2014. március 5. szerda

márc. 5
6:33
Bagoly mondja… (Alternatív Energia)
"Folyamatosan ismétlik a hazug, igaztalan, túlzó vádjaikat, elfeledve a saját korábbi mondókájukat, véleményeiket, nyilatkozataikat."
márc. 5
6:45
Követeléskezelőket vizsgál az MNB - lapszemle (Infostart)
A portfolio.hu azt írja, témavizsgálatot indított a Magyar Nemzeti Bank négy nagy hazai követeléskezelő cégnél, hogy feltárja, miként tartják be a 2012-ben nekik kiadott ajánlást. A napi.hu szerint a kormány február utolsó napján újabb 3,5 milliárd forintot költött el a költségvetési tartalékból.
márc. 5
6:45
Kisfiát felhasználva lopott kártyát (Blikk)
márc. 5
6:45
Szegénybűnözés (Kripto Akadémia)
"Amikor a kakastollasok megjelentek az utcában, bárhol a faluban, a járókelők lehajtott fejjel igyekeztek elmenni mellettük."
márc. 5
6:45
Visszanyerni az egyensúlyt: Hol tartunk most? (Portfolio)
Az elmúlt évek egyik legfontosabb sikere, hogy Magyarország külső egyensúlyi mutatói a válság óta eltelt években jelentősen javultak, ami a folyó fizetési mérleg masszív többletében és a külső...
márc. 5
6:45
Este 9-kor végzett a munkahelyén: megkéselték a polgármestert (ATV)
A polgármestert az ungvári városi kórház intenzív osztályára szállították.
márc. 5
6:47
Timosenko: az orosz flottát mihamarabb el kell távolítani Ukrajnából (ATV)
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök leszögezte, hogy az új kijevi hatalom teljesen legitim, az orosz Fekete-tengeri Flotta pedig nem állomásozhat többé Ukrajna területén, mert az ország biztonságára nézve fenyegetést jelent.
márc. 5
6:49
Obama bojkottálja a G8-csúcstalálkozót, ha Putyin nem változtat (ATV)
Az ukrajnai válság csillapítása fontos, annak magában kell foglalnia a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők helyszínre küldését és a közvetlen orosz-ukrán párbeszéd kezdeményezését. A Fehér Ház tájékoztatása szerint keddi telefonbeszélgetésük alkalmával ezekben a kérdésekben egyetértés volt Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellár között.
márc. 5
6:51
EU: a nők 33 százaléka szenvedett el erőszakot (ATV)
Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, ami 62 millió nőt jelent - mutatta ki a nők elleni erőszakról készült átfogó jelentésében az unió bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége (FRA).
márc. 5
6:54
Nyugdíj-újraszámítás: ők kérhetik (Adózóna)
A korhatár előtti ellátásban részesülők jelentős része dolgozik, vállalkozik, következésképpen nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Ezért a korhatár betöltésekor – meghatározott feltételek teljesülése esetén – kérhetik nyugdíjuk újraszámítását. Milyen határidővel van erre lehetőségük és mit kell tenniük? Összefoglaltuk.
márc. 5
6:54
Kína tartaná a 7,5 százalékos gazdasági növekedést (ProfitLine)
Kína már harmadik éve 7,5 százalék körüli gazdasági növekedést tervez az idei évre, miután a világ második legnagyobb gazdasága tavaly 7,7 százalékkal bővült - hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés szerdai nyitónapján, a kormány munkabeszámolójában.
márc. 5
7:03
Kárpátalja ruszin szervezetei elítélik az orosz agressziót (Infostart)
Közös nyilatkozatban ítélte el kedden több kárpátaljai - oroszbarátnak tartott - ruszin szervezet az Ukrajna elleni orosz agressziót.
márc. 5
7:03
Készpénzt halmoz fel a lakosság (Blikk)
márc. 5
7:05
Kijev: Putyin félretájékoztatja a közvéleményt (Infostart)
Az ukrán külügyminisztérium azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a krími eseményekkel kapcsolatosan félretájékoztatja a közvéleményt.
márc. 5
7:06
A pedagógusok minősítéséről tárgyaltak (HR Portál)
A pedagógus minősítési rendszer szabályainak részleteiről tárgyaltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága és a pedagógus szakszervezetek vezetői.
márc. 5
7:08
Új főszerkesztő a Klubrádiónál (HR Portál)
Pataki Gábort, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettesét bízta meg a rádió vezetése a főszerkesztői feladatok ellátásával.
márc. 5
7:09
Mérgezett bébiétel: reagált a gyártó a vádakra (Privátbankár)
A cég szerint tudatos lejáratókampány folyik ellene, és furcsaságokat látnak a vizsgálatban.
márc. 5
7:10
Megállapodás a MÁV és a szakszervezetek között (HR Portál)
Úgy tűnik mégsem lesz vasutas demonstráció márciusban, ugyanis megállapodott a MÁV és a vasutas szakszervezetek a 2.4 százalékos alapbéremelésben, 2014 júliustól.
