2014. március 1. szombat

márc. 1
10:39
Először merészkedett a nyilvánosság elé új barátnőjével a köztársasági elnök (Spa Trend Online)
márc. 1
10:39
Nyolcmilliónyi cigarettát találtak a rendőrök egy kocsiban (ATV)
Több mint nyolcmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy ellenőrzött autóban Tiszabecs és Sonkád között - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
márc. 1
10:41
Ukrán válság: Izmosodik az orosz sereg, riadóztatták az ukrán haderőt (Spa Trend Online)
Moszkva álláspontja az, hogy nem sértette meg az Ukrajnával kötött megállapodást.
márc. 1
10:42
A komplex talajművelési rendszer növeli az agrárágazat versenyképességét (ProfitLine)
A globális felmelegedés káros hatásai a Kárpát-medence termőtalaját is veszélyeztetik, ennek ellensúlyozására komplex talajművelési rendszert dolgozott ki a gödöllői Szent István Egyetem - mondta Gyuricza Csaba, a mezőgazdaság- és környezettudományi kar dékánja az MTI-nek.
márc. 1
10:44
Megújul Józsefváros! (ProfitLine)
Négy közintézmény energetikai korszerűsítésére nyert el csaknem 100 millió forint támogatást a józsefvárosi önkormányzat.
márc. 1
10:48
Magyar mérnököket keres nemzetközi vállalatoknak egy cég (Privátbankár)
Erre a célra tudásközpontot is létrehoztak Budapesten. A cég az Óbudai Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, az iskolapadból akár azonnal mérnöki állást lehet szerezni.
márc. 1
10:51
Fotó: ezt hogy fogja kimagyarázni a Barca legújabb igazolása? (Sport365)
Érdekes fotó járja be az internetet az FC Barcelona legújabb igazolásának, Alen Halilovic balkarjáról, amelyre az ősi rivális Real Madridot éltető mondat van odatetováltatva.
márc. 1
10:53
Az ős madridi: CR7 még a Barcelona ajánlatát is visszautasította (Sport365)
Közel állt ahhoz Cristiano Ronaldo, hogy ne a Real Madrid szurkolóit örvendeztesse meg, ugyanis korábban már közel állt ahhoz a portugál sztár, hogy az FC Barcelonába szerződjön.
márc. 1
10:54
Obama: Ára lesz az ukrajnai beavatkozásnak! (Blikk)
Barack Obama aggodalmát fejezte ki pénteken az Ukrajnából jelentett orosz katonai csapatmozgások miatt, és figyelmeztette Oroszországot, hogy nem marad következmények nélkül egy esetleges orosz katonai beavatkozás.
márc. 1
10:57
Putyinhoz fordult támogatásért a Krím új miniszterelnöke (Infostart)
Tájékoztatása szerint szombaton átmenetileg átvette a hadsereg, a rendőrség és a belügyi szolgálatok parancsnokságát a Krímben az autonóm köztársaság csütörtökön megválasztott oroszpárti miniszterelnöke, Szergej Akszenyov, aki segítséget kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől a béke megőrzésében. A Kreml közölte, hogy nem hagyja figyelmen kívül a kérést.
márc. 1
10:57
Így dühöng az influenzajárvány (Alternatív Energia)
Magyarországot gyakorlatilag járványgyűrű övezi.
márc. 1
10:57
Rangos elismeréssel hódit a pesti sör (Portfolio)
A város első embere tisztelgett a kézműves márka előtt...
márc. 1
10:57
Ebbe halt bele Philip Seymour Hoffman (ATV)
Philip Seymour Hoffman Oscar-díjas színész különböző drogokat kevert össze, ezek túladagolásába halt bele.
márc. 1
10:57
Magyar válogatott: Pintér Attila José Gomessel találkozott (Agroinform)
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Székesfehérváron egyeztetett a Videoton portugál vezetőedzőjével.
márc. 1
11:06
Befellegzett a lomisoknak? (Privátbankár)
Mától hatályos az a törvény, amely szerint színesfémet csak azután lehet eladni, hogy azt előzőleg az adóhivatalban bemutatták. Az intézkedéstől azt várják, kevesebb lesz a fémlopás.
márc. 1
11:15
Öttusa vk - Félbeszakadt a női verseny, veszélyben a férfiak döntője (Infostart)
A kombinált szám előtt félbeszakadt és végeredmény nélkül zárult a női verseny döntője az öttusázók idei első világkupaversenyén, Acapulcóban, helyi idő szerint pénteken.
márc. 1
11:15
Megnyitották a Sió-zsilipet (Gondola)
Megnyitották a Sió-zsilipet pénteken, ekkor a megengedett üzemi maximumnál már 17 centiméterrel magasabban állt a Balaton vízszintje
márc. 1
11:15
10-15 foknak örülhetünk (Blikk)
márc. 1
11:15
Javított Németország és Ausztria osztályzati kilátásán a Moody's (ProfitLine)
Stabilra javította Németország és Ausztria államadós-besorolásainak kilátását a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról a Moody's Investors Service.
