Fantasztikus gólpasszt adott sarokkal Aaron Hunt, a Werder Bremen támadója Zlatko Januzovicnak a Hamburg ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen a Bundesliga hétvégi fordulójában.
Elutasította a román választási iroda (BEC) a Szociáldemokrata Szövetség (USD) elnevezésű választási együttműködés bejegyzését, amelyet a kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) hozott létre két kisebb kormánypárttal, a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen - közölte kedden a Mediafax hírügynökség.
Egy új közvélemény-kutatás alapján – Kelet-Jeruzsálem státusza, és a szent helyek fölötti ellenőrzés kérdésétől eltekintve – az izraeliek többsége az USA keretterve szerinti béketárgyalásokat támogatja. Legtöbbjük ugyanakkor úgy vélekedik, hogy a palesztinok nem érdekeltek a békében.
A nullával egyenlő az esélye annak, hogy a Rosznyeft vagy más orosz vállalat vásárolhatja meg az INA részvényeit, mivel az Egyesült Államok, a NATO és az EU kemény politikai és gazdasági szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt – írja a Jutarnji list keddi száma.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke tegnap Brüsszelben arról is beszélt, hogy a jövőben akár nyilvánosságra is hozhatják a jegybanki ülésekről készített jegyzőkönyveket. A világ vezető...
Egy idős férfit és egy idős nőt találtak eszméletlenül a mentők a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kótajon kedden, a hajnali órákban - újraélesztésük nem sikerült, mindkettejüknél megállapították a halál beálltát - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
Másfél órás késéssel kezdődött a paralimpiai bajnok, Oscar Pistorius büntetőpere. A barátnőjét négy lövéssel kivégző atléta továbbra is tagadja, hogy szándékosan ölt volna.
Rövid távon a piaci mozgásokat elsősorban az Ukrajnából érkező hírek alakíthatják, azonban természetesen az áprilisi országgyűlési választások is befolyásolhatják a magyar befektetési eszközök megítélését. Nagyobb elbizonytalanodást a választás valószínűleg nem okoz majd, mivel a piaci szereplők többsége nem számít kormányváltásra a CIB Bank elemzői szerint. Az amerikai jegybank pénzpumpájának…
A nullával egyenlő az esélye annak, hogy a Rosznyeft vagy más orosz vállalat vásárolhatja meg az INA részvényeit, mivel az Egyesült Államok, a NATO és az EU kemény politikai és gazdasági szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt – írja a Jutarnji list keddi száma.
Több erdélyi magyar napilap is különös házasságnak tekintette keddi számában, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfőn megegyezett Victor Ponta miniszterelnökkel a kormányra lépésről.
A jelöltek nyilvántartásba vételéről szóló határozatok jogorvoslatainak lezárulta után, várhatóan március 11-12-én döntenek az egyéni választókerületi választási bizottságok az áprilisi országgyűlési választás szavazólapjainak adattartalmáról.
Az orosz államfő nem tágít álláspontjától, miszerint Ukrajnában államcsíny, fegyveres hatalomátvétel történt. Vlagyimir Putyin Moszkva környéki rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.
A Genfi Autószalon kapunyitását néhány órával megelőzően a Volkswagen csoport ismét sort kerített a már szokásosnak tekinthető tűzijátékra, amely során a konszern újdonságairól szinte egyszerre hullt le a lepel. Hiába azonban a számtalan meglepetés, a mi szívünk csücskének mégiscsak az új Audi TT tekinthető, ami kiváló magyar szakemberek közreműködésével kerül szalagra Győr folyamatosan fejlődő…
Mától vált elérhetővé Magyarországon az első olyan banki mobilfizetési applikáció, amellyel bankszámlaszám megadása nélkül, egy gombnyomással közvetlenül telefonszámra is utalást indíthatnak az...
Idén akár akár 40 ezer munkahelyet hozhatnak létre a német iparvállalatok, áll a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) felmérésében. Egyre inkább a képzett munkaerő hiánya jelent gondot.
A múlt heti erős keresleti viszonyokhoz képest a mai napon csak kétszeres túlkereslettel szembesült az Államadósság Kezelő Központ a 3 hónapos diszkontkincstárjegyek aukcióján. Ennek ellenére most is...
Hétfõ délután rendkívül kiélezetté vált az ukrán-orosz konfliktus, elterjedt az orosz ultimátum híre is. Kedd hajnalban azonban nem támadtak az orosz csapatok, sõt Vlagyimir Putyin...
A jelenlegi kormány, hivatali ideje alatt, 657 milliárd forintot, vagyis a 2013-as GDP 2.2 százalékát költötte vagyonvásárlásra. Ezek között szerepel a Mol, a Rába részvények, a Malév tőkeemelés, az E.On földgázüzletág megvásárlása többek között, sorolja tételesen az eddig nem összegzett számokat a napi.hu.
Az orosz-ukrán feszültség enyhülésének első jeleire már hajnalban javulni kezdett a piaci hangulat, ami a forint ugrásszerű erősödéséhez vezetett reggel, majd az orosz elnök dél körüli további...
A következő 6 évben az ABB szállíthatja az új DENZA elektromos autóhoz az egyenáramú gyorstöltőket Kínában. A töltők prototípusát Magyarországon gyártották. Hazánkban az Istenhegyi úti MOL kúton található ABB gyorstöltő, amely mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre tölteni egy elektromos autó akkumulátorát - olvasható az ABB sajtóközleményében.