A kabinet a kormányzás kezdete óta a leghatározottabban fellép minden olyan cselekedet ellen, amely sérti az emberi méltóságot, és küzd a diszkrimináció, a megbélyegzés ellen - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a rasszizmus elleni világnapra írt, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Az orosz pénzügyminiszter kilátásba helyezte, hogy Moszkva esetleg nem vesz fel idén külföldi hiteleket, ha tovább romlanak a piaci feltételek és nem változik érdemben a kőolaj jelenlegi ára.
A Simon-ügy koronatanújának rejtélyes haláláról és a Jobbik előretöréséről vitázik az ATV Hírvita című műsorában péntek este negyed héttől a Fidesz frakcióvezető-helyettese és az Együtt-PM társelnöke.
Nem volt sportszerű vendég az Európa Ligában a Sevilla a városi rivális Betis otthonában, ugyanis Rakiticsék nagyon csúnyán megrongálták a vendégöltözőt, amelyért minden bizonnyal büntetést kell fizetniük.
Kell is, a sok kamupárt nyilván azt se tudja, hova nyúljon. Közben jön a próbája is az informatikai rendszernek, amit még soha nem használtak korábban.
Bár egyes pletykák arról szóltak, hogy az Újpest labdarúgócsapata nem tud kiállni a Diósgyőr elleni OTP Bank Liga mérkőzésre, a lila-fehérek honlapjukon közölték a szurkolókkal: játszani fognak!
Attól, hogy az önkormányzati kampány narancssárga, még nem sérül a jelöltek esélyegyenlőségének elve, állította a választási bizottság. A Kúria szerint ez nem így van.
Másfél napig tartó csaknem mozdulatlanság után ma reggelől újra a gyengülés irányába indult a forint, amellyel párhuzamosan a török líra is veszített erejéből. Mindez azt jelenti, hogy az orosz-ukrán...
Jó hangulatban indult az európai kereskedés azt követően, hogy a tegnap közzétett két amerikai konjunktúra adat is jobb lett a vártnál. A délutáni kereskedést szintén a vevők dominálták az öreg...
Jelentős visszaesést mértek a kínai autópiacon 2014 februárjában, a holdújévi ünnepek hónapjában a januári rekordeladásokhoz képest, a csökkenés a hazai gyártású autókat érintette leginkább - derült ki a kínai autógyártók szövetségének adataiból.
A hazai erdők 35 ezer embernek adnak munkát, ökológiai és társadalmi szerepük mellett fontos gazdasági funkciót is betöltenek - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár az erdők nemzetközi napja alkalmából tartott ünnepségen pénteken.
Idén 2,64 milliárd forintot fordít a kormány a szociális nyári gyermekétkeztetésre, ez 240 millió forinttal több, mint az előző évben, és 10 százalékkal több gyereknek biztosít napi egyszeri meleg ebédet a június 16. és augusztus 29. közötti időszakban.
Egyelőre nem ébresztették fel az altatásból Törőcsik Andrást, az Újpest ötvenkilenc éves, negyvenötszörös válogatott labdarúgóját, akin agyműtétet hajtottak végre.
Több mint két és fél éves csúcsra emelkedett a palládium ára pénteken. Az ehhez hasonló fémeket elsősorban Oroszország exportálja, a befektetők pedig megijedtek, hogy a Krím elfoglalása utáni amerikai szankciók miatt az oroszok visszafoghatják ez exportot. Elég sok helyen használják … Folytatás
Hamarosan bemutatásra kerül az a dokumentumfilm, amely a világ legalacsonyabban rangsorolt focicsapatáról szól. Tiszta szívből foci, a következő gól nyer. Íme a filmről készült előzetes.
A magas egy főre jutó hozzáadott értéket termelő ágazatok, közöttük az infokommunikáció tudatos fejlesztése olyan kitörési lehetőséget jelenthet, ami a térség legfejlettebb digitális gazdaságává teheti Magyarországot - derül ki az informatikai szövetség tanulmányából, amelyet sajtótájékoztatón mutattak be pénteken.
Interaktív vízügyi emlékhely ismertető és családi nap szerepel többek az idei víz világnapi programkínálatban: a Szegedi Vadasparkban vízismereti játékokat és előadásokat, gyógyfürdőkben komoly és könnyűzenei koncerteket rendeznek, a Duna fővárosi szakaszán pedig nyomozós közösségi játékkal várják a közönséget március 22-én
A kamatadót még 2006 augusztusában vezették be, eleinte 20% volt, amit később 16%-ra mérsékeltek. Ezt az adót a különböző megtakarítások hozamai után kell megfizetni. Kivétel a TBSZ, biztosítások, nyugdíj-előtakarékosság és nyugdíjpénztár. A bankban lekötött pénzek adókötelesek
A magas egy főre jutó hozzáadott értéket termelő ágazatok, közöttük az infokommunikáció tudatos fejlesztése olyan kitörési lehetőséget jelenthet, ami a térség legfejlettebb digitális gazdaságává teheti Magyarországot - derül ki az informatikai szövetség tanulmányából, amelyet sajtótájékoztatón mutattak be pénteken.
A magyar ügyfélkiszolgálók a világátlaghoz képest a vevők üdvözlésében átlagon felül teljesítenek, azonban kimutathatóan keveset mosolyognak és már a kapcsolt értékesítések tekintetében is rosszabbul teljesítettek – derül ki az idei felmérésből. Magyarország összesítésben a középmezőnyben végzett, akárcsak a korábbi években.
A magyar válogatott kerettaggal, Gulácsi Péterrel (23) megerősített Salzburg hazai pályán kapott ki 2-1-re a svájci Baseltől – két piros lap mellett a vendégszurkolók rendbontása miatt is emlékezetes marad az összecsapás.
Németországban az egyik legnagyobb a nemek közötti bérkülönbség az Európai Unióban, a nők fizetése csaknem negyedével elmarad a férfiak fizetésétől - közölte a német statisztikai hivatal a pénteki Egyenlő Díjazás Napja (Equal Pay Day) alkalmából.
A cseh miniszterelnök szerint az új ukrán kormánynak érzékeny kisebbségpolitikát kell folytatnia, hogy megakadályozza az ország nemzetiségi alapon történő szétszakadását.
A testületi tagok többsége már esküt tett a Parlamentben. A testületbe azok a pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok küldhettek delegáltat, amelyeknek sikerült országos listát állítaniuk az április 6-i választásra
Javították a magyar gazdaságra és a környező EU-társállamokra adott növekedési előrejelzéseiket az egyik legnagyobb globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői, elsősorban a vártnál jobb térségi aktivitási adatokkal, a jobb minőségű növekedési modellel és a javuló euróövezeti teljesítménnyel indokolva a felülvizsgálatot