A Barclays, a Citigroup és a Royal Bank of Scotland (RBS) is csoportosan függeszti fel a devizakereskedőknek járó bónuszok kifizetését. A bankoknál belső vizsgálatok folynak a devizakereskedők ellen és a vizsgálatok végéig nem lesznek jutalmak - írta meg a brit Financial Times gazdasági napilap.
Ismét pert vesztettek a hedge fundok a Porschéval szemben, ezúttal a német bíróság utasította el azt a keresetet, ami 1,38 milliárd eurós kártérítést követelt volna a német luxus-autógyártó vezető...
Tartósan lelassult a hazai társasházi és lakásszövetkezeti lakásállomány természetes megújulása az új építkezések számának alacsony szintre történt visszaesése és stagnálása miatt, miközben a meglévő lakásoknak már mintegy fele vár felújításra....
A magyar-amerikai gazdasági együttműködés sikertörténetének újabb fejezetét írjuk - hangsúlyozta Szijjártó Péter a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Székesfehérváron, az...
Az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolta a kormány eddigi lépéseit, a kormány eddig is arra törekedett, hogy alkotmányos alapokon, érdekegyensúlyra törekvő döntéseket hozzon - mondta Varga Mihály...
A vasárnap Indian Wellsben döntős Roger Federer három helyet javítva már az ötödik a férfi teniszezők világranglistáján, amelyet változatlanul a spanyol Rafael Nadal vezet.
A vasárnap esti szavazás végsõ eredményei szerint a népszavazásra jogosultak rendkívül magas 83 százaléka vett részt a választásokon és 96,8 százalékuk az Ukrajnától való elszakadásra voksolt...
Az idei év rengeteg változást hozott a Forma-1-be. A száguldó cirkusz szabálymódosításait követni is nehéz, azonban egy valami nem változott. A boxutcában és a rajtrácson még mindig igazi bombanők bűvölik el az F1-rajongókat.
Az ázsiai régió vezető tőzsdéi eltérően teljesítettek azt követően, hogy kiderült: Krím biztosan elszakad Ukrajnától. A döntés egyelőre nem okozott aggodalmat a piacokon, a nyugat-európai indexek...
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) 12500 tagja ingyenes videótolmács szolgáltatást vehet igénybe mától az ügyintézésben, munkahelyen, vészhelyzetben. Az 526 millió forintba kerülő rendszert a fideszes Kósa Ádám elnökölte szövetség tagságán kívül más siket, nagyothalló, siketvak személy nem éri el, míg a mai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 70-250 ezer hallássérült ember él…
A becslések szerint 13-15 ezer kiküldött munkavállaló dolgozott vállalkozási szerződés alapján tavaly Németországban, ebből 4 ezer volt építőmunkás, a megtermelt 630 millió euróból 180 millió jutott az építőiparra – közölte hétfőn az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Szerkesztőségünk vendége volt a ValóVilág hatodik szériájából vasárnap kiesett Ádám, aki már megbánta alpári videlkedését, és reméli, hogy a műsornak köszönhetően sikeres lehet.
A Castlight Health nevű technológiai vállalat részvényeiért egyszerűen megőrülnek a befektetők, pedig a társaság nem túl olcsó. A cég alig termel bevételt, a menedzsment szerint még a következő...
Az olasz formatervezés az autózás világában talán az egyik legnagyobb ikon, számos remek külsőt köszönhetünk az Italdesign és Giugiaro mester vagy épp a Bertone embereinek, ám sajnos ezúttal rossz hírrel kell szolgálunk. Az autóiparnak szépséges vonalakat nyújtó Bertone pénzügyi problémák miatt kénytelen lehúzni a rolót, akár örökre.
Piaci elemzők szerint az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos állásfoglalása alapján elvileg ugyan módosíthatók visszamenőlegesen a szerződések, ám ennek feltételeit is megszabja a határozat. A szakértők a választások előtt nem várnak végleges döntést a devizahitelesek ügyében. Az OTP erősödött az Ab-határozat bejelentése után.
Idén 843 kilométernyi útszakasz rendbetételét végzi el vagy kezdi meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Megmutatjuk, hol sikít fel az aszfaltvágó az országban.
A krímiek 99,6 százaléka támogatta az Oroszországhoz való csatlakozást. Eddig is több mint tízezer jelzés nélküli, orosz katona volt a félszigeten, egyes hírek szerint ez már hatvanezerre emelkedett.
Több mint 10 tonna háromnyaras pontyot telepít a Vas és Zala megyei horgásztavakba, valamint a Rába folyó ikervári szakaszába szerdán a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége. (MTI)
A vasárnap esti szavazás végsõ eredményei szerint a népszavazásra jogosultak rendkívül magas 83 százaléka vett részt a választásokon és 96,8 százalékuk az Ukrajnától való elszakadásra voksolt...
Három helyet lépett előre Magyarország az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése tekintetében az uniós tagállamok között - derül ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett, úgynevezett igazságszolgáltatási eredménytáblából.
Februárban az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal bővült az ipari termelés az Egyesült Államokban a korábbi (felülvizsgált) 0,2 százalékos zsugorodást követően. A piac ennél visszafogottabb, 0...
Újabb zeneszámot jelentetett meg Ronaldinho, aki ezúttal Dennis DJ számában, a Vamos Beberben működik közre több zenésszel. A brazil zseni kőkemény, ahogyan annak egy rapvideóban kell lennie, és ezen még az sem ront, hogy néha erősen selypít.
Ha a Fidesz marad kormányon, teljes egészében kivezeti a piacról a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződéseket - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti...
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az EY legfrissebb nemzetközi iparági felmeréséből.
Ma 10.30-kor kezdődött az Alkotmánybíróság határozathirdetése a kormány novemberi indítványáról. A határozathirdetésnek azért is van nagy jelentősége, mert erre a határozatra, illetve a Kúria...
Az ingatlan- és hitelcégek szakemberei szerint az elmúlt időszakban bevezetett intézkedések – főleg a kamattámogatás és a szocpol – előremutatóak voltak, tennivaló azonban még akad a kereslet és a vásárlói önerő növelése vagy éppen az újlakásépítések beindítása érdekében. Az Otthon Centrum szakértői összegyűjtötték, melyek a legfontosabb területek, amelyekre az új lakáspolitikának fókuszálnia…
Ha a Fidesz marad kormányon, teljes egészében kivezeti a piacról a lakáscélú, jelzálogalapú devizahitel-szerződéseket - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.
A K&H-nál már elérhető az Eximbank Rövidtávú Refinanszírozási Hitelkerete, amely akár éven belüli exportfinanszírozást is lehetővé tesz. A kedvezményes euró forrás jelentősen hozzájárulhat a hazai exportcégek versenyképességének növekedéséhez, ezáltal pedig exportkapacitásuk növekedéséhez.