2014. március 6. csütörtök

márc. 6
5:39
Életfogytiglant is kaphatnak a fémtolvajok? (Alternatív Energia)
márc. 6
5:41
Ingyenes lesz, amiért eddig sem kellett fizetni (Alternatív Energia)
márc. 6
5:42
Hiába árulják, nincs vevő Détárék házára (Blikk)
Telki — Nincs könnyű helyzetben Détár Enikő (50) és Rékasi Károly (51)! A külön utakon járó művészházaspár ugyanis egyelőre képtelen teljesen új életet kezdeni újdonsült szerelmével. Az anyagiak ugyanis még mindig összekötik őket. És jelen állás szerint kevés az esély arra, hogy rövid időn belül megoldást találjanak a helyzetükre.
márc. 6
5:43
Kevésbé védett előfizetők (Alternatív Energia)
Ma már nem tekintik monopolszolgáltatóknak a kábeleseket.
márc. 6
5:45
Kérdéses az Orbán-Putyin paktum jövője (Alternatív Energia)
Várhatóan kiemelt szigorral vizsgálja majd az Európai Unió az atomerőmű bővítésére kötött szerződést.
márc. 6
5:47
A várakozásnál pozitívabb kiskereskedelem (Alternatív Energia)
Januárban 3,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest.
márc. 6
5:49
Tartósan leszakadtunk (Alternatív Energia)
A cégek a legalapvetőbb géppótlásokról is lemondanak a bizonytalan piaci környezet miatt.
márc. 6
5:51
Diplomáciai szélmalomharc a Krímért (Alternatív Energia)
Az "önvédelmi erők" tagjai elűzték az ENSZ különmegbízottját - Drámai a helyzet Donyeckben.
márc. 6
5:51
Veszélyes a liberalizmus (Alternatív Energia)
Az állam és a piac viszonyán mintegy 200 éve vitatkoznak a közgazdászok.
márc. 6
5:51
Torkos Cs.: 17 hely, ahová nem kell asztalt foglalnod mára (Pénzcentrum)
Cukrászdákban, büfékben, gyorséttermekben, sőt, élelmiszerboltokban is ehetünk ma féláron....
márc. 6
5:53
Kanapémesék (Alternatív Energia)
Gyilkos szatíra, kísértethistória és abszurd komédia az új magyar epizód-filmben.
márc. 6
5:53
Ceglédi Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője (Alternatív Energia)
márc. 6
5:55
Huszonöt évesek lettek (Alternatív Energia)
Kérdés, mi van akkor, ha egy lap, sőt nem is egy, hanem kettő, egyenként huszonöt éves, vagyis éppen ugyanannyi idős.
márc. 6
5:55
Juncker lehet Schulz kihívója (Alternatív Energia)
A volt luxemburgi kormányfő a favorit az Európai Bizottság elnöki posztjára.
márc. 6
6:06
A világ legdrágább városai (Infostart)
Szingapúr a világ legdrágább városa az Economist Intelligence Unit most megjelent összesítése alapján. Budapestet nem vizsgálták a felmérés készítői.
márc. 6
6:09
Aranyeső lövészetben (Kripto Akadémia)
Pazarul lőttek a magyarok a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokságon.
márc. 6
6:11
Ez több, mint győri keserű... (Kripto Akadémia)
Vereséggel mutatkozott be a finnek ellen a válogatott 50. kapitánya, Pintér Attila.
márc. 6
6:13
Rács mögött a román foci (Kripto Akadémia)
Az átigazolások perének vádlottjaira kivétel nélkül többéves letöltendő börtönbüntetést szabott ki jogerősen és véglegesen a bukaresti táblabíróság.
márc. 6
6:15
Massa a tesztek nyertese (Kripto Akadémia)
Amíg a Williams brazil pilótája szárnyal, addig a Red Bull komoly gondban van.
márc. 6
6:17
A legjobb négy közé vágyik már a Fehérvár (Kripto Akadémia)
márc. 6
6:19
Keleti széljárás (Kripto Akadémia)
"Most már bántják Orbán Viktort a szelek. A keleti szelek."
márc. 6
6:24
Így is támogatja a Magyar Vöröskeresztet a Telenor (Infostart)
Mobileszközökkel és szolgáltatással támogatja a Telenor a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-válaszadási munkáját - nyilatkozta az InfoRádiónak a távközlési cég kommunikációs igazgatója, Kutas István.