márc. 1
11:15
Csalási ügy a Citinél, ugrik a profit egy része (Portfolio)
Csalást tárt fel egy mexikói olajcégnek nyújtott hiteleiben a Citigroup. Az ügy 235 millió dollárral csökkenti a bank 2013-as eredményét - írja a Bloomberg. Az Oceanografia SA-nak nyújtott...
márc. 1
11:15
Az EU legszegényebbjei között négy magyar régió (Pénzcentrum)
A húsz legszegényebb régió közé négy magyar is felkerült: az észak-magyarországin kívül Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl....
márc. 1
11:16
Ezért szavaznak liberálisok a Jobbikra (ATV)
Több, mint egymillió liberális él Magyarországon, de közülük csak kevesen szavaznának egy ilyen pártra – derült ki a Republikon Intézet pénteki budapesti konferenciáján. Horn Gábor, korábbi szabaddemokrata politikus szerint a többi között az okozta az SZDSZ vesztét, hogy baloldali liberálisoknak hitték őket – pedig ilyen nem létezik.
márc. 1
11:16
Sportfogadás: Ingyen pénz sportfogadáshoz? Márciusban is játssz velünk 400 ezer forintért! (Agroinform)
A jelentős nyeremények megszerzéséhez mindössze sporttudásotokra lesz szükség, és minél helyesebben tippeljetek.
márc. 1
11:17
Újabb fejlesztés a külhoni magyar médiában (Gondola)
Átadták a szabadkai Pannon RTV új, illetve felújított műszaki bázisát. Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója a pénteki ünnepélyes átadáson elmondta: a fejlesztés egy újabb előrelépés, hogy "a külhoni információáramlást meg tudjuk teremteni az anyaország felé"
márc. 1
11:18
Halálos baleset Poroszló közelében (ATV)
Egy ember meghalt, amikor két autó összeütközött szombat délelőtt a 33-as főúton Poroszló közelében - közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
márc. 1
11:18
Premier League: Sturridge Southamptonban folytathatja a gólgyártást (Agroinform)
A Liverpool játékosa temérdek pénzt hozott a konyhára az elmúlt hetekben, de vajon meddig tart a sorozat?
márc. 1
11:24
Bajnokok Ligája: két mérkőzést ért a játékvezető kritizálása (Sport365)
Két mérkőzésre tiltották el a kispadtól a Manchester City futballcsapatának menedzserét, Manuel Pellegrinit, miután kritizálta a játékvezető ténykedését a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után.
márc. 1
11:33
Ismét zavartalan a Magyar Telekom mobilszolgáltatása (Infostart)
Szombat hajnalra elhárították a szakemberek a Magyar Telekom hálózatában, elsősorban a mobilhang- és adatszolgáltatásban felmerült fennakadást - közölte a társaság az MTI-vel.
márc. 1
11:33
Obama fogadta a Prezi vezérigazgatóját (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök az Adobe képviselői mellett pénteken a Fehér Házban fogadta Árvai Pétert, a magyar Prezi szoftverfejlesztő cég társalapító-vezérigazgatóját abból az alkalomból, hogy a két cég csatlakozott a ConnectED iskolai programhoz.
márc. 1
11:33
Halálos baleset történt Poroszló közelében (Blikk)
márc. 1
11:33
Újabb türelmi idő a pénztárgépekhez (Portfolio)
Türelmi időt kapnak a jövő év első napjáig azok a vállalkozók, akik nem az online pénztárgépre való átállás megkerülése miatt döntöttek a számlázó programok használata mellett, hanem eddig is a...
márc. 1
11:33
Megindult a vonatközlekedés Lakiteleknél (ATV)
Befejeződött a helyszínelés, így szombat délelőtt újra megindult a vasúti közlekedés Lakiteleknél, ahol korábban egy vasúti átjáróban egy vonatnak ütközött egy autó - közölte a Mávinform az MTI-vel.
márc. 1
11:35
Ukrajnának benyújtotta a gázszámlát a Gazprom (ATV)
A politikai változásokra Moszkvában gazdasági lépésekkel reagálnak: Kijevnek 1,55 milliárd dollár tartozása van a Gazprom felé, amely most benyújtotta számlát. Ha az ukránok nem fizetnek, az oroszok jelentősen megemelhetik a gáz árát, végső esetben pedig akár el is zárhatják a csapokat.
márc. 1
11:42
Nem csitul az ukrán-magyar cigarettacsempészet (Privátbankár)
Ezúttal Tiszabecs és Sonkád között bukott le egy férfi. Kocsijában 10 ezer doboz ukrán cigi volt, értéke több mint 8 millió forint.
