Budapest — Bár a második tárgyaláson már nem nyomták el a méltatlankodó bekiabálások a bíró hangját, még így sem hallott szinte semmit Biszku Béla (93) egykori belügyminiszter, aki ellen tavaly emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.
Április 30-án hirdet ítéletet az Európai Bíróság a magyar vonatkozású, devizahitelezéssel kapcsolatos Kásler-ügyben - jelentette be kedden az unió luxembourgi székhelyű legfőbb igazságszolgáltatási fóruma.
Szenzációs teljesítményt nyújtott Andrés Iniesta a Barcelona Real Madrid elleni rangadóján. A középpályás mindössze három passzt rontott el az egész meccsen, amelyen gyakorlatilag tarthatatlanul, tökéletesen futballozott.
Ötödik éve nő a nemesfém-bányák megműveléséből származó jövőbeni arany, ezüst kitermelés részesedést vásárló, úgynevezett royalty, más néven streaming cég, a Silver Wheaton érdekeltségeinek termelése, a 2013. évi közel 36 millió uncia ezüst-egyenérték rekord a cég történetében.
Mindegy is. Most éppen “Az ötpárti ellenzéki szövetségként” hivatkoznak önmagukra legújabb közleményükben, ami amúgy a vasárnapi demonstrációról szól. Ez ugye a március 15-én elmaradt vihar miatt elmaradt demonstráció pótlása.
A China BBCA citromsavgyárat épít Szolnokon, az üzem négyszáz embernek ad majd munkát, az évi 60 ezer tonna termék előállításához 100 ezer tonna kukoricát használnak majd fel - jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Jimmy Carter volt amerikai elnök szerint "elkerülhetetlen" volt a Krím orosz bekebelezése, egyrészt mert Oroszország a saját részének tekinti a félszigetet, másrészt mert a terület lakói közül sokan orosznak tartják magukat.
A nukleáris fegyverek elterjedésére is hatása lehet az ukrajnai válságnak - mondta az InfoRádiónak Martonyi János külügyminiszter a hágai atomcsúcs után.
Az állandóan hullámzó tőzsdei és forex piacok számtalan lehetőséget kínálnak a szemfüles kereskedők számára. A siker édes zamatát azonban csak az ízlelheti meg, aki terv szerint kereskedik, vagyis...
Egyelőre közel 195 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékén, de a szombat délután beérkezett kérelmek feldolgozása még nem fejeződött be, így várhatóan nőni fog ez a szám - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az orosz pénzügyminisztérium törölte a folyó hétre meghirdetett kötvényárveréseket és ezzel már a negyedik egymást követő héten nem dob piacra adósságpapírokat belföldi piacon.
A magyarországi légiközlekedés, a légi teher áruszállítás és a turizmus fejlesztésének lehetőségeiről is tartottak előadást Rijadban a Budapest Airport képviselői. René Droese ingatlangazdálkodási...
Jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, múlt csütörtökön meghalt Welsz Tamás vállalkozó dolgozott volna titkosszolgálatoknak.
Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról írt elemzést a Financial Times felzárkózó országokra szakosodott blogrovatában (beyondbrics) Gyurcsány Ferenc, miközben a választások kapcsán Orbán Viktor politikáját elemezte az osztrák Die Presse.
Legalábbis ezt állapította meg a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Ami csak azért fura, mert Welsz kapcsolatban állt a Sólyom Airwaysszel, aminek az igazgatója pedig kapcsolatban állt a titkosszolgálattal. De valószínűleg nem ez a legfurább csavar az ügyben. (Via MTI)
Óva is intette ettől Vlagyimir Putyint. “Úgy gondolom, rossz döntés lenne, de Putyin Oroszország elnöke, és végül ő lesz az, aki meghozza a döntést” – mondta. (MTI)
Az Indiai-óceán déli részének az eddiginél jóval kisebb, de még így is 17 magyarországnyi területére szűkítették le kedden az eltűnt utasszállító utáni keresést a malajziai hatóságok.
Ezt több különböző tanulmány is igazolta. Enyhíti a depressziót, segít a szorongás leküzdésében és óvja az agyat az öregedéstől. És olyan, mintha meditálna. Sőt, még a poszttraumatikus stressz leküzdésében is segíthet. Hogy máris jobban érezhesse magát, itt megtanulhatja, hogyan köthet … Folytatás
A keddi kereskedésben a nyugat-európai piacokon végig jó volt a hangulat, miután több EKB-jegybankár mennyiségi lazítás lehetőségéről nyilatkozott. A hazai piac azonban a nap második felében gyengén...
Vizsgálatot folytatott az ombudsmani hivatal az állam által támogatott diákmunka-programmal kapcsolatban, és kiderült, hogy volt olyan település, ahol a programban szinte kizárólag az önkormányzati képviselők, köztisztviselők hozzátartozóit alkalmazták.
Határozott erősödéssel reagált a forint az újabb kamatvágásra, miközben világszerte magasan maradtak az árfolyamok, miután egy Fed-tag tompította a múlt heti bejelentéseket.
Miami – Élete álmát teljesítette a héten a születésnapját ünneplő Tolvai Renáta (23), az énekesnő ugyanis Miamiban járt. Már gyerekkora óta vágyott oda, de azt még a legmerészebb vágyaiban sem fogalmazta meg, ami történt vele.
Lenne benne 150 szoba, konferencia központ és elegáns étterem. A terveket Szaúd-Arábiában mutatták be, hátha az arab üzletemberek is fantáziát látnak benne.
Budapest — Pénzt hozott Delhusa Gjonnak (60) a stílusváltás! Az énekes körülbelül két hónappal ezelőtt nagy lépésre szánta el magát: megvált hosszú hajától, és felnyíratta azt.
A pártoktól független, civil kezdeményezés szereplői amerikai minta szerint buzdítanak szavazásra. Pohárnok Gergely, Vágvölgyi B. András, Déri Miklós, Csényi Kati, Kiskádár Tamás, Kovács Gábor, Lendvai Lilla, Bombera Kriszta, Vranik Roland, Birkás Máté, Sebő Ferenc, Kajdi Csaba – néhány név azok közül, akik szerepet vállalnak és szavazásra buzdítanak a Cyd Films nonprofit, pártoktól független…
A Nemzeti Választási Iroda azt javasolja azoknak, akik külképviseleten, illetve nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni április 6-án, hogy mielőbb adják be erre vonatkozó kérelmüket. Az NVI elnöke erről keddi budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
A nemzetközi pénzpiaci környezet jelentős romlása esetén a monetáris tanács nem lát lehetőséget a kamatcsökkentési ciklus folytatására - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján kedden.