Újabb és újabb kelet-ukrajnai városokból érkezik hír az oroszbarát szeparatisták épületfoglalásairól, amely mögött a németek már hivatalosan is az oroszok szervezkedését gyanítják, de ezt sokadjára...
A Corvette is szállít újdonságot a New Yorki Autószalonra, ami természetesen nem maradhatott eddig titokban, így már most megismerkedhetünk vele közelebbről is. Az újdonság nem más, mint a márka legendás sportautójának végletekig hergelt, ráadásul nyitott tetejű változata, ami a gyártó szerint a valaha volt legerősebb kabriójuk.
Az MSZP európai parlamenti listavezetője szerint az EP-választás tétje, hogy Európában folytatódik-e a jobboldal megszorító politikája vagy az emberek megélhetését segítő baloldali program jut érvényre.
A kijevi kormányzat azért nem vezet be rendkívüli állapotot Kelet-Ukrajnában, mert akkor le kellene állítani az elnökválasztási kampányt - közölte hétfőn Viktorija Szjumar, a nemzetbiztonsági és védelmi hivatal (RNBO) helyettes vezetője Facebook-oldalán.
Kína és Németország azt reméli, hogy az ukrajnai válság nem terjed tovább, s az országhatárok önkényes megváltoztatása nem válik követhető példává - erről a két ország külügyminisztere beszélt hétfőn Pekingben.
Egy hét telt el a Fidesz választási győzelme óta. Ez idő alatt nem futott be üzenet Washingtonból. Lista azokról, akik gratuláltak Orbán Viktornak, és azokról, akik nem küldtek táviratot.
Az Európai Unió statisztikai hivatala az Eurostat adatai szerint februárban, szezonális kiigazítással, 0,2 százalékkal nőtt a 18 tagú euróövezetben az ipari termelés a januárihoz képest.
Az idén olcsóbb a tojás a húsvéti ünnepekre, mint a korábbi években, darabjáért, a vásárlás helyétől függően, 28-35 forintot kérnek átlagosan, míg a közelmúltban volt olyan év, amikor az ár meghaladta a 40 forintot is.
A magyarországi kutyakultúra elképzelhetetlenül sokat fejlődött az utóbbi 5-10 évben, de megjelentek a negatívumok is. A kutya nem ember, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen szituációban is jól érezné magát a pórázon. Ha mindenki kutyás felnőttként viselkedne, semmi gond nem lenne a póráz nélkül szaladgáló háziállatokkal - mondja a szakember.
Hozzávalók: 40 dkg fekete harcsafilé (vagy afrikai harcsa) 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 db sárgarépa 1-2 db krumpli 3 szál zellerzöld só 1 db zöldségleveskocka őrölt bors szerecsendió 2 dl tejszín 1,5 l víz 2 evőkanál olívaolaj
Az idei Puskás Suzuki Kupa csúcseseményeként a rangos utánpótlástorna döntőjével húsvéthétfőn nyitja meg kapuit a Puskás Akadémia új stadionja, a Pancho Aréna.
Továbbra is negatív a hangulat a világban, az amerikai piacokon tapasztalható korrekciók, a kínai gazdaság lassulásától való félelem, valamint az egyre feszültebb orosz-ukrán konfliktus egyaránt...
A januárival nagyjából megegyező számú ügyfél lépett be februárban az árfolyamgátba: az MNB hétfőn közzétett statisztikája összesen 164 914 megnyitott gyűjtőszámlahitelt mutat. Bár őszhöz képest...
Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. (ekho) törvény a média szereplői, az írók, a művészek és a sportolók számára egy egyszerű és csökkentett mértékű közteherfizetés választását teszi lehetővé. Ám annak, aki családi kedvezményre jogosult, érdemes utánaszámolnia, hogyan jár jobban.
Magyarországon ezres nagyságrendű honlap - köztük webáruházak, közösségi oldalak, banki és levelező rendszerek -, de több androidos alkalmazás is azzal az OpenSSL szoftverrel működik, amelynél a közelmúltban egy veszélyes biztonsági résre hívta fel a figyelmet az amerikai kormány - mondta a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.
A BBC hétfői beszámolója szerint bűnügyi vizsgálat indul Lengyelországban a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari csoport ellen, amely a hatósági gyanú szerint lengyel orvosokat kenőpénzzel ösztönzött egyik asztmagyógyszerének terjesztésére.
A Sony legjobb audiovizuális megoldásait ötvöző, vízálló csúcskészülékei, az egyedülálló digitális zajszűrő-technológiával ellátott, üvegborítású, fémkeretes Xperia Z2, valamint a világ legvékonyabb és legkönnyebb táblagépe, az Xperia Z2 Tablet egyesíti a stílust a Sony mérnökeinek tudásával. Ezzel a táblagéppel a Sony egy olyan készüléket fejlesztett, amely egyszerre elegáns és könnyen…
Az Allianz kelet-közép-európai leányvállalatai mintegy 10 millió eurós beruházással közös adatközpontot hoztak létre Frankfurtban, a központhoz év végig csatlakoznak, használatáért pedig jóval kevesebbet fizetnek, mint amennyibe egy-egy önállóan működtetett, hasonló egység kerülne.
Magyarországon ezres nagyságrendű honlap - köztük webáruházak, közösségi oldalak, banki és levelező rendszerek -, de több androidos alkalmazás is azzal az OpenSSL szoftverrel működik, amelynél a közelmúltban egy veszélyes biztonsági résre hívta fel a figyelmet az amerikai kormány - mondta a Nemzeti Biztonsági Felügyelet (NBF) elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.