márc. 1
11:48
Ára lesz az Ukrajnán belüli orosz katonai műveleteknek (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök aggodalmát fejezte ki pénteken az Ukrajnából jelentett orosz katonai csapatmozgások miatt, és figyelmeztette Moszkvát, hogy minden ukrajnai intervenciónak "ára lesz".
márc. 1
11:51
Kormányra lépne az RMDSZ (Infostart)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség RMDSZ kisparlamentje (Szövetségi Képviselők Tanácsa - SKT) szombaton felhatalmazta a szövetség tárgyalódelegációját, hogy kezdje el a tárgyalásokat a kormányra lépésről.
márc. 1
11:51
Korrupció, cigányozás, kirekesztés - így lát bennünket a szuperhatalom (Alternatív Energia)
márc. 1
11:57
Csertői: "Nem ezt a játékot kértem a csapatomtól" (Sport365)
Az első tavaszi mérkőzésen az MVM Paks gárdája 1-0-s vereséget szenvedett Székesfehérváron a Puskás Akadémia ellen, amely vereség okát a csapat mentális hozzáállásában látta Csertői Aurél.
márc. 1
11:59
A FIFA mindent megtesz a koszovói válogatott ellehetetlenítéséért (Sport365)
Szerdán először lépne pályára barátságos mérkőzésen Koszovó labdarúgó válogatottja Haiti ellen, amelyre több emigráns is csatlakozott volna, ám Sepp Blatter FIFA elnök nem engedi őket pályára lépni.
márc. 1
12:09
Megvétózná a magyar nagykövet-jelöltet McCain (Infostart)
A Barack Obama elnök által az oslói, a budapesti és a Buenos Aires-i diplomáciai misszió élére kiszemelt nagykövetek jelölésének elutasítását sürgette a szenátustól John McCain republikánus szenátor a The Wall Street Journal internetes kiadásában pénteken megjelent publicisztikájában.
márc. 1
12:09
Hoppon maradt a baloldalt támadó polgármester: nincs baj az Összefogás névvel (Alternatív Energia)
márc. 1
12:09
Schmuck Andor: önálló választási listája lesz a szocdemeknek (ATV)
A Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke szerint a szélsőjobb erősödésére sincs baloldali válasz.
márc. 1
12:18
Lebuktak a bankok: manipulálták az arany árfolyamát (Privátbankár)
Amerikai kutatók empirikus vizsgálata megerősítette azt a korábban megfogalmazott gyanút, miszerint a londoni aranyár-fixingben résztvevő bankok egy évtizeden át manipulálhatták az arany világpiaci árát - jelentette a Bloomberg hírügynökség.
márc. 1
12:21
Ötcsillagos minősítést kapott a Harkányi Gyógyfürdő (ProfitLine)
Az adható legjobb, ötcsillagos minősítést kapta meg a Harkányi Gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetségtől, az ezt igazoló táblát Mogyorósi Ferenc, a szervezet minősítő szakbizottságának elnöke és Imri Sándor független polgármester leplezte le a létesítményben pénteken.
márc. 1
12:27
Baloldali pártok jogsértését állapította meg az NVB - az Összefogás szerint tévesen (Infostart)
A választópolgárok megtévesztésére alkalmas, hogy az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP "Összefogás Pécsért, Baranyáért" szlogent használt az egyik közösségi oldalon - határozott szombati ülésén egyhangúlag a Nemzeti Választási Bizottság. Az NVB eltiltotta az öt pártot a további jogsértéstől.Az Összefogás szerint azonban tévesen állapított meg jogsértést az NVB, ezért a Kúriához fordulnak.
márc. 1
12:27
A Gazprom a pénzét követeli Ukrajnától (Gondola)
1,55 milliárd dolláros adósságainak törlesztésére szólította fel Kijevet az orosz gázipari óriás
márc. 1
12:27
Fideszes zászlók és egy IFA elől menekítették Orbán Viktort (Kripto Akadémia)
A kormányfő kórházszárnyat ment avatni, voltak ellentüntetők, és az ellentüntetők ellen is tüntettek - de közel sem volt egyértelmű, hogy ki kivel van.
márc. 1
12:30
Öttusa vk: kitört a botrány az acapulcói versenyen (Sport365)
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a vívópástokat lebetonozott kosárlabdapályán állították fel, a medencében kétméteres a "látótávolság", a lovak versenyzésre alkalmatlanok.
márc. 1
12:45
A Gazprom a számlák rendezését követeli Ukrajnától (Infostart)
Adósságainak törlesztésére szólította fel Ukrajnát szombaton a Gazprom orosz gázipari óriás, amelynek szóvivője a Ria Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy Kijevnek 1,55 milliárd dollár tartozása van.
márc. 1
12:45
Bizonyítvány (Gondola)

Keresés