2014. március 17. hétfő

márc. 17
20:15
Így tőzsdéztek tavaly a nyugdíjakkal (Pénzcentrum)
Az MNB adatai alapján hatalmas eltérések voltak az önkéntes pénztárak teljesítményében 2013-ban, míg a legjobb portfólió 16,4 százalékos nettó hozamot tudott elérni, addig a legrosszabb pénztár éves szinten 0,9 százalékot hozott. Szerencsére, ha csak a kiegyensúlyozott portfóliókat nézzük, ahol a legtöbb vagyon van kihelyezve, akkor már kisebbek az eltérések, az ING, az Aegon, az Allianz és az OTP…
márc. 17
20:15
Horvátország nem kérte fel Magyarországot légtere védelmére (ATV)
Horvátország nem kérte Magyarországtól, hogy a magyar légierő lássa el a horvát légtér védelmét - írja honlapján a horvát nemzetvédelmi minisztérium (MORH). A horvát-magyar együttműködésről Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt vasárnap Kunszálláson.
márc. 17
20:24
Amit a magyar bankokban szeretünk, és amit nem (Privátbankár)
Bíznak a magyar ügyfelek saját bankjaikban, kétharmaduk ajánlaná is pénzintézetét másoknak. A teljes bankszektor megítélése is stabilizálódott az egy évvel korábbihoz képest – derül ki egy friss nemzetközi iparági felmerésből.
márc. 17
20:24
Életműdíjat kapott a legendás magyar sportriporter (Sport365)
Novotny Zoltán, az MTVA munkatársa és Vass István Zoltán, a Magyar Rádió volt riportere kapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média Életműdíját.
márc. 17
20:27
Zöld trutymót okádtak Gagára (Blikk)
AUSTIN — Mocskos kis koncertet adott a minap Lady Gaga (27)! A polgárpukkasztó pophercegnő Texasban lépett fel a South By Southwest elnevezésű fesztiválon, ahol szokásához híven sokkolta a közönségét.
márc. 17
20:33
Két jobbikos képviselőt tiltottak ki Romániából (Kripto Akadémia)
Más személyeket is figyelemmel kísérnek.
márc. 17
20:33
Putyint is szankcionálnák az amerikaiak? (Portfolio)
A vasárnapi krím-félszigeti népszavazás után ma a félsziget parlamentje hivatalosan is kérte felvételét Oroszország területéhez, és erre az elõzetes jelzésekkel összhangban erõteljes...
márc. 17
20:33
Bankszövetség: nem teremt új helyzetet az Ab határozata (Pénzcentrum)
Az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet a devizahiteles szerződéseket érintően - közölte a Magyar Bankszövetség hétfőn....
márc. 17
20:35
Mesterházy: aki félelem nélküli országot akar, a baloldalra szavaz (Kripto Akadémia)
Aki otthon marad, az Orbán Viktorra szavaz.
márc. 17
20:42
Devizahitelek - Bankszövetség: az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet (ProfitLine)
Az Alkotmánybíróság hétfői határozata nem teremtett új helyzetet a devizahiteles szerződéseket érintően - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel hétfőn.
márc. 17
20:45
Íme a legújabb trafik-nyertesek (Infostart)
Kihirdették a decemberben kiírt trafikkoncessziók nyerteseit. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a mostani eredmény alapján újabb 127 pályázó nyithat dohányboltot.
márc. 17
20:45
Daróczi: „Véget vetek mindennek” (Blikk)
Budapest — Egy hónappal azelőtt még boldognak tűnt, és házasságot tervezett szerelmével, Liptai Claudia (41) televíziós műsorvezetővel. 2010. április 2-án Daróczi Dávid (†37) úgy érezte, már nincs értelme az életének.
márc. 17
20:45
Pszichedelikus montázsroncsfilm készült magyar versek francia fordításához (444.hu)
Sirokai Mátyás verseinek francia fordításához készült roncstrailer. Hasonló filmbe ritkán futunk bele.
márc. 17
20:48
Közvetlen bizonyítékot találtak a világegyetem tágulására az ősrobbanás után (Infostart)
Először találtak közvetlen bizonyítékot a világegyetem tágulására az ősrobbanás utáni pillanatokban amerikai kutatók, akik a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást teleszkóppal kutatva észlelték az ősrobbanás első rezgéseinek tartott gravitációs hullámok nyomait.
márc. 17
20:51
Ukrán válság - Amerika elleni atomtámadásról beszéltek az orosz állami tévében (Kripto Akadémia)
"Oroszország az egyetlen ország a világon, amely képes lenne radioaktív hamuvá változtatni az Egyesült Államokat."
márc. 17
20:51
Nem mozdul a forint (Portfolio)
Határozott hangulatjavulás mutatkozott hétfõn a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon, ami csak arra volt elegendõ, hogy a forint a reggeli gyengülés után visszaerõsödjön a...
márc. 17
20:51
Felakasztotta magát a híres divattervező (ATV)
Egy manhattani lakásban felakasztotta magát L'Wren Scott, a Rolling Stones énekesének 49 éves, divattervező barátnője.