márc. 5
7:12
Külföldi beruházásokat menedzsel egy lengyel szervezet (HR Portál)
31 ezer munkahelyet hozhat Lengyelországban, a PAIiIZ nevű lengyel szervezet munkája, amely jelenleg 168 projekten dolgozik. Külföldi beruházásokat menedzselnek, jelenleg 3.3 milliárd euró értékben.
márc. 5
7:14
A legkeresettebb szakmák Magyarországon (HR Portál)
A gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-összeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon idén. Az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet főleg a munkavállalók száma, derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és az MKIK-GVI munkaerő-piaci prognózisából.
márc. 5
7:21
Kína tartaná a 7,5 százalékos gazdasági növekedést (Infostart)
Kína már harmadik éve 7,5 százalék körüli gazdasági növekedést tervez az idei évre, miután a világ második legnagyobb gazdasága tavaly 7,7 százalékkal bővült - hangzott el a kínai Országos Népi Gyűlés szerdai nyitónapján, a kormány munkabeszámolójában.
márc. 5
7:21
Elmaradt juttatásra várnak a tanárok (Blikk)
márc. 5
7:21
2500 milliárd: sose tartott még ennyi pénzt otthon a magyar (ATV)
A Világgazdaság szerint rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A szakértők úgy vélik: háztartások a különféle közterhek és a kamatcsökkentés miatt parkoltatják kamatmentesen a pénzüket, de közrejátszhatnak szezonális hatások is.
márc. 5
7:23
310 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Az éjszakai mérsékelt erősödés után szerda délelőtt tovább erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
márc. 5
7:27
Londoni elemzők: mély recesszió lesz az ukrán gazdaságban (ProfitLine)
Az ukrán gazdaságban mély recesszió, Oroszországban pedig stagnálást alig meghaladó növekedés lesz a rövid távú következménye az ukrajnai válságnak - jósolták felülvizsgált keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
márc. 5
7:30
Megkéselték Ungvár polgármesterét (Blikk)
Késsel támadta meg ismeretlen elkövető kedd este Ungváron Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármestert, és súlyosan megsebesítette – adta hírül a mukacsevo.net munkácsi hírportál.
márc. 5
7:39
Timosenko: a kijevi hatalom legitim, az orosz flotta biztonsági fenyegetés (Infostart)
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök leszögezte, hogy az új kijevi hatalom teljesen legitim, az orosz Fekete-tengeri Flotta pedig nem állomásozhat többé Ukrajna területén, mert az ország biztonságára nézve fenyegetést jelent.
márc. 5
7:39
Nemzetközi megfigyelőket küldene Ukrajnába Obama és Merkel (Alternatív Energia)
Oroszország nyilvánvalóan megsértette Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
márc. 5
7:45
Rengeteg készpénz van a magyaroknál (Privátbankár)
Rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A tranzakciós illeték miatt drága az utalás, a betéti kamatok alacsonyak, a készpénzfelvétel meg ingyen van.
márc. 5
7:57
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
Mesterházy: az országnak békességre van szüksége. Kövér: látványos eredményeket ért el az ország. Kormánymegbízott: Gyurcsány hazugságba kergetett egy nehéz sorsú álláskeresőt. Liberálisok: tízezer forinttal nem lehet kárpótolni a rendvédelmi dolgozókat. Bajnai: egy állam akkor erős, ha a polgárai erősek.
márc. 5
7:57
A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban vetítették Groó Diána filmjét (Infostart)
A washingtoni Kongresszusi Könyvtárban vetítették helyi idő szerint kedden Groó Dianának a világ első rabbinőjéről készült Regina című dokumentumfilmjét.
márc. 5
7:57
Ukrán külügy: Putyin félretájékoztatja a közvélemény (Alternatív Energia)
Putyin tagadta, hogy orosz katonák tartózkodnak Ukrajna területén.
márc. 5
8:00
Készpénzt halmoz fel a lakosság (ProfitLine)
A Világgazdaság szerint rekordmagasságba emelkedett a háztartások készpénz- és lekötetlen betétállománya tavaly év végére. A szakértők szerint a háztartások a különféle közterhek és a kamatcsökkentés miatt parkoltatják kamatmentesen a pénzüket, ám közrejátszhatnak szezonális hatások is - írja szerdai cikkében az újság.
márc. 5
8:02
USA piacok - Putyin szavaira elszabadultak a bikák (ProfitLine)
Az orosz-ukrán feszültség enyhülésével felszabadultak a nyomás alól az amerikai részvénypiacok is, a tegnapi kereskedési nap meredek emelkedéssel zárult, melynek eredményeként az S&P 500 és a Russel 2000 indexek történelmi csúcsra értek.
márc. 5
8:03
Magyar adóamnesztia: százmilliárdok kerülhetnek elő (Privátbankár)
Két év alatt több százmilliárd forintot is legalizálhatnak a Stabilitás Megtakarítási Számlákon. Egyelőre csak két bank kínálja.
márc. 5
8:06
Reggelre kissé erősödött a forint (Infostart)
Kissé erősödött a forint árfolyam a főbb nemzetközi devizákkal szemben kedd estéről szerda reggelre a bankközi devizapiacon.
