A 10 éves Szluka Andrea pénteken indult el a Dózsa György úti zenei általános iskolából (XIII. kerület), de nem érkezett haza. A IX. kerületben találták meg szombat este, szülei a XIII. kerületi kapitányságon találkozhattak vele. Az eltűnés idején rózsaszínű mellényt, farmernadrágot … Folytatás
A pestszentlőrinc-pestszentimrei egyéni választókerület Fidesz-KDNP-s győztese, Kucsák László abban bízik, hogy a jövőben a városrész pozitív ügyek miatt kerül majd a hírekbe.
A kistelepülési jelenlét hiánya, a túlzottan pragmatikus, az érzelmi azonosulást nem segítő program és a társadalmi folyamatok nem pontos megértése is hozzájárult a baloldal választási vereségéhez - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a szocialisták szombati választmányi ülése után sajtótájékoztatón, Budapesten
Horváth Csaba sem lenne jó Budapest élére, mert egy higgadtabb emberre lenne szükség – mondta a Kossuth- és Károly-díjas író az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Dr. Simicskó István, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Budapest 2. választókerületében (XI. kerület) a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottságánál. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
Hat év alatt ötödször lett összetettben Eb-aranyérmes a plusz 75 kilogrammosok között az orosz Tatyjana Kasirina, aki roppant könnyedén védte meg címét a Tel-Avivban zajló súlyemelő kontinensviadal utolsó versenynapján.
Meg kell vizsgálni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetésének szerepét a járműtenderek lebonyolításában - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton.
A Fidesz reményei szerint a május 25-i európai parlamenti (EP-) választás magyarországi részvételi aránya ezúttal is felülmúlja majd az európai átlagot, sőt ezúttal a választásra jogosult magyarok több mint 40 százaléka járul az urnák elé.
Megkezdődött a X. kerületi Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása, a munkálatok miatt szombaton lezárták a Kőbányára vezető út fél pályáját, így a forgalom irányonként egy-egy sávra szűkül - közölte a kivitelező cég.
London ‒ Mindössze egy évad után kilép a The Voice brit verziójának zsűrijéből Kylie Minogue (45). Az ausztrál énekesnő – aki idén Budapesten is fellép – azzal magyarázta döntését, hogy a mentorságot nem tudja összeegyeztetni kezdődő turnéjával.
Az Erste után a Raiffeisen is felvetette annak a lehetőségét, hogy egy másik országba költöztesse át székhelyét - számolt be a Reuters. Igaz, egyelőre "csak" az egyik tartományi Raiffeisen vezére...
Gázolt a H7-es, csepeli HÉV Szabadkikötő állomáson, ezért a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere szombat délután az MTI-vel.
Két és fél milliárd forintot fordíthatott településfejlesztésre Kemecse az elmúlt négy évben - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros polgármestere az MTI-vel.
Elsőként a negyedik helyen kiemelt Marcel Granollers jutott be a 426 ezer euró (130 millió forint) összdíjazású, marokkói salakpályás férfi tenisztorna fináléjába.
Pécs — A bűnözés visszaszorítása szinte minden nagyobb párt választási programjában szerepelt, arra azonban valószínűleg senki nem számított, hogy az egyik, két szavazókörnek is helyet adó pécsi iskolát éppen a választás napján próbálják meg kifosztani.
A hét második felében érkezett hidegfront miatt most kevesebb a virágpor a levegőben, de az idő javulásával növekvő pollenkoncentrációra kell számítani a következő napokban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton.
Eddig nem befolyásolták, módosították az átjelentkezett vagy külföldről szavazók voksai a múlt vasárnapi kialakult egyéni győztesek listáját, bár hozzávetőleg 40 százalékban 100 százalékosra, készre jelentették a szavazatok "bekeverése" után a választókerületek az eredményeket
Eddig nem befolyásolták, módosították az átjelentkezett vagy külföldről szavazók voksai a múlt vasárnapi kialakult egyéni győztesek listáját, bár hozzávetőleg 40 százalékban 100 százalékosra, készre jelentették a szavazatok "bekeverése" után a választókerületek az eredményeket
Az adózók többsége már a NAV szó hallatán is fázik, de elvétve akad olyan, aki nem bánná, ha minél előbb meglátogatnák a revizorok. Megrendelhető-e az adóellenőrzés? – kérdezte az Adózóna Olvasója. Dr. Verbai Tamás jogász szakértőnk válaszolt.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy az országgyűlési választáson a csaknem 130 ezer szavazatuk 95,5 százalékával a Fidesz-KDNP szövetséget támogatták.
Büntetőbíróság elé kell állnia annak a lesifotósnak, aki azt a fotósorozatot készítette, amellyel a Closer című francia bulvár hetilap januárban leleplezte, hogy Julie Gayet színésznőnek viszonya van Francois Hollande francia elnökkel
Büntetőbíróság elé kell állnia annak a lesifotósnak, aki azt a fotósorozatot készítette, amellyel a Closer című francia bulvár hetilap januárban leleplezte, hogy Julie Gayet színésznőnek viszonya van Francois Hollande francia elnökkel.
Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) 34. fordulójának szombati mérkőzésein az Everton hatalmas lépést tett a nemzetközi szereplés felé, miután idegenben verte a Sunderlandet, a Tottenham pedig csak ikszelt.
A szocialista Kunhalmi Ágnes volt a legközelebb ahhoz, hogy megállítsa a Fidesz kétharmadát, de Kucsák László végül legyőzte őt Budapesten. 133 fideszes, 38 baloldali, 23 jobbikos és 5 LMP-s ül majd a parlamentben.
Egységet és összetartozást szimbolizál a megemlékezés a katyni áldozatokról, mert a magyar és a lengyel nép történelme eltéphetetlenül összefonódott a szabadságért vívott sok évszázados harcban - mondta Tarlós István főpolgármester a katyni áldozatok emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen szombaton Budapesten