márc. 17
20:57
Magyar-gyalázás miatt bűnhődhet a román klub, bohózat lett az F1 - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 17
21:03
Cirkuszolunk a Blixxszel (Blikk)
Magyarország — Artisták, bohócok, elefántok és még száz csodás mutatvány várja Kiss Lászlót (46) és családját, akik a Fővárosi Nagycirkuszba nyertek belépőt játékunkon.
márc. 17
21:09
Orosz tévés: Oroszország képes radioaktív hamuvá változtatni az USA-t (ATV)
Az Egyesült Államok elleni atomcsapás lehetőségéről beszélt az orosz állami tévé adásában az ukrán válság kapcsán Dmitrij Kiszeljov, a számos televíziós és rádiócsatornát működtető orosz állami VGTRK társaság főszerkesztő-helyettese - jelentette hétfőn az amerikai média.
márc. 17
21:15
Londoni elemzők: Oroszországot recesszió fenyegeti a tőkekivonás miatt (ProfitLine)
Ömlik ki a tőke az orosz gazdaságból az ukrajnai válság kiéleződése óta - állapították meg londoni elemzők hétfői helyzetértékelésükben.
márc. 17
21:18
Gazdasági csoda jön, amikor legalizálják a marihuánát (444.hu)
Január óta Coloradóban már kikapcsolódásként is be lehet tépni, nem kell hozzá betegnek lenni. Az állam ebből 785 millió forintnyi adóbevételt húz. Havonta.
márc. 17
21:20
Down-szindrómás fiatalok mesélik el egy leendő anyának, hogy milyen lesz a gyereke élete (444.hu)
Kisfilmben nyugtatták meg a nőt, aki nemrég tudta meg, hogy születendő gyereke Down-szindrómás lesz.
márc. 17
21:21
Új motort kap minden visszahívott Porsche 911 GT3 (Infostart)
Drasztikus, egyúttal elegáns fordulatot vett a Porsche 911 GT3 modellekre az elmúlt hónapban bejelentett visszahívási akció: mind a 785 eladott modellben lecserélik a teljes motort.
márc. 17
21:22
Elkészült a legjóképűbb szamurájok hiánypótló listája (444.hu)
A fontos listát a szép japán harcosokról egy japán oldal állította össze, de itt angolul is olvasható. Direkt nem az első helyezett fényképét vettük át, ő itt az érdemtelenül csak harmadikként végző Oda Nobuyoshi, aki 1860 és 1925 között élt, állítólag … Folytatás
márc. 17
21:24
Gazdasági konzultáció keretében folytatódik Magyarország együttműködése a Nemzetközi Valutaalappal - a nap hírei (Infostart)
Az Alkotmánybíróság döntése szerint módosíthatók törvénnyel a korábban megkötött devizahitel-szerződések. Függetlenségi nyilatkozatot fogadott el a krími parlament, Brüsszel és Washington szankciókról döntött.
márc. 17
21:27
Bankráció.hu: leáll a hitelezéssel az Aegon Magyarország Hitel Zrt. (Kripto Akadémia)
A cég határozatlan ideig felfüggeszti az új hitelek kihelyezését.
márc. 17
21:27
Szilárd lábakon - Dacia Duster 1.5 dCi 4x4 teszt (Auto Pult)
Álmodozni jó, s a képzelgésnél már csak az esik jobban a szürke hétköznapokon megfáradt lelkeknek, ha a vonzó vízió már-már kézzel fogható közelségbe kerül. Talán éppen ennek köszönhető a Dacia Duster mindent elsöprő népszerűsége is, hiszen az árlista után az autóra pillantva abszolút nem a csalódás fogalma az első, ami az eszünkbe jut.
márc. 17
21:27
Kémkedéssel vádolnak egy orosz diplomatát Litvániában (ATV)
Litvánia kémkedéssel vádolta meg a vilniusi orosz nagykövetség egyik diplomatáját, aki állítólag a litván-európai uniós kapcsolatokra vonatkozóan próbált információkat szerezni.
márc. 17
21:30
Második hellyel zárta amerikai túráját a magyar golftehetség (Sport365)
A golfozó Rózsa Csilla a hétvégén rendezett Future Collegians World Tour floridai állomásán a második helyen végzett.
márc. 17
21:42
Díszőrség a Kossuth téren (Infostart)
A március 15-ei zászlófelvonás óta napközben díszőrség áll a Kossuth téren a nemzeti lobogó mellett. Az egység óránkénti őrségváltása kedvelt turistalátványosság lehet - mondta az InfoRádiónak a Budapest helyőrség parancsnoka.
márc. 17
21:45
Megkezdték az önkéntesek katonai kiképzését Ungváron (Gondola)
Megkezdődött az ukrán hadseregbe jelentkezett kárpátaljai önkéntesek katonai kiképzése Ungváron
márc. 17
21:45
Hibás nukleáris alkatrészeket adtak el Iránnak - a nyugatot vádolják (ATV)
Szándékosan hibás nukleáris alkatrészeket adtak el nyugati országok Iránnak, de még üzembe helyezésük előtt sikerült felfedezni a problémát - mondta hétfőn egy iráni tisztségviselő.
