egy életet - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 12
20:51
Fehéroroszország állomásoztatna orosz vadászrepülőket (Infostart)
Fehéroroszország felajánlotta Oroszországnak, hogy az orosz hadsereg vadászrepülőgépeket állomásoztathat a területén - jelentette be szerdán Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
márc. 12
20:51
BL: a Barca és a PSG is kettős győzelemmel jutott tovább (Infostart)
A Barcelona és a Paris SG is kettős győzelemmel jutott tovább a BL negyeddöntőjébe. Lionel Messi legszebb napjaira emlékeztetően játszott.
márc. 12
20:51
Putyin a krími tatárok képviselőjével beszélt (Gondola)
Az orosz államfő a krími tatárok Moszkvában tartózkodó befolyásos politikusával telefonon vitatta meg a félsziget helyzetét - közölte a Kreml sajtószolgálata
márc. 12
20:51
A depresszió tünet is lehet (WebBeteg)
A depresszió olyan betegség, amely a folyamatos szomorúság és érdektelenség miatt az érintettek egész életére rányomja a bélyegét. A megfelelő kezelés fontosságán túl dr. Hubina Erika, endokrinológus azokra a betegségekre hívta fel a figyelmet, amelyek hangulatzavarokat okozhatnak.
márc. 12
20:51
Terrorveszély miatt fokozzák a pekingi metró biztonságát (ATV)
Szigorított biztonsági intézkedéseket vezetnek be a kínai főváros metróvonalain, feltehetően terrorveszély miatt.
márc. 12
20:53
Krími menekültek fogadására készülnek Beregszászon (Infostart)
A beregszászi városi tanács (közgyűlés) képviselőinek egy csoportja felkérte a Kárpátalja megyei önkormányzatot, hogy tegye lehetővé félszáz Krímből menekülő ideiglenes elhelyezését egy megürült gyermekotthonban, ahol a befogadottak ellátásáról helyi vállalkozók gondoskodnának.
márc. 12
20:53
Romániai vezető aggódik a magyar szélsőségesek miatt (ATV)
A román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a szélsőségességet Magyarországon.
márc. 12
20:55
72 éves férfi ölhette meg feleségét Makón (ATV)
Feleségének halála miatt vettek őrizetbe egy idős makói férfit szerdán - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
márc. 12
21:06
Simon-ügy: nem a főügyészség a hírek forrása (Infostart)
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerint a médiában a Simon-üggyel kapcsolatban megjelent hírek forrása nem az ügyészség.
márc. 12
21:09
EP: azonnal véget kell vetni a tömeges megfigyelésnek (Infostart)
A tömeges megfigyeléseknek azonnal véget kell vetni, máskülönben az Egyesült Államoknak szembe kell néznie a következményekkel - közölte az Európai Parlament (EP) sajtóirodája szerdán, miután a strasbourgi plenáris ülés hathónapos vizsgálatot követően elfogadta az állásfoglalást az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos, tömeges adatgyűjtésről.
márc. 12
21:09
Szombaton választ Szlovákia (Gondola)
Örülnek a felvidéki magyarok, hogy magyar jelöltre is lehet szavazni a március 15-i szlovákiai államfőválasztáson
márc. 12
21:09
Oláh: sokan akarnak kormányváltást (Alternatív Energia)
Ismeretlen nevek jelennek meg újabban a postaládákon.
márc. 12
21:09
A kormány hazárdírozik a gázellátás biztonságával (ProfitLine)
A kormányzat kijelentései ellenére az E.ON gáztárolóinak megvásárlása nem növelte, hanem csökkentette az ország gázellátási biztonságát. Az állam elfogadhatatlan módon hazárdírozik és veszélybe sodorja a háztartások ellátását - mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján az Együtt-PM színeiben politizáló Jávor Benedek.
márc. 12
21:09
Tanárok láncolták magukat az athéni parlament kordonaihoz (ATV)
Huszonnégy órás sztrájkba kezdett szerdán a görög közalkalmazottak nagy része, a március végétől kezdődő elbocsátások elleni tiltakozásként.
márc. 12
21:11
Adócsökkentést ígért az olasz kormányfő (Gondola)
Adócsökkentést, lakásépítési programot és az állami szolgálati autók elárverezését jelentette be Matteo Renzi olasz kormányfő a szerda délután bemutatott száznapos kormányprogramjában

Keresés