márc. 6
6:24
Élő adásban mondott fel az RT műsorvezetője (ProfitLine)
Élő adásban mondott fel szerdán Liz Wahl, az RT America (korábban: Russia Today) orosz állami finanszírozású televízió washingtoni stúdiójának magyar származású amerikai műsorvezetője.
márc. 6
6:27
Ötszáz orosz deszantos érkezett Szevasztopolba (Infostart)
Közel ötven haditechnikai egységet és ötszáz deszantost szállítottak partra az orosz Fekete-tengeri Flotta deszantos hajói Szevasztopolban - jelentette csütörtökre virradóra egy helyi internetes kiadvány.
márc. 6
6:27
A leírt szöveg (Alternatív Energia)
Volt egykor egy szép, és ugyancsak örökérvényűnek tetsző foglalkozás, a bemondóé.
márc. 6
6:27
Pert nyert a KEHI-vel szemben az LMP-s képviselő (ATV)
Első fokon pert nyert a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) ellen az LMP országgyűlési képviselője, Lengyel Szilvia. Így a KEHI-nek át kell adnia a gödöllői Szent István Egyetemhez tartozó Dóra major gazdálkodásáról szóló vizsgálat iratainak másolatát. A képviselő szerint feltételezhető a sikkasztás, és az állami vagyonnal való visszaélés gyanúja. Azt mondja: ez akár több százmilliós kárt is…
márc. 6
6:29
Higgadtan többre jutnánk (Alternatív Energia)
"A Simon-ügy és az őszödi sztori felmelegítése után most az ukrán válság is alkalmat ad arra, hogy a választási kampány ne arról szóljon, amiről kellene."
márc. 6
6:31
A Marx-szobor apropóján (Alternatív Energia)
A legnemesebb eszmékkel is vissza lehetett élni, és rendre vissza is éltek vele.
márc. 6
6:42
Építészeti filmnapok a Toldi moziban (Infostart)
Ma kezdődik és vasárnapig tart a 6. Budapesti Építészeti Filmnapok sorozat, amely 20 ország legjobb építészeti filmjeiből mutat be válogatást négy napon keresztül a magyar közönségnek a Toldi moziban.
márc. 6
6:45
A sebesség nyert Rióban (Infostart)
A sebesség volt a témája a riói karnevál legjobbjának választott Unidos de Tijuca nevű szambaiskolának, amely Usain Bolt olimpiai és világbajnok jamaicai sprintert éppúgy megidézte, mint a húsz éve Imolában versenybalesetben meghalt Ayrton Senna világbajnok brazil Forma-1-es pilótát.
márc. 6
6:45
Tavalyi hó (Alternatív Energia)
"Jó érzéssel gondolok vissza azokra a régi időkre..."
márc. 6
6:45
Már rég oda kellett volna csapni a jegybank asztalára! (Portfolio)
Szinte kihalt az infláció Európából, egyes déli országokban pedig már konkrétan defláció köszöntött be. Az Európai Központi Bank árstabilitásra vonatkozó mandátuma nem látszik teljesülni, a bank...
márc. 6
6:45
Mesterházy Paksról: „csak egy bolond nem tekint gyanakvással Moszkvára” (ATV)
Győzelme esetén a baloldali ellenzéki szövetség szoros fiskális fegyelmet tartana és rövid távon nem szüntetné meg a sokat vitatott válságadókat - mondta szerdán Mesterházy Attila, a szövetség vezetője, a Magyar Szocialista Párt elnöke a Reuters brit hírügynökségnek.
márc. 6
6:47
38 milliárdos bevétel letelepedési kötvényből (ATV)
Február végéig 502 letelepedési kötvényt értékesített az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt., a múlt hónapban 34 darabot adtak el a speciális állampapírból – tudta meg a Napi Gazdaság az adósságkezelőtől.
márc. 6
6:49
Az orosz külügyminiszter nem ült le ukrán kollegájával (ATV)
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem volt hajlandó egy tárgyalóasztalhoz ülni ukrán kollegájával Párizsban, és távozott szerda este a francia külügyminisztérium épületéből
márc. 6
6:51
Elfogatóparancsot adtak ki a krími miniszterelnök és házelnök ellen (ATV)
Elfogatóparancsot adott ki egy kijevi bíróság a Krími Autonóm Köztársaság Moszkva-barát miniszterelnöke és parlamenti elnöke ellen.