márc. 17
21:45
Szilárd lábakon - Dacia Duster 1.5 dCi 4x4 teszt (Auto Pult)
Álmodozni jó, s a képzelgésnél már csak az esik jobban a szürke hétköznapokon megfáradt lelkeknek, ha a vonzó vízió már-már kézzel fogható közelségbe kerül. Talán éppen ennek köszönhető a Dacia Duster mindent elsöprő népszerűsége is, hiszen az árlista után az autóra pillantva abszolút nem a csalódás fogalma az első, ami az eszünkbe jut.
márc. 17
21:47
Hat képviselője lehet a VMSZ-nek (Gondola)
A szerbiai választások hivatalos előzetes adatai szerint hat képviselőt küldhet a Vajdasági Magyarok Szövetsége a belgrádi Parlamentbe
márc. 17
21:48
Vitát kezdeményeznek az MNB munkatársai egy konszenzusos banki jövőkép kialakítására (ProfitLine)
Vitát kezdeményeznek az érintettek bevonásával a Magyar Nemzeti Bank (MNB) munkatársai a bankrendszer jövőképének kialakítása érdekében; a vitaindítóként felsorolt 10 kritérium egyebek mellett a tisztességes profitra, a nyereség visszaforgatására és a hitelezés kívánatos bővülésére vonatkozik.
márc. 17
21:51
Náci tematikájú karácsonyi vacsorák mentek egy amerikai étteremben (444.hu)
Az egyik résztvevő szerint csak oktatócélzattal, ráadásul amúgy is van valami vonzó a rosszfiú szerepében. Mint a cowboyok és az indiánok csatájában, például.
márc. 17
21:53
Hosszú börtönbüntetésre ítéltek ellenzéki vezetőket Azerbajdzsánban (444.hu)
Keleti partnerdiktatúránkban kormányellenes felkelés szításával ítélték el a két politikust.
márc. 17
22:03
Delfinnel karambolozott a szörfös (Infostart)
Medencetájéki külső és belső sérülésekkel került kórházba Ausztráliában egy fiatal férfi, aki szörfözés közben delfinnel ütközött össze a tengerben.
márc. 17
22:03
Majdnem 100 millió forintot keresett az alpesi vk két győztese (Sport365)
A férfiaknál és a nőknél is az összetettben győztes osztrák versenyző, azaz Marcel Hirscher, valamint Anna Fenninger kereste a legtöbb pénzt az alpesi sízők múlt hétvégén zárult világkupa-szezonjában.
márc. 17
22:21
Az ukrán katonák a Krímben maradnak (Gondola)
Az ukrán katonák mindaddig a Krímben maradnak, míg más utasítást nem kapnak - jelentette ki Vitalij Jarema ukrán miniszterelnök-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján
márc. 17
22:21
Nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása (ProfitLine)
A sajtóban megjelent téves állításokkal szemben az új polgári törvénykönyvben (Ptk.) nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása, csupán a megszilárdult bírói gyakorlat kapott helyet a kódexben - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hétfőn az MTI-t. Hangsúlyozzák: az újonnan hatályba lépett törvénykönyv csak pontosítja a képmáshoz való jogok megsértésének…
márc. 17
22:23
Józsa kikotyogta: így nézne ki a baloldali kormány (Gondola)
Bajnai Gordon gazdasági, Hiller István oktatási, Fodor Gábor pedig környezetvédelmi miniszter lenne egy esetleges baloldali kormányban.
márc. 17
22:24
Közvetlen bizonyítékok találtak a világegyetem tágulására (444.hu)
Az utóbbi idők legfontosabb fizikai felfedezése lehet a mai. Einstein persze már megjósolta az egészet.
márc. 17
22:25
Ne osszák meg a szavazatukat! (Gondola)
Rögtönzött beszédet tartott a miniszterelnök kampánykörútjának pécsi állomásán, a Széchenyi téren.
márc. 17
22:26
A nap kommentelője: Márk (444.hu)
A 25 éve alattiak szavazása tárgykörében alkotott maradandót. Gratulálunk!
márc. 17
22:28
Putyin amerikai képviselőket fog kitiltani Oroszországból (444.hu)
Válaszul a szankciókra, jönnek a szankciók. McCain csak reméli, hogy rákerül a listákra.
márc. 17
22:36
Megújul a komáromi Csillagerőd (Infostart)
A komáromi Csillag erődöt 6,6 milliárd forintért felújítják, a létesítményben mutatják majd be a Szépművészeti Múzeum eddig raktárakban lévő szobormásolatait - jelentette be az erődben Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja.
márc. 17
22:39
Orbán: ne osszák meg a szavazatukat! (Gondola)
Rögtönzött beszédet tartott a miniszterelnök kampánykörútjának pécsi állomásán, a Széchenyi téren.
márc. 17
22:48
Aegon Hitel: eddig tartott? (Privátbankár)
Leállította az új hitelek befogadását az Aegon Hitel Zrt. A társaság a kereslet visszaesésével, a bizonytalan piaci helyzettel és a meglévő hitelek magas kockázatát jelölte meg a felfüggesztés okakánt.

Keresés