márc. 5
8:15
Ukrán külügy: Putyin félretájékoztatja a közvéleményt (Kripto Akadémia)
Putyin tagadta, hogy orosz katonák tartózkodnak Ukrajna területén.
márc. 5
8:15
NATO-orosz találkozó lesz ma (Portfolio)
Jelentõsen enyhült hétfõ este óta a feszültség az orosz-ukrán válságban és így a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon is, hiszen elõbb kedd reggel Vlagyimir Putyin orosz...
márc. 5
8:15
Mire képes az ukrán hadsereg? (ATV)
Hétfőn az ukrán kormány 130 ezer katona mozgósítását rendelte el, amennyiben a Krím-félszigeten Oroszország és Ukrajna között forrongó feszültség fegyveres konfliktussá szélesedne. Szakértők szerint azonban a kijevi vezetők súlyos problémával szembesülnek: az ukrán hadsereg ugyan erősebb, mint a 2008-ban Oroszország által megsemmisített grúz haderő, de közel sem rendelkezik olyan pénzügyi…
márc. 5
8:17
Gauguin talán mégsem volt szifiliszes (Kripto Akadémia)
A francia festő fogait elemezték.
márc. 5
8:21
Videó: C. Ronaldóból labdaszedőfiúk csináltak hülyét (Sport365)
Nem volt szerencséje a labdaszedőfiúkkal Cristiano Ronaldónak a hétvégi madridi derbin. 2-1-es hazai vezetésnél a Real-csillag sürgetett volna egy bedobást, ám az egyik srác nem adott neki labdát, a másik pedig inkább eldobta ahelyett, hogy odaadta volna neki.
márc. 5
8:33
A nők egyharmada szenved el erőszakot az EU-ban (Infostart)
Az Európai Unióban élő nők 33 százaléka szenvedett el fizikai vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta, ami 62 millió nőt jelent - mutatta ki a nők elleni erőszakról készült átfogó jelentésében az unió bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége (FRA).
márc. 5
8:33
Megfojtja beszállítóit a két repülőgépgyártó óriás (ProfitLine)
Megfojtja saját beszállítóit a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az Airbus és a Boeing, mivel az újabb rendeléseket a darabárak csökkentéséhez, gyorsabb termeléshez kötik - írja piaci elemzésében a Reuters hírügynökség.
márc. 5
8:33
Bennfentes vásárolt MOL részvényeket (Portfolio)
Horváth Ferenc, a Downstream üzletág ügyvezető igazgatója, a MOL Ügyvezető Testületének tagja, 2014. március 4-én 4000 darab MOL részvényt vásárolt 13 129 Ft/darab átlagárfolyamon a Budapesti...
márc. 5
8:33
Választás: a pártok 71 százalékának nincs írásos programja (ATV)
A Policy Agenda múlt heti elemzésében még azt mutatta be, hogy 6 nappal a jelölési határidő előtt kevesebb érvényes jelölt van, mint négy évvel ezelőtt. Az elmúlt pár napban azonban előkerültek a kispártok és soha nem látott számban lettek képviselőjelöltek. Az országos listát állítók száma is váratlanul megnőtt, csak éppen azt nem tudjuk, mit akarnak ezek a pártok a támogatáson felül.
márc. 5
8:35
Előbb volt a szerződéskötés Paksról, mint a kormány jóváhagyása (Portfolio)
Nem nézhetett bele a paksi erőmű bővítéséről szóló dokumentumokba Szél Bernadett, aki kedden előbb Fónagy János államtitkárral majd Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel találkozott - ezt...
márc. 5
8:35
Indian Wells: Czink is búcsúzott (ATV)
Czink Melinda búcsúzott a 6 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női egyes selejtezőjének második fordulójában, így nem jutott főtáblára.
márc. 5
8:36
Ekkora cégeknek már nem jó dolgozni? (Privátbankár)
A légitársaságok a repülőgépgyártókat szorongatják, ők pedig a beszállítóikat: egyre olcsóbban, egyre gyorsabban, egyre többet kell dolgozni.
márc. 5
8:37
"Meg lehet mondani, mit kell tenni a munkanélküliekkel" (Portfolio)
Magyarországon annyira komolytalan a szakpolitika csinálása, hogy még beszélni sem érdemes róla, de nincs ez ám mindenhol így. Az empirikus közgazdaságtan egyik legújabb iránya ugyanis már megadja...
márc. 5
8:51
Obama és Merkel orosz-ukrán tárgyalást szeretne (Infostart)
Az ukrajnai válság csillapítása fontos, annak magában kell foglalnia a nemzetközi és emberi jogi megfigyelők helyszínre küldését és a közvetlen orosz-ukrán párbeszéd kezdeményezését. A Fehér Ház tájékoztatása szerint keddi telefonbeszélgetésük alkalmával ezekben a kérdésekben egyetértés volt Barack Obama amerikai elnök Angela Merkel német kancellár között.

Keresés