A hagyományos családmodell és a női szerepek megváltozásának eredményeképpen a nők egyre nagyobb szerephez jutnak a családi pénzügyek tervezésében és kezelésében – ez derül ki az Allianz egyik kutatásából, amelyben több mint kétezer 25 és 75 év közötti amerikai nőt kérdeztek pénzügyi szokásaikról. Míg 1970-ben a magyarországi házassági arány még több mint kilenc házasságot mutatott 1000…
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Zuschlag János volt MSZP-s képviselő hazudik abban a Napi Gazdaságnak adott, pénteken megjelent interjúban, amelyben többek között azt állította, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől.
Az OTP csoport tavalyi, előző évinél kisebb nyeresége ellenére a részvényesek növekvő osztalékra számíthatnak Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint.
A jelöltek számának csökkenése miatt várhatóan nem lesz 31 országos pártlista: péntek délelőttre - a Nemzeti Választási Iroda honlapján - 18-ra csökkent azoknak a pártoknak a száma, amelynek megvan az országos lista állításához szükséges 27 egyéni jelöltjük kilenc megyében és a fővárosban.
Újabb videóval jelentkezett a világ legtrükkösebb focikapusának tartott Lassi Hurskainen. A finn portás ezúttal egy Fiat 500-ast használt fel mutatványaihoz, amely ráadásul sofőr nélkül közlekedett a videóban.
Vételről tartásra minősítette le a Richter részvényeit a Raiffeisen tegnapi dátummal kiadott elemzésében, a papírokra megfogalmazott célárfolyamát pedig a korábbi 5200 forintról 4200 forintra...
A családi gazdaságok világfórumán, amit Budapesten tartottak, az egyik fókuszpont a nők és a fiatalok szerepvállalása volt ezen a területen, valamint megvitatták a családi gazdaságok adó- és cégjogi helyzetét.
Magyarország vonzó befektetési terep a brit vállalkozások számára – fejtette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter pénteken, az új Brit Kereskedelmi Központ budapesti megnyitóján.
Tulajdonosváltás miatt sztrájkolnak az IBM egyik dél-kínai gyáránál. A több mint ezer munkás azért sztrájkol, mert attól tartanak, csökken a jövedelmük a gyár eladása következtében.
A Nyugat képes megbüntetni Putyin Oroszországát harcias magatartásáért, de csak ha kész megfizetni az árát - írja friss összeállításában a The Economist. Bár van, aki szerint hagyni kéne az egész Krímet az oroszoknak, nem valószínű, hogy a birodalom újjáépítése megállna Ukrajnánál.
Ukrajna kész tárgyalni az orosz kormánnyal, de ehhez Moszkvának ki kell vonnia csapatait, és be kell tartania az általa aláírt két- és többoldalú megállapodásokat - jelentette ki Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök pénteki kijevi sajtóértekezletén.
Milyen egészségügyi ellátásra számíthatnak a szlovénok vagy az ott dolgozó magyarok? Mennyi a nyugdíjkorhatár? Bemutatjuk a szlovén társadalombiztosítási rendszer főbb jellemzőit.
A tegnapi visszafogott optimizmusban a vezető amerikai indexek vegyesen teljesítettek. Az S&P 500-nak azonban 0,2 százalékos emelkedés is elég volt ahhoz, hogy új zárócsúcsot állítson be. Az ázsiai...
Lendvai Ildikó és Szilvásy György is cáfolta Zuschlag János állításait az atv.hu-nak adott interjúban. Az MSZP egykori elnöke és a volt titkosszolgálati miniszter nem tartja véletlennek a botránykönyv megjelenésének időzítését.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége szerint a fenntartható gazdasági növekedéshez a gazdaságpolitikának elsősorban az exportképes és növekedésre képes, közepes méretű hazai vállalatok támogatására kell koncentrálnia, továbbá kiszámítható hosszú- és középtávú gazdaságpolitikai irányok és eszközrendszer kijelölése szükséges.
A péntek délelőtti adatok szerint az ország 106 egyéni választókerületében 1559 egyéni jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok, de az adatok még nem véglegesek, mert nem minden választási iroda rögzítette még a csütörtök estig meghozott döntéseket - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője budapesti sajtótájékoztatóján.
Mivel Oroszországot szoros kereskedelmi kapcsolatok fűzik az EU-hoz és az Egyesült Államokhoz, az utóbbiak szankciói súlyosan érinthetik Moszkvát, ám vissza is üthetnek. A kereskedelmi forgalom nagyságrendjéről készített összeállításával az rt.com orosz hírportál arra mutat rá, hogy a korlátozó intézkedéseknek nem feltétlenül Moszkva lenne az egyedüli vesztese.
Fegyelmi büntetésként, első fokon írásbeli figyelmeztetést kapott a Hazatérés templomában a Horthy-szobor november 3-i avatásán történtek miatt Hegedűs Loránt lelkész a Budapest-Északi Református Egyházmegye bíróságától pénteken
A reggeli stabil, 308,5 körüli kezdés után kora délutánig mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki, noha dél körül újra javult a nemzetközi befektetői hangulat a folytatódó orosz-amerikai „...
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) egy embert a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozathoz kapcsolódó katonai büntetőügy miatt indult nyomozásban - erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki értesülését az MTI-nek Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője.
Alig ért haza nyaralásáról, máris újabb útra indult Cambridge hercegnője. Katalin ezúttal otthon hagyta a kis Györgyöt és Vilmos herceggel édeskettesben utazott a Maldív-szigetekre, egy második nászútra.
Németországban 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest 26,3 százalékkal növekedett a külföldi állampolgárok adatbázisában (AZR) nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ami az egyik legnagyobb mértékű növekedés az adatbázisban szereplő valamennyi országot tekintve.