Maria Elena Boschi, olasz ügyvéd és alkotmányos reformért felelős miniszter mekkorát villantott már! Nézzék meg, kilóg a nő segge! Ezért maradjanak inkább a nők a konyhában, Harrach Péter segge bezzeg nem lógna ki.
Mind a 193 krími, korábban az ukrán hadsereghez tartozó laktanyára és katonai létesítményre kitűzték már az orosz zászlót - jelentette be szerdán Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke.
Több száz betétes rohant meg egy kisebb vidéki bankot Kelet-Kínában. Mivel az ügyfelek tömegesen akarták kivenni pénzüket, a hatóságoknak is be kellett avatkozniuk - írja a Financial Times. Néhány...
Közel egy évet kell még várni a Bentley mindenes autójának sorozatgyártásáig, ám egyre több információ kerül napvilágra az SUV érkezésével kapcsolatban. A legfrissebb források megerősítik: nem akármilyen erőműre számíthatunk a lemezek alatt.
A válság mély nyomokat hagyott a magyar gazdaságon és a társadalmon. Ennek hatása a mai napig tart, az elszegényedés pedig gyorsuló ütemben növekszik. A Policy Agenda az OECD és az Európai Uniós statisztikai intézetének (EUROSTAT) adatai alapján azt nézte meg, hogy a versenytársainkhoz képest hogyan állunk. Az adatok választ adnak arra, hogy valóban mindent megtett-e a kormány a társadalmi károk…
Pénteken adják át Budapest legújabb, négyes metróvonalát. Az Otthon Centrum szerint a beruházás ugyan általában tompította a megállók környékén az ingatlanárak csökkenését, de egyelőre még nem...
A KSH második becslése szerint 2014. januárban 6,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,5%-kal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben és az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,1%-kal emelkedett az értékesítés volumene.
A hihetetlenül népszerű Candy Crush játék készítője, a King Digital Entertainment március 26-án 7,6 milliárd dolláros értékeléssel lép tőzsdére, áprilisban a kínai online kereskedő óriás, az Alibaba Group Holding tervez kibocsátást New Yorkban - olvasható a SaxoBank sajtóközleményében.
Lelepleztek egy hatmilliárd forintnyi édességgel kereskedő bűnszervezetet. Tagjait különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítják - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán
Először volt hajlandó egy tárgyalóasztalhoz ülni Pak Gun Hje dél-koreai államfő Abe Sindzó japán kormányfővel - Barack Obama amerikai elnök közbenjárásnak köszönhetően - a hágai nukleáris biztonsági csúcstalálkozó margóján, ahol a három vezető a Szöul és Tokió közti feszültségeket kerülve a közös ellenségre, Észak-Koreára összpontosított
Az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye jöhet létre, ha a Debreceni Egyetembe (DE) integrálódik a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola; az egyesülést mindkét intézmény szenátusa nagy többséggel megszavazta, de a végső szót a fenntartó, az emberi erőforrások minisztere mondja ki, közölte Szilvássy Zoltán rektor.
Bemutatta új csúcstelefonját a HTC tegnap abban a reményben, hogy ezzel tud javítani piaci pozícióin. Az elmúlt években hiába dobott piacra jobbnál jobb okostelefonokat, mégsem tudta felvenni a...
Újra keresni kezdték szerdán a Malaysia Airlines MH370-es járatát az Indiai-óceán déli részének egyik távol eső területén, miután kedden a rossz idő miatt kénytelenek voltak egy nap szünetet tartani.
Újabb, 29 milliárd forintos gyártókapacitás-bővítő beruházást jelentette be az autóipari Denso székesfehérvári üzemében Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. elnöke kedden a Parlamentben.
Legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában. A német kormány erre kötelezné a tervek szerint a nagyobb részvénytársaságokat.
Az OTP Bank április 25-én tartja idei éves közgyűlését, amelyen határoz az adózott eredmény felosztásáról és az osztalékfizetésről. Az osztalék várhatóan nőni fog az előző évhez képest, így az árfolyam 3,6 százaléka is lehet, ami a mostani alacsony kamatok mellett nem is olyan rossz.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) megveszi a Főgáznak a főváros tulajdonában álló 50 százalék + 1 darab "A" sorozatú részvénycsomagját, illetve 1 darab "B" sorozatú részvényét is július 31-ig - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg kedden.
Egy átfogó GVI kutatás szerint leginkább az javítja az esélyeket, ha a fiatalt az adott szakma valóban érdekli, a tanulmányok alatt gyakorlatot is szerez, nyelvet tanul, írja a portfolio.hu.
Az édességeket valójában a két raktáráruházhoz szállították, eltitkolták uniós eredetüket, és fiktív számlák segítségével belföldről származó, kedvező árú termékként szerepeltették könyvelésükben és adóbevallásukban.
Gyorshajtás okozta a tavaly novemberben autóbalesetben elhunyt Paul Walker, a Halálos iramban-filmek sztárja és az autót vezető barátja halálát - olvasható a hatósági vizsgálat eredményéről kiszivárgott ismertetésben.
Nem lát okot arra Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, hogy visszaléptesse az Európai Uniót a náci Harmadik Birodalomhoz hasonlító Andreas Mölzert, a párt európai parlamenti listavezetőjét
A Volkswagen az utóbbi időben nem szűkölködik sportos modellekben, sőt, a népszerű Golf esetében számos dinamikus verzióval találkozhatunk, elég a kínálatban a GTI vagy dízeles társa, a GTD modelleket tekinteni, míg rajtuk kívül ott az R, s hamarosan a hibrid GTE is lendületbe jön. Ezúttal pedig újabb izgalmas újdonságot, a kombi sportverzióját jelenthetjük be.
Mindent borítottak a trafikok: átírta a számokat a KSH - az óceán enyhítenék az orosz gázfüggőségünket - nem elbocsátás, hanem kiszervezés lesz a Dunaferrnél - jó hangulatban vannak a német fogyasztók - Nézze meg itt >>
Nem változott a GfK gazdaságkutató intézet német fogyasztói hangulatindexe. Az áprilisra vonatkozó, előremutató hangulatindex 8,5 pont volt, akárcsak előtte a márciusi mutató.
Igen szomorú jelenetet kapott el egy fotós gépe a manchesteri derbin. Egy felbőszült, nagydarab kopasz szurkoló meg akarta ütni David Moyest a MU kispadján. A levegőbe emelt bal öklű férfit a rendezők fékezték meg.
Az Energen csoport újabb 300 ezer eurót ad a hazai vezetéssel és fejlesztői gárdával rendelkező, hívástitkosítási megoldásokat fejlesztő Arenim Technologies AB-nek.
Újrakezdték szerdán a Malaysia Airlines MH370-es járata utáni keresést az Indiai-óceán déli részének egyik távol eső területén, miután kedden a rossz időjárás miatt kénytelenek voltak egy nap szünetet tartani.