márc. 6
6:53
Élő adásban mondott fel a műsorvezető - felvétel (ATV)
Kijelentette, hogy az RT putyinista propagandát folytat és ócsárolja Amerikát.
márc. 6
6:55
Lebuktattak egy orosz titkosügynököt (ATV)
Az SZBU szerint az orosz titkosügynök jelenleg ugyanolyan feladatot lát el a Krímben, mind annak idején a Dnyeszter-melléken.
márc. 6
7:00
Bukunk a rövid betéten, de kitartunk mellette (Privátbankár)
Bár több, mint ötödével esett egy év alatt a lakossági lekötött betét állomány, a pénzintézetek nem szomorúak: értékelésük szerint ez az összeg - például befektetési alapokban - ott maradt náluk. Bár a jegybanki kamatcsökkenés miatt rövid távra a betétekre rakódó terhek okán nehéz jó hozamot hozni, az ügyfelek mégis ezeket a futamidőket preferálják.
márc. 6
7:03
Ősszel kezdődhet a dombóvári kórház korszerűsítése (Infostart)
Ez év őszén elkezdődhet a dombóvári Szent Lukács kórház A szárnyának rekonstrukciója - közölte a kórház igazgatója az MTI-vel.
márc. 6
7:03
Újabb cég lehet az államé (Blikk)
márc. 6
7:03
Levelek Dániából 2. (Alternatív Energia)
"Irinát egy ilyen viharban láttam meg. Szintén újságkihordóként dolgozik itt..."
márc. 6
7:03
Egy adócsaló ne legyen mohó! Mikor gyanakodjon a könyvelő? (Adózóna)
Mikor kezdjen el a könyvelő gyanakodni – eltekintve azoktól, akik részesei, netán irányítói az illegális tevékenységnek –, hogy ügyfele rosszban sántikál, adót csal? Egy adóhatósági hír ürügyén hívjuk fel a könyvelők figyelmét arra, hogyan vehetik észre az árulkodó jeleket.
márc. 6
7:03
Összeesküvés: Venezuela megszakítja kapcsolatait Panamával (ATV)
Nicolás Maduro venezuelai elnök bejelentette szerdán, hogy országa megszakítja diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatait a panamai kormánnyal, mert az összeesküvést szőtt ellene.
márc. 6
7:05
44 országos listára lehet majd szavazni április 6-án (ATV)
Az áprilisi országgyűlési választásra nyilvántartásba vett jelölőszervezetek fele országos listát tudott állítani. Az országgyűlési választáson indulni szándékozó pártoknak és nemzetiségi önkormányzatoknak nyilvántartásba kellett vetetniük magukat a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB). Az első jelölőszervezeteket január 23-án vette nyilvántartásba az NVB, az utolsót pedig február 25-én.
márc. 6
7:15
Elkészült a munkaadói lakástámogatásról szóló rendelet (HR Portál)
Elkészült a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól, a kormány honlapján olvasható dokumentum egyebek mellett szabályozza a támogatás felhasználásának igazolási módját.
márc. 6
7:17
Újabb 383 képzés indul a Tudásod a jövőd! programban (HR Portál)
A Tudásod a jövőd! programban március 20. és április 20. között 427 millió forintból 383 új képzés indul, így 5700-an kapcsolódhatnak be a képzésekbe 187 településen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) szerdán.
márc. 6
7:19
Komárom-Esztergom hivatalosan is járműipari központ szeretne lenni (HR Portál)
Komárom-Esztergom megye kiemelt járműipari központtá nyilvánítását kéri a kormánytól, erről szándéknyilatkozatot írt alá szerdán a kormánymegbízott, Tatabánya országgyűlési képviselője, a város polgármestere, a megyei közgyűlés elnöke és a tatabányai főiskola megbízott rektora.
márc. 6
7:21
Munka miatt hajlandóak lennének költözni (HR Portál)
Egyre inkább hajlandóak költözni a munka érdekében a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra Prágában.
márc. 6
7:21
A nyilvántartásba vett jelölőszervezetek fele állított országos listát (Infostart)
Az áprilisi országgyűlési választásra nyilvántartásba vett jelölőszervezetek fele országos listát tudott állítani.